7.3 Együttműködési formák, feladatok az alkotói teamben, kiállítási rész-projektek (Gaul Emil)

Az együttműködésről és a tervezésről

A kiállítás létrehozásában számosan vesznek részt. A mai műbefogadási felfogás szerint a legfontosabb közreműködő maga a néző, aki a fejében újra felépíti a saját olvasatát, a saját kiállítását. Érdekes szakmai kérdés, hogy ez a képzeletbeli kiállítás, ez a musée imaginaire (André Malraux, 1947) milyen mértékben tér el a kiállítást megálmodó alkotócsoport elképzelésétől. Hogy továbbra is a végéről fejtsük vissza a közreműködők sorát, következzenek a kiállítás kivitelezői, építői, az asztalosok, lakatosok, villanyszerelők festő-tapétások, és nyomdászok. Ha úgy is nevezzük őket, hogy „kivitelezők” tudnunk kell, hogy ezer ötlet kell egy-egy újszerűbb elképzelés megvalósításához. És ha éppen rutin feladatról van is szó, akkor is fontos, hogy érezze a kivitelező a tervezők szándékát, mert ha nem, akkor az üzenet csorbát szenved. Ha mondjuk, mediterrán hangulatot akarunk kelteni, és azt kérjük a kőművestől, hogy rusztikusan dobja fel a habarcsot, hát nem mindegy, hogy kínzott felületet, vagy virtuóz frissességűt kapunk. Nos, ezért jól válogassuk meg a csapatunkat, és ha már összeállt, akkor minden egyes tagot becsüljünk meg. A jó csapatszellem át tud segíteni a nehézségeken, a bizalom légkörében mindenki a lehető legjobbat hozza ki magából.

A kiállítás alkotói, hasonlóan a reklámügynökségek munkájához, több szakterület tudását birtokolják. Az alapgondolat, legyen az tudományos közlemény, művészi mondandó, vagy hétköznapi ismeret, az adott szakterületnek megfelelő megfogalmazásban áll rendelkezésre. Az alkotók feladata ezt úgy átfogalmazni, hogy a célközönség számára közérthető legyen, sőt élményt nyújtson, a felfedezés, az újra alkotás érzését keltse, vagy például olyan élmény kerítse hatalmába a nézőt, hogy lám, milyen ügyesek is vagyunk mi emberek. Ha szét lehet választani az alkotók feladatát, akkor „tanári” és művészi alkotóelemeket különböztethetünk meg. A jó tanár tudja, hogy mit tud a diák, esetünkben azt, hogy milyen meglévő tudással érkezik a látogató, és a magyarázatot és bemutatást ott kezdi ahol a látogató biztos tudása véget ér. És azt is tudja a kiállítást kommunikáló szakember, hogy mi az a beszédmód, ami a legközelebb áll a látogató észjárásához. A kommunikáció módját, csatornáinak kombinációját, árnyaltságát (Bernstein[38]) tehát a befogadó közeg kommunikációs stílusának megfelelően választjuk meg (lásd: kommunikáció című fejezetünk). A kommunikáció stílusa a szociológiai osztályozáson túl, szakterületenként is eltérő lehet, mint ahogyan ezt Christopher Alexander építész és teoretikus egy munkájában[39] látjuk, amikor a háztető szerkezetének három kommunikációs formáját mutatja be: az egyik a bölcsész, akinek a folyó szöveg az eleme, a másik a természettudós, akinek a képletekkel és egyenletekkel megszakított szöveg a jól érthető, a harmadik a mérnök, akinek szavakkal és számokkal tarkított metszetrajz áll kézre. A kiállítás nagyon ritkán készül szűk célcsoport számára, ezért a nyelve, megformálása közérthető kell legyen.

A tény közlése, amit egy nyomtatvány szövege biztosít, elemi lehetőség. Ennél a kiállítások általában többet tudnak, hiszen rendelkezésükre áll egy bizonyíték, a tényhez kapcsolódó tárgy bemutatása. A tárgy, vagy annak képe elhitető erővel rendelkezik: „ezt nem csak mondják, létezik is”. A közölt tény és a bizonyításul bemutatott tárgy megértéséhez és beépítéséhez képzelőerő és nem kis energia kell. A felismerést, a közleményben rejlő többlet információ megértését segíti elő, ha azt tipikus környezetbe ágyazva mutatjuk be. Helytörténeti gyűjteménynél ilyen például a korabeli szoba összeállítása, ami az akkori életet idézi meg. Vagy ilyen egy tudományos kísérlet bemutatása, esetleg technológiai eljárás felidézése. A lényeg abban áll, hogy a közölni kívánt tény már részben ismert tények és összefüggések környezetébe kerül és így, azok hálójában könnyebb megérteni. Olyan ez, mint amikor egy mondatban találunk egy idegen szót, és a többi szó és az ismeretlen kifejezés mondatbeli helyzetéből kitaláljuk a jelentését. A kontextus megadásán kívül lehetőségünk van arra is, hogy ne pusztán tényt közöljünk, hanem azt metaforikus, művészi formába öntsük. A forma ereje élménnyé teszi a találkozást, és mint tudjuk az élmény az, ami utat talál a fejünkhöz és a szívünkhöz, és az, amin keresztül a tényekre is emlékezni tudunk. A művészi forma valamennyi ágát igénybe vehetjük: a költőit, a zeneit, a képzőművészetit és az építészetit is.

