13.2 Mikor értékelünk? [101] (Vásárhelyi Tamás)

Az angol múzeumi szakirodalomban, az oktatás-tanulás értékelésének területéről átvéve a koncepciót, az „evaluation”, azaz értékelés szóval több mindent illetnek (lásd pl. Ambrose és Pain 1995, illetve pl. egy a Northern Arizona University honlapján talált szemléletes anyag). Amikor egy nagyobb feladat megkezdése előtt megtudakoljuk, hogy azoknak, akiknek szánjuk mi kell, az kell-e és úgy, ahogy mi tervezzük, ezt „front-end evaluation”-nak nevezik. Tájékozódásnak, felmérésnek, igényfelmérésnek, bizonyos körülmények között piackutatásnak is nevezhetjük, Puczkó és Rácz (2000) az előre jelző elemzés kifejezést használja.

Ha már folyik a munka, menet közben, folyamatában is ellenőrizhetjük vagy ellenőriztethetjük, hogy megfelelő-e amit csinálunk, vagy hogy minden a tervek szerint halad-e. Ezt angolul „formative evaluation-nak” hívják. Ennek a kifejezésnek megtaláltam a „formatív értékelés” megfeleltetését egy internetes szótárban, de meggyőződésem, hogy alig értelmes ilyen kentaur kifejezéseket gyártani. Putzkó és Rácz (i.m.) fejlesztési értékelésnek nevezi, ami jól visszaadja az eredeti kifejezés értelmét.

Végül értékelhetünk akkor is, amikor a termék már készen van. Ennek az angolul „summative evaluation”-nak nevezett (összegző elemzés Puczkó és Rácz i.m.) tevékenységnek sokféle lehet a célja. Vizsgálhatjuk azt is, hogy a termék a terveknek megfelelően készült-e el, vagy hogy az eredmény megfelel-e valamilyen szabványoknak vagy elvárásnak, avagy hogy hozza-e a kívánt eredményt, hatást.

A továbbiakban a három különböző értékelési formára az (előzetes) felmérés, ellenőrzés és értékelés kifejezéseket használjuk. [102] Az értékelés a kiállítás minden szakaszában lényeges, de célja és módszerei mások.

Mindhárom értékelési típusnak, avagy fázisnak van jelentősége a kiállítás kommunikációja szempontjából. [103] Hiszen, amikor felmérést végzünk, akkor az üzenet fogadójának személyét, ismereteit, befogadási hajlandóságát stb. vesszük tekintetbe. Amikor ellenőrzünk, akkor a kiállítási csatorna különböző elemeinek megfelelőségét vizsgáljuk, hogy a zaj a lehető legkisebb legyen. Amikor pedig értékelünk, akkor, aszerint hogy milyen módszerrel végezzük az értékelést (lásd később), egyfelől azt nézzük, hogy a kiállítás az üzenetet a készítők szándéka szerint közvetíti-e, másfelől azt, hogy a fogadóban kialakult üzenet megfelel-e céljainknak, várakozásainknak. Mind a három módon értékelhetnek maguk a kiállítás készítői, bevonhatnak szakembereket, vagy bevonhatják a közönséget is.

Előzetes felmérés

Az előzetes felmérés célja a befogadó célcsoport ismereteinek, elvárásainak, hiedelmeinek, véleményének, és hasonló ismérveinek megismerése. A legelső cél lehet azonban a célcsoportnak magának az azonosítása, akár a régi, szokásos látogatói körre gondol a múzeum, akár új látogatói csoportok bevonása a cél. Különösebb szellemi, munkaerőben való, vagy anyagi befektetés nélkül is meglepően sok új dolgot tudhatunk meg azokról (és azoktól), akiknek a kiállítást vagy rendezvényt szánjuk, ha ráadjuk a fejünket.

