4.4 A radioaktív sugárzás mérése

Hogyan tudjuk detektálni a radioaktív sugárzásokat? A radioaktivitás detektálásának alapja a sugárzásoknak az anyaggal való kölcsönhatása. Biológiai minták esetében leggyakrabban β-sugárzó izotópokat használunk melyek kimutatásához a szcintillációs méréstechnikát, vagy ha a sugárzó anyagnak a mintában való eloszlását akarjuk detektálni, akkor az autoradiográfia különböző típusait alkalmazzuk. A radioaktív minták mérésekor bármilyen készülékkel is dolgozunk, nem tudjuk az aktív magok bomlásának számát, tehát az aktivitást 100%-os hatásfokkal meghatározni. Amit bármilyen mérőkészülékkel, számlálóval is mérünk, azt beütésszámnak nevezzük. A beütésszám tehát nem más, mint az időegység alatt számlált részecskék száma. Jelölése cps = beütésszám egy másodperc alatt, illetve cpm = beütésszám egy perc alatt).

Az aktivitás szcintillációs meghatározásának az alapja az, hogy a radioaktív sugárzás kinetikus energiája bizonyos anyagokban, azokkal kölcsönhatásba lépve, molekuláikat gerjesztve bizonyos hatásfokkal fényenergiává alakul át, a gerjesztett állapot megszűnésekor a felszabaduló energia fényfelvillanásban realizálódik. Az ezzel a tulajdonsággal rendelkező anyagokat szcintillátoroknak, az ilyenkor bekövetkező fénykibocsátást, felvillanásokat pedig szcintillációnak nevezzük. Ezek a fényfelvillanások – melyek száma arányos a mérendő minta radioaktivitásával – egy célszerűen kialakított mérőrendszerrel megszámlálhatók, a minta aktivitása tehát mérhető. A szcintillátor anyaga lehet szilárd vagy folyékony. Biológia minták mérésére általában legalkalmasabb a folyadékszcintillációs méréstechnika.