V. fejezet - Függelék

fekete-fehér kép, az ősz hajú tudós, bajuszos, szakállas, csokornyakkendős, fehér ingben, sötét zakóban a kamerába néz

1. ábra Carl von Voit (1831, Amberg – 1908, München). Német vegyész és fiziológus a modern táplálkozástudomány atyja. Kimutatta, hogy az ureaként a szervezetből ürülő nitrogén proteinből származik. A proteinek tehát lebomlanak és belőlük részben urea lesz. Csak jóval később mutatták ki, hogy az urea a máj segítségével jön létre.

Fekete-fehér kép, a bajuszos tudós szemüvegben, fehér ingben és sötét zakóban, a kamerába néz

2. ábra Otto Knut Olof Folin (1967, Åseda, Småland, Svédország – 1934). Svéd-amerikai biokémikus, az USA-ban a chicagoi Minnesota egyetemen tanult. A Harvard Egyetemen, a Nyugat Virginia Egyetemen, a bostoni McLean Kórházban végzett kutatói munkája során mikromódszereket dolgozott ki a vér szűrlet komponenseinek, köztük a glukóznak a meghatározására; felfedezte, hogy az izmokban kreatin szulfát található, kifejlesztette a polifenolok kimutatására alkalmas módszert (Folin–Ciocalteu reagens (FCR).

Fekete-fehér kép, kémiai laboratórium középen üvegekkel és eszközökkel teli asztallal, Folin kép baloldalán a háttérben a dolgozik

3. ábra Folin biokémiai laboratóriumában 1905-ben

fekete-fehér kép, a tudós ősz hajú férfi, bajuszos, szakállas, fehér ingben, sötét zakóban, csokornyakkendővel jobbra néz

4. ábra Max Rubner (1854, München – 1932, Berlin). Német fiziológus. A müncheni egyetemen végzett. Kutató munkája főként a metabolikus folyamatok, az energia hasznosítás élettana és a táplálkozásnak a hőtermeléssel való összefüggésére irányult. Többek között megfogalmazta azt az elképzelést, hogy a metabolizmus intenzitása élő állatok fordítottan arányos az állatok élettartamával

Fekete-fehér kép, a tudós férfi kopaszodó, bajuszos, csokornyakkendős, fehér ingben és sötét zakóban balra néz

5. ábra Johan Kjeldahl (Johan Gustav Christoffer Thorsager Kjeldahl 1849, Koppenhága, Dánia – 1900, Tisvildeleje, Dánia). Dán vegyész, kidolgozta azt a módszert amellyel a szerves vegyületek N-tartalmát ammóniává alakítva meg lehet határozni. A Kémiai osztályát vezette az alapításától, 1876-1900-ig. Ez a Carlsberg sörgyár laboratóriuma volt és még ma is működik.

Színes képen a tudós a kép baloldalán a laboratóriumában a laboratóriumi asztal előtt áll és füzetbe jegyzetel

6. ábra Kjeldahl a Carlsberg Laboratóriumban

Színes képen az előtérben oszlopos kapu és kerítés, mögötte zöld bokrok, vörös téglás épület

7. ábra A Carlsberg Laboratórium épülete

Színes képen pohárban habzó sör

8. ábra A ma is kedvelt termék

fekete-fehér képen a bajuszos tudós elválasztott hajú, bajuszos, fehér magasított nyakú ingben, nyakkendőben, mellényben, sötét zakóban, a kamerába néz

9. ábra Hevesy György (1885, Budapest, – 1966, Freiburg, Németország). Fizikai-kémikus, fontos szerepet játszott a radioaktív nyomjelzők kifejlesztésében. Ezeket először a növényekben zajló biokémiai folyamatok vizsgálatában hasznosították, és csak ezt követően alkalmazták állatokban. Munkájáért 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott.

Balra néző fekete-fehér portré, fehér ingben, nyakkendőben, sötét zakóban

10. ábra Rudolf Schoenheimer (1898, Berlin – 1941, New York). Német-amerikai orvos, biokémikus. Az izotópos nyomjelzést Hevesy nyomán alkalmazta. Nem radioaktív, hanem stabil izotópokat használt. 1933-ban kivándorolt az USA-ba és a Columbia Egyetemen dolgozott. 1935-től deutériumot használt a zsírok és koleszterin, majd 1937 után N15-öt az aminosavak jelölésére. Megállapította, hogy a szervezetben lévő vegyületek (alkotórészek) folyamatosan megújulnak, kicserélődnek.