A művészi eszközök hatásos felhasználására egy példát mutatunk be. A Terror háza (Budapest) egyik hosszú terme a száműzés, a deportálás felidézését szolgálja. A padlószőnyegbe beleszőtték a Szovjetunió térképét, azon haladunk (kiállítás látogatóként önszántunkból) Európa felől Szibéria felé. A két oldalfalon egymással szemben ablakok nyílnak, mintha egy vonat vagonjában lennénk, és odakinn „elsuhan” az orosz táj, először a lakott vidék, aztán a lakatlan szibériai erdők. A teremben fel-felerősödik a vonat kattogása, de sohasem szűnik meg: állandóan zakatol, állandóan távolít otthonról és visz a lágerbe. Amint látjuk, a térforma, a mozgás a térben, a képek, mozgóképek, hangok mind a száműzésre utalnak a rabszállító vagon metaforájával. A teljes kiállításról készült fotódokumentáció a tervező honlapján érhető el. [40]

Kiállítás részlet képernyőkkel a falon és térképpel a földön.

7.34. kép: A Terror háza. Gulág. Kiállítás tervező: F. Kovács Attila építész, 2001. (http://www.iranymagyarorszag.hu/kepek/kep/nagy/307821i4.jpg)

Visszatérünk a kiállítás alkotócsoportjának együttműködésére. A kiállítás terveinek elkészítése előtt szerencsés esetben rendelkezésre áll a kiállítás szakmai (tudományos) koncepciója, benne a megjelenítendő gondolat szövege, a gondolat alátámasztására szolgáló tárgyak és egyéb bizonyítékok: képek, adatok, valamint a célközönség megnevezése. Többnyire adottságként szerepel a helyszín, azaz az épület, annak világítása, a berendezési tárgyak: vendégfalak, tárlók, vitrinek. Ismeretes a kiállításra fordítható összeg is. Mindezek figyelembe vételével készül el a kiállítás terve. A legfontosabb, hogy az alkotó csoport, vagy annak egy tagja fel tudjon idézni egy víziót, amiben a lényeges mondandók konkrétan megjelennek, és elrendezésük, a megformáltság hangulata, üzenete alapvetően megfelel a látogatók befogadási feltételeinek. Olyan ez, mint egy álom, valószerűnek tűnik és erős érzelmi hatása van. Akár közösen szülik meg a víziót, akár egy valaki álmodja meg, ellenőrizni kell, hogy az alapkövetelményeknek megfelel-e (alapgondolat, tér, berendezés, világítás, feliratok, exponátumok, látogató, és a másik oldalon a költségvetés). Ha igen, akkor e víziót kell részleteiben megalkotniuk az egyes szakembereknek.

Amint elkészültek az egyes tervek, össze kell ülni, egyeztetni. Az alapgondolat hiteles megjelenítése, a vízió felidézése, az értelmi, hangulati egység megteremtése érdekében az építészeti, tárgyelrendezési, grafikai, világítási terveket egyben kell látni. Előfordulhat, hogy az előbbi szakaszban külön dolgozó szakemberek a saját eszközeikkel túlhangsúlyoztak, vagy figyelmen kívül hagytak valamilyen hatástényezőt. (Például a lényeges tárgy előtérben áll, és csak rá esik fény, így elszakad a környezetétől.) A megjelenítésnek ebben a szakaszában az építész játssza a fő szerepet, mert ő tartja fejben az összes követelményt és ő látja egyben a látogató szeme elé táruló térfolyam dinamikáját, és az egyes pontokon a hatótényezők együttesét. A gondolati, érzelmi, formai egység tulajdonképpen a kiállítás arculatát jelenti. Így, ha rátaláltunk, akár rögzíthetjük is, meghatározhatjuk formai elemeit, az emblémáját, a használt anyagokat, színeket, a betűtípust és annak méreteit. A szövegek stílusa is az arculathoz igazodik, továbbá a rendezők jelvénye, vagy esetleg formaruhája.

