1. fejezet - Bevezető (Kárpáti Andrea és Vásárhelyi Tamás)

„Látod-e, amit én látok?” Ha a kiállítás rendezője feltenné ezt a kérdést, a látogató gyakran adna meglepő feleletet. A kiállításokról nyert visszajelzésekből kiderül, hogy nemcsak a műalkotás, hanem a kiállítás maga is sokféle gondolatot és érzést kelthet, s ezek némelyike éppen ellentétes azzal, ami a rendezők szándéka volt. „A látogató személyes útja” – Hugh A. Spencer így nevezi a kiállítás bejárását (Spencer, 2011, 373.). A látogató, aki a közelmúltig elsősorban kutatóhelyként működő intézményekbe manapság belép, immár megbecsült vendég. A gyűjtemények legtöbbje közösségi: azaz adóbevételekből származó költségvetési, illetve esetleg civil szervezetek által nyújtott támogatásból él. A látogató véleménye számít, hiszen ettől függ, ismerősei is eljönnek-e, a helyi döntéshozók és mecénások támogatják-e a gyűjtemény fejlesztését, a ház fenntartását, a munkatársak munkáját. A kiállítási kommunikáció, avagy a kiállításokkal, a kiállításokon keresztül való kommunikáció tudatos tervezése tehát egyre fontosabb eleme a tárlatok készítésének. Ebben a könyvben sorra vesszük, milyen eszközökkel élhet, s milyen hatásokra számíthat a kiállítás kurátora és a múzeumpedagógus. Könyvünk azoknak a személyeknek készült, akik – bárhol dolgozzanak is, nemcsak múzeumban – akár csak egy vitrinben vagy kirakatban is kiállítanak valamit, hogy azzal valakikhez valamilyen információt, üzenetet, látványt eljuttassanak. Miután a kiállítás-készítés hangsúlyosan múzeumi tevékenység, elsősorban a múzeumi kiállítások készítőit tartottuk szem előtt, példáinkat is zömmel múzeumokból vettük.

Középkori ruhába öltözött nő, kapualjban, behívó mozdulattal.

1.1. kép: A gyűjtemény korából származó kosztümbe öltözött múzeumi interpretátor köszönti a látogatókat. Drezda, 2011. (Fotó: Kárpáti Andrea)

A múzeum a 21. századra tehetős és/vagy elszánt gyűjtők magán-kincseskamrájából nyitott, a köz művelődését szolgáló intézménnyé vált. Könyvünk elméleti modellje az interpretatív kiállításrendezés, (Simon, 2010), amelynek középpontjában a látogatói megértés, illetve élmény áll. A kiállítás megjeleníthet új tudományos eredményeket, bemutathat szakmai körökben nagy figyelmet keltő tárgyakat, de ha nem képes elgondolkodtatni, elbűvölni és érdekes, fontos ismeretekkel ellátni látogatóit, nem tekinthető sikeresnek. Könyvünkben ezért először a múzeumok kommunikációs formáiról és a közlemények céljairól szólunk. Az interaktív kiállítás alapvető feltétele az egyéni és csoportos élményszerzésre és ismeretátadásra egyaránt alkalmas múzeumi tér. A harmadik részben röviden áttekintjük, hogyan változott a múzeum épülete és belső elrendezése az első, a látogatók előtt megnyitott magángyűjteménytől a 21. század közösségi kiállítóteréig.

Óriás poszter múzeumi bejárati lépcsőn. Szövege képaláírásban.

1.2. kép: „Museums are NOW” – a múzeum jelenidejű! a múzeum relevanciájáról szóló kampány része, 2009, Chicago, Museum of Contemporary Art. (Fotó: Kárpáti Andrea)