Fekete-fehér kép, a tudós fehér köpenyben, kezében lombik

11. ábra Munka közben

fekete-fehér képen a szemüveges tudós férfi fehér ingben, sötét zakóban, nyakkendőben a kamerába néz

12. ábra Harry Eagle (1905, New York Port – 1992, Chester, N.Y.). Patológus, kísérleti biológus, a John Hopkins Egyetemen, a National Institute of Health-ben az Albert Einstein College of Medicine-ben végzett kutatómunkát. Tevékenységének máig nélkülözhetetlen eredményei elsősorban a szövettenyésztés területén születtek. Ő dolgozta ki a minimális esszenciális medimot, amely a szövettenyészetei ma is leggyakrabban használt tápközege.

színes képen, az ősz, idős, tudós férfi sárga csíkos ingben kissé balra néz

13. ábra Christian de Duve (1917, Thames-Ditton, Nagy Britannia – 2013, Belgium). Sejtbiológus, főként Belgiumban és az USA-ban dolgozott az eukarióta sejtek szerkezetének felderítésén. Sejtfrakcionálás és centrifugálás segítségével felfedezte a lizoszómákat. Keveset, de foglalkozott autofágiával is. 1974-ben élettani és orvosi Nobel díjat kapott

színes képen a tudós férfi halványszürke pulóverben, szürkéskék ingben mosolyogva, kissé jobbra néz

14. ábra Herskó Ferenc (Avram Hershko) (1937, Karcag, Magyarország). Orvos-biokémikus, 1950-ben Izraelbe emigrált családjával. A fehérjelebontás mechanizmusát tanulmányozta és döntő szerepet játszott az ubiquitin-proteaszóma rendszer felfedezésében és leírásában. A munka eredményeként kiderült, hogy az intracelluláris proteolízisben egyedi enzimek helyett komplex, sokkomponensű rendszer működik. Ezért a felfedezésért 2004-ben a kémiai Nobel díjat.

színes képen az enyhén őszülő tudós férfi sötét ingben mosolyogva a kamerába néz

15. ábra Aaron Ciechanover (a fénykép Aaron Ciechanover ajándéka és Zvi Roger készítette) (1947, Haifa, Izrael). Biokémikus, együtt dolgozott Herskó Ferenccel az ubiquitin-proteaszóma rendszer felfedezésében amiért 2004-ben őt is kémiai Nobel díjjal jutalmazták.

színes képen az őszülő, kopaszodó, szemüveges tudós sötét zakóban, nyakkendőben, enyhén mosolyogva kissé balra néz

16. ábra Irwin A. Rose (1926, Brooklyn, New York, USA). Enzimológus. Együtt dolgozott Herskó Ferenccel és Aaron Ciechanoverrel az ubiquitin-proteaszóma rendszer felfedezésében amiért 2004-ben őt is kémiai Nobel díjjal jutalmazták

színes képen, a szemüveges ősz hajú férfi, halványlila csíkos ingben, enyhe mosollyal a kamerába néz

17. ábra Benjamin Franklin Trump (1932, Kansas City Missouri – 2008, Denver Colorado). Állatorvosi patológus, BA University of Missouri, Kansas City Missouri 1953, MD University of Kansas School of Medicine, Kansas, 1970 University of Maryland, School of Medicine, a Department of Pathology professzora és elnöke. A sejtek különböző sérüléseket (ischemia, anoxia, toxikus hatások) követő károsodásának és folyamatát tanulmányozta. Eredményei alapvetően járultak hozzá a sejtek pusztulásának időbeli változásairól és mechanizmusáról való tudásunkhoz.

színes képen az erősen kopaszodó, őszülő bajuszos és szakállas tudós kockás ingben kedvesen a kamerába mosolyog

18. ábra Per O. Seglen (a fénykép Per Seglen ajándéka) (1943, Norvégia). Sejtbiológus, az endogén proteolízis, a lizoszomális lebontás és az autofágia kutatója. 1972 óta a Norvég Rákkutató Intézet Szövettenyésztési Osztályán dolgozik. Új májsejt izolálási módszert dolgozott ki, amely világszerte a leginkább elterjedt. Kimutatta, hogy az autofagoszómák a lizoszómákat megelőzően endoszómákkal fuzionálnak. Ezeket a vakuólákat amfiszómáknak nevezte el. Bevezette a fagofór kifejezést.