A nagy kiállítások rendezése során ajánlatos egyeztetési alkalmak az alábbiak:

  1. A koncepció megbeszélése.

  2. Térelrendezés, építészeti terv.

  3. Tárgyak elhelyezési terve, szövegek grafikai terve.

  4. Kapcsolódó tennivalók: meghívó, meghívandók névsora, sajtóhír, sajtótájékoztató.

Kis kiállítások esetén előfordul, hogy egy személy látja el az összes rendezői, tervezői feladatot. Ekkor az elképzelések „összehangolása” természetesen nem jelent gondot, annál inkább a szerteágazó tervezői tudás megszerzése. Biztos ítélőkészség kell továbbá a kivitelezők javaslatainak elbírálásához is. És adott esetben egy tervrajz, vázlat alapján kell felidézni egy tér hangulatát. A kiállítás rendezőinek kicsit részletesebb feladatleírását mellékletben adjuk közre.

Mivel kiadványunk elsősorban a kisebb léptékű kiállítások rendezőinek szól, akiknek többnyire nincs lehetőségük felkészült építész, grafikus tervező megbízására, segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy jobban tudják ellátni szép munkájukat. Arra persze nincs módunk, hogy akár az építészeti, akár a grafikai tervezés alapjaival megismertessük az olvasót. Ezért néhány példát mutatunk be, kiemelve a megjelenítendő gondolat és a kiállítás-rendezés eszközrendszerének kapcsolatát.

Példák kiállítási feladatok megoldására

Világkiállítás

A világkiállításokon a megjelenő nemzetek az alkalomhoz illően mutatják meg a témába vágó eredményeiket. Tehát ezek a kiállítások mindig a teljes nemzet reprezentációját jelentik, persze az azt képviselő vezetés, és a kiállítási szakemberek közvetítésével.

Kiállítás alaprajza.

7.35. kép: Az 1992-es Sevillai Világkiállításra az Amerika felfedezésére induló hajók 500 éves évfordulója alkalmából került sor. A Magyar pavilon díjnyertes pályaműve a Lepkeház. Az építész Janáky István egy hatalmas röpdét álmodott, amit mindig megtöltenek a folyton kikelő lepkék. A költői látomás a szabadság és gyönyörködtetés érzését éppúgy felkelti, mint a természet és ember harmóniája iránti igényt, ami éppen az 1492-ben kezdődő újkor pozitivista filozófiája miatt bomlott meg. Végül egy másik terv valósult meg. (http://epiteszforum.hu/galeria/lepke-ev-1991-es-cikk-kozvetlenul-a-lepkehaz-fiaskoja-utan/43035) [41]

Kiállító csarnok tornyos tetővel, mellette egy belső kép a csarnokról.

7.36. kép: A Sevillai Világkiállítás Magyar pavilonja végül Makovecz Imre tervei alapján készült el, ami a mesés magyar népi hagyományra épül, külsejében egy héttornyú várat idéz. (http://m.cdn.blog.hu/he/hetibeton/image/miamagyar_sevilla.jpg) Benn a magyar történelem büszkeségei sorakoznak. A „gyökerek” fontosságát az üvegpadló alá helyezett fagyökér is aláhúzza.

Helytörténeti kiállítás

Egy helytörténeti kiállításon – a világkiállítással szemben – sokkal kisebb teret kell betölteni, például egy szobát. Szellemi téren is kisebb a feladat: itt egy kultúrkör világát, egy korszak életét kell felidézni holt tárgyakkal, a kort nem ismerő emberek számára, ami persze nem könnyű dolog. Ha csak egyes tárgyakat tudnánk kirakni, nehezebb lenne a dolgunk, de a tárgyakból összeállított együttesnek, valószerű szobaberendezésnek, üzletberendezésnek az életet megidéző ereje, hangulatteremtő képessége van, ami korabeli fotókkal és magyarázó szövegekkel együtt már elegendő élményt és ismeretet nyújt.

Múzeumi belső tér: polgári nappali szoba az 1930-as évekből.

7.37. kép: Helytörténeti Gyűjtemény, Bakonya(http://pecsikisterseg.hu/wp-content/uploads/2011/09/DSC_0688-2.jpg)

Múzeumi belső tér: szatócsbolt belseje az 1930-as évekből.

7.38. kép: Jánossomorjai Helytörténeti Gyűjtemény http://janossomorja.hu/data/upload/muzeum02.jpg

Didaktikus kiállítás

A kiállításoknak gyakran ismereterjesztő feladatuk van, és ennek keretében nem elegendő csak kiállítani a tárgyat, mert az nem beszél önmagáért, a nyelv a félreérthetetlen kommunikációs mód. Esetenként az sem elég, ha a tárgyhoz feliratot készítünk annak főbb adataival, ki kell egészítenünk a számunkra fontos tudnivalókkal, sőt néha a szempontunkból fontos értelmezéssel is. Az alábbiakban egy olyan példát mutatunk be, ahol egy formatervezési kiállítás szép tárgyait a formatervezés céljának és értelmének magyarázatával is ellátták a rendezők, az Iparművészeti Múzeumban megrendezett Ipari formák a lakásban kiállításon, 1977-ben[42].

