7. fejezet - Kiállítási terv: az üzenet(ek) lefordítása

Tartalom

7.1. Kétféle kiállítási terv: projektterv és forgatókönyv (Vásárhelyi Tamás)
7.2. Az üzenet lefordítása (Vásárhelyi Tamás)
Feladat 1:
Feladat 2:
Feladat 3:
7.3 Együttműködési formák, feladatok az alkotói teamben, kiállítási rész-projektek (Gaul Emil)
Példák kiállítási feladatok megoldására
Mellékletek
A kiállítás-rendező feladatai
Az építészeti terv készítésének vázlata
A grafikai terv készítésének vázlata
A tárgyak elrendezése

7.1. Kétféle kiállítási terv: projektterv és forgatókönyv (Vásárhelyi Tamás)

Ha kiállítási tervről beszélünk alapvetően kétféle tervre is gondolhatunk. Az egyik egy kiállítás megvalósításának terve, a másik a kiállítás tartalmának, megjelenésének terve.

A kiállítás létrehozása (és ha a teljes ciklusra gondolunk, akkor üzemeltetése, bontása) lehet ötletszerű, alkalmi, vagy hosszú időn át gondosan tervezett tevékenység. Manapság egyre többször készítik a kiállításokat projekt formában, hiszen itt adva van a projektek négy alapvető kritériuma:

  • adott határidőre (a megnyitó napja, a bontás napja, az elszámolás és jelentés napja is lehet a határidő),

  • meghatározott erőforrások igénybevételével (ezen nemcsak a költségvetési kereteket kell érteni, ide tartozik a munkatársak száma, és a projektre fordítható munkaidejük mennyisége is, a már rendelkezésre álló források – tárgyak, bútorzat, fényforrások, printerek stb. – felhasználása is),

  • meghatározott minőségű terméket kell előállítani (a minőségről bővebben az értékelésről szóló fejezetben lesz szó),

  • és ezt nem a rutin munkahelyi szervezet végzi (rendszerint több részleg munkatársai dolgoznak egy ideig egymással, egymásra utaltan, de gyakori külső szakértő vagy közreműködő intézmény részvétele is).

Kis múzeumokban, házilagos kivitelben a negyedik kritérium nem feltétlenül teljesül, de ettől még lehet gondosan tervezett munkavégzéssel készíteni a kiállítást. A kiállítási projektről bővebben Vásárhelyi (2011), illetve Bereczky és Sághy (szerk., 2010) jegyzetében olvashatunk.

Kiállítási terv alatt tehát nemcsak a megvalósítás projekt-tervét érthetjük, hanem azt a tervet is, aminek alapján kiválogatják a tárgyakat, megírják a szövegeket, elkészítik a bútorzatot, kiépítik a világítást. Ha mindenre kiterjedő forgatókönyv készül, akkor ezek a rész-elemek abban mind szerepelnek. A forgatókönyv kialakulásáig azonban hosszú az út.

Itt meg kell állnunk egy percre. Ebben a könyvben elsősorban a didaktikus kiállítások rendezéséről írunk, amelyek a műszaki-természettudományi muzeológia területén lényegesen gyakoribbak, mint pl. az illusztratív kiállítások. Némely itt közölt elv és módszer jól beválik a társadalomtudományi és művészeti szakágakban is (legalábbis sokszor azt láthatjuk, hogy elemi kiállítási kommunikációs ismeretek elfogadó és következetes alkalmazása a befogadást sok néző számára megkönnyíthette volna), de nem állítjuk, hogy mindegyik. A kurátor egyben művész is lehet, nagyfokú autonómiával bírhat, a kiállítás egyben művészeti alkotás is, és még a „reál” területen készülő kiállítás rendezése sem didaktikus megoldások alkalmazása csupán. Nem vitathatjuk el Frank János igazságát, aki azt mondja „Mindenesetre a rendezést sehol sem tanítják: képesség kell hozzá, és nagyon nagy gyakorlat.” E kis kitérő után térjünk vissza az intézményes keretek között készülő kiállítások gyakorlatához.

