14.4 Szabics Ágnes: Múzeumpedagógiai programok Bukta Imre: Másik Magyarország című kiállításán

2012. november 10-én nyílt meg Bukta Imre:Másik Magyarország című kiállítása a Műcsarnokban, melyet több mint négy hónapon keresztül tekinthetett meg a nagyközönség. A Műcsarnok kiállításaihoz minden korosztály számára, iskolai osztályoknak és családoknak, hétköznap és hétvégén hirdetünk múzeumpedagógiai programokat. Erre a kiállításra Budapestről és vidéki városokból, óvodákból, gimnáziumokból és egyetemekről egyaránt érkeztek csoportok, ezért elmondható, hogy az elmúlt évek legszínesebb múzeumpedagógiai kínálatát tudtuk nyújtani az érdeklődők számára. A csoportfoglalkozások mellett hétvégi családi programokra is vártuk a gyerekeket szüleikkel és nagyszüleikkel együtt, valamint hetente vettek részt múzeumpedagógiai foglalkozásokon a 6-13 éves gyermekekből álló SZEMAFOR (Szemlélet Alkotás Forma) Stúdió tagjai, akik lelkes rajongói a Műcsarnok kiállításainak.

A kiállítás pedagógiai kommunikációja

Az általános és középiskolai osztályoknak szóló múzeumpedagógiai foglalkozásokat, melyek a kiállítási leporellóban is szerepelnek, a megnyitó előtt szoktuk szétküldeni e-mailben a budapesti és vidéki iskoláknak. A kiállításhoz három korosztálynak dolgoztam ki foglalkozásokat, melyekről a hírlevélből, a kör-e-mailből valamint a weboldalról szerezhettek tudomást a pedagógusok, de minden jelentkező osztálynak személyre illetve osztályra szabott programot alakítottam ki az előre megírt tematikától némiképp eltérően.

A múzeumpedagógiai foglalkozások elsődleges célja, hogy a kiállításra látogató közönség közelebb kerüljön a műalkotásokhoz, valamint a kiállítás koncepciójához. Ezt segítik az általános- és középiskolásoknak meghirdetett csoportfoglalkozások, melyek akkor válnak maradandó élménnyé a tanulók számára, ha olyan témákról beszélgetünk, vitatkozunk, olyan vizuális feladatokat oldunk meg egyénileg és közösen, amelyek érdeklik az adott korosztályt, izgalmasak számukra a kérdések és a megoldandó feladatok, és valóban el tudnak mélyülni az alkotó munkában a másfél-két óra leforgása alatt. Egy ilyen foglalkozás megtervezéséhez pontosan tudni kell, hogy a résztvevők jártak-e már a Műcsarnokban, és ha igen, akkor milyen kiállítást tekintettek meg, ismerni kell az iskolát, ahonnan érkeztek, fontos, hogy milyen óra keretében nézik meg a kiállítást, iskolai időben, vagy szabadidejükben veszik-e igénybe a múzeumpedagógiai szolgáltatást, de a legfontosabb a korosztály, az életkori sajátosságoknak a figyelembe vétele.

Az óvodásoknak és kisiskolásoknak kitalált program egy mese köré épült, de a történetet mindig a szerint írtam át, hogy hány éves gyerekeknek mondtam el. Az óvodásokat más mesék kötik le, mint a 9-10 éveseket. Máshogyan kell mesét mondani egy harmincfős osztálynak, mint egy hét főből álló kisebb csoportnak. A történeteket, melyek vadászokról, boszorkányokról, varázslókról és „manipulátorokról” szóltak, úgy meséltem a gyerekeknek, hogy szinte észrevétlenül vezettem végig őket a kiállítás termein, megállva egy-egy műnél, melyekhez vizuális feladatokat kaptak. Szerepelt közöttük festés, szénrajz, pasztellrajz, agyagozás, papírkivágás, papírtépés, ceruzarajz és gipszöntés.

Gyermekrajzon tornyos ház fával.

