4.4 Esettanulmány: tudományos eredmények lefordítása a Magyar Természettudományi Múzeumban (Vásárhelyi Tamás)

Ez a múzeum több mint 200 éves, és szinte létrejötte óta foglalkozik tudománykommunikációval. A Nemzeti Múzeum részeként 1811-től kezdve részt vett annak kiállítási tevékenységeiben. Mai szemmel nézve nem értjük, hogy lehetett olyan népszerű az üvegfalú szekrényben kiállított megannyi érdekesség, az érdekességek mellett zömmel azonban rendszeres gyűjtések eredményeképpen a múzeumba került tárgy, annak latin nevével. De azok más idők voltak, a múzeum céljai is mások voltak, a közönség is mást keresett egy a maitól nagyon különböző „kulturális palettán”. Ugorjunk időben nagyokat előre, és nézzünk néhány kiemelkedő eseményt a szakmai és szélesebb közönségnek szánt produkciókból (akkoriban nem volt olyan széles szakadék a kettő között, mint most).

a fekete-fehér fotón régi, üvegfalú vitrinek láthatók, s bennük kövek.

4.32. kép: Koporsószekrények a Nemzeti Múzeum ásványkiállításában a 19. században. (Forrás: Matskási, 2000)

1865-ben Frivaldszky Imre „Jellemző adatok Magyarország faunájához” című, 275 oldalas, s 13 kőnyomatos táblával illusztrált kötete magyar nyelven született, és az első részletesebb leírása a hazánkban élő állatoknak. Telis tele magyar (nyelvújítási) és latin/görög tudományos nevekkel, adatokkal. Számos tudós eredményeit szintetizálta. Az emlősök leírása (a medvétől, hiúztól le a pelékig, denevérekig) a legnépszerűbb munkákban is szerepelhet ma is, a szenzáció a gerinctelen állatok magyar leírása körül van. A faunánkból korábban ismeretlen, tehát nálunk újként leírt fajok inkább a tudományos irodalomban kapnak ma helyet – és ott is angol nyelven.

a kép 19. századi zoológiai könyv részletét mutatja.

4.33. kép: A nyelvezetben, szóhasználatban és tartalomban is jellemző szövegrészlet Frivaldszky korszakalkotó munkájából.

Herman Ottó egészen különleges helyet foglal el a hazai tudománytörténetben. Ő maga autodidakta volt, de törekedett a lehető legprecízebb tudományosságra. Ugyanakkor sosem veszett el az analitikusan fejlődő tudományágak mélységeiben, mindig szintetizálásra törekedett, és arra is, hogy az eredményeit megossza korának közönségével. Az „A madarak hasznáról és káráról” című könyvét „kedves népének”, még a szántóvetőnek is szánta, s ennek hangvétele, illetve a sok népi madármegfigyelés összegyűjtése és közzététele is ezt a célt szolgálja. Amikor megalapította a Természetrajzi Füzetek című folyóiratot, az első számban nagyhatású szerkesztői üzenetét helyezte el (Herman 1877). Ebből idézzük a természetrajz fontosságára vonatkozó mondatát: „A természetrajzi szakok mívelésének fontossága nem szorúl indokolásra: egész lételünkkel a természethez vagyunk fűzve, s eszerint a természet ismerése legközelebbi érdekünk”. Szépen fogalmazza meg az új folyóirat küldetését: „Az első közlés a fáklya, vagy legalábbis pislogó mécs, mely az ismeretlen térre veti a világosság első sugarát; e világosság nyomán halad a vizsgálódás; ez éleszti a lángot, s mind jobban világítva, felderíti az ismeretlent. …mit akarhatnak végtére is a Természetrajzi füzetek? Annyi világosságot kisugározni, a mennyi telik.” Hiszen ez már majdnem egy küldetésnyilatkozat…!

