Feladat 1:

2008–2009-ben a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK) felmérést végzett a múzeumi dolgozók körében. (Káldy, Kárpáti és Szirmai, 2012) Az egyik kérdés a látogatói csoportokra vonatkozó tervekkel foglalkozott. Összesen 240 válasz érkezett, amelyből 135 (55,33%) szerint szükség van a célcsoportokat érintő fejlesztésre. A szöveges indoklásokat az alábbi táblázatban összesítjük.

Hogyan értékeli a válaszokat? Van-e lényeges célcsoport, amelyet az adatok alapján, a felmérés idején még terv szinten sem kívántak megszólítani a múzeumok? Ismer-e olyan jó gyakorlatot, amely alkalmas speciális látogatói csoportok megszólítására, de nem szerepel a felsorolásban? Ha önnek teszik fel ezeket a kérdéseket, hogyan felelne?

MIÉRT ÉS HOGYAN KELL EGYES LÁTOGATÓI CSOPORTOKAT MEGSZÓLÍTANI A KIÁLLÍTÁSOKAL?

%

CÉL: látogatószám növelése

10,34%

CÉL: több korosztály motiválása a kiállítás megtekintésére

60,34%

CÉL: fogyatékkal élők (mozgássérültek, gyengén hallók vagy látók, stb.) megszólítása

8,62%

CÉL: helyi közösség (pl. a kerület, városrész lakói) meghívása a múzeumba

5,17%

CÉL: erősebb kapcsolat kiépítése az iskolákkal

5,17%

MÓD: reklámozás

2,59%

MÓD: illesztett, korosztály-specifikus program kéne (pl. középiskolásoknak)

10,34%

MÓD: színesebb múzeumpedagógiai programok szervezése

7,76%

MÓD: új foglalkoztató szakember (pl. óvópedagógus, tanító) felvétele

3,45%

MÓD: a kor igényeinek megfelelő, interaktív, látványos, dinamikus, kézzel fogható kiállítási objektumok készítése

2,59%

MÓD: új kiállítás

1,72%

MILYEN CÉLCSOPORTOKAT SZÓLÍTANA MEG?

 

Nem csak helybelieket

2,59%

Külföldieket

1,72%

Óvodásokat

15,52%

Kisiskolásokat

13,79%

Tinédzsereket, középiskolásokat

22,41%

Egyetemistákat, főiskolásokat, fiatal felnőtteket

18,97%

Felnőtteket

9,48%

Családokat, GYES-en lévő kismamák

6,90%

Nyugdíjasokat

7,76%

10.2. táblázat: Látogatói csoportok megszólítása

Múzeumpedagógia, múzeumandragógia: a látogatóbarát múzeum szakemberei

A legtöbb múzeumlátogató felnőtt. A magyar múzeumokban inkább úgy mondhatnánk: középkorú, hiszen a közoktatásból kilépett fiatalok megszólítása sajnos még nem sikerült, nekik szól a legkevesebb múzeumpedagógiai program (Káldy, Kárpáti és Szirmai, 2010). A múzeumandragógia a múzeumok és más, a kulturális örökség őrzésére létrehozott szervezetek felnőttképzési, felnőttoktatási, felnőtt-nevelési tevékenységének lehetőségeit, feltételeit vizsgálja. Legfontosabb célja olyan módszereket kidolgozni, amelyekkel a múzeumi keretek között hatékonyabbá tehető a felnőttek „egész életen át tartó” tanulása.

