2. fejezet - A múzeumok kommunikációs formái, céljai (Vásárhelyi Tamás)

Tartalom

2.1. A kommunikáció általános elmélete és a kiállítási kommunikáció
2.2. A kiállítások kitüntetett szerepe a múzeumok működési formái között
Feladat 1:
Feladat 2:
Feladat 3:
Feladat 4:
Feladat 5:

2.1. A kommunikáció általános elmélete és a kiállítási kommunikáció

Kötetünk a múzeumi kiállítások kommunikációjáról szól. Érdemes először elméleti alapon tisztázni annak a kommunikációs formák közötti helyét, jellegzetességeit, szerepét.

A múlt század közepén, 1948-ban publikálta Claude E. Shannon a kommunikáció matematikai modelljét (N. Wiener elméletét felhasználva, s ezért lehet az, hogy sokan Shannon-Wiener elméletről beszélnek), majd 1963-ban Warren Weaverrel közösen könyv formában is bemutatták a Shannon-Weaver nevével jegyzett modellt, bevezetve a máig használatos fogalmakat: információforrás, küldő, üzenet, jel, csatorna, zaj, fogadó.

Az elméletet – melyet dicsérői a „minden modellek anyja” jelzővel is felruháztak – sokan, sokféle oldalról támadták. Ennek dacára lényege, a kommunikáció egy részének leírása változatlanul jól használható, segíti a folyamatok megértését. A kritikák egy része az egyirányúságot kifogásolja, hiszen a kommunikáció legtöbbször, közvetlenül vagy közvetve, kétirányú vagy többirányú folyamat, visszacsatolással is jár. Informatikával átszőtt korunkban a korábbi, merev modell különösen idejétmúltnak tűnhet, bár, ha például akár a közösségi tartalomfejlesztés folyamatát is elkezdjük lépésekre bontani, felismerhetjük benne a modellnek megfelelő elemeket.

a képen két látogató bejegyzése van.

2.1. kép: Visszacsatolás, kétszeresen is: a közönség tagjai párbeszédet folytatnak a kiállítási vendégkönyv lapján.

A kiállítási kommunikáció vizsgálatához, megértéséhez jól használható a modell kissé továbbfejlesztett változata, ráadásul itt sokszor nincs jelen (vagy elhanyagolt) a visszacsatolási elem.[1] Induljunk ki abból a feltevésből, hogy egy kiállító valamit közölni akar kiállításával. Adva van tehát egy üzenet, és annak a küldője. A küldő (vagy annak képviseletében megbízottja, a kiállítás-tervező, kiállítás-készítő) az üzenetet lefordítja a kiállítás kommunikációs nyelvére, és a kiállítás adta kommunikációs csatornán vagy csatornákon keresztül eljuttatja a fogadóhoz. A fogadó fogadja a kommunikáció során hozzá érkező ingereket, és visszafordítja észleléssé, gondolattá: kialakul a megértett üzenet. Vegyük ezeket, az 1. ábrán grafikusan is bemutatott elemeket sorra!

az ábra a kommunikáció fent leírt menetének tömbökben való ábrázolását mutatja.

2.1. ábra: A kiállítási kommunikáció egyszerűsített, általános elmélete (Shannon-Weaver modellje nyomán). A megértett üzenet fogalom alatt a múzeumi élményt és megszerzett ismeretet együttesen lehet értelmezni.

Üzenet: Kereskedelmi kiállítás esetén lehet ilyesmi: „Az én termékem a legjobb, még a személyiségedre is jó hatással van. Szeress bele, vágyj rá, vásárold meg.” EXPO esetén lehet ilyesmi: „Magyarország a komolyzene (vagy akár a szalámi) területén világviszonylatban az élen van.” Múzeumban pedig: „Munkácsy kimagasló festőnk, gazdag életművét sokan szeretik”, vagy „A természet érdekes, szép, sérülékeny, figyelmünkre és védelmünkre érdemes”.

a kép vakufényben felvett virágokat mutat, az egyik fölött lepke lebeg.