A múzeum klasszikus rendszertani kiállításai után a huszadik század harmincas éveiben nyílnak az első didaktikus kiállítások, és az első világháborút követő évtizedekben csodálatos népszerűsítő könyvek látnak napvilágot. Ezek mindegyikét ma a tudományosság határát súrolónak érezzük, mégis egészen a hatvanas-hetvenes évekig tartotta magát ez a komolyabb stílus. A múzeumnak a II. világháború után épült kiállításai között találjuk a hagyományosabb ásványkiállítást, a kövületek mellett a két dinoszaurusz „csatáját” bemutató hatalmas szobrot vagy a kapafogú őselefánt felállított csontvázát, az állatokat illetően pedig a legnagyobb alapterületen a gerinces állatokat nagy életképekben, kissé mesei diorámákban bemutató Magyarország állatvilága című kiállítást. A kiállításokhoz katalógusok, kiállításvezetők készültek, és igény esetén tárlatvezetést is adott már a múzeum.

a kép rovartűre tűzött bogarakat mutat, fajonként két példányt, köztük kis „talajdarabon” egy feltűnő és egy a környezetébe olvadó futóbogár példány van.

4.34. kép: Tudománytörténeti ereklye: Biró Lajos autodidakta zoológus és néprajzkutató fiatalkori rovardoboza, mely iskolai bemutatásra készült. Ilyeneket megélhetési célból, megrendelésre állított elő. A klasszikus rendszertani bemutató mellé egy didaktikus kis életképet is készített, amely (Darwin tanainak szellemében) a környezethez való alkalmazkodást mutatja (a Magyar Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti gyűjteményéből). (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a fekete-fehér fotó két csimpánzot mutat, páfrányokkal, liánokkal dús élőhelyen.

4.35. kép: Jelenet az 1956-ban kiégett, addig azonban nemzetközi figyelmet kiérdemelt Afrika kiállításból. A dioráma egy válfaja: körüljárható, a csimpánzok természetes környezetükben (ebbe nemcsak a növényzet, hanem a fajtárs is beleértendő), természetes mozdulataik közben láthatók (a múzeum Tudománytörténeti gyűjteményének anyagából).

A hetvenes évek központilag elrendelt közművelődési fejlesztései eredményeképpen előadóterem, foglalkozások, dia- és mozgófilm vetítő, a programok kiajánlására szórólapok, és felkészült múzeumpedagógusok jelentek meg. A múzeum kutatói mind több ismeretterjesztő könyv, folyóirat később filmek szerzői között jelentek meg. A szabadegyetem stílusú előadássorozatok, kevés kivételtől eltekintve, valamiért nem tudtak eredményesek és sikeresek lenni, de az ifjúsági szakkörök közt van, amelyik több mint 3 évtizede működik, és a szakmai utánpótlásunk egy részét ezeknek köszönhetjük.

1992-ben jelentős változás indul: megnyílik a Természetbúvár terem, a hands-on elveit megvalósítva. 1996-ban pedig interaktív elemek egész sorát felvonultató kiállítások nyitják meg a múzeum új kiállítási épületét. Itt a kiállítási szövegeket már pedagógusok is lektorálták, és a szövegek angolul is megjelennek, a külföldiekre is gondolva. Az 1996-ban megnyílt „Ember és természet Magyarországon” című kiállítás négy jellemzőjét mutatják a következő képek.

a kép az Ember és természet című kiállítás áttekintő képe.

4.36. kép: A teljes kiállítás átnézete, a háttérben a Bárkával. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép az Ember és természet című kiállítás egy részletét mutatja: jávai orrszarvú a Bárka belsejében.

4.37. kép: A Bárka szimbolikusan utalt a természet védelmére, mint az emberiség egyik legnagyobb feladatára. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép az Ember és természet című kiállítás egy részletét mutatja: egy vízparti jelenet.

4.38. kép: A vejszés életképben keveredtek a klasszikus dioráma elemek a didaktikus, magyarázó megoldásokkal (pl. a földbe vájt kunyhó félbe volt vágva, a tárgyakon magyarázó feliratok voltak). (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép az Ember és természet című kiállítás egy részletét mutatja: egy erdőrészlet gímszarvassal.