Múzeum előcsarnoka gyertyatartókat kiállító vitrinnel.

7.39. kép „Világítás egykor…” Az előcsarnokban álló tárlóban gyertyák, mécsesek, távolban a sötét bejárat.

Sötét kiállító tér néhány lámpával.

7.40. kép: A sötét folyosó állomásainak az a szerepe, hogy megmagyarázza design szükségességét és előnyeit:

Hogyan világítunk ma?” – UV lámpával életre keltett fluoreszkáló felirat. A csupasz villanykörte fényétől káprázik a szemünk. Jó fényű, gyönyörű iparművészeti lámpa, ami sajnos drága. Jó fényű és elfogadható áru formatervezett lámpa.

Jól kivilágított kiállítótér modern bútorokkal.

7.41. kép: A sötét folyosót követő fényárban úszó terem a kor magyar formatervezett bútoraival.

A megjelenítés módja

Magától értetődő követelmény, hogy a kiállított tárgyat jól lehessen látni. Ennek érdekében hozzák közel az apró tárgyak vitrinét, és világítják meg az exponátumokat. (A műtárgyvédelmi szabványok korlátozzák a szerves anyagú tárgyakat rongáló túl erős fényt.)

Színes majolika tárgyakat tartalmazó kiállítás szürke vitrinjei.

7.42. kép: Beatrix hozománya – Az itáliai majolikaművészet és Mátyás király udvara. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2008. március 26–június 30. (http://www.imm.hu/files/images/1074.jpg)

A megjelenítés egyik leghatásosabb módja a megelevenítés, amikor élő emberek idézik fel az adott kort. A megelevenítés, másik módja az interaktivitás, vagyis a kiállítás látogatók aktivizálása, hiszen tevékenység közben lehet valamit a legjobban megtapasztalni, elsajátítani. A müncheni Deutsches Museumban a közlekedési eszközök között repülőgépek is ki vannak állítva. A rendezők érzékeltetni akarták, hogy mitől olyan erős a hatalmas terhet hordó vékony szárny. Ennek szemléltetésére a félbe vágott szárny elé félméteres, de egyforma vastagságú alumínium csöveket, L, U, T metszetű rudakat helyeztek oly módon, hogy a látogatók hajlíthatták, csavarhatták kedvük szerint és így érzékelték, melyik profil a legerősebb.

Korabeli ruhába öltözött múzeumpedagógus gyerekekkel, kastély előtt.

7.43. kép: Főúri életmód a XVII–XVIII. században. Nagytétényi kastély múzeum 2012. március 17–május 21. (http://www.imm.hu/files/images/1034.jpg)

Kísérleti eszközökkel dolgozó tanár és diákok.

7.44. kép: Elektrotechnikai Múzeum, rendhagyó fizikaóra 2012. (http://images.magyarmuzeumok.hu/fizikaora.jpg)

A történeti hitelesség kérdése

A közgyűjteményeinkben gyakori az a helyzet, hogy a műtárgy összetört, és csak darabjai állnak rendelkezésre. Ám a kiállítás látogató nem a pusztulására, hanem az életére és virulására kíváncsi. Nincs problémánk, ha egyértelműen rekonstruálható a darab, mert a rekonstruálás tényét feltüntetve kiállítjuk a másolatot. Ám mit tegyünk, ha nem tudjuk bizonyosan, hogy miként is nézett ki? Ilyen helyzet állt elő Mátyás Visegrádi palotája kapcsán is, nem maradt fenn hiteles ábrázolás a Herkules kutat körülvevő épületről. A muzeológusok végül úgy döntöttek, hogy egy olyan udvart építtetnek meg, ami akár állhatott is, vagy valószínűleg ehhez hasonló állt.

Vörös márvány kút palotaudvaron.

7.45. kép: A visegrádi Herkules kút (1484. Giovanni Dalmata) és a „rekonstruált” palota udvara. (http://www.museum.hu/photo/visegrad/matyaskiraly/images/0559_p0828_maxi.jpg)



[38] Bernstein, B., (1971): Társadalmi osztály, nyelv és szocializáció. Valóság, 11, 47–57

[39] Christopher Alexander (1977): Pattern language. Oxford University Press

[42] Rendező: Péter Márta, építész: Gaul Emil, grafikus: Kara György