5.2. Kiállítandó tárgyak kiválasztása:   presztízs-, biztonsági, műtárgyvédelmi megfontolások (Vásárhelyi Tamás)

Általános gyakorlat, hogy egy múzeumban a rendező elképzelései mentén egy bizonyos gyűjteményért felelős muzeológus kutató ajánl fel tárgyakat egy adott kiállításhoz. Ő ismeri a gyűjteményt, és sokféle szempont alapján tud válogatni, mérlegelni. Előfordul, hogy személyes vagy szakmai szempontjai felett uralkodnak más szempontok. Ha a múzeum ki akar rukkolni valami igazán nagyszerűvel (mert miniszter nyitja meg a kiállítást), ha annak bemutatása a cél, hogy milyen értékes, milyen egyedi, milyen szép tárgyakat őriz a múzeum (mert a fenntartó képviselőit várja), vagy fontos, hogy milyen sok tárgy van egy tárgytípusból (mert tudományos szakembereknek szánják a kiállítást), akkor ezeknek a szempontoknak kell megfelelni. Általában az tapasztalható, hogy a muzeológusok igényesek, minden célra a lehető legszebbet, legjobbat szeretnék kiállítani - ha ez nem veszélyezteti a műtárgy állapotát. Sőt, ha csak lehet, a legjobbat is csak restaurálás után állítanák ki, és minden veszély ellen túlbiztosított körülmények között. Ez persze sokba kerül, és ilyenkor előfordul, hogy a becses, a legbecsesebb tárgy a raktárban marad.

Fokozott óvatossággal kell eljárni kölcsönzések esetén is. Ma, értékes tárgyak és igényes intézmények megállapodása esetén, rögzítik a műtárgyak állapotát, biztosítási értékét, a kiállításban elfogadható biztonsági és környezeti viszonyokat, és csak így adnak kölcsön tárgyakat. (Sajnos Magyarországon egyfajta vetélkedés indult, egy-egy nagy kiállítás jelentőségét a biztosítási értékkel is jelzik a média számára.)

A biztonságra fontos gondolni. A műtárgyakban a legtöbb kárt talán emberek okozzák. Restaurátorok, akik szakszerűtlenül nyúlnak hozzá, szállítók, akik sérülést okoznak, kiállítók, akiknek posztamense felborul, látogatók, akik ösztönösen hozzányúlnak, őrült módon rongálnak, szívtelen módon rabolnak műkincseket. Előfordul, hogy a biztonsági szempontból kialakított műtárgykörnyezet erősen zavarja a kiállítás kommunikációját vagy a befogadást. A helyiségek sarkában elhelyezett kamerák vagy mozgásérzékelők, a plafonon lévő füstjelzők megszokottak, észrevétlenek. Az üveglapokat könnyen elfogadjuk, de a kordonon szeretünk átlépni, átnyúlni. A mozgásérzékelők, amelyek riasztanak ha valaki túl közel megy vagy odanyúl az értékes tárgyakhoz, undok hangjukkal zavarják a műélvezetet. Ugyanígy zavarnak, esetleg méltóságunkban is sértenek a teremőrök határozott utasításai, tiltásai.

a kép a közönség távoltartására szolgáló hagyományos kötélkordont mutat.

5.25. kép: Kiállításokban megszokott, alacsony kordon. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép a közönség távoltartására szolgáló emelvényt mutat.

5.26. kép: Az emelvény jóval nagyobb, mint amit a bika kívánna: távolságot is tart. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép a közönség távoltartására szolgáló, fémlábakon kifeszített kék kordonszalagot mutat.

5.27. kép: A pazar környezetben kirívó a repülőtérre való, kék, flexibilis kordon. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép a közönség távoltartására szolgáló vaskorlátot mutat.

5.28. kép: A korlát egyben kordon is, mely mindkét oldalon távol tart a hajótól. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

Közbevetve megjegyezzük, hogy a teremőrök jelenléte általában riasztó, sok látogató elkerüli azt a tárgyat, amely mellett letanyáztak. Több múzeumban előfordul, hogy a teremőröknek rendszeresített széke van. Ha ekörül kialakítják saját személyes környezetüket (ülőpárna az egyenbútoron, újságok, keresztrejtvény, italos palack, mindehhez szatyor), azzal megzavarhatják a kiállítás arculatát, betolakszanak a mondanivalóba, ráadásul kellemetlen érzéseket ébreszthetnek a látogatókban. (A teremőröknek persze nagyon fontos pozitív szerepe is lehet, mint a frontszemélyzetnek általában, hiszen a látogatókkal való közvetlen kommunikáció szereplői ők, azaz a múzeummal kapcsolatos benyomást, a látogatás hangulatát meghatározhatják.)

az ábra egy ablaknyílást mutat, melyben italos palack, újság, és más személyes tárgyak vannak, az ablak előtt kispárnával kényelmesebbé tett teremőri karosszék áll.

5.29. kép: A teremőrök személyes tárgyai távollétükben is megzavarják a kiállítási téma folyamatosságát. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

Amikor a Magyar Természettudományi Múzeumban drágakő-kiállítás volt, látogatóink elfogadták, hogy a bejáratnál fémdetektoros kapun kellett áthaladniuk és ott a nagyobb táskákba belepillantottak az őrző-védő cég egyenruhás biztonsági őrei. Sőt, ez az eljárás csak fokozta a kövek drágaságának elfogadását, javította a kiállítási élményt az „ennyire fontos és értékes anyagot láttam a pénzemért!” gondolat mentén.

