12.3 A felszín alatti víz kémiai összetételét meghatározó kémiai folyamatok

A felszín alatti vizek kémiai összetételét ‒ a víz-kőzet kölcsönhatás következtében ‒ elsődleges és másodlagos kémiai folyamatok határozzák meg, bár a folyamatok közötti határ nem éles. Az elsődleges folyamatok – oldódás, hidratáció, hidrolízis, redox folyamatok, savak hatása – a felszín alatti vizet oldott anyagokban gazdagítják. A másodlagos folyamatok – kémiai kiválás, ioncsere, szulfát redukció, betöményedés, membránfiltráció – a víz kémiai karakterét módosítják annak következtében, hogy a víz folyamatosan új és új szilárd fázissal érintkezik.

12.3.1 Az elsődleges kémiai folyamatok

12.3.1.1 Oldódás

A felszín alatti víz kémiai fejlődésének első lépése az oldódás. Ez az egyik leghatékonyabb kémiai folyamat, amely a felszín alatti vizek kémiai összetételének kialakításában nagy szerepet kap. A vízben mind a gázok, mind pedig a szilárd anyagok oldódhatnak. Gázok főleg a talajból, a vadózus zónából, valamint olaj- és gázfelhalmozódások közelében kerülnek a felszín alatti vízbe. Általánosságban a gázok oldhatósága növekszik a hőmérséklettel és oldott anyag tartalommal csökken. Jellemzően a N₂, Ar, O₂, H₂, He, CO₂, NH₃, CH₄ és a H₂S azok a gázok, amelyek részt vesznek a felszín alatti vízzel való kölcsönhatásban. Bizonyos gázok (pl. CO₂, H₂S ) oldódásával a víz gyengén savassá, azaz kémiailag agresszívvá válik. Az oldódás mértéke az ásványok oldhatóságától, az áramló víz oldott anyag tartalmától és a helyi nyomás- és hőmérséklet viszonyoktól függ. A legoldékonyabb kőzetek a mészkő, dolomit, gipsz, halit és a szilvit, melyek elsődleges forrásai a felszín alatti víz kalcium, magnézium, nátrium, kálium, karbonát, szulfát és klorid tartalmának.

A CO₂ oldódása nagy jelentőséggel bír a felszíni és felszín alatti vizekben az ásványok oldódása szempontjából. A CO2 az atmoszférából, a gyökérlégzésből és szerves anyagok bomlásából származhat, de akár karbonátos kőzetek metamorfózisa során is felszabadulhat. A CO₂ gáz oldódása vízben a (12.24) egyenlettel írható le:

(12.24)

A következő lépés a vízben oldott szén-dioxid (CO₂(aq)) rekaciója a vízzel (12.25 egyenlet):

(12.25)

25°C-on a CO₂(aq) 600-szor gyakoribb, mint a H2CO3, e két komponenst mégsem kezeljük külön, hanem a H2CO3* jelöléssel összevonva írhatjuk fel a fenti két reakcióegyenlete (12.26 egyenlet):

(12.26)

Ezt a reakciót egy kétlépéses disszociáció követi, amely két proton leadásával jár (12.27 és 12.28 egyenletek):

(12.27)

(12.28)

A CO2 vízben történő oldódása pH független, hisz a H2CO3* képződését leíró (12.25) egyenletben nem szerepel H+. Ezzel ellentétben a HCO3- és a CO32- aktivitása pH függő. A fenti egyenletekben (12.26-28) szereplő széntartalmú szervetlen komponensek aktivitása kiszámítható a felírt reakciókból az egyensúlyi állandók és a CO2 parciális nyomásának ismeretében (12.29-31 egyenletek).

(12.29)

(12.30)

(12.31)

A pH definíciójából adódóan:

(12.32)

(12.33)

A K1 és K2 egyenletek átrendezésével látható, hogy ha pH=6,3 a H2CO3* és HCO3- aktivitása egyenlő (12.34 egyenlet), ha pH=10,3 akkor pedig a CO32- és HCO3- aktivitása egyenlő (12.35 egyenlet):

(12.34)

(12.35)

Látható tehát, hogy  6,3-nál kisebb pH érték esetében a H2CO3*, 6,3 és 10,3 között a HCO3-, 10,3-as pH felett pedig a CO32- a szervetlen szén domináns megjelenési formája (12.5. ábra).