Vajon engedelmes kiszolgálójává válik egy múzeum a közönségnek, ha megkérdi a véleményét, mit szeretne látni? Ha csak a válasz alapján dolgozik tovább az intézmény, akkor talán igen. De ebben az esetben reális veszély, hogy a végeredmény nem is lesz olyan, amit a közönsége elvár tőle, középszerű lesz, mert az átlag érdeklődéséhez igazodik. Az okos múzeum tudja, hogy mit, és miért szeretne kiállítani, meglehetős részletességű koncepciót készít, és arról kérdezi a nagyérdemű véleményét, azzal kapcsolatban kutatja ismereteit, hiedelmeit. Az eredmény azután nagyban befolyásolhatja a hogyan-t, annak a célnak érdekében, hogy mindenki meg is érthesse, amit a múzeum közölni szándékozik.

Ellenőrzés

Az ellenőrzést menet közben végzik, miközben valami készül. Az ellenőrzés legtöbbször a múzeumi személyzet körében történik, nem feltétlenül kívánja a célcsoport vagy a közönség bevonását, mint a másik két értékelési forma. (Azért sok külföldi jó példa van arra, hogy ilyesfajta menetközbeni ellenőrzéseket a közönséget bevonva is végeznek – remek eredménnyel.) Az ellenőrzés eredménye, a feltárt problémák és azok kijavítása is legtöbbször a munkatársak körén belül maradó információ. Jellemző ellenőrzési forma a kiállítások megnyitás előtti, vagy a nyitva tartó kiállítások módszeres ellenőrzése. Mindkét esetben a múzeum saját személyzete szokta a bejárást elvégezni, többféle szempontot (pl. balesetvédelmi, tűzvédelmi, biztonsági) ám köztük látogatók szempontjait is szem előtt tartva. Az általam használt kifejezés ezt a tevékenységet lefedi, amikor tehát előírásoknak, szabványoknak, elvárásoknak való megfelelés ellenőrzése a cél. Ha egy múzeum ezt az értékelést azért végzi, hogy tovább fejlessze a kiállítást, javítsa a befogadás lehetőségeit, ahogyan a közönségnek a félkész termék alapján adott reakciói ezt kívánják, akkor a fejlesztési értékelés kifejezés szerencsésebb.

Értékelés

Akkor értékelünk, amikor a kiállítás elkészült (lehet akkor is, amikor már bezárt). Azt is értékelhetjük, hogy megfelel-e valamilyen minőséggel szemben támasztott követelményeknek, pl. jól olvashatók-e a feliratok. És az is kérdés lehet, hogy amiért létrehoztuk, annak megfelel-e. Várakozásainknak megfelelően veszik-e birtokba a kiállítást a látogatók? Megelégedetten, tudásukban gyarapodva vagy élményekkel telten távoznak-e? Változott-e a kiállításlátogatóknak a művészettel, a népi kerámiákkal, a természettel kapcsolatos attitűdje? Hogy e különböző eredményekhez hogyan juthatunk el, arról az alábbiakban lesz szó.

Az értékelésről már van elérhető magyar nyelvű irodalom, elkészült kiállítások, attrakciók értékelésére alapos módszert közöl például Puczkó és Rácz (2000). Események értékelésére vonatkozik, de könnyen átfordítható a mi céljainkra is az a lista, amit a Northern Arizona University honlapján találunk. Egy kiállítás-értékelési műhelymunka sorozat kezdetéről írt Lakner, a sorozat folyik.

Néhány egyszerű értékelési módszer, látogatók bevonásával:

Nagyon egyszerű módszer az, ha bárkivel, bármilyen körülmények között beszélgetünk arról, amiről a múzeumban visszajelzést szeretnénk kapni. Még az alkalomszerű, nagyon különböző vélemények is sokszor tanulságosak.

Talán a leggyakrabban használt módszer a kérdőív kihelyezése a közönségforgalmi térbe. Az válaszol, akinek kedve van, aki észreveszi, akinek tolla van. Tartalmazhat mindössze néhány, erősen koncentrált kérdést, de kérdezhetünk többféle dologra is, a látogatók adataira, ismereteire, megelégedettségére, arra, hogy honnan szereztek tudomást a múzeumról vagy az aktuális programról stb.

