8. fejezet - Közvetlen magaslégköri mérések

Tartalom

8.1. Magaslégköri mérések története
8.2. A planetáris határréteg vizsgálata
8.2.1. Mérőtornyok
8.2.2. Kötött léggömbök (aerosztátok)
8.2.3. Lassú emelkedésű ballonszondák (planetáris határréteg szondák)
8.2.4. Pilot ballon mérések
8.3. Rádiószonda mérések
8.3.1. Rádiószonda mérésekkel kapcsolatos alapfogalmak
8.3.2. Rádiószonda mérések eredményei
8.3.3. Rádiószonda mérések felhasználási területei
8.3.4. Rádiószonda mérések műszerkövetelményei
8.3.5. Rádiószonda mérések adatkövetelményei
8.3.6. A rádiószonda mérések és a közvetett mérések összehasonlítása
8.3.7. Légköri állapothatározók a rádiószondás felszállások során
8.3.8. Rádiószonda felbocsátása és a mérések végrehajtása
8.4. Mérések vetőszondával
8.5. Repülőgépes mérések
8.5.1. Speciális repülőgépes mérések
8.5.2. Folyamatos repülőgépes mérések
8.5.3. Meteorológiai adatok mérése
8.6. Meteorológiai rakéták

8.1. Magaslégköri mérések története

A XVI-XVII. században, a meteorológiai műszerek (hőmérő, nyomásmérő stb.) megjelenésével lehetőség nyílt a légkör állapotának objektív számszerűsítésére. Az első mérések azonban csak a felszín közelében történtek; a légkör vertikális szerkezetéről, a meteorológiai elemek függőleges irányú változásáról még nem álltak rendelkezésre adatok. A légköri elemek vertikális-menti változását először Blaise Pascal kísérlete mutatta ki. Pascal 1643-ban, Párizsban végzett nyomásmérések alapján bizonyította, hogy a légnyomás magasabb a felszínen, mint egy toronyban. A. Wilson 1749-ben egy „meteorológiai sárkányra” kötött meteorológiai műszerekkel vizsgálta a légköri elemek vertikális változását. 1783-ban, a Montgolfier testvérek végrehajtották első forrólevegős léghajó felszállásukat, ami egy új lehetőséget nyitott a légköri mérések irányába is. Nem sokkal később, 1784-ban John Jeffries hidrogénnel töltött léghajót készített és légkörkutató felszállásokat is végzett. A XVIII század végére a léghajók egyre stabilabbá váltak, már nagyobb tömeget is képesek voltak felemelni és akár több ezer méteres magasságokba is felemelkedtek. 1862 és 66 között James Glaisher 28 felszállást végzett és közben folyamatosan lejegyezte a légköri állapotjelzők értékeit. E megfigyelések nem voltak veszélytelenek. A kíváncsiság által vezérelve a kutatók gyakran olyan magasságokba emelkedtek, ahonnan már nem jutottak le élve. Ezért jelentett nagy áttörést a magaslégköri mérésekben, amikor 1892-ben Gustave Hermite és Georges Besançon egy ballonnal 7600 m-es magasságig juttatott meteorográfot (kombinált légnyomás és hőmérséklet írót). A XX. század elején a ballonok egyre magasabbra jutnak, ez eredményezi a sztratoszféra felfedezését is 1902-ben. A repülőgépek elterjedése a meteorológiai mérésekben, a légköri ismeretek megszerzésében is egy új, hatékony eszközt jelentett.

A magaslégköri megfigyelések terén a következő mérföldkő a Molcsanov által készített rádiószonda (rádióval kombinált meteorográf) volt 1928-ban. Segítségével azonnali képet kaptak a légköri viszonyokról. A mai rádiószondák már 30-35 km-es magasságig (esetenként, kutatási célból még nagyobb magasságig) mérik a légköri állapotjelzőket.

1946-ban lőtték fel az első műszerhordozó meteorológiai rakétát. A rakétákkal a légkör akár 100 km-es magasságáig végezhető közvetlen mérés.