„A nagy kérdés az, hogy a kulturális, erkölcsi, közösségi válság felszámolásában múzeumaink tudnak-e általános vagy valamilyen egyéb speciális segítséget nyújtani jelenlétükkel, tevékenységükkel a lokális, regionális vagy globális területükön. Meggyőződésünk szerint a muzeális jellegű intézmények a múzeumi tanítás, tudásközvetítés, felvilágosítás, tudományos és ismeretterjesztő tevékenységük és alapfeladataik mellett is tudnak és segíthetnek múzeumi mediációs eljárások alkalmazásával a felnőtt emberek közötti konfliktuskezelésben, a sokszor citált konfliktusok felszámolásában.” (Kurta, 2010, 50)

A múzeumi kiállításokat régóta szokás oktatási intézménynek tekinteni. „Egyik írásában Eliean Hooper-Greenhill egy tizenkilencedik század közepi beszámolót idéz a Victoria & Albert Múzeumról: ’Talán a múzeum testesíti meg a felnőttek oktatásának az egyetlen hatékony módját, mivel a felnőttektől nem várható el, hogy a fiatalokhoz hasonlóan iskolába járjanak.’” (idézi Süvecz, é. n., o. n.) Az egész életen át tartó tanulás négy tanulnivalója („pillére”):

  • együttélés (learning to live together),

  • tudás (learning to know),

  • cselekvés (learning to do)

  • értelmes létezés (learning to be). [86]

Két színes portré kép, alatta munkapad papírokkal, színes krétákkal.

10.16. kép: Élmények, hangulatok bevonása a műelemzési folyamatba: „Milyen érzéseket keltenek bennem a színek?” Gyermekfoglalkoztató sarok, Art Institute of Chicago, 2010. (Fotó: Kárpáti Andrea)

A felnőttek, illetve sajátos igényű, külön célcsoportként, a felnőtt, illetve idős látogatók megszólítása (a múzeumandragógiai és múzeum-gerontagógiai programok) a tárlatvezetés egyoldalú információáramánál demokratikusabb módszerekkel összefügg a múzeumok funkcióváltásával. (Koltai szerk., 2005).

Idős pár képernyők előtt ülve információkat keres.

10.17. kép: Idős látogatók interaktív kiállítási információs környezetben: a gazdag saját tapasztalatok egyesülnek az új élményekkel. (Fotó: Kárpáti Andrea)

A felnőtteknek szóló múzeumpedagógiai programok formális (szervezethez kötődő, intézményi kereteket igénylő), non-formális (intézményben, de kötöttségek nélkül) és informális (intézményeken kívül – otthon, közösségi helyszíneken, természetben stb. – megvalósuló tanulási módok egyaránt lehetnek:

  • műhelymunka kísérletezés művészeti technikákkal, alkotás, tervezés, tárgykészítés

  • (népszerű)–tudományos rendezvény

  • kulturális rendezvény (pl. színjáték, koncert, filmvetítés)

  • kísérletezésre, a tárgyak kézbevételére lehetőséget adó bemutató hely

  • rejtvény, játék

  • a kiállított tárgyakhoz vagy alkotóikhoz kapcsolódó műemléki séta, utazás

Folyosón haladó fiatalok, mellettük üveggel fedett fal, romokkal és tárló leletekkel.

10.18. kép: Informális múzeumi élmény: régészeti leletek egy athéni metrómegállóban, 2010. (Fotó: Kárpáti Andrea)

Repülőtéri várócsarnok, emeletén múzeum bejárata.

10.19. kép: „Odafigyelünk a kultúrára”: múzeum az athéni repülőtéren. 2010. (Fotó: Kárpáti Andrea)

Márványpadlós kiállító terem régi görög agyagedényekkel.

10.20. kép: Az athéni repülőtér múzeumában, elutazásra várva, a turista ráismer a tárgyakra, amelyeket már látott, vagy, ha nem volt egyetlen múzeumban sem, a természeti élményeihez társíthat műalkotásokat.2010. (Fotó: Kárpáti Andrea)

Elsősorban a felnőtteket szólítják meg a múzeumi nagyrendezvények: a Múzeumok Éjszakája, Múzeumok Őszi Fesztiválja, a Múzeumi Majális, és a pedagógiai hátteret megteremtő Alfa-program, a Múzeumok mindenkinek akció és a Múzeumok Országos Képzési Központja (MOKK) megalapítása. (Vígh, 2007)[87].