Szervetlen szénformák eloszlása a pH függvényében: 6,3-nál kisebb pH érték esetében a H2CO3*, 6,3 és 10,3 között a HCO3-, 10,3-as pH felett pedig a CO32- a szervetlen szén domináns megjelenési formája

12.5. ábra Szervetlen szénformák eloszlása a pH függvényében

Mivel a természtes rendszerek pH-ja általában 6,3 és 10,3 között van, ezért természetes vizekben az oldott szén-dioxid HCO3- formában van jelen.

12.3.2 Hidratáció

A hidratáció során a vízmolekulák az ásványok kristályrácsába jutnak, és a szabad ionokból vagy molekulákból hidrátburokkal körülvett ionok, illetve molekulák jönnek létre. Mállási folyamatok egyik fontos lépését jelenti ez a reakció, mint például az anhidrit gipsszé, vagy a biotit vermikulittá történő átalakulása.

12.3.2.1  Hidrolízis

Hidrolízis alatt bármilyen gáz vagy szilárd fázisú anyag vízzel történő reakcióját értjük. Lényege az, hogy ha ionos kötésű anyagok vízben oldódnak, akkor a víz összetevői (OH- és H+) a felbomlott molekula töredékeihez kapcsolódnak. A hidrolízis során a vízben oldott só kationja (12.36 egyenlet), vagy anionja (12.37 egyenlet) a vízzel reagálva rosszul disszociáló bázist, vagy savat hoz létre:

(12.36)

(12.37)

Csak azok a sók hidrolizálnak, amelyeknek legalább egyik ionja gyenge savból, vagy gyenge bázisból származtatható. Ha erős bázis és gyenge sav sóját oldjuk vízben, a savmaradék a protonnal kevéssé disszociált gyenge savvá egyesül, az oldat a hidroxidionok révén bázikus kémhatású lesz (12.38 egyenlet).

(12.38)

Ha erős sav és gyenge bázis sója hidrolizál, a hidroxidionok megkötésével gyenge bázis keletkezik, a megmaradt protonok miatt az oldat savas kémhatású lesz (12.39 egyenlet).

(12.39)

A hidrolízis akkor hatékony, ha a kiindulási anyagok folyamatosan hozzáadódnak a rendszerhez, vagy a termékek folyamatosan kivonódnak a rendszerből.

12.3.2.2  Oxidáció-redukció

Az oxidáció és a redukció olyan kémiai folyamat, melynek során elektronok szállítódnak egyik atomról a másikra. Az anyag oxidációja során szabad elektronok leadása történik (elektron donor), míg redukciója során szabad elektron felvétele megy végbe (elektron akceptor). Az elektron donorok redukálószerek, az elektron akceptorok oxidálószerek. A két folyamat együttesen van jelen, mely során egyik reakció kompenzálja a másikat. Az oxidálószer, miközben másik anyagot oxidál, maga redukálódik és fordítva. Az oxidáció legfontosabb színtere a vadózus zóna, amely megfelelően el van látva oxigénnel. A redukció folyamata a mélyebb, oxigén szegény zónákban, valamint a szerves anyag tartalmú rétegekben fordul elő. Tipikus oxidációs folyamatnak számít a szulfidok oxidációja, például a pirité (12.40 egyenlet):

(12.40)

Ez a folyamat felelős a savas bányavizek keletkezéséért.

Oxidációra azonban nem csak az oxigén képes (12.41 egyenlet):

(12.41)

Ebben a reakcióban két elekton lép át a 2Fe2+-ről (elektron donor) a Mn4+-re (elektron akceptor), azaz a Fe2+ redukálja a Mn4+-t, illetve a Mn4+ oxidálja a Fe2+-t. Ez a reakció savas közegben megy végbe, mely a pH fontos szerepét mutatja redox reakciók esetében is.