2.2. kép: Az alkonyat után kinyíló parlagi ligetszépe illatának jelentése: „nektárom van”. A szenderlepke (a képen 7 óra felé, egy virág fölött) érzi az illatot, és elvégzi dolgát: a növény beporzását. Úgy tudjuk, ez egy nem tudatos üzenet nem tudatos fogadása – azaz itt nincs szó tudatos kommunikációról (tehát „félrevezetésről” sem beszélhetünk). Hasonló, sokszor öntudatlan kommunikáció zajlik nonverbális formában emberek között is. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

Küldő: Lehet a kiállítást finanszírozó cég vagy magánszemély, lehetnek kutatók, kiállítás-készítők, általában nem egy személy. Lehet maga a művész is, de leggyakrabban ő is egy galéria vagy múzeum termeiben állít ki, tehát avval, annak személyzetével közösen küldi üzeneteit. Aki az üzenetet megfogalmazza (vagy akik megfogalmazzák), azoknak a fenti modell bal oldalán volna a helyük, s küldő alatt itt az üzenetet a kiállítás nyelvére lefordító személyeket értjük.

a kép falra erősített márvány emléktáblát mutat.

2.3. kép: Egyértelmű üzenet, egyértelműen megnevezett küldővel. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép falra felragasztott tablót és rajzszöggel-ragasztóval felerősített fénymásolatot mutat.

2.4. kép: A villanykapcsoló fölötti kis tablón a készítő intézmények és személyek neve fel van tüntetve, a kiállítók szándéka szerint. A jóakaratúan, de igénytelenül felerősített újsághír kihelyezője utólag (és névtelenül) csatlakozott az alkotókhoz, így utólag a magáéval hozzájárult a tervezett üzenethez. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

Fordítás: A többé-kevésbé pontosan megfogalmazott (a gyakorlatban igen gyakran ködös vagy csak részben kimondott) üzenethez vagy annak egyes részeihez meg kell találni a megfelelő kommunikációs médiumot és eszközöket. Máshogy kell lefordítani az üzenetet, ha kiállítást terveznek, és máshogy, ha ennek a kiállításnak a katalógusát, vagy a múzeumpedagógiai munkafüzetét tervezik.[2]

a kép egy sátorban kézműves foglalkozást végző felnőtteket és gyerekeket mutat.

2.5. kép: Mi lehet az üzenete a múzeumnak ezzel a sátorral? A környezeti tudatosságot az újrafelhasznált hulladékokból való barkácsolás sokak felé jobban közvetíti, mint a hátfal szlogenje. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

Kommunikációs csatorna: Elméletileg igen szárazon megfogalmazható: „A kommunikációs rendszerben egy olyan rész, ami összeköti az adat forrást /és/ az adat nyelőt”. A csatorna sokféle, és sokrétűen összetett lehet. Az élő kommunikáció megszokott csatornái a beszéd és a testbeszéd, esetleg eszközhasználattal. A parancsuralmi rendszerek kommunikációs csatornái közé tartozhatnak nyilvános büntetések, vagy rendeletek hirdetményei. A kiállítási kommunikáció összetett műfaj, sok csatornára bontható, vagy a csatorna sok ágra: helyszín, összbenyomás, színek, bútorzat, tárgyak, szövegek, képek a kiállításban, hangok, ritkábban illatok, tapintási ingerek. Ide sorolhatók még a kiegészítő elemek, például katalógus, termékismertető brossúra, feladatlap, tárlatvezetés vagy élő bemutató, és a virtuális kiállítás is.

a kép három régi, nyomógombos telefont mutat.

2.6. kép: A Postamúzeumban sok idősebb látogatóban vált ki nosztalgiát a Mesetelefon, amit régi (régebbi) készülékeken lehet hallgatni. Nosztalgikus kommunikációs csatorna e korosztálynak. A gyerekeknek viszont azt (is) üzeni, hogy ilyen nehéz kagylót kellett valaha tartani telefonáláskor. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

Fogadó: Múzeumi kiállítás esetén beszélhetünk látogatóról, de lehet az a kritikus is, kereskedelmi kiállítások esetén lehet üzleti partnerről, fogyasztóról is beszélni.

a kép hatalmas ízeltlábúakat bámuló, a vitrint alig felérő kisgyerekeket mutat.

