10.2. Diszacharidok

A fontosabb diszacharidokat a 10.2. ábra mutatja be, a glikobiológiában használt szisztematikus elnevezésükkel együtt.

A cukoregységek, legyen szó akár di-, akár oligo- és poliszacharidokról, O-glikozidos kötéssel kapcsolódnak egymáshoz. A tejcukorban (laktóz) például egy β-D-galaktóz C-1 szénatoma van glikozidos kötésben a β-D-glükóz C-4 hidroxiljával, a létrejött diszacharid neve: β-D-galaktopiranozil-(1→4)-β-D-glükopiranóz (rövidítve: Gal(β1→4)Glc).

A malátacukorban (maltóz) két α-D-glükóz kapcsolódik egymáshoz, szintén 1→4 glikozidos kötéssel, ezért a szisztematikus elnevezése: α-D-glükópiranozil-(1→4)-D-glükopiranóz (Glc(α1→4)Glc).

10.2. ábra: Diszacharidok szerkezeti képlete

10.2. ábra: Diszacharidok szerkezeti képlete

A répacukorban (szacharóz vagy szukróz) mindkét monoszacharid (β-D-fruktóz, α-D-glükóz), a gyűrűs cukor anomer szénatomjával vesz részt a kötésben, ezért ún. nem-redukáló diszacharid keletkezik (az aldehid- illetve keto-forma nem tud kialakulni). A szisztematikus neve: β-D-fruktofuranozil-α-D-glükopiranozid (Fru(2β→α1)Glc).

A diszacharidokat hidrolizáló enzimek (szukráz, laktáz, maltáz), az állatok emésztőrendszerében az epiteliális sejtek mikrobolyhainak külső oldalán helyezkednek el.

Megemlítjük még a rovarok hemolimfájában „vércukorként” megtalálható (de más élőlénycsoportokban is előforduló) trehalózt, egy másik nem-redukáló diszacharidot (Glc(α1→α1)Glc), melynek érdekessége, hogy igen nagy a vízvisszatartó képessége, ezért az anhidrobiózisra (azaz a kiszáradás túlélésére) képes állatokban (kerekesférgek, medveállatkák stb.) nagyobb mennyiségben van jelen.