Szerves üledékek esetén fennáló redukált környezetben az oxigénelvonás oxidoktól, szulfátoktól, nitrátoktól, nitritektől történik, melynek eredményeképpen H2, H2S, CH4, S2-, NO2-, NH4+, Fe2+, Mn2+ keletkezik.

Felszín alatti vizek oxidatív vagy reduktív természetéről, azaz az oldott oxigén vagy alternatív elektronakceptorok rendelkezésre állásról, a redoxpotenciál (Eh) ad információt (12.42 egyenlet).

(12.42)

ahol E0= a standard potenciál (25 °C, 1 atm), R a gázállandó, T abszolut hőmérséklet (°K), F a Faraday-állandó, n a reakció során leadott/felvett elektronok száma, [ox] az oxidált formában, [red] a redukált formában levő ionok aktivitása. Ha Eh > 0, oxidatív, ha Eh < 0, reduktív közegről beszélünk.

12.3.2.3  Savak hatása

A szerves és szervetlen savaknak nagy jelentősége van a kőzet-víz kölcsönhatások esetében, mert hatékonyan támadják a kőzeteket/ásványokat, ezáltal oldott anyagban gazdagítják a vizeket. A mészkő, illetve kőzetalkotó ásványának, a kalcitnak a beszivárgó víz CO2 tartalmának köszönhetően bekövetkező oldódását a (12.43) egyenlet írja le:

(12.43)

A H2S, amely mélymedencékben ‒ szulfátok szénhidrogének jelenlétében zajló termális vagy mikrobiális redukciójának eredményeképpen ‒ keletkezik, felszín közeli, oxidatív zónába jutva, ill. migrációja során más, oxigén tartalmú vizekkel keveredve karbonátokra nézve agresszív kénsavat képez. Nyílt rendszerben a reakcióban keletkező CO2 eltávozik (12.44), zárt rendszer esetében azonban további korróziót okoz (12.45 egyenlet):

(12.44)

(12.45)

Süllyedő medencékben a szerves anyag éréséhez és a szénhidrogének degradációjához kapcsolódóan karbonátra nézve agresszív fluidumok keletkeznek, melyek a CO2 és H2S mellett szerves savakat is tartalmaznak. Ezek karbonátos rezervoár porozitására gyakorolt hatását mutatták ki például a Perm-medencében (Mazzullo and Harris 1991, 1992; Palmer 1995).

.

12.3.3 Másodlagos kémiai folyamatok

A másodlagos kémiai folyamatok a víz már meglévő kémiai karakterét módosítják, annak köszönhetően, hogy a víz felszín alatti útja során újabb és újabb anyagokkal érintkezik. A következőkben a kémiai kicsapódás, ioncsere, szulfátredukció, betöményedés és membránfiltráció folyamatát tárgyaljuk.

12.3.3.1  Kémiai kicsapódás

A vízben oldott anyagok kicsapódását számos tényező okozhatja. Oldhatatlan csapadék jöhet létre például a már vízben oldott ásványi anyag és egy újabb szilárd fázis kölcsönhatásának eredményeképpen. A felszín alatti víz források formájában történő kilépésekor a hőmérséklet csökkenés kovakiválást, a CO2 eltávozása mésztufa kiválást okozhat. A forrásfakadások esetében a redoxviszonyok is megváltoznak, melynek eredményeképpen a reduktív körülmények között vízben oldott vas (Fe2+) vasoxi-hidroxid formájában kicsapódik. A párolgás hatására bekövetkező betöményedés miatti sókiválás gyakori jelenség félsivatagi-sivatagi területeken.

