8.2. Az Európai Unió energiafelhasználása

Az EU tagállamok energiaszükségletét biztosító források összetétele jelentősen eltér egymástól. Ez többek között az eltérő földrajzi adottságok, elérhető nyersanyag-források (beleértve az EU-n kívülről érkezőket), illetve az adott ország politikai döntéseinek következménye. 2011-ben átlagosan a bruttó belföldi fogyasztás energiaszükségletét az alábbi forrásokból elégítették ki: 35% kőolaj, 24% földgáz, 17% szilárd tüzelőanyag, 14% atomenergia, 10% megújuló energia (EC, 2013). Ez az összetétel országról országra (8.2. ábra), valamint időben is változik. A 2011-ben fennálló helyzetet, illetve az Európai Unió egészére 2030-ra becsült arányokat mutatja a 8.3. ábra.

Egyes országokban már 2011-ben is számottevő (akár 30% fölötti) volt a megújulók részaránya, míg másutt továbbra is jelentős (például Máltán egyeduralkodó) a kőolaj energiatermelésben játszott szerepe. A 27 EU tagországból 14-ben atomenergiát is alkalmaznak. Hazánkban a földgáz- és kőolaj-felhasználás – melynek jelentős része importból származik – biztosítja az energiaszükséglet mintegy kétharmadát, ezt követi a részarány alapú sorrendben az atomenergia, a kőszén, valamint a megújuló energia.

A bruttó belföldi fogyasztás energiaforrások szerinti megoszlása 2011-ben az Európai Unió tagállamaiban.

8.2. ábra: A bruttó belföldi fogyasztás energiaforrások szerinti megoszlása 2011-ben az Európai Unió tagállamaiban. (Forrás: Európai Bizottság)

A bruttó belföldi fogyasztás energiaforrások szerinti megoszlása 2011-ben és becsült arányai 2030-ban az Európai Unióban.

8.3. ábra: A bruttó belföldi fogyasztás energiaforrások szerinti megoszlása 2011-ben és becsült arányai 2030-ban az Európai Unióban. (Forrás: Európai Bizottság)

Az országonkénti jelentős eltérések ellenére a tagállamok három közös célt tűztek ki: (1) a háztartások és vállalkozások energiaszámláinak csökkentését a versenyképesség érdekében; (2) a megbízható és folyamatos energiaellátás biztosítását, az ellátásbiztonságot; és (3) az energiatermelés, szállítás és felhasználás környezeti hatásainak korlátozását, azaz a fenntarthatóságot. Mindezek elérése érdekében 2010 júniusában elfogadták az Európai Unió következő évtizedre vonatkozó fejlesztési stratégiáját. Ennek az Európa 2020 stratégiának az éghajlat- és energiapolitikai célkitűzéseit a korábban elfogadott „klíma-energia csomag” alapján határozták meg, s ezek a következők: (1) az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20%-os csökkentése az 1990-es kibocsátási szinthez képest, (2) az energiahatékonyság 20%-os növelése, (3) a megújuló energiaforrások részarányának 20%-ra való növelése a teljes energiafogyasztásban. Emellett jogszabály született a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (angolul CCS, carbon capture and storage) technológiai bevezetésének elősegítésére, illetve szabályozására.

2011-ben az Európai Unió teljes üvegházgáz-kibocsátása 16%-kal volt alacsonyabb az 1990-es szintnél. Ugyanebben az évben az összes energiafogyasztásnak 13%-a származott megújuló energiaforrásokból, a 2005-ös 8,5%-kal szemben. Ahhoz, hogy a 2020-as célokat elérjük, évente átlagosan még további 6,3%-os növekedés lenne szükséges (EC, 2013).

Európa energiaimporttól való függése az elmúlt két évtizedben nőtt, és ez a tendencia várhatóan a jövőben is folytatódni fog. Mivel a világ energiaigénye tovább emelkedik, a készletek pedig végesek, a verseny következtében az árak növekedésére kell számítani. Sajátos körülmény, hogy néhány tagállam kizárólag orosz szállítóktól, egyetlen szállítási útvonalon szerzi be gázfelhasználása több mint 80%-át, ami rendkívül kiszolgáltatottá teszi ezeket az országokat. Ezért is annyira lényeges a fent említett EU-szintű megújuló energiahasznosítási és energiahatékonysági cél elérése. Ezzel egyidőben az USA óriási erőfeszítéseket tesz az import visszaszorítására az ún. palagáz-készleteinek kitermelése révén. Megjegyezzük, hogy vannak, akik szakmai érvek alapján helytelennek tartják mind az említett CCS-technológia alkalmazását, mind a palagáz-kitermelést.

A nemzetközi gazdasági környezet és az árak növekedése együtt az európai cégek versenyképességét negatívan befolyásolja (EC, 2013). Mindezek gazdaságilag is indokolttá teszik az EU 20%-os hatékonyságnövelési célját, mely 2020-ig hozzávetőlegesen 1000 széntüzelésű hőerőmű vagy 500.000 szélturbina megépítését váltja ki, ezáltal fékezve az energiaigényt, csökkentve az importot és a légszennyezést (EC, 2013).

A megújulóenergia-felhasználás részarányának növekedése azonban technikai problémákat is felvet, mivel szükségessé teszi a kiépített hálózatokba történő betáplálás lehetőségének biztosítását (hacsak nem a helyi energiaellátást biztosító energiatermelés a cél). Ez főként az időszakosan termelő megújuló energiaforrásoknál (például nap-, szélenergia) lényeges. A folyamatos energiaellátás biztosítása megoldható fosszilis tüzelőanyagot hasznosító kapacitásokkal, illetve a határokon átnyúló infrastruktúra segítségével is (hiszen minél nagyobb az ellátási terület, annál könnyebb a megújuló energiaforrások ingadozó teljesítményét kiegyenlíteni).