14.46. kép: A mesebeli odúk, búvóhelyek, rejtekhelyek ábrázolása – szénrajz. (Fotó: Szabics Ágnes)

A történet szorosan kapcsolódott a látottakhoz, így az első pillanattól kezdve, mikor beléptünk a kiállítótérbe, a mese kellős közepén találtuk magunkat. A mese elemeit mindig egy kiállított műalkotás illusztrálta. A gyerekek szinte szereplőként hallgatták a történetet, miközben a saját alkotások elkészítésével megoldották a vizuális feladatokat, egyben a mese konfliktus helyzeteit is, hogy eljuthassunk a történet és a kiállítás látogatás befejezéséhez. A mese élményén és a szabad alkotáson kívül a gyerekek átélhették, hogy egy kiállításon bemutatott műalkotásról (amennyiben kiállításon és nem egy vidéki faluban érezték magukat) szabadon gondolkozhatnak, szabadon formálhatnak véleményt, így szabad asszociációk sora segítheti azok megértését.

Gyermekrajzon tornyos ház fával.

14.47. kép: Elvarázsolt növények festése – tempera festmény. (Fotó: Szabics Ágnes)

Agyag állatfigurák papír alátéten.

14.48. kép: A Mezőszemerei boszorkány meséjében szereplő állatok megmintázása. Agyagfigurák. (Fotó: Szabics Ágnes)

Míg a mesék kiindulópontjaként az első teremben felépített ház-installáció szolgált, addig a felsőbb korosztály számára a leggyakoribb téma a génmanipuláció volt. Létező, de abszurd, valóságos, de – nem feltétlenül jó értelemben vett - fantasztikus jelenség, amivel találkozhatunk mindennapjainkban. A vélemények megoszlanak róla, de foglalkozik vele a mezőgazdaság, az orvostudomány, a politika, a környezetvédelem és a kereskedelem.

Gyermekrajzon hatalmas, tarka szirmú növények nőnek a réten.

14.49. kép: Egy génmanipulált világ megrajzolása – olajpasztell. (Fotó: Szabics Ágnes)

Bukta Imre GM kukorica című munkájával nem foglal állás a génmódosítás ellen, vagy mellett, mint ahogy egyik munkájában sem teszi ezt. Csupán eseményekre, helyzetekre, problémákra hívja fel a figyelmet, mindenfajta értékítélet nélkül. Elgondolkodtatja a nézőt anélkül, hogy ő véleményt formálna. A foglalkozásokon szerettem volna ezt az elmélkedést, végiggondolást, az aktuális társadalmi, szociális és gazdasági kérdéseken való elgondolkodást segíteni, mindig az adott korosztályhoz alkalmazkodva. Kiskamaszokkal elképzeltünk egy génmanipulált világot, ahol, minden élőlény génmódosításon ment keresztül. Elképzeltük és megvitattuk e világ előnyeit, hátrányait és következményeit. Vagy beleképzeltük magunkat oknyomozó újságírók szerepébe, akik utánajárnak egy bűnesetnek és kiderítik, majd leírják egy falu rejtélyes eseményeit. Beszámoltak a fiatalok - mint egy természettudományi, egy orvosi, egy kertészeti és egy napilap szerkesztői - egy különös esetről, amely Mezőszemerén történt, és csak egy bulvárújság írt róla.

Gyermekrajzok és szöveg, újságlapot utánzó elrendezésben.

14.50. kép: Interjúk, tudósítások, hírek, pletykák a génmódosított kukoricáról a középiskolások által szerkesztett újságban. (Fotó: Szabics Ágnes)

A gimnazisták egy Greenpeace csoport tagjaiként tüntettek a génmanipuláció ellen egy elképzelt falunapon; készítettek kocsmában terjeszthető szórólapokat, plakátokat, transzparenseket és matricákat. Célszerű, ha a kiállítás látogatást egy hosszabb telefonbeszélgetés előzi meg a kísérőtanárral. Egy ilyen beszélgetés során derült ki például, hogy a program egy egész éves iskolai projekt része, melynek célja, hogy a tanulók megismerkedjenek egy hátrányos helyzetű falu életével, lakóival, melyhez az egyik előkészítő programnak szánták a múzeumpedagógiai foglalkozást. Ezzel a csoporttal többet beszélgettünk a festményeken szereplő falusi emberek életéről, helyzetéről, céljairól és értékrendjéről.