Sok múzeumban van vendégkönyv. A bejegyzések gyakran semmitmondóak, néha bántóan durvák, mert gyerekek elfelejtkeznek magukról, de néha értékes véleményeket kapunk. Olykor statisztikailag is kiértékelhető a sok bejegyzés.

Sok információt kaphatunk a látogatóinkról, ha a velük találkozó munkatársakat kérdezzük. A pénztáros, a jegyszedő minden látogatóval találkozik, többel, mint a közművelő, és mást is megtud róluk. Megtudhatjuk azt is így, hogy mit szeretnek, és azt is, hogy mire panaszkodnak a látogatók.

A múzeumban végezhetünk megfigyeléseket, úgy is, hogy tudnak róla látogatóink és úgy is, hogy nem. A megfigyelés történhet webkamerával, videofelvétel készítésével, fényképezéssel, jegyzeteléssel és utólagos lejegyzéssel is. Megállhatunk egy ponton és onnan vizsgálhatjuk a közelben lévő helyszíneken a látogatók viselkedését, de követhetjük is a csoportot vagy egyént. Mérhetjük azt az időtartamot, amit egy vitrin vagy tárgy előtt eltöltenek, jegyzetelhetjük, milyen viselkedési típusokat mutatnak (pl. magyaráznak, rámutatnak valamire, kérdeznek, másfelé néznek, teremőrt keresnek felvilágosításért stb.). Fontos, hogy ne zavarjuk meg a vizsgált személyek látogatását és ne sértsük meg személyiségi jogaikat.

Saját kiállításunk értékelését nagyon egyszerű módszerrel mi magunk is elvégezhetjük minimális empatikus képesség birtokában. A módszert nagyban segíti, ha nem egyedül, hanem ketten-hárman helyezkedünk bele valamelyik megcélzott (vagy figyelmen kívül hagyott!) látogatói csoport jellemző gondolkodásmódjába. Próbáljunk egy időre nagyszülővé, szponzorrá, tinilánnyá változni, és úgy menni végig a kiállításon. Beszéljük át, milyen célból, milyen hosszú időre készülve, milyen érdeklődéssel és ismeretekkel, várakozásokkal, milyen öltözékben, milyen megszokott viselkedésmódokkal érkeznek az adott látogatói típus tagjai a múzeumba. Ezután járjuk végig együtt a kiállítást, nézelődjünk úgy, mintha sosem láttuk volna, beszélgessünk közben, akár úgy, mint a kérdéses csoport tagjai. Majd üljünk le, és beszéljük meg az élményt, osszuk meg egymással véleményünket. Valamennyire pontosan mi is meg tudjuk becsülni, hogyan fogadják azt, amit ott találnak, hogyan viselkednek majd, és legfőképpen: hogyan fognak majd beszámolni róla a hasonszőrűeknek, akikkel egy nyelvet beszélnek, akikhez őszintén szólnak?



[101] Ebben a fejezetben ismételten merítek saját művem, A nyitott múzeum releváns fejezetéből (Vásárhelyi 2009, 155-170. old.)

[102] Az alábbi módon lehet a háromféle tevékenységet képszerűen egymáshoz viszonyítani. Amikor a vacsoravendégség előtt a háziasszony felhívja a leendő vendégeket és megkérdi, van-e kifogásuk, ha vegetáriánus menüt készít elő, akkor ez előzetes felmérés. Amikor fakanállal kivesz a levesből, megkóstolja, és még egy csipet sót tesz bele, ez volt az ellenőrzés. És amikor a vendégek kóstolják meg – az az értékelés.

[103] Az értékeléseknek más jellegű csoportosítása is használatos, lásd pl. http://museumplanner.org/museum-exhibition-design-part-vi/, ahol a módszerekről is szó esik.