színes képen a fekete hajú, bajuszos, szemüveges férfi, kék ingben, széles mosollyal a kamerába néz

19. ábra Daniel J. Klionsky (fénykép: 2006, 4th International Symposium on Autophagy, Mishima, Japán). Egyetemi tanulmányok: University of California-ban (Los Angeles); PhD fokozat: Stanford University; postdoc: California Institute of Technology 2000-től: Department of Biological Chemistry, University of Michigan Medical School. Az élesztőben zajló autofágia kutatásának egyik úttörője. A Saccharomyces-ben folyó egyik szelektív autofág folyamat, a citoplazma-vakuóla szállító mechanizmus felfedezője. Az első kizárólag autofágiával foglalkozó könyv szerkesztője (2004), az Autophagy folyóirat alapító főszerkesztője (2005-)

fekete-fehér képen, az elválasztott kissé hullámos hajú férfi fehér ingben, sötét zakóban, nyakkendőben kissé balra néz

20. ábra John Foxton Ross Kerr (1934, Sydney, Ausztrália). Patológus, a sejtpusztulás nekrotikus és programozott típusai szövettani és ultrastruktúrális tanulmányozásának vezető kutatója, az apoptózis mint programozott sejthalál koncepciójának és az apoptózis a fiziológiás szöveti megújulásban játszott szerepének megfogalmazója.

színes képen, a kissé kopaszodó tudós férfi, sötét, halványan pöttyös ingben enyhén mosolyogva kissé balra néz, mögötte polcon könyvek látszanak

21. ábra Sydney Brenner (1927, Germiston, Dél-Afrika). Molekuláris biológus, sejtbiológus, genetikus; PhD. Exeter College, Oxford. A cambridge-i Medical Research Council Unit-ban dolgozva jelentősen hozzájárult a genetikai kód megfejtéséhez. Az 1960-as évektől kezdve kialakította az egy modell szervezetre koncentráló komplex kutatások rendszerét. A kiválasztott modell organizmus a fonálféreg Ceanorhabditis elegans volt. A későbbiek során tanítványai és követői alapvető jelentőségű felfedezéseket tettek elsősorban a fejlődésbiológia, fejlődésgenetika, sejtpusztulás és DNS szekvenálás területén. 2002-ben Élettani és Orvosbiológiai Nobel-díjat kapott.

színes képen, az erősen kopaszodó, szemüveges tudós sötét zakóban, fehér ingben, világos nyakkendőben, kissé jobbra néz

22. ábra Howard Robert Horvitz (1947, Chicago, Illinois, USA). Biológus, PhD Harvard University, 1974; Massachusetts Institute of Technology (MIT). A PhD fokozat megszerzése után együtt dolgozott Sydney Brennerrel a Medical Research Council Cambridge-i laboratóriumában. 1986-ban professzori címet és státuszt kapott az MIT-ben. Döntő szerepe volt az apoptózis gének felfedezésében és a folyamat molekuláris genetikai leírásában. 2002-ben Élettani és Orvosbiológiai Nobel-díjat kapott.

színes képen, a dús ősz hajú, szakállas, bajuszos, szemüveges férfi, világos ingben a kamerába néz

23. ábra Sir John Edward Sulston (1942, Nagy-Britannia). Brit tudós, eredetileg vegyész, aki PhD fokozatát nukleotid kémiai kutatásokból szerezte 1967-ben. Később csatlakozott Sydney Brennerhez akivel együtt dolgozott a Medical Research Council Cambridge-i laboratóriumában. Vezető szerepet játszott a sejtek származási vonalának feltérképezésében a Caenorhabditis elegans egyedfejlődése során. Központi alakja volt a Caenorhabditis elegans, majd az ember genomjának megszekvenálásában. Egy ideig igazgatója volt a humán genom szekvenálás egyik fellegvárát képező The Sanger Centre-nak (jelenleg Wellcome Trust Sanger Institute). 2002-ben Élettani és Orvosbiológiai Nobel-díjat kapott.

színes képen az őszülő, elválasztott hajú, rövid körszakállas, szemüveges tudós, sötét zakóban, világos, halványan csíkos ingben, nyakkendőben, enyhe mosollyal a kamerába néz