A középiskolásoknak tartott programok is szerveződhetett a kiállítás domináns installációja, a ház köré. Ez esetben a résztvevők egy ingatlaniroda munkatársaiként próbálták értékesíteni a Mezőszemerén megüresedett házakat. Megüresedtek, mert lakói a városba vagy egy nyugdíjas otthonba költöztek, vagy külföldön találtak munkát, esetleg kilakoltatták őket a romos, életveszélyesnek nyilvánított házból. A fiktív történeteket először képregény formájában mesélték el a középiskolások, majd megtervezték az iroda weboldalát, festettek plakátot, amely a weboldalt hirdette, illetve elkészítettek egy rövidfilmet, amely Mezőszemere előnyeit ecsetelte. A plakát, a film és a hirdetés elkészítését a kiállításon szereplő festmények inspirálták.

Ez a foglakozás keltette fel egy angoltanárnő, Szabadkai Bernadett figyelmét, és ismeretlenül keresett fel azzal az elképzeléssel, hogy tarthatnánk közösen angolórákat Bukta Imre kiállításán. Az óra témája a hirdetés, az apróhirdetés és a házeladás volt. Nem angolul tartottuk meg a már kidolgozott és kipróbált foglalkozást, hanem angolórát tartottunk úgy, hogy a kiállított tárgyak, illetve a fiatalok által készített rajzok, festmények szolgáltak segédeszközként az angol nyelv gyakorlásához. A sztorit úgy egészítettük ki, hogy egy külföldi befektető lakóparkot szeretne kialakítani Mezőszemerén, ezért házakat vásárol a faluban. Időhiány miatt nem tudja megtekinteni az összes eladó házat, emiatt egy ingatlanirodához fordul segítségért. Az iroda munkatársai felkeresik a tulajdonosokat, akik festményeket adnak nekik a házukról valamint a környezetéről. Az iroda dolgozóinak a képek alapján kellett meggyőzni a befektetőt, hogy az általuk kiválasztott házat vásárolja meg, mindezt természetesen angolul. Egy hasonló angolórára látogatott el egy harmadikos osztály a Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskolából.

Gyermekek földön ülve rajzolnak, felnőtt közöttük guggolva nézi.

14.51. kép: Angolóra a Műcsarnokban. (Fotó: Szabics Ágnes)

Ők még iskolai keretek között korábban egyáltalán nem tanultak angolul, mégis a két óra leforgása alatt foglalkoztunk a ház részeivel és berendezésével, a színekkel, a növényekkel és az állatokkal. Ezen a foglalkozáson az angoltanárnő egy mese főhőseként egy boszorkány szerepében kizárólag angolul kommunikált a gyerekekkel, akiket csak akkor értett meg, ha ők is angol szavakat használtak. Az ”angolórán” elkészítettük a boszorkány házának makettjét, amelyen elhelyeztük az összes tárgy, bútor és házrész angol elnevezését, valamint megfestettük a varázsfolyadék által megváltozott különös színű növényeket.

Gyermekek földön ülve papír mozaikot és makettet készítenek.

14.52. kép: A boszorkányház makettjének elkészítése. (Fotó: Szabics Ágnes)

Gyermek földön ülve makettet készít.

14.53. kép: Makett a ház részeit és a bútorokat megnevező angol szavakkal. (Fotó: Szabics Ágnes)

Gyermek-festmény, a kép megfelelő részeire ragasztott, fehér cédulára írt angol szavakkal.