4.39. kép: A nagydioráma is didaktikus tartalmú: egyetlen életképben a Kárpát-medence négy jellegzetes tája, és egyben a négy évszak van bemutatva. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A kiállítás-rendezés egyre kifinomultabb tevékenységgé válik. Maguk a kiállítások is, az azokat kísérő kiadványok és a többféle közönség számára kínált programok, kiegészülve az informatikai eszközökkel és az interneten kínált tanulási lehetőségekkel, még tovább bővítik azt a repertoárt, amivel egy korszerű múzeumnak rendelkeznie kell a tudományos eredmények a lehető legszélesebb közönség felé való kommunikációja érdekében. A múzeum kommunikációjába magát az új kiállítóteret is bekapcsolta, az építészeti megoldásokkal, természetes építőanyagok használatával.

a kép egy csarnok üvegkupolás mennyezetére felfüggesztett hatalmas, hosszú csontvázat mutat.

4.40. kép: Az új bejáratnál Európa legszebben kiállított bálnacsontváza fogadja a látogatókat. A csarnok mennyezetét és a lépcsőket ennek a kiemelkedő példánynak a méltó befogadására tervezték és építették. Ezt a látványt hatalmas szimbolikus feladattal felruházottként is felfoghatjuk. A hagyományos múzeumépítkezésben ugyanis a közönséget szinte mindig és mindenhol lépcsősoron vezették felfelé a múzeumi, bizonyos értelemben szakrális jellegű terek és magasztos mondanivalók felé, itt viszont lefelé vezető lépcsőkön jutunk a múzeumba. Az emelkedettséghez lehetőleg így is el kell juttatni a látogatókat. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép a Korallzátony kiállítás készülésének egy fázisát mutatja: egy másik teremben felhalmozott zátony-részleteket.

4.41. kép: Készülnek a Korallzátony egyes elemei az előadóteremben. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép az elkészült Korallzátonyt mutatja: gyermek és felnőtt érdeklődve guggol vagy térdel az üveglapokon.

4.42. kép: A kész korallzátony-rekonstrukciót fentről látjuk, mintha a sekély tengeren sétálnánk. Méltán lett népszerű. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép kiállító csarnokot mutat, az előtérben repülő őshüllővel.

4.43. kép: Az új kiállítótér megnyitó kiállítása („Tollas dinók”) talán a legnagyobb hatású komplex kiállítás volt. Eredeti, lélegzetelállító kövületek rekonstrukciókkal és művészeti alkotásokkal együtt jelentek meg. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép egy bábszínpad-szerűség előtt álló gyereket mutat.

4.44. kép: A múzeum 200 évvel korábbi alapításának korát többek között egy árnyjáték, egy menüett dallamára forgó pár képe érzékeltette. Gyerekek többször lejtettek tánclépéseket az egyszerű látvány előtt. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A módszertani fejlődést több európai projektben való részvétel segíti. A tudományos eredmények publikálása szinte kizárólag idegen nyelven (zömmel angolul) történik, egyre többször nemzetközi folyóiratokban – a kétféle tevékenység tehát látszólag élesen elválik egymástól. Ugyanakkor egyre több kutató vesz részt a kiállítások szakmai előkészítésében és bizonyos, a nagyközönségnek szánt programokban személyesen is részt vesznek. A következő képeken olyan pillanatokat mutatunk be, amikor múzeumi dolgozók demonstrátori illetve színész-szerepben vettek részt a tudománykommunikációban.

a kép olyan jelenetet mutat, amelyben jelmezbe öltözött múzeumi dolgozók a közönséggel beszélgetnek.

4.45. kép: „Xántus János” és egy indián lány – mindketten őslénytankutatók – a múzeumok éjszakáján. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép olyan jelenetet mutat, amelyben múzeumi dolgozók a közönség körében beszélgetnek egymással.

4.46. kép: Az antropológus régészeti feltárási munkát mutat be, majd a honfoglalás kori lelet megelevenedik, és párbeszédükbe szőve mondanak el sok információt. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép olyan jelenetet mutat, amelyben múzeumi dolgozó a feszülten figyelő közönség előtt valamilyen tevékenységet folytat.

4.47. kép: Látványos demonstráció a rovarok színének természetéről. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép olyan jelenetet mutat, amelyben múzeumi dolgozó a közönséggel együtt, őket is bevonva, fizikai jelenséget demonstrál.

