6. fejezet - Életrajzok

Tartalom

6.1 Wladimir Köppen (1846-1940) szakmai életrajza
6.2 Charles Warren Thornthwaite (1899-1963) szakmai életrajza
6.3 Leslie Rensselaer Holdridge (1907-1999) szakmai életrajza
6.4 Réthly Antal (1879-1975) szakmai életrajza
6.5 Berényi Dénes (1900-1971) szakmai életrajza
6.6 Záró gondolatok
6.7 Kérdések
Felhasznált irodalom

A könyvben részletesen foglalkozunk Köppen, Holdridge és Thornthwaite éghajlat-osztályozásaival, valamint ezek alkalmazásaival mind globális (Lamb adatbázisa), mind lokális (Kakas adatbázisa) léptékű adatsorokon. Említettük továbbá, hogy Köppen és Thornthwaite módszerének első hazai alkalmazásai Réthly és Berényi nevéhez fűződnek. Íly módon, könyvünk meghatározó szereplői: Köppen, Thornthwaite, Holdridge, Réthly és Berényi. Mindezek alapján praktikusnak tűnik, hogy e kutatók életrajzát is ismertetjük, s emellett általánosabb, összefoglaló jellegű vonatkozásokra is utalunk.

6.1 Wladimir Köppen (1846-1940) szakmai életrajza

Wladimir Köppen (Szentpétervár, 1846. szeptember 25.–Graz, 1940. június 22.) botanikus, meteorológus, klimatológus, paleoklimatológus, a generikus éghajlattan és a paleoklimatológia atyjaként számon tartott kutatója. Oroszországban született és töltötte ifjúkorát. Nagy tekintélyű családból származott, mely az orosz társadalom kulturális és igazgatási elitjéhez tartozott. Nagyapja II. Katalin orosz cárnő idejében vándorolt ki Oroszországba, a közegészségügy rendszerének alapjait fektette le. Apja magas rangú köztisztviselő, helyi kormányzó, epidemiológusként tevékenykedő szakember a cár szolgálatában, a Birodalmi[63] Tudományos Akadémia tagja. Köppen nagybátyja a III. Sándor, orosz cár udvari tanítója. Köppen 15 éves koráig Szentpétervárott élt, majd miután apját 67 éves korábban nyugdíjazták, a Krím-félszigeten levő birtokukra költöztek. A Szentpétervár-Krím-félsziget közötti utazások gyermekkora meghatározó élményei közé tartoztak, a vegetáció földrajzi szélesség szerinti markáns változásai kápráztatták el. Csodaként élte meg azt, hogy elindulva a fenyvesek világából, a Krím-félsziget száraz, mediterrán növényzetének világába csöppen[64]. Ez életének meghatározó élménye volt, s a növények iránti affinitása szakmai orientációját is eldöntötte. 1864-ben beiratkozik a Szentpétervári Egyetemre, doktori tanulmányait már a Heidelbergi Egytemen folytatja, majd Lipcsében doktorál 1870-ben[65]. Doktori munkájának címe: A hő és a növények csírázása. 1872-73-ban a Szentpétervári Központi Obszervatórium[66] munkatársa, itt ismerkedik meg a napi szinoptikus térképek előkészítésével, elemzésével. 1873-ban egy Bécsben tartott nemzetközi konferencia résztvevőjeként megismerkedik Hann osztrák meteorológussal, akivel élete végéig tartó barátságba kerül. Mivel állása bizonytalan volt, elfogadja Georg Neumayer ajánlatát, hogy az újonnan alapított, Hamburgban székelő Német Tengerhajózási Intézet[67] Tengeri Meteorológiai Szekciójának vezetője legyen, így 1875-ben elköltözik Oroszországból. Új munkakörében az Atlanti-, Indiai- és a Csendes-óceán hajózási kézikönyveinek[68] kidolgozásával és szerkesztésével foglalkozik. E hajózási kézikönyvek Köppen jól ismert széltérképeit is tartalmazták; ezeket Bergeron (1930) is használta a légtömegek, frontok és az időjárás klimatológiai vonatkozású elemzéseiben. Emellett sárkányrepülőkkel és meteorológiai ballonokkal végzett magaslégköri kutatásokat. Ezen úttörő munkájának eredményeként az 1879-ben megalakult Meteorológiai Világszervezet[69] Aerológiai Bizottságának elnöke lett. Köppen meteorológusként tevékenykedik a Deutsche Seewarte-ban egészen nyugdíjazásáig, 1919-ig. Amellett, hogy tevékenyen részt vett a szinoptikus meteorológiai állomáshálózat kiépítésében, a Seewarte-ban szabadon is alkothatott. Éjjeli bagoly típusú ember volt, akinek a műszak a rendes munkaidő után kezdődött. Órákig, sokszor éjfél utánig is maradt, hogy foglalkozzon az Intézete által kiküldött hajókkal és elhelyezett bólyákkal begyűjtött adatok térképes megjelenítésével. Keveset aludt és reggel általában nehezen kezdte a napot. Állítólagos mottója: nincs sietés, nincs pihenés. 1884-ben elindítja a Meteorologische Zeitschrift c. tudományos folyóiratot, melyet eleinte egyedül, majd 1886-tól 1891-ig Julius Hann-nal együtt szerkeszt. A Meteorologische Zeitschrift 1. számában 2 meghatározó cikke is megjelenik. Az 1. cikke a híres éghajlat-osztályzásának előhirnökeként számon tartott Die Wärmezonen der Erde, nach der Dauer der heissen, gemässigten und kalten Zeit und nach der Wirkung der Wärme auf die organische Welt betrachtet (A Föld hőövezetei, a meleg, mérsékelt és a hideg időszakok hossza, valamint a hőnek az élő szervezetekre gyakorolt hatása alapján) című tanulmánya, melynek teljes változata az ismert 1918. évi publikáció (Köppen, 1918). Ennek többször átdolgozott végső verziója, Köppen 1936. évi – talán leghíresebb – publikációja (Köppen, 1936). A 2. cikke az időjárási előre jelzések statisztikai verifikációjával foglalkozott. Köppen utolsó cikke 1940-ben jelent meg[70] a Meteorologische Zeitschrift-ben. 1887-ben Hann-nal együtt publikálja a Meteorológiai Atlaszt, 1890-ben Neumayerrel a Felhőatlaszt. 1899-ben megjelenik a híres Grundlinien der Maritimen Meteorologie (A tengeri meteorológia alapjai) c. könyve. 1908-10 között publikálja a Thermodynamik der Atmosphäre (A légkör termodinamikája) c. könyvét, amelyben Alfred Wegener[71] a társszerzője. A Wegenerrel való gyümölcsöző együttműködésének koronája a Die Klimate der Geologischen Vorzeit (Az ősidők éghajlatai) c. könyve, ami 1924-ben jelenik meg. E könyv a paleoklimatológia egyik alapművének számít, melyben a Milankovics-féle éghajlatváltozás elméletet is bemutatták. 1924-ben Wegener Grazban kap egyetemi tanári állást; vele együtt Köppen is Grazba költözik[72]. Vejét 1930-ban elveszíti[73], azonban a csapás ellenére továbbra is alkot. 1931-ben kiadja a Grundriss der Klimakunde (Az éghajlattan alapjai) c. könyvét és minden erejével az ötkötetes Handbuch der Klimatologie (A klimatológia kézikönyve) c. könyvén dolgozik Rudolf Geigerrel együtt. E mű befejezését azonban már nem élte meg. Az utolsó könyve, a Die Klimate der Geologischen Vorzeit c. könyvének második, bővített kiadása után meghalt[74]. Óriási életműve ellenére alkotásait nem fordították le angolra. Köppen teljes körű, 1919-ig folytatott levelezését a Berlini Állami Könyvtárban őrzik; a későbbi levelezései nem maradtak ránk. Alkotásainak nem teljes listája Else Wegener-Köppen (1955), Köppen életét bemutató könyvében található. Ugyanakkor ebben nincsenek feltüntetve a tudományt és az eszperantót[75] népszerűsítő cikkei, illetve közleményei.