A múzeum a felnőttek és gyermekek közös programjainak terepe, ezért fontosak a mindkét korosztályt egyszerre megszólító programok és kiadványok. miskolci Herman Ottó Múzeum 2009-ben, múzeumpedagógiai és múzeumandragógiai füzete. A füzet a „Térbe Zárt Pillanat”, háromdimenziós fényképek 1850-1918 című kiállításhoz kapcsolódott, amely a Magyar Nemzeti Múzeum, a Herman Ottó Múzeum és Dömötör Zoltán miskolci magángyűjtő fotótörténeti gyűjteményét mutatta be. A füzet a múzeumlátogatás közben együtt elvégezhető feladatokat kínált az egész családnak.

A múzeumi felnőttoktatást világszerte egyre több helyen erre a célra alkalmazott szakember, a kulturális mediátor végzi. Feladata a dialógusteremtés a (mű)tárgyak és nézőik között, az interaktív múzeumi látogatás elősegítése. A kulturális mediátor nevében is jelzi, hogy mást kínál, mint a tárlatvezető. Nem a mindentudó szakember szerepében jelenik meg, hanem társként ajánlkozik a kiállítás megtekintéséhez. A Ludwig Múzeumban például ingyenes szolgáltatás a művészeti mediációs munkát végző interpretátor, és bölcsészhallgatók végzik remekül ezt a munkát. A kiállítótérben járkálva figyelik, mikor téved arra egy tanácstalanul szemlélődő látogató, aki szívesen veszi, ha beszélgető társul szegődnek mellé. A fiatalok alaposan felkészültek, szinte minden, az átlagos tájékozottságú és érdeklődésű látogatóban felötlő kérdésre tudják a választ vagy az információ forrását. Felhívják a figyelmet a művekre, amelyekkel nem képes azonnal kapcsolatot teremteni, ezért gyorsan elhaladna előttük, és a felnőtt néző számára releváns tényekkel, összefüggésesekkel teszik érthetővé, sőt, érdekessé ezeket. Mikor a kiállítás végén elköszönnek, a látogató hálálkodva vesz búcsút és nemcsak tudásban gyarapodott, de új műelemzési formák és művészeti szemléletmódok megismerésével gazdagodva indul a kijárat felé.

Képernyők sora és fali poszter alatt üvegszekrények tárgyakkal.

10.21. kép: A látogató itt egyedül sem magányos: filmekkel, ábrákkal ellátott kísérletező hely a salzburgi Természettudományi Múzeumban, 2012. (Fotó: Kárpáti Andrea)

Magyarországon sajnos igen kevés a felnőttek tanulási szokásait ismerő, a különféle felnőtt-csoportokhoz kiállítás-megismertető programjait adaptálni képes mediátor. A Múzeumi Oktatási és Képzési Központ két nagy múzeumpedagógiai felmérést végzett. A 2008–2010 között lezajlott, országos, reprezentatív adatfelvételekben a kutatásvezetők, Bereczky Ibolya, Káldy Mária és munkatársaik arra kerestek választ, milyen kompetenciák szükségesek a sikeres, hatékony és korszerű múzeumi munkához, illetve megvizsgálták azokat a személyi és tárgyi feltételeket is, amelyek között erre a munkára sor került. (Kárpáti és Szirmai, 2010, és Káldy, Kárpáti és Szirmai , 2010). A kutatások ezeket a kérdéseket járták körül: Milyen a múzeumok oktatási kínálatamilyen a személyi és infrastrukturális feltételek tartoznak ehhez? Ez a kínálat mennyire találkozik a tanárok és diákok igényeivel, mennyire illeszkedik a tananyaghoz? Mennyire közismert, és népszerű a múzeumpedagógia? Milyen a múzeumok pedagógiai kommunikációja? Melyek a kihasználatlan területek? Milyen témákban, milyen célcsoportokkal lenne érdemes többet, jobban foglalkozni? Ha egy múzeum pedagógiai munkát szándékozik végezni, milyen támogatást kapehhez? Milyen lehetőségei vannak a fejlesztésre? A kortárs magyar múzeumpedagógia problémái: mi akadályozza a tervek megvalósulását, a pedagógiai munka színvonalának emelését?