14.54. kép: Temperafestmény a gyümölcsöket és zöldségeket megnevező angol szavakkal. (Fotó: Szabics Ágnes)

Nem ritka, hogy művészeti iskolák kérnek múzeumpedagógiai foglalkozást, amelynek menetét és felépítését teljesen más szempontok szerint állítom össze, mint amikor általános gimnáziumi osztályokat fogadok. Egy péntek délután, egy miskolci művészeti gimnázium érettségiző osztálya látogatott el a Műcsarnokba, akiket arra kértem, hogy képzeljék magukat egy galériatulajdonos helyébe, aki a kiállításon látható művekből vásárol azzal a szándékkal, hogy a közeljövőben értékesíteni fogja azokat. Valamint megkértem őket, hogy találjanak ki koncepciót saját kiállításukhoz, melyen szerepeltetik a megvásárolt alkotásokat, és készítsék el galériájuk makettjét is. A szokatlan feladat miatt nagyon nehezen kezdett hozzá a munkához a Miskolcról érkezett csoport, akik különben tanultak művészettörténetet és jó kézügyességgel rendelkeztek, de miután elkezdték a közös munkát, a közös gondolkozást, annyira elmélyültek a feladatban, hogy majdnem lekésték a hazainduló vonatot. Való igaz, hogy az általam kiadott feladatok váratlanul, felkészületlenül érik a hozzám érkező diákokat, a megoldások nem könnyűek és nem egyértelműek. Viszont ha ráhangolódnak a munkára és elkezdenek a vizuális problémákkal elmélyülten foglalkozni, akkor a gondolkodás folyamata és a problémamegoldás olyan sikerélményt nyújt számukra, ami emlékezetessé teszi az együtt töltött időt. A feladatok nehezek számukra, mert nincsenek információik a látottakról, hallottakról. Kérdéseimre nem normatív válaszokat várok, és a hangsúly nem az eredményen, hanem a folyamaton van. A vizuális feladataimnak nem az a célja, hogy az általam elképzelt megoldásokat találják ki a gyerekek (sokszor nincsenek is ilyenek), csupán azt szeretném, ha a gyerekek vizuális gondolkodása fejlődne, amire kevés lehetőségük adódik az iskolában. A foglalkozásokon a hangsúlyt a fantázia, a kreativitás és az önálló gondolkodás fejlesztésére helyezem. Nem szempont az információátadás, adatok megjegyzése vagy a műelemzés. A cél az, hogy a gyerekek, újból és újból visszajöjjenek a Műcsarnok kiállításaira, újabb és újabb élményben legyen részük, amely maradandó és életük során meghatározó lehet számukra. Nem ritka, hogy az osztályfoglalkozásokra ellátogató gyerekek hétvégén elhozzák szüleiket is a kiállításokra, és már beavatottként mesélnek nekik a kiállított művekről. Meggyőzik a szülőket arról is, hogy a családi napokra is el kell látogatni, hiszen ez alkalommal a művekhez egy kihagyhatatlan és új történet társul. Három hétvégén vehettek részt a családok múzeumpedagógiai foglalkozásokon Bukta Imre kiállításán. Az egyiket Mimikri néven a Néprajzi Múzeummal szerveztük közösen a Múzeumok Őszi Fesztiválja alatt. Két hétvégén két kiállításra látogattak el a résztvevők. Először a Néprajzi Múzeum állandó kiállításán bemutatott tárgyakból gyűjtöttek össze egy kollekciót rajzok és fotók segítségével. Egy héttel később ezt a ”gyűjtemény” elrejthették Bukta Imre kiállításán.

Gyermekek földön papír-munkát készítenek, felnőtt közöttük beszélget a munkákról.

14.55. kép: Mimikri – a Néprajzi Múzeum és a Műcsarnokban közös családi programja. (Fotó: Szabics Ágnes)

Készítettek apró agyagszobrokat a képek alapján, melyeket az installációk közé és köré helyeztek el, valamint a múzeumban „összegyűjtött” tárgyakat belefestették, belerajzolták és beleragasztották a kiállított festményekről készült reprodukciókba.