12.3.3.2  Szorpció, ioncsere

Szorpciós folyamatok a víz és a vízzel érintkező szilárd anyag között mennek végbe. Ezek körébe tartozik az adszorpció, abszorpció és az ioncsere (12.6. ábra). Bizonyos szilárd anyagok képesek arra, hogy lazán kötött ionjaikat vízben oldott ionokkal kicseréljék. A szilárd anyag esetében a maximálisan lehetséges kicserélődés mértékét az ioncsere kapacitással jellemezhetjük. A csere az ioncserélők külső és belső felületén mehet végbe. Felszín alatti vizek szempontjából az agyagásványokon vébemenő ioncsere, mely leggyakrabban kationcsere, a legfontosabb. Az agyagásványok szerkezetében a tetraéderben a Si4+-ot Al3+, az oktaéderben az Al3+-t két vegyértékű kationok, Mg2+, Fe2+, Mn2+ helyettesíthetik. A helyettesítések azt eredményezik, hogy a pozitív és a negatív töltések nem kiegyenlítettek, és ezt a töltéskülönbséget a rétegek közötti, cserepozícióban lévő kationok egyenlítik ki. Ezek a koncentrációviszonyoktól függően, könnyen kicserélődnek.

Egy cserepozícióban K+-ot tartalmazó agyagásvány, és a Na+-ot tartalmazó víz között végbemenő ioncsere a (12.46) egyenlettel írható le:

(12.46)

Az ioncserében más mechanizmusok is szerpet játszanak, úgy mint a felületi oxigének protonációjával illetve hidroxidok deprotonációjával létrejövő felületi töltések. A felületi töltések az oldat pH-jától függenek. Azt a pH-t, amelyen a felületi töltés nullával egyenlő, PZC-nek (Point of Zero Charge) nevezzük. E felett kationcserélőként, ez alatt anioncserélőként viselkednek. A cserélhető kationok mennyisége (pl. mólban) 100 g anyagra vonatkoztatva a kationcserekapacitást (CEC=Cation Exchange Capacity) adja meg.

Az agyagásványok mellett a zeolitok, szerves anyagok és vas-oxihidroxidok nagy felületüknek köszönhetően szintén fontosak a szorpciós folyamatok szempontjából.

Az alább ionok között az adszorpciós kötés erősségének függvényében az alábbi sorrend állapítható meg: H+>Rb+>Ba2+>Sr2+>Ca2+>Mg2+>K+>Na+>Li+

A szorpciós folyamatok típusait, azaz az adszorpció, abszorpció és ioncsere folyamatát megjelenítő sematikus ábra. Bizonyos szilárd anyagok képesek arra, hogy külső és belső felületükön lazán kötött ionjaikat vízben oldott ionokkal kicseréljék.

12.6. ábra Az adszorpció, abszorpció és ioncsere folyamata

12.3.3.3  Szulfátredukció

A szulfátredukció folyamata szulfátok szerves anyag (pl. szénhidrogén) jelenlétében zajó termális vagy mikrobiális redukcióját jelenti üledékes medencékben (12.47 egyenlet).

(12.47)

A folyamat eredményeképpen keletkező H2S a felszín alatti víz által tovaszállítva karbonátos kőzetek korrozióját okozhatja.

12.3.3.4  Töményedés

Az oldatok betöményedését okozhatja a párolgás, de ásványok fokozott beoldódása is. A talajnedvesség zónájában, esőzések közötti erőteljes párolgás sókiválást eredményezhet, melyek a következő csapadékesemény hatására a talajvízbe mosódhatnak. Regionális megcsapolódási területeken a felszín alatti víz nagy oldott anyag tartalmának köszönhetően a párolgás szintén sófelhalmozódást eredményezhet.

12.3.3.5  Membránfiltráció

A membránfiltráció reverz ozmózisként értelmezhető. A kompaktálódott agyagok és palák féligáteresztő membránként működnek, rajtuk keresztül a víz ‒ megfelelő potenciálviszonyok mellett ‒ felfelé mozog, viszont az oldatban lévő egyéb ionok, molekulák hátramaradnak. Ennek eredményeképpen palák alatt magas koncentrációjú vizek maradnak (12.7. ábra).

A kompaktálódott agyagok és palák féligáteresztő membránként működnek, melyeken keresztül a víz megfelelő potenciálviszonyok mellett felfelé mozoghat, viszont az oldatban lévő egyéb ionok, molekulák hátramaradnak. Ennek eredményeképpen palák alatt magas koncentrációjú vizek maradnak.

12.7. ábra A membránfiltráció jelensége