A műtárgyak biztonságát legegyszerűbben vitrinekkel oldják meg. A régi, fából készült, üvegajtós szekrények és üveglapos vitrinek néha nehézkesek, de egyre inkább elfogadottak, mint a „múzeum a múzeumban” elv megtestesítői. Innen indulva egészen a légies, szinte láthatatlan ragasztóval ragasztott, csillogásmentes üvegből készült vitrinekig számtalan változattal találkozunk. Az egyik cél nyilván az, hogy a kiállított tárgyak látványát semmi se törje meg, vagyis a lehető legkevésbé zavarja a bútorzat. Cél lehet az is, hogy a közönség lássa, a tárgyra vigyáznak. Ritkán előfordul, hogy a vitrinek hangsúlyosak, a teljes belsőépítészeti, installációs látvány részei, s ekkor elfogadjuk a vastag keretek jelenlétét is. És van, amikor a költségek csökkentésének szüksége eredményez csúf látványt. Az egységes vitrinek csekély száma nagyon sok esetben limitálta már a kiállításra kerülő tárgyak mennyiségét!

A kép 19. századi favázas vitrineket mutat.

5.30. kép: Klasszikus „koporsóvitrinek” klasszikus múzeumi bútorzat közepette. Az ELTE TTK Természetrajzi Múzeuma Ásványtárának védett bútorzata. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A kép szürke falsíkba bemélyedő, belülről megvilágított vitrint mutat.

5.31. kép: A vitrin tulajdonképpen robusztus, mégis a piros háttér előtti tárgyak a hangsúlyosak. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A kép 19. századi favázas vitrineket mutat.

5.32. kép: A vitrinek látványa uralja a teret. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A kép hatalmas boltíves teremben elvesző vitrineket mutat.

5.33. kép: A vitrinek hangsúlyosak, mégsem uralkodók, mert az épületbelső nagyszerű látványa uralja a teret (Lisszabon, Tengerészeti múzeum). (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A kép tartalma: többféle, erős színnel megvilágított hosszú folyosón nagy gömbök, panelek között kicsiny tárgyak sora van az üveg mögött.

5.34. kép: A látványos külsőségek közepette észre sem vesszük, hogy az eredeti tárgyak üveg mögött vannak (Lisszabon, Természettudományi Múzeum). (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A képen hatalmas, fémkeretes üvegfal előtt nagy, fémvázas vitrinek állnak apró tárgyakkal.

5.35. kép: Az épületrész jellegéhez illő, jellegtelen vitrinek. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A kép diszkrét eszközökkel megkülönböztetett típusvitrineket mutat.

5.36. kép: Típusvitrinek egyénivé varázsolva. A vitrinek dupla üvegfalú aljának laza feltöltése megjelenésüket egyedivé tette. Káprázatos kövek, a Magyar Természettudományi Múzeumban. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép egy vitrin látványosan, egyénien berendezett belsejét mutatja.

5.37. kép: A drágakövek mellett a szabályos belső tér aszimmetrikus, szabálytalan tagolása és a tárgyakra adott erős fény végképp elfelejttette, hogy típusvitrinekről van szó. Káprázatos kövek, a Magyar Természettudományi Múzeumban. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A műtárgyak számára optimális, vagy legalább elfogadható klíma (hőmérséklet, páratartalom) és fénymennyiség elérése, biztosítása különböző, néha nagyméretű eszközök használatát igényli. Ezeknek szintén a kiállítási képbe tolakodó látványa lehet. Általában ezt is elfogadjuk a kiállításokban, de jó, ha nem főszereplők a térben vagy a látványban. A következő képeken a szükséges rossz látszik: műszaki eszközök, klímaberendezések, világítótestek, páratartalom-mérők, egyebek a kiállításban.

A kép nem szerencsésen elhelyezett műszaki eszközt mutat: klímaberendezést.

5.38. kép: Ügyetlenül, folyosó közepére helyezett klímaberendezés. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

A kép nem szerencsésen elhelyezett műszaki eszközt mutat: három hangsúlyos, lefelé görbülő fénykábelt a tárgy közelében.

5.39. kép: A vitrinbe durván benyúló három fénykábel. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép nem szerencsésen elhelyezett műszaki eszközt mutat: a klímaberendezés mellett szemétkosár és tűzoltó készülék is van.

5.40. kép: A klímaberendezés észrevétlen maradna, de a szemetes kosárral és a tűzoltó készülékkel együtt hangsúlyos látványt nyújtanak. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

a kép nem szerencsésen elhelyezett műszaki eszközt mutat: nagyméretű digitális kijelzője hangsúlyos látvány.

5.41. kép: A vitrin sarkában is hangsúlyos tárggyá válik a digitális kijelzővel ellátott mérőkészülék. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)

Természetesnek kell elfogadnunk, hogy nemcsak a szaktudományos vagy esztétikai célok, hanem mindezek a szempontok és megoldások is befolyásolják, hogy hány és milyen tárgy kerül egy kiállításba, ott hogyan van kiállítva és milyen benyomást kelt. Nem ritkán van a kiállítások készítőinek olyan feladata, hogy ugyanazt az üzenetet nem az optimálisnak gondolt, hanem valamilyen más, alternatív tárggyal – és annak megfelelő szöveges vagy környezeti tálalással – kell közvetíteniük.