24. ábra Yoshinori Ohsumi (a fénykép Yoshinori Ohsumi ajándéka) (1945, Fukuoka, Japán). Biokémikus, sejtbiológus, PhD 1974, Tokyo University; 1974-77 posztdoktor Rockefeller University, New York City; 1977-ben visszatért Tokyo-ba. Az 1980-as évek végén kezdte tanulmányozni az élesztő vakuólumban zajló folyamatokat. Vakuóláris proteináz deficiens mutánsokat tanulmányozva azt találta, hogy ezekben a tenyészet éheztetése után fénymikroszkóppal észlelhető apró szemcsék jelentek meg. Elektron mikroszkóppal vizsgálva kiderült, hogy ezek olyan vezikulák, amelyek autofágia révén keletkeznek. A megfigyelés nyomán kifejlődő munka vezetett az autofágia molekuláris mechanizmusának tanulmányozásához, aminek Ohsumi ma is egyik vezető alakja.

színes képen a fekete hajú férfi, sötét zakóban és nyakkendőben, világos ingben, enyhe mosollyal a kamerába néz

25. ábra Noboru Mizushima (a fénykép Yoshinori Ohsumi ajándéka) (1966, Tokyo, Japán). Orvos, biológus, PhD 1996, molekuláris immunológia témában, ezt követően csatlakozott Yoshinori Ohsumi laboratóriumához, ahol bekapcsolódott az élesztőben zajló autofágia molekuláris mechanizmusának kutatásába. Fontos szerepe volt az ubiquitin-szerű Atg12 konjugációs rendszer felfedezésében. Ezt követően 2001-ben Atg5-/-mutáns, és GFP-vel konjugált Atg5-öt expresszáló embrionális őssejteket hozott létre. Később Atg5-/- mutáns egeret és GFP-LC3 transzgén egeret is sikerült létrehoznia. Ezekkel és további molekuláris genetikai eszközökkel dolgozva úttörő munkát végez az emlős sejtekben folyó autofágia szerepének tisztázására.

színes képen, a szemüveges, rövid sötét hajú férfi, halványszürke rövid ujjú ingben, a laboratóriumi asztalon lévő sztereomikroszkóp előtt ül és kissé elfordulva a kamerába néz

26. ábra Hong Zhang (a fénykép Hong Zhang ajándéka). Biokémikus, molekuláris genetikus; 1991 Anhui, Kína; 2001 PhD molekuláris genetika, Albert Einstein College of Medicine USA; 2001-2004Massachusetts General Hospital Cancer Center, Harvard Medical School, Research Fellow; 2004-2012 Kínai Nemzeti Biológiai Kutató intézet; 2012-Kínai Tudományos Akadémia Biofizikai Intézet kutatási csoportvezető. A Caenorhabditis elegans-ban folyó molekuláris genetikai kutatás vezető egyénisége. Kimutatta, hogy a C. elegans korai embriogenezisében az autofágia fontos szerepet játszik az ivarsejt specifikus P-granulum fehérjék (PGL-1, PGL-3) eltávolításában. A P-granulum degradáció defektusa alapján végzett genetikai screen segítségével új eukarióta specifikus géneket talált.

színes képen rövid barna hajú férfi, széles mosollyal a kamerába néz

27. ábra Tom Neufeld (a fénykép Tom Neufeld ajándéka) (1966, Minneapolis, USA). Genetikus, sejtbiológus. PhD 1994-ben, Drosophila fejlődésbiológia témában. Doktori munkáját Gerry Rubin laborjában végezte, majd posztdoktorként Bruce Edgar témavezetésével a sejtnövekedés és sejtosztódás genetikai szabályozását vizsgálta. 1998-ban tért vissza Minneapolisba, saját kutatócsoportot alapítva. Kezdetben a sejtnövekedést szabályozó jelátviteli hálózatokat (inzulin és TOR útvonalak) vizsgálta, e kutatások kapcsán kezdett az autofágia tanulmányozásába. Úttörő szerepet játszott a Drosophila, mint autofágia kutatásra alkalmas genetikai modell kidolgozásában.

Színes képen rövid barna hajú hölgy, széles mosollyal a kamerába néz.

28. ábra Beth Levine (a fénykép Beth Levine ajándéka) Orvos, biológus, 1986 Cornell University Medical College, USA; posztdoktorként neurobiológiával, fertőző betegségekkel és virológiával foglalkozott; 1994-2004 a Columbia Egyetemen a virológiai kutatás vezetője volt. 1998-ban az általa irányított csoport talált egy új gént amely a Bcl-2 fehérjéhez kapcsolódó fehérjét kódol amelyet beclin-1-nek nevezték el. Erről a génről később kimutatták, hogy szerepel az autofágiában. Ez lett tehát az első emlősökben felfedezett autofág gén. Hipotézise szerint a beclin-1 szerepet játszhat különböző szervekben előforduló rákos folyamatokban (pl. mell-, tüdő-, petefészek-, rákban, B sejtes limfómában).