Hogy mit tartalmazzon és milyen legyen a múzeumi kommunikáció, arról az intézmény küldetésnyilatkozatából és az egyes kiállítások tervéből egyaránt következtetünk. A bemutatók társadalmi üzenete és tudományos tartalma jó esetben szorosan összekapcsolódik, ezért egyszerre szólunk róluk könyvünk negyedik fejezetében. A múzeumi kommunikáció fontos, különleges, az intézménytípust is és magát az adott múzeumot is jellemző, egyedi közege az intézmény birtokában vagy kezelésében lévő gyűjtemény, sajátos formáit pedig a kiállítások határozzák meg. Az ötödik részben bemutatjuk, hogyan befolyásolja a gyűjtés iránya a kiállítási stratégiát, majd a következő fejezetben a leggyakoribb kiállítási típusokat jellemezzük. A gyűjtemény egy-egy részletének bemutatásakor a kiállítás típusának megválasztása az első lépés, ezt követi a kiállítási terv elkészítése, amelyben a bemutató legfontosabb üzeneteit fordítja át a kurátor és a kiállítás tervező, a múzeumpedagógus a látogató számára átélhető és értelmezhető üzenetté. Erről a hetedik részben lesz szó. A múzeumi kommunikáció sokféle csatornán jut célba – ezeket a kifejezésmódokat könyvünk nyolcadik fejezetében vesszük sorra. Mivel kommunikációs környezetünk egyre jelentősebb mértékben virtuális, a kilencedik fejezetben a hagyományos kommunikációs formák mellett bemutatjuk, hogyan működik a múzeum a társadalmi hálón.

Vajon érti-e ezt a sokféle közlést az, akinek szánják? A tízedik rész központi témája a látogató: előzetes ismeretei, elképzelései arról, milyen élményekben lesz része és milyen ismeretekkel gazdagodik a múzeumban; útja a kiállításon, kapcsolatai az intézménnyel a látogatás előtt, alatt és később. Hogy visszatér-e, attól is függ, milyen üzenetekkel találkozik a múzeumról mindennapi környezetében. Erről szól tizenegyedik fejezetünk. A látogatómenedzsment és az értékelés sokszor összekapcsolódik – a tizenkettedik és tizenharmadik rész ezeket a kapcsolatokat is bemutatja.. Könyvünket négy esettanulmány zárja, amelyek a Magyar Természettudományi Múzeum, a Műcsarnok, a Petőfi Irodalmi Múzeum és Néprajzi Múzeum egy-egy kiállítását mutatják be, a látogató – tárlat – üzenet háromszöggel a középpontban.

A kötet részletes irodalomjegyzéket tartalmaz, amelyben felsoroljuk a szövegközi hivatkozások forrásait. Minden fejezetben feladatok segítenek továbbgondolni a fejezetben felvetett múzeumi kommunikációs problémákat. A feladatokat megoldva, olvasóink szembesülhetnek a múzeumi kommunikáció mindennapi teendőivel és különleges kihívásaival egyaránt. A kötetben a képaláírásokban több esetben nem nevezzük meg a múzeumot, ahol a kép készült. Ezt az eljárást akkor követjük, ha nem egy konkrét tartalomra, hanem egy gyakori jelenségre hívjuk fel a figyelmet. Különösen akkor jogos a név elhagyása, ha valamilyen negatív jelenségről van szó, hiszen nem egyes múzeumok vagy kiállítások kritikája a célunk, egyetlen múzeumot sem akarunk sötét színben feltüntetni.

A szerzők, Kárpáti Andrea és Vásárhelyi Tamás, alapító oktatói az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán működő Tudománykommunikáció a természettudományban MSc mesterszaknak, amelynek egyik szakiránya a Természettudományos múzeumi ismeretterjesztés. Ez a kötet nem jöhetett volna létre a szakra vendég oktatóként érkező kiváló muzeológusok és más múzeumi szakemberek, és a múzeumpedagógia iránt elkötelezett hallgatóink tapasztalatai és gondolatai nélkül. Könyvünkben szerepelnek Bajzáth Judit muzeológus, Joó Emese, Kómár Éva és Szabics Ágnes múzeumpedagógusok és Gaul Emil kiállítás-tervező iparművész, vizuális nevelési szakember írásai is. Köszönjük lektorainknak, Bertáné Varga Juditnak és Sághi Ilonának értékes megjegyzéseiket. Reméljük, ez a kötet is hozzájárul ahhoz, hogy a 21. századi magyar múzeum izgalmas és hatékony kommunikációs színhellyé váljék.

Poszter múzeumfalon. Szövege képaláírásban.

1.3. kép: Élet, halál, szeretet, gyűlölet, gyönyör, fájdalom – plakát, a múzeum relevanciájáról szóló kampány része, 2009, Chicago, Museum of Contemporary Art. (Fotó: Kárpáti Andrea)