Néhány érdekes eredmény: a válaszadók 63 %-a fontosnak tartja, de csak az intézmények 37 %-nál támogatják a múzeumpedagógiai munkát. Az önkormányzatok kétharmada csak részben, majdnem 5 %-a pedig egyáltalán nem támogatja a múzeumi közművelődési feladatokat. A program-kínálatot a múzeumi szakemberek 10 % tartja optimálisnak, és mindössze 8 % szerint tudják az iskolák optimálisan kihasználni a rendelkezésükre álló, ingyenes vagy igen kedvezményes művelődési lehetőségeket. A múzeumpedagógiai programok elenyésző hányada tekinthető andragógiainak: a legfőbb célközönség az általános iskola felső tagozatos diáksága, a 11-14 évesek. Kevesebb a program a középiskolások számára, az egyetemistáknak (gyakorlatilag a felnőtteknek) szóló pedig a negyede a 10-14 évesekének. (Felnőtt programokról a kérdőív nem gyűjtött adatokat). A programok kialakítása (73 %-nál egész évre előre) igényfelmérések alapján készül. A múzeumok kb. ötöde rendszeresen, további 30 % gyakran gyűjt adatokat iskolák igényeiről, a programok népszerűsítésekor viszont kevesen szólítják meg őket intézményre, személyre szóló tájékoztatókkal. Az iskolák valószínűleg azért nem veszik jobban igénybe a múzeumok kínálatát, mert nem is szereznek tudomást róla.

Az alábbiakban a teljes vizsgálati anyagot feldolgozó kötetből (Káldy, Kárpáti és Szirmai, 2010) idézünk néhány javaslatot. A legfontosabb: nagy szükség van a múzeumpedagógus és múzeumandragógus szakma általános elismerésére, s olyan anyagi lehetőségekre, amelyek kizárólag a gyűjtemény közművelődési céljait szolgálják, tehát csakis múzeumpedagógiai munkára fordíthatók. Egy oktatáspolitikai rendelkezés ezt biztosította az információs és kommunikációs technológiák esetében, érdemes a sikeres modellt másutt is alkalmazni. A múzeumokba pedagógiai fejkvóta kell!

A múzeumok oktatási szakemberei és az iskolákban dolgozó pedagógusok kapcsolatát javítani lehetne. Tapasztalataink szerint a tanárok közül sokan örömmel vesz részt szabadidejében, önkéntesként is olyan tervező tevékenységben, amely arra hivatott, hogy munkáját megkönnyítse, és az ismeretszerzést hatásosabbá, élményszerűbbé tegye diákjai számára. Érdemes élni ezzel és kiépíteni a múzeum ingyenes tanácsadói hálózatát! Sürgős feladat a szakképzetlen múzeumpedagógusok, múzeumandragógusok továbbképzése módszertani tanfolyamokon, célzott, intenzív, gyakorlat-orientált képzéseken. Az ilyen képzések szolgálhatnának a múzeumi tanulás segítésére önként jelentkezők beavatására. Magyarországon sajnos nincs nagy hagyománya az önkéntesi munkának, pedig óriási szükség lenne rá. A kérdőívre adott válaszokban alig néhányszor szerepel ez a szó, s úgy tűnik, a nyugat-európai és amerikai gyűjtemények legfontosabb „személyi erőforrása”, a művelt nyugdíjas vagy ráérő háziasszony, nálunk még csak néhány nagy múzeumban (például a budapesti Szépművészeti Múzeumban) kapott szerepet.

Az oktatási infrastruktúra terjedjen ki az internetre. A múzeumi tanulás első lépcsőfoka, hogy megtudom, milyen ismeretszerzési lehetőségek várnak – s ha ez a helyszínen nem lehetséges, érdemes az interneten jól áttekinthető, információ-gazdag „virtuális fogadóteret” működtetni. Az időszaki kiállításokat bemutató katalógus szöveganyaga és képei segítségével például könnyen megszerkeszthető lenne egy ismertető füzet, feladatlap vagy más, csak digitális formában készült, és a honlapról ingyenesen letölthető tanári segédlet.

