8.2. Becslések RCM-eredmények alapján

Egész Európát lefedő, 25 km-es, finom horizontális felbontást alkalmazó RCM-szimulációk összehangolt elemzését végezték el a (6. fejezetben) korábban már említett ENSEMBLES projekt keretében (van der Linden és Mitchell, 2009). Az 1951-2100 időszakot felölelő szimulációk mindegyike a közepesnek tekinthető A1B szcenáriót (Nakicenovic és Swart, 2000) vette figyelembe. Az ENSEMBLES szimulációk eredményei alapján az évi középhőmérséklet változása az évszázad közepén (2021–2050) várhatóan 1–2 °C közötti, az évszázad végén (2071–2100) 1,5–4 °C (8.5. ábra). A legnagyobb melegedés mindkét időszakban a kontinens északkeleti és déli részén valószínűsíthető.

Az 1961 és 1990 közötti referencia időszakhoz képest az évi középhőmérséklet átlagos változása a 2021 és 2050 közötti időszakra, illetve a 2071 és 2100 közötti időszakra az A1B szcenárió esetén

8.5. ábra. Az évi középhőmérséklet átlagos változása (°C) 2021–2050-re (bal oldalon) és 2071–2100-ra (jobb oldalon) az A1B szcenárió esetén, referencia időszak: 1961–1990. (Forrás: van der Linden és Mitchell, 2009)

A századvégre várható évszakos hőmérséklet-változás mezőit a 8.6. ábra jeleníti meg, melyen fellelhetők a 8.1. ábra szerkezeti sajátosságai. Általában minden évszakban a legkisebb melegedés az óceáni területeken jelentkezik. Egész Európában a legnagyobb várható melegedés télen az északkeleti régióban valószínűsíthető, melynek mértéke akár az 5–6 °C-ot is meghaladhatja. Hasonló a változási mező szerkezete tavasszal és ősszel is, azaz Európa északkeleti térségében várható a legnagyobb évszakos melegedés az évszázad végére, s délnyugati irányba haladva csökken a prognosztizált melegedés mértéke. Ezzel ellentétes a nyári tendencia szerkezete, ahol a legnagyobb (4 °C-ot meghaladó) melegedés a vizsgált terület déli részén, a Földközi-tenger körzetében jelentkezik.

Az 1961 és 1990 közötti referencia időszakhoz képest az évszakos középhőmérsékletek átlagos változása a 2071 és 2100 közötti időszakra az A1B szcenárió esetén.

8.6. ábra. Az évszakos középhőmérsékletek átlagos változása (°C) 2071–2100-ra az A1B szcenárió esetén, referencia időszak: 1961–1990. (Forrás: van der Linden és Mitchell, 2009)

A modelleredmények alapján a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok is jelentős mértékben változnak a jövőben, melyek számos hatásvizsgálatban fontos szerepet kaphatnak. Az alábbiakban néhány példát mutatunk be ezekre.

Egészségügyi szempontból kiemelten fontos a több meteorológiai paraméter együttes hatását mérő biometeorológiai indexek használata, melyek az emberi szervezetre gyakorolt élettani hatásokat figyelembe véve értékelik a közvetlen környezet éghajlati viszonyait. A nagy hőség időszakaiban a hőmérsékleten kívül a relatív nedvesség hatása sem elhanyagolható, ezt tükrözi az ún. Hőség Index (Steadman, 1984). Fischer és Schär (2009) elemzései alapján egyértelműen megállapítható, hogy az egészségre veszélyes magas (40,7 °C küszöbértéket meghaladó) index értékű napok száma szignifikánsan növekszik a XXI. század során. Az RCM-szimulációk eredményei 1961–1990-re, 2021–2050-re és 2071–2100-ra (8.7. ábra) jól mutatják a várható növekedés mértékét. Míg a referencia időszakban az 50°É szélességtől délre csak évi 1-5 nap az átlagos maximális gyakoriság, addig a század közepére ez meghaladhatja a 10 napot, s a század végére pedig akár a 25 napot is. Különösen veszélyeztetettek a Közép-, s főleg Dél-Európában található, alacsonyan fekvő alföldek, folyóvölgyek.

A 40,7 °C-ot meghaladó Hőség Index értékű napok átlagos száma az 1961 és 1990 közötti időszakban, a 2021 és 2050 közötti időszakban, valamint a 2071 és 2100 közötti időszakban öt modellszimuláció alapján.

8.7. ábra. A 40,7 °C-ot meghaladó Hőség Index értékű napok átlagos száma 1961–1990 (balra), 2021–2050 (középen), 2071–2100 (jobbra) időszakban öt modellszimuláció alapján. (Forrás: van der Linden és Mitchell, 2009)

A másik példában az energiaigény és a gazdaság szempontjából fontos paraméterek várható változását mutatjuk be (van der Linden és Mitchell, 2009). A hűtésre fordítandó energiaszükségletet a hűtési effektív hőösszeggel (Cooling Degree Days, CDD, melynek egysége °C·nap) jellemezhetjük, vagyis a 25 °C-nál nagyobb középhőmérsékletű napok hőmérsékleti értékének összegével. A 2021–2050 időszakra várható megváltozást illusztrálja a 8.8. ábra (az 1960–1989 referencia időszakhoz viszonyítva). Egyértelműen leolvasható, hogy a Földközi-tenger térségében a hűtési igény jelentősen növekszik a jövőben. A legnagyobb mértékben Cipruson és Észak-Afrikában, de ugyancsak markáns növekedés várható Spanyolország déli részén, Görögország keleti régióiban, valamint Törökország nyugati térségében.