Egy-egy új kiállítás valakinek vagy valakiknek az ötletével kezdődik. Az ötlet nem feltétlenül légből kapott. Kialakul egy koncepció. Amit már leírnak, az lehet először egy cím, vagy munkacím, vagy tematikai körülírás, de lehet mindjárt a koncepció, avagy tématerv is. A kifejezéseket keverten használják a szakirodalomban (és a múzeumi közbeszédben). A Magyar Természettudományi Múzeumban a szinopszis kifejezést vezettük be. Korek (1988, 184. old.) szerint a tématervnek tartalmaznia kell a kiállítás címét, helyét, a termek számát, annak meghatározását, milyen réteg számára készül a bemutató, illetve helyi vagy idegen érdeklődés kielégítését óhajtja-e, mondanivalót, a nevelési célt, a tartalmi tagolást, kivitelezési szempontokat (művészi és didaktikus vonatkozásaikkal együtt). Az általa javasolt melléklet, ami a teendőkre és időzítésükre vonatkozik, már átvezet a projekt-leírás elkészítése felé.

Vasáros (2010) a következőket javasolja a koncepció kidolgozásakor feltétlenül figyelembe venni:

  • Az adott témafelvetés újszerűsége,

  • a feldolgozási lehetősége, a téma befogadhatósága,

  • az aktualitás kérdése,

  • műtárgy és interpretáció aránya,

  • potenciális helyszínek elemzése,

  • a megvalósítás tervezett ideje,

  • lehetséges partnerek, többhelyszínes koncepció felvetése,

  • nemzetközi pozícionálás – tudományos érdeklődés,

  • közreműködő szakemberek itthon és külföldön,

  • bemutatható műtárgyállomány: hazai és/vagy külföldi kölcsönzések.

Miután napjainkban sok kiállítás csak pályázati úton szerzett támogatás révén valósulhat meg, tudomásul kell vennünk a pályáztató által megadott szempontokat, és oda aszerinti koncepciót kell készítenünk. A számítógépes szerkesztés egyik előnye, hogy az elkészült mű tetszés és szükséglet szerint alakítható, bővíthető, amíg el nem érkezünk a megfelelő változatig. Ugyanez érvényes a forgatókönyvre is.

A kiállítás egészét leíró forgatókönyv több lépésben készül, különböző szereplők hozzájárulásával. Van olyan múzeum, és van olyan kiállítás, ahol a tárgyak elsődlegesek, a tárgyak kiválogatása az első lépés. Muzeális intézmény esetén evvel terjedelmes dokumentációs munka járhat. Másutt először egy rövid tematikus vázlat készül (story-line), és a sokféle szereplő ehhez teszi hozzá azt, amit a saját lehetőségei, felkészültsége alapján várható tőle. Van, ahol az adott méretű időszaki kiállítási helyiség betöltése a feladat, és ennek rendelődnek alá a további lépések. Korek (1988) a forgatókönyv lényegét a következő módon mutatja be: „A kiválasztott tárgyi anyag, a tartalmában összeállított szemléltető anyag (fénykép, grafika, kiadvány stb.) összegyűjtése után kerül sor a forgatókönyv megírására. Használata a múzeumi területen a felszabadulás után honosodott meg, és szerkezetében a film forgatókönyvére hasonlít. A forgatókönyv a kiállítás tartalmi vezérfonala, amely magába foglalja a tárgyi anyag teljes felsorolását, a kiállításhoz felhasználandó segédletet, a mondanivaló megértéséhez szükséges teljes szöveget, a kiviteli elképzeléseket olyan formában, amint azt az író megjegyzései jelzik a rendezőnek egy jelenet beállításánál. A forgatókönyv tematikai egységekben kerül megírásra, formájára hasábos beosztást használnak. … Az első hasáb tartalmazza az eredeti tárgyakat, legyen az két- vagy háromdimenziós. Szükséges a méretek közlése, hogy a kivitelezésnél számíthassunk a tárgy terjedelmére. A második hasábba a kiállítási segédletek kerülnek: így a témakörhöz tartozó valamennyi fénykép, térkép, vázlat csakúgy, mint a különböző grafikák… Ide, vagy a következő hasábba kerülnek a téma kivitelezésére vonatkozó utalások, gondolatok, utasítások. A harmadik hasábba kerül a felirat…” Számítógépes korunkban már máshogy gondolkodunk erről a szerkezetről, de a lényeg nem változik. A fenti alapstruktúrát tekintsük logikai vázlatnak. A forgatókönyv tagolására, formájára nézve sokféle helyi gyakorlat ismert. Vasáros (2010) a három hasábos forgatókönyvet tartja megfelelőnek, de nála az első hasábban vannak a tematikai egységek címei és a hozzájuk tartozó szövegek, a másodikban a tárgyak megnevezése és legfontosabb adataik (pl. méret, leltári szám, őrzési hely stb.), a harmadikban pedig a különféle instrukciók (pl. műtárgyvédelem, kiállítási pozíció, multimédia-támogatás). Az MTM-ben az egyes tartalmi egységeket decimális számozással látjuk el, és ez egyszerűsíti a róluk való kommunikációt, a különböző helyszíneken, különböző időpontokban dolgozó személyek munkájának összehangolását. Nagy kiállítások esetén ez lehetővé teszi, hogy kétféle leírás is szülessen, egy technikai forgatókönyv, utalásokkal a sok tárgyi információra és szövegre, és egy teljes.