Minden válaszadónk egyetért abban, hogy a múzeumi oktatáshoz saját tér kell, méghozzá hívogató, funkcionális és kényelmes terep. Más dolog azonban egyetérteni ezzel, és megint más kivonni a kiállítás és kutatás köréből egy-egy szobát, hogy ott pedagógiai foglalkozás legyen. Minden múzeumba kellene egy oktató helység, vagy legalább egy kuckó, ahol összeülhet egy kis csoport tanulni vágyó gyerek vagy felnőtt.

Fontos lenne integrálni a természettudományos és művészeti, társadalomtudományi ismereteket legalább a kísérő pedagógiai programok szintjén olyan kiállítások anyagába is, amelyeknek témája csak az egyik területhez kapcsolódik. Ezzel egy igen fontos nemzeti és nemzetközi prioritás, a természettudományok oktatásának korszerűsítése valósul meg. Az ilyen, művészeti – tudományos programokra innovációs pályázatokat nyújthatnának be a múzeumok.

A változások kívánatos irányáról szóló kérdésre adott válaszokból úgy tűnik, a szemléletváltásnak nem egyedül a múzeumokban kell megtörténnie. Az iskolákkal való rendszeres kommunikáció kiépítése segíthet megismerni a múzeumok egyik legfontosabb célközönségét, annak tudását és igényeit. Az igény megvan, azonban a kívánatos fejlődési célok megvalósítására egyenlőre kevés a szándék. A többség egyet ért abban, hogy a múzeumok alkalmasak a közoktatás céljainak megfelelni (üzenetükben, tartalmukban, témaválasztásukban, megjelenésükben és interaktivitásukban egyaránt). A múzeumi dolgozók sokkal elégedettebbek saját intézményükkel, mint a szintén közművelődési célú iskolával. Alig akadt egy-két válaszadó, aki úgy vélte volna, semmire sem lehetünk büszkék ezen a területen.

A muzeológusok büszkeségének forrása elsősorban a gyűjtemények nemzetközi színvonala és a dolgozók képzettsége. A magyar múzeumok előnyeit áttekintve, egy barátságos, nyitott kutatóhely képe bontakozik ki. Sok értékes vizsgálati anyag, jól képzett kollégák, kiállításokban és publikációkban testet öltött, elismert kutatási eredmények – a kérdőívek alapján a múzeumok olyan kutatóintézeteknek tűnnek, ahová rendszeresen beengedik a látogatókat. Hogy ez jó vagy rossz szerep-elképzelés-e, attól függ, mit tekintünk a közgyűjtemények legfőbb feladatának: a megőrzést és feldolgozást-e, vagy a bemutatást? Egyik szakértőnk maliciózus megjegyzése azért megfontolandó: „egy, magát „nagy tudósnak” (és nem másnak) tekintő generációnak kell a szakmából kiöregednie. (…) A most végzőknek úgy kell megtanítanunk a közszolgálatiságot, hogy számukra ez ne legyen probléma, a szolgálat tartalma sokkal bővebb legyen, mint elődeiknél.” (Káldy, Kárpáti és Szirmai, 2010, 167. old.)

Speciális igényű látogatók

A közszolgálatiság egyik alapvető követelménye, hogy a múzeum legyen hozzáférhető speciális igényű látogatói számára is. A tárlatvezetés jeltolmácsolásával a hallássérült látogató egészséges családtagjaival, barátaival együtt, egyszerre élheti át a múzeumi élményt.

Nő jeleléssel beszél múzeumi plakáton.

10.22. kép: Szépművészeti Múzeum, 2013. március 27: Tárlatvezetés jeltolmácsolással – részlet a programot népszerűsítő füzetből.