Az e-book szerzői:

Színes képen rövid, barna hajú, bajuszos férfi enyhe mosollyal a kamerába néz.

29. ábra Lőw Péter (1964, Budapest, Magyarország). Biológus, 1988 ELTE TTK; PhD 1995, molekuláris sejtbiológia; habilitált doktor 2009; tanszékvezető egyetemi docens 2010-. Kutatási területe az autofágia szabályozásában közreműködő gének, az ubiquitin-proteaszóma rendszer és az autofágia valamint az apoptózis és az autofágia kölcsönhatásai

színes képen két mosolygó férfi, baloldalon rövid fekete hajú halványkék ingben, farmernadrágban, jobboldalon rövid hajú férfi, barna kockás ingben, világos nadrágban

30. ábra Noboru Mizushima és Juhász Gábor (Budapest, 2013) Juhász Gábor (1976, Esztergom, Magyarország). Genetikus, sejtbiológus, PhD 2004-ben az ELTE (akkor még) Állatszervezettani Tanszékén. Már szakdolgozatát és doktori disszertációját is az autofágia témájából írta a Sass Miklós laborjában akkortájt vizsgálni kezdett Drosophila modellen. Ezt követően 2004-től a minnesota-i Egyetemen posztdoktorként folytatta ez irányú kutatásait Tom Neufeld vezetésével. 2006-ban tért vissza az ELTE Anatómiai Tanszékére, ahol 2009-ben alapított saját kutatócsoportot. Karrierje kezdetétől az autofágia szabályozását és szerepét vizsgálja, jelenleg Drosophila és sejttenyészeti kísérletek révén.

színes képen két mosolygó férfi, baloldalon őszülő hajú, kalapban, sötét zakóban, világos mellényben, szürke nadrágban, jobboldalon barna hajú, világos ingben, barna zakóban és nadrágban.

31. ábra Keji Tanaka és László Lajos (Salzburg, 2011) László Lajos (1954, Gödöllő, Magyarország). Sejtbiológus, egyetemi docens ELTE Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszék. Biológiai tudomány kandidátusa 1994. 1989-93, vendégkutató az University of Nottingham Medical School Biokémiai Tanszékén. 1993-94, a későbbi Nobel-díjas (1997) Stanley B. Prusiner meghívására vezető kutató az University of California San Francisco Neurológiai Tanszékén. Fő kutatási területe a neurodegeneratív betegségek sejtpatogenezise. Kvantitatív immun-elektronmikroszkópos vizsgálatai révén, már húsz évvel ezelőtt elsőként hívta fel a figyelmet az ubiquitinilált fehérjéknek az endoszóma-lizoszóma rendszerben (ELR) történő specifikus felhalmozódására. Úttörő szerepet játszott a patogén prion fehérjék ultrastrukturális lokalizációs mintázatának a felderítésében és annak bizonyításában, hogy az ELR központi szerepet játszik a prion konverzióban és a patogenezisben.

színes képen két mosolygó férfi, baloldalon alacsonyabb őszülő hajú, körszakállas szemüveges, világos csíkos rövid ujjú ingben, jobboldalon magasabb, szőkésbarna hajú, őszes szakállal, bajusszal, sötét kockás zakóban, kék ingben

32. ábra Kovács Attila Lajos Yoshinori Ohsumival (Mishima, Japán, 2006) Kovács Attila (1947, Kispest, Magyarország). Sejtbiológus, 1970 ELTE biológia-kémia szak; 1974 egyetemi doktor; 1983 a biológiai tudományok kandidátusa (CSc, PhD); 2011 az MTA doktora (DSc); 2012 habilitált doktor; 1979-80, 1997-98 ösztöndíjas, majd meghívott kutató a Norvég Rákkutató Intézet Szövettenyésztési Osztályán, Per Seglen laboratóriumában; az Autophagy folyóirat 2005-ben történt indulása óta a szerkesztő bizottság tagja. 1972-ben kapcsolódott be az autofágia kutatásába. In vivo és in vitro rendszerekben elektronmikroszkópos és sejtbiokémiai módszerekkel többféle emlős sejttípusban, C. elegans-ban pedig elsőként tanulmányozta az autofág folyamatokat.