Szerveztünk egy-egy családi napot karácsony előtt és tavasszal is, melyeken a téli és a tavaszi történetet és persze a kiállítást lépésről lépésre, teremről teremre ismerhették meg a látogatók. Minden kiválasztott műnél gyakornokok, önkéntesek fogadták a gyerekeket és kísérőiket, akik egy-egy új technikát megismerve tárgyakat, képeket, szobrokat készítettek, melyek részévé, illusztrációjává váltak a mesének. A program résztvevői kipróbálhatták az olajpasztellal való rajzolást a temperafestést a gipszöntést, készíthettek szörnyeket színes kartonokból és fóliákból, rajzolhattak szénnel és színes ceruzával, és készíthettek jelmezeket is. A hétvégi programokon lehetőségük nyílik a családtagoknak a közös alkotásra, de a nagyobb gyerekek önállóan is dolgozhatnak, amíg szüleik nyugodtan végignézik a kiállítást.

A kiállításra látogató osztályok és családok nagy száma elsősorban Bukta Imre zseniális és egyedülálló művészetének köszönhető, másrészt nem elhanyagolható tény, hogy az elmúlt jó pár évben még egy kiállítás sem tartott nyitva ilyen hosszú ideig. A több mint négy hónapos nyitvatartási idő lehetővé tette a kiállítás és a hozzá kapcsolódó programok hírének szóbeszéd útján történő terjedését. A kiállításokról és a társrendezvényekről minden alkalommal postai úton, hírlevélben és e-mailben tájékoztatjuk a közönséget. Gyakran készül plakát, néha óriásplakát a kiállításokhoz, és szinte minden alkalommal nyomtatnak leporellót, melyben az összes program szerepel. Az elmúlt két évben a Facebook oldalain is olvashatóak voltak az éppen aktuális műcsarnoki események. A tapasztalat és a statisztikai adatok azonban azt mutatják, hogy a legeredményesebb információátadás a személyes közvetítés. Nem akkor hozza el egy osztályfőnök az osztályát a Műcsarnokba, ha körlevelet vagy e-mailt kap egy múzeumpedagógiai programról, hanem ha már volt egy ilyen rendezvényen, és tanítványainak maradandó élményt nyújtott, vagy ha ismerőseitől, kollégáitól hall ilyen foglalkozásokról. A kiállításon több mint 60 csoport vette igénybe a múzeumpedagógiai szolgáltatást, ami nagyon nagy szám ahhoz képest, hogy kortárs kiállításról van szó, illetve, hogy a Műcsarnok egyetlen múzeumpedagógust foglalkoztat. Ez a fokozott érdeklődés elsősorban a mindenki számára élvezhető és élményt nyújtó kiállításnak, másrészt a hosszú nyitvatartási időnek köszönhető, ami lehetővé tette az információ széles körű elterjedését.

Annak ellenére, hogy szép számmal vettek részt gyerekek és fiatalok ezen a világviszonylatban is jelentős kiállításon, úgy gondolom, hogy a múzeumkommunikációs programoknál a hangsúlyt nem a mennyiségre, nem a látogatószám különböző eszközökkel történő növelésére, hanem a programok szakmai minőségére kell helyezni. Minden alaposan és körültekintően kidolgozott program, és színvonalasan megtartott foglalkozás eredményes és hasznos lesz mind a fiatalság, mind pedig a kiállítóhely számára.

A kiállításhoz meghirdetett múzeumpedagógiai programok:

Téli vadászat - 6-10 évesek

Miközben közösen végigjárjuk a kiállítás termeit, a műalkotások díszletekké, a gyerekek pedig ‒ szinte észrevétlenül ‒ egy mese szereplőivé válnak. Vizuális eszközök és képzőművészeti technikák segítségével küzdjük le az elénk kerülő akadályokat, hogy elérjük célunkat.

Génmanipuláció - 10-14 évesek

Egy nem létező, de a mai tudomány állása szerint elképzelhető világot hozunk létre génmódosítással megváltoztatott növényekből, állatokból és egyéb különös élőlényekből. Eljátszunk a gondolattal, mi történne akkor, ha tetszés szerint, kényünkre-kedvünkre manipulálhatnánk az élőlényeket.

Vidéki ház eladó - 14-18 évesek

A programra jelentkező osztályok egy ingatlanközvetítő iroda munkatársaiként próbálják értékesíteni a kiállításon látható házat. Olyan rövid reklámfilmet készítenek a kiállított művek alapján, amely a ház és a környék előnyeit mutatja be.