A hűtés éves potenciális energiaigényének becsült megváltozása a 2021 és 2050 közötti időszakra az 1960 és 1989 közötti referencia időszakhoz képest

8.8. ábra. A hűtés éves potenciális energiaigényének becsült megváltozása 2021–2050 időszakra, referencia időszak: 1960–1989 (forrás: van der Linden és Mitchell, 2009). CDD: Cooling Degree Days, hűtési effektív hőösszeg (°C·nap egységben kifejezve), vagyis a 25 °C-nál nagyobb középhőmérsékletű napok hőmérsékleti értékének összege

A várható klímaváltozás pozitív hatásaként jelentkezik a fűtési igény csökkenése, melyet a fűtési effektív hőösszeggel (Heating Degree Days, HDD, egysége °C·nap) jellemezhetünk, vagyis a 15 °C-nál kisebb középhőmérsékletű napok hőmérsékleti értékének összegével. A HDD értéke a közeljövőben (2021–2050) a mediterrán térség nagy részén jelentősen csökkenni fog (8.9. ábra). Kisebb a várható változás mértéke a tengerparthoz közeli területeken, ahol jelenleg sincsenek hideg telek.

A fűtés éves potenciális energiaigényének becsült megváltozása a 2021 és 2050 közötti időszakra az 1960 és 1989 közötti referencia időszakhoz képest

8.9. ábra. A fűtés éves potenciális energiaigényének becsült megváltozása 2021–2050 időszakra, referencia időszak: 1960–1989 (forrás: van der Linden és Mitchell, 2009). HDD: Heating Degree Days, fűtési effektív hőösszeg (°C·nap egységben kifejezve), vagyis a 15 °C-nál kisebb középhőmérsékletű napok hőmérsékleti értékének összege

Az RCM modellszimulációk eredményei alapján várható évi csapadékváltozás százalékos mértéke a 8.10. ábrán látható. Mind a 2021–2050-re, mind a 2071–2100-ra vonatkozó kompozittérképeken jól látható Európa megosztottsága. Az északi területeken a csapadékösszeg növekedése, a déli régiókban pedig szárazodási tendencia valószínűsíthető. A prognosztizált változások mértéke jelentősen növekszik a XXI. század végére.

Az 1961 és 1990 közötti referencia időszakhoz képest az évi csapadékmennyiség százalékban kifejezett átlagos változása a 2021 és 2050 közötti időszakra, illetve a 2071 és 2100 közötti időszakra az A1B szcenárió esetén

8.10. ábra. Az évi csapadékmennyiség átlagos változása (%) 2021–2050-re (bal oldalon) és 2071–2100-ra (jobb oldalon) az A1B szcenárió esetén, referencia időszak: 1961–1990. (Forrás: van der Linden és Mitchell, 2009)

A 2071–2100-ra várható átlagos évszakos csapadékváltozásokat a 8.11. ábra foglalja össze az RCM-szimulációk alapján. A kompozittérképek szerkezetében jól követhető, hogy a csapadékcsökkenést és -növekedést elválasztó zóna földrajzi szélessége jelentősen eltér egymástól a különböző évszakokban. A modellszimulációk eredményei valószínűsítik, hogy ez a sáv télen található majd a legdélebbre, Madrid-Nápoly-Szaloniki vonalában, melyhez képest a nyári északra tolódás elérheti akár az 1600 km-t is, s a Belfast-Koppenhága-Gdansk tengelyen jelenik meg.

Az 1961 és 1990 közötti referencia időszakhoz képest az évszakos csapadékmennyiségek százalékban kifejezett átlagos változása a 2071 és 2100 közötti időszakra az A1B szcenárió esetén

8.11. ábra. Az évszakos csapadékmennyiségek átlagos változása (%) 2071–2100-ra az A1B szcenárió esetén, referencia időszak: 1961–1990. (Forrás: van der Linden és Mitchell, 2009)

Bár részletesen a szélirány és a szélsebesség várható változásának értékelésével e fejezetben nem foglalkozunk, mégis felhívjuk a figyelmet, hogy a modellszimulációk lehetőséget adnak ilyen témájú hatáselemzések elvégzésére is. Az ENSEMBLES projekt keretében vizsgálták a nagy szélsebességek okozta viharkárok várható változását (van der Linden és Mitchell, 2009). A modellszimulációk eredményei arra utalnak, hogy míg Közép- és Nyugat-Európa északi részén a szélsőséges szélsebességek gyakorisága és intenzitása várhatóan növekedni fog a jövőben, addig Dél-Európában csökkenni. A potenciális viharkárokat regressziós modellek felhasználásával becsülték. Az extrém szélsebességek változásához hasonlóan Nyugat- és különösen Közép-Európa térségére a viharkárok jelentős növekedése valószínűsíthető. A 8.12. ábrán országonként jelenik meg a globális, illetve a regionális modellek által becsült viharkárváltozás százalékos mértéke. A pirosas árnyalatokkal közölt változási értékek a viharkárok XXI. század végére várható növekedésére, míg a kékkel jelöltek a csökkenésére utalnak. A bizonytalanságok bemutatására a prognosztizált változások szórásértékei is megjelennek zárójelben a 9 GCM, illetve 8 RCM modellszimulációból számított átlagos értékek mellett.

Az 1961 és 2000 közötti referencia időszakhoz képest az évi átlagos viharkárváltozás százalékban kifejezett mértéke a 2071 és 2100 közötti időszakra az A1B szcenárió esetén.

8.12. ábra. Az évi átlagos viharkárváltozás mértéke (%) 2071–2100-ra az A1B szcenárió esetén, referencia időszak: 1961–2000. A zárójelben lévő értékek a modellek közötti szórás értékét jelzik. (Forrás: van der Linden és Mitchell, 2009)