4.48. kép: A közönség is megpróbálja és megtapasztalja azt a fizikai jelenséget, amely segíti a rovarok repülését. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A természet megismerése nemcsak tudományos eszközökkel és módszerekkel történik. Sok látogatóhoz lehet eljutni a képzettársítások révén, vagy más befogadási eszközökkel, például a művészeteken keresztül. Sokan vannak, akiknek egészen más stílus és módszer kedves, vagy egyszerűen csak az idejük eltöltésére vágynak. A következő képek két rendhagyó múzeumi programot idéznek fel.

a kép a közönség előtt fellépő művészeket mutat: sárkányt mozgató kínai táncosokat.

4.49. kép: Kínai táncosok lépnek fel a Kínából érkezett dinoszaurusz-leletek kiállításának megnyitásán. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép a múzeumi közönség előtt fellépő művészt mutat: Hobó egy medve alatt látható.

4.50. kép: Hobó „Történelmi szellemidézés” című programját mutatja be a múzeumtörténeti kiállításban. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

És végül, 2013-ban elérkezett ez a múzeum oda, hogy gondosan tervezett közös munkával igyekszik saját küldetését újrafogalmazni. A korábbi küldetésnyilatkozatot néhány, a nyilvánosság felé való kommunikációval, PR-ral, marketinggel foglalkozó munkatárs szövegezte, és megjelent itt-ott, de sohasem emelkedett elfogadott, büszkén hirdetett szintre. Most a múzeum minden nagyobb egységéből vesznek részt munkatársak az együttgondolkodásban és fogalmazásban, minden tudományterületéről, minden markáns foglalkozási körből vannak a csoportban, és a felső vezetésből is többen részt vesznek a munkában. Meghívták a legfontosabb stakeholderek, a tudomány, a közoktatás, a felsőoktatás és a média egy-egy képviselőjét is, hogy az ő szempontjaik ki ne maradhassanak a múzeum újonnan megalkotandó küldetésnyilatkozatából. Ennek a munkának nem is az a legfontosabb eredménye, ha egy szép szöveg születik, hanem az, ha annak tartalmát mindnyájan, és még többen, a csoportban résztvevők által képviselt részlegekben vagy foglalkozási ágakban dolgozók is elfogadják. Akkor meglesz a hatása a múzeum által készített valamennyi produkcióra. A kézirat írásának idején még nem lezárult folyamat eredményéről annyit el lehet mondani, hogy mindenki egyetért abban: a Magyar Természettudományi Múzeum küldetése, hogy kivételes adottságait felhasználva segítse a társadalmat abban, hogy a természettel tudományos ismeretek elsajátításán is alapuló, jó viszonyban legyen. Ez a szándék nem új, hiszen két évszázada bukkant fel a csírája, és a változó korok igényeihez, lehetőségeihez is igazodva, egyre inkább tudatosodva, az utóbbi évtizedek kiállításaiban, kiadványaiban, programjaiban már ott munkált. Az lesz más, ahogyan újabb és újabb tartalmakkal tudjuk megtölteni.

A múzeumra érvényesnek érzem Hooper-Greenhill (2007) egy a posztmodern múzeumról szóló megállapítását. Egyre jobban felismerjük, értjük, elfogadjuk a kultúra, a kommunikáció, a tanulás és a személyiség közötti komplex viszonyrendszert, és ennek nyomán megváltozott a múzeumi közönség iránti viszonyunk. Ez magában foglalja a közönség tagjainak egyéniségekként való elfogadását, annak elfogadását, hogy kiállításainkkal és programjainkkal nemcsak tudást adunk át, hanem a közönség minden tagjának tanulását is elősegítjük, személyiséget, identitást is alakítunk. Ez a korábbinál árnyaltabb demokratizmust, társadalmi felelősségérzetet hoz magával.

a kép múzeumi dioráma előtt feladatlappal dolgozó gyermekeket mutat.

4.51. kép: Klasszikus, egyben ikonikus múzeumi jelenet: a múzeumi óra során a munkában elmerült gyermekek feladatlapon dolgozzák fel az egyik kiállítás anyagát. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)