[63] Az Orosz Tudományos Akadémia akkori elnevezése. Az intézmény különböző elnevezéseket viselt a történetében, nevezetesen Szentpétervár Tudományos Akadémiája, A Tudományok és a Művészetek Birodalmi Akadémiája, Szentpétervár Birodalmi Tudományos Akadémiája, 1917-től lett Orosz Tudományos Akadémia

[64] Ez Köppen 1931-ben írt emlékirataiból derült ki.

[65] Köppen ekkor mindössze 24 éves.

[66] Az Orosz Meteorológiai Szolgálat kötelékébe tartozó intézmény

[67] Németül: Deutsche Seewarte.

[68] A gőzhajók fokozatosan váltották fel a vitorlás hajókat a 19. század végén.

[69] World Meteorological Organization (WMO).

[70] Köppen ekkor 94 éves volt. Különben 227 közleménye jelent meg e folyóiratban.

[71] Köppen ekkor már 64 éves, míg Wegener csak 30. Véleményünk szerint Köppen gazdag életében Wegener külön inspirációt jelentett, és a továbbiakban mindenféleképpen meghatározta életét. A sarki kutató, meteorológus, geofizikus, aki kidolgozza a kontinensvándorlás elméletét és tudományos hipotézis formájában könyvet is ír róla, Köppen veje, az öt lány közül az Elza lányának férje. Később, pontosabban az I. világháborút követően Köppenék és Wegenerék közös háztartásban is élnek.

[72] Wegener ekkor 44, míg Köppen 78 éves. A hurcolkodáskor Köppen magával viszi tekintélyes könyvtárát is.

[73] Alfred Wegener az utolsó, harmadik grönlandi expedicióján halt meg a szeszélyes grönlandi időjárás áldozataként. Holttestét 1931-ben találták meg a jégben eltemetve. Ennek talán így kellett lennie, ugyanis Wegener az első grönlandi expedícióját nevezte élete legnagyobb élményének.

[74] Elza lánya, Wegener özvegye, így írt az 1955-ben megjelent  Wladimir Köppen: Ein Gelehrtenleben für die Meteorologie (Köppen Wladimir: egy tudós meteorológus élete) c. Köppen életét bemutató könyvében: az utolsó símítások közben sürgönyt küldött a Kiadóházba, melyben ez állt: Kérem, azonnal küldjék el a korrekciókat, a halálomon vagyok. Egy héttel később pihenés közben meghalt.

[75] Köppen hitt az internacionalizmusban és az eszperantó műnyelv használatát terjesztette a tudományközi kommunikációban. Egyébként igen jó nyelvérzékkel megáldott ember volt. Beszélte, illetve használta a görög, latin, francia, német, angol és az orosz nyelvet, de jól értett spanyolul és olaszul is.