Az ábra kétoszlopos táblázatot mutat, egy forgatókönyv részletét.

7.1. kép: Forgatókönyv részlete. Az adott kiállításrészben megjelenő minden lényeges elemet tartalmaz.

A nagyon kis múzeumok és intézmények kivételével a kiállítás mindig több szereplő közreműködésével készül. A nagy kiállítások jó része projekt formában valósul meg, és ez eleve feltételezi a több közreműködőt, többféle hozzájárulást. Mit jelenthet ez egy több múzeum által készítendő időszaki kiállítás esetén? Igazán nagy projekteknél általában megbíznak egy projektvezetőt, akinek csak az a dolga, hogy a közreműködők munkáját szervezze, irányítsa, és mellette van szakmai vezető is, aki a kiállítás tudományos tartalmának szakértője. A muzeológusok tudják, hogy milyen tárgyak vannak a gyűjteményekben, amikkel a kiállítás mondanivalóját alá lehet támasztani. A restaurátorok, preparátorok rendbe, kiállítható állapotba hozzák ezeket a tárgyakat, esetleg másolatokat, maketteket készítenek. A művészeti tervező kidolgozza a látványtervet, esetleg a kiviteli tervet is. A közművelődési szakemberek végzik az előzetes felméréseket a várható (vagy megcélzott) közönség körében, és figyelmük van arra, hogy a kiállítás a célközönség számára befogadható legyen, a kiállításban lehessen majd közművelődési munkát végezni. Sokszor ők tervezik a kiállításvezetőt, a foglalkoztató kiadványokat is. A marketingesek dolga arra figyelni, hogy a kiállítás növelje az intézmény ismertségét, javítsa vagy támogassa imázsát, és sok látogatója legyen. Utóbbi szempontból a cím, és a reklámokban is megjelenő grafikai arculat korántsem közömbös. A bútorzat tervezése, kivitelezése, a világítás tervezése és kivitelezése más-más szakértelmet és kapacitást kíván. Kiállításonként változik, hogy milyen szereplők, milyen felhatalmazással (befolyásolási képességgel) vesznek részt ebben az összetett folyamatban. Minderről a közönség általában nem sokat tud, amikor megérkezik, és elmerül „a múzeumban[37]”.



[37] Gyakori, hogy még a nem múzeumi intézmények kulturális bemutatóit is „múzeumként” élik meg, említik a hátteret nem ismerők.