2.7. kép: Nagyon nehéz úgy kommunikálni, hogy az egyszerre feleljen meg több korosztálynak is. Nem jelenthetik ezek a lények ugyanazt kisgyereknek és felnőttnek. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

Megértett üzenet: Lesz majd szó arról, mi mindentől függ, hogy a kiállítást látogató elméjében milyen benyomások, ismeretek, új tudáselemek keletkeznek. A fenti üzeneteink egyikével eljátszva ilyesféle megértett üzenetekre gondolhatunk, a rajongó elfogadástól az elutasításig: „Munkácsy kimagasló festőnk, gazdag termését sokan szeretik, én is”, „Munkácsy ismert festőnk, jó sokat festett, jó sokat kereshetett vele”, „Munkácsy a mi festőnk! Az egész világ csodálta.”, „Micsoda szép virágok és élethű emberek, de nekem ez sok, a felét elég lett volna kiállítani.”, „Hagyjanak békén ezzel a sok rikító mázolmánnyal!” Fontos hangsúlyozni, hogy az üzenet torzulásai nemcsak a nem megfelelő kiállítástól, hanem a körülményektől és a befogadótól is függenek!

a kép olyan szoborrészletet ábrázol, amire falfirkát rajzolt valaki.

2.8. kép: Nyilvánvaló példa egy művészeti alkotásnak sem a művész, sem a felállítók várakozásának nem megfelelő „befogadására”. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

Zaj: A kommunikációs csatorna zaj kifejezését az ősi vonalas telefonok korában nevezték el: a telefon torzítja a hangot, serceg, tehát az a hang, ami a végén a kagylóból hallatszik egészen más, mint az elején bele beszélő hangja volt. Mégis érthető a beszéd, csak kevesebb árnyalat jön át, ami miatt a jelentés néha rosszabbul érthető, a beszélgetés tartalma kevesebb, mint élő beszéd esetén lett volna. (Kivéve talán, ha a beszélgetés nagy zajban történt volna.) A kiállítási kommunikáció sok csatornájának mindegyikén felléphet zaj. Például a fogadó nem szereti azokat a színeket, amiket használtunk (és tudata bezárkózik); nem érti azt a nyelvezetet, amin a szövegek szólnak (és esetleg letesz arról, hogy olvasson), különben is túl aprók a betűk a szemének (ezért fárasztja az olvasás); eltéved a kiállításban (ezért kihagy részeket); túl nagy a kiállítás, elfárad, sietni kezd (ezért felületesen nézi meg a tárgyakat és alig olvas szöveget). Néhány „zajforrást” képen is bemutatunk.

a kép vitrinekbe zárt kitömött állatokat mutat, egy sötét sarokban kitömött felnőtt zsiráf, és egy feleakkora kölyök csontváza van.

2.9. kép: Túlzsúfolt, zavaros kiállítás, melynek markáns eleme (a zsiráf egy kölyök csontvázával együtt) mintegy a sarokba lett száműzve. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép nagy, súlyos vitrineket mutat, a terem áttört mennyezetén lévő nyílásba ragadozó dinoszaurusz feje nyúlik fel.

2.10. kép: Túlzsúfolt, zavarosan betöltött kiállítási tér, amelyben a félelmetes dinoszaurusz idegenül, majdhogynem nevetségesen hat. (Foto: Vásárhelyi Tamás)

a kép négy öntöttvas kályhát mutat, közülük háromnak a tetején szobor van. Fölöttük a falon konyhaedények lógnak.

2.11. kép: Helyszűke miatt három különböző tárgytípust zsúfoltak össze a jó szándékú kiállításkészítők, ráadásul az önmagukban is látványos és fontos öntöttvas kályhák itt posztamenssé lettek visszaminősítve. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép narvál preparátumot mutat, agyara körül a gipsz töredezett, szája szélén a festék lekopott.

2.12. kép: A hibás, kopott, töredezett tárgy látványa (ha nem természetes öregedés eredménye) visszatetszést kelt a látogatókban. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép strucc lábait mutatná, de a padlócsempék tükröződése miatt a preparátum alig látszik.

2.13. kép: Az üvegfelületeken tükröződő fények (vagy itt a padló mozaikkockáinak tükröződése) rontják a látvány egységét, esetleg komolyan nehezíthetik a befogadást. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A bemutatott példák jól érzékeltetik, hogy a zajok milyen nagymértékben ronthatják a kommunikációs cél elérését. A kommunikációnak ezeket az elemeit, ahogyan a kiállításokban megjelennek, a későbbiekben részletesen is tárgyaljuk majd.



[1] A későbbiekben látni fogjuk, hogy a modern kiállítás-tervezési folyamatban, majd a megvalósítás során is az értékelésnek, azaz a strukturált visszacsatolásnak milyen fontos szerep jutott.