A „tapintható tárlatok” már évtizedek óta segítik az élményszerzést azoknak, akiknek a tapintás különösen jól működő érzékszervük, de alig vagy egyáltalán nem látnak. A látássérültek számára szervezett bemutatók, amelyeken másolatok vagy kisebb értékű, a tapintással nem károsodó eredetik különleges élményt jelentenek a jól látóknak is. Mindenkinek ajánlható a Szépművészeti Múzeumban, az Egyiptomi Gyűjtemény bejárata előtti térben elhelyezett asztalis, amely mellett felirat szólít fel: „Kezet rá!” „A bemutatóasztalnál szeretettel várjuk mindazokat, akik érdeklődnek az egyiptomi kultúra iránt, szeretnék jobban megismerni a több ezer éves műtárgyakat és közelebbről, akár kesztyű segítségével kézbe véve megszemlélni azokat.” – folytatódik a honlapon és a kiállító térben egyaránt elhelyezett információ.

Látogatók és múzeumi szakember, kesztyűs kezükben kicsi műtárgyak.

10.23. kép: A Szépművészeti Múzeum „Kezet rá!” programjában a múzeum munkatársai mellett szakképzett önkéntesek is fogadják a látogatókat. (A fotó a programot bemutató honlap-oldalról származik.)

„A Szépművészeti Múzeum hazánkban elsőként[88] nyújt lehetőséget arra, hogy a műtárgyak megismerésekor ne csak a látás, hanem a tapintás érzéke is főszerephez jusson. Az erre kiválasztott eredeti műtárgyak, pl. amulettek vagy egy szívskarabeusz kézbevételekor a Múzeum felkészített önkéntesei osztják meg ismereteiket a tárgyakról.” [89]

Kesztyűs kézben kis múmia formájú, agyag egyiptomi tárgy.

10.24. kép: A Szépművészeti Múzeum „Kezet rá!” programjában eredeti egyiptomi műtárgyakat vehetünk kézbe. Látóknak és látássérüléssel élőknek egyaránt felejthetetlen élmény. (A fotó a programot bemutató honlap-oldalról való.)

A „Tapintva láss” program keretében a Nemzeti Múzeum régészeti és történeti állandó kiállításain (például a „Kelet és nyugat határán” című állandó régészeti kiállításban) találkozhatunk megérinthető, kézbe vehető tárgyakkal, érdekes hanghatások, sőt, illat és anyagmintákkal is. Látó kísérővel, aki fel tudja olvasni a magyarázó feliratokat – a látássérülteknek megelevenítik az ókori tárgyakat. Az ismertetőből: „Tapintva végigkövethetők a pattintott kőszerszám készítésének munkafázisai, kipróbálható a bronzkori kard súlya, hallható a római-kori tuba hangja, szagolgatható a hajdan használt fűszerek illata. Megfogható a középkori oklevél pergamenje, és Nagy Lajos király, vagy Apafi Mihály erdélyi fejedelem aranypénze, kézbe vehető a Mátyás király fekete seregében is használt sodronying, és buzogány. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Lions Klubok Magyarországi Szövetségének összefogása révén 46 magyar Lions Klub a jövőben igyekszik az ország minden pontjáról látássérült gyerekek csoportjaival szervezett formában megismertetni a múzeum régészeti kiállítását, mivel a Lions jószolgálati tevékenységének legfontosabb iránya a látás megőrzése és a látássérültek segítése.” [90]

Az informatikai megoldásokról, amelyekkel a speciális igényű látogatók számára érdekesebbé, értelmesebbé lehet tenni a kiállítást, a 9. fejezetben szóltunk.



[86] European Union, Strategic Framework for Education and Training (Stratégiai Keretrendszer az Oktatáshoz és Neveléshez).

[87] Információs oldalak: Múzeumok Éjszakája eseménysorozat; Múzeumok Őszi Fesztiválja eseménysorozat; Múzeumi Majális?; Alfa-program; Múzeumok mindenkinek program; MaDok Projekt; Múzeumok Országos Képzési Központja (MOKK).

[88] Valójában az első ilyen állandó lehetőség a Magyar Természettudományi Múzeum Természetbúvár terme volt, 1996-tól. (Vásárhelyi Tamás megjegyzése).

[89] A „Kezet rá!” program önkéntesekkel is működik a Szépművészeti Múzeumban.

[90] Cikk a kiállításról, NOL – Népszabadság online, 2012. február 1.