4. fejezet - Tengeri élőlények megfigyelése, gyűjtése, gyűjtőfelszerelés, preparátumok készítése:

Tartalom

Tengeri élőlények megfigyelése, gyűjtése, preparátumkészítés
Parti gyűjtögetés
Szabadtüdős merülés
Légzőkészülékes merülés
Halpiacok, kikötők
A pulai akvárium (Aquarium Pula)
A rovinji akvárium (Rovinj Aquarium)
Gyűjteménykészítés
Tengerparti növények megfigyelése, gyűjtése, preparátumkészítés

A terepgyakorlat során a különböző élőlényekkel különböző szinteken foglalkozunk. A legalapvetőbb és legjobb módszer a fajok eredeti élőhelyükön való megismerése. Erre azonban nincs mindig lehetőség, így a fajok megismerése során érdemes kihasználni a különböző múzeumok, akváriumok és halpiacok adta lehetőségeket is. Az alaposabb tanulmányozáshoz szükség lehet az élőlények ideiglenes vagy végleges begyűjtésére, esetleg preparátumok készítésére is. Ebben a fejezetben mutatjuk be a tengeri élőlények megfigyelésének különböző módszereit, eszközeit. Mint látni fogjuk, mindegyik technikának van előnye és van hátránya is. Legjobban akkor ismerhetjük meg a tenger élővilágát, ha ezek közül a lehető legtöbbet alkalmazzuk. A tengeri élőlények megismerésére az alábbi módszerek nyújtanak segítséget:

  1. Parti gyűjtögetés

  2. Szabadtüdős merülés

  3. Légzőkészülékes merülés

  4. Halpiacok

  5. Tengerparti akváriumok

  6. Otthoni tengeri akváriumok

Tengeri élőlények megfigyelése, gyűjtése, preparátumkészítés

Parti gyűjtögetés

A tengeri élet iránt kíváncsi természetbúvár számára legegyszerűbben a parti zóna élővilága ismerhető meg. A parti gyűjtögetés előnye, hogy nem kell a vízbe bemenni, így hideg, szeles, hullámos napokon is űzhető. Hiába sekély és kristálytiszta a víz a part mellett, a felszín fodrozódása, egy pici hullámzás már lehetetlenné teszi a felszín alatti dolgok megfigyelését. Ezért érdemes egy akvaszkópot készíteni. Neve szó szerinti fordításban „vízfigyelőt” jelent. Az akvaszkóppal mintegy ablakot készítünk a vízfelszínre, hogy azon keresztül tökéletesen tisztán tudjuk a tengerfeneket megfigyelni. Neve sokkal bonyolultabb, mint az elkészítése. Egy műanyag lavór alját négyzet alakban ki kell vágni, és a kivágott rész helyére akváriumragasztóval (FBS néven kapható) egy üveglapot ragasztani. Fenékkel lefelé, a víz felszínére helyezzük, ekkor az üveg alatt a víz fodrozódása eltűnik, a felszín kisimul, és úgy átlátunk rajta, mint egy ablakon. A lavór szélébe egy lyukat kell fúrni, és abba egy kb. 1 méteres kötelet kötni, melynek végét a csuklónkra hurkolhatjuk. Így nem kell fogni az akvaszkópot, és tudjuk a hálót kezelni, illetve, ha a hullám belecsapna a lavórba az nem tud a fenékre süllyedni.

4.1. ábra Tengerparti gyűjtögetés

Árapályzóna helytülő állatai, növényei

A természetes tengerpart, a kikötők azon részén, amelyet dagálykor elönt a víz, melyet a hullámzás rendszeresen vízzel borít el helytülő élőlények sokasága él. Egy-két rövidnyelű kis kézihálóval, egy hosszabbnyelű nagyobb hálóval és fedeles műanyag gyűjtővödörrel, és az apró élőlények számára néhány nagyobb petri csészével felszerelkezve gyűjtögethetünk. Csak néhány példa, hogy milyen állatokat láthatunk itt: márványos kövirákok, bíborrózsák, fűrészes garnélák, nyálkáshalak, tengeri sünök, tengeri makkok, csészecsigák, ehető kékkagylók, különböző zöld és barnamoszatok. Mindez csak néhány példa a legkönnyebben megfigyelhető tengeri élettér sokféleségére.

4.2. ábra Tengerparti gyűjtögetés

4.3. ábra Gyűjtőeszközök, megfigyeléshez szükséges eszközök

4.4. ábra Akvaszkóp a megfigyelésekhez

4.5. ábra Vízalatti lámpa

4.6. ábra Elemes, illetve hálózatról működtethető levegeztetők

Apálykor visszamaradó tavacskák élővilága

Az árapályzónában a tenger visszahúzódásakor kisebb-nagyobb sekély tócsák, tavacskák maradnak vissza. Ezekben gyakran találhatunk remeterákokat, tarisznyarákokat, garnélákat, nyálkáshalakat, tengeri csigákat. Egy-egy ilyen tavacska átkutatása remek szórakozás. A látszólag kihalt sziklás aljzat repedéseiben, a kövek alatt rejtőznek a kis állatok arra várva, hogy a legközelebbi dagálykor visszajuthassanak a tengerbe. Érdemes a kisebb nagyobb köveket megfordítani, mert amíg a látható felső részük kihalt, addig az alsó, rejtett oldalon sok állat tapadhat meg, pl. bogárcsigák, csészecsigák, tarisznyarákok, nyálkáshalak. A természetbúvárkodás egyik alapszabálya, hogy ezeket a köveket eredeti helyzetükbe vissza kell fordítani, ügyelve arra, hogy a kő alján lévő állatokat ne nyomjuk össze! A tavacskák feneke gyakran moszatokkal, cianobaktériumokkal borított, és rendkívül csúszós, óvatosan lépjünk a vízbe!

Pillepalackos csapdázás rákokra, halakra

Kis kézügyességgel az egyébként szemétként kidobandó kiürült, nagyobb ásványvizes pillepalackból remek kis csapdát lehet készíteni. Szedjük le róla a címkét és a kupakot, majd a palack válla alatt pár centivel vágjuk le a tetejét. Ezt a kis tölcsért aztán fordítva dugjuk vissza a palackba, és máris kész a kis varsa apró halak, rákok számára. Rakjuk bele egy-két kisebb követ, hogy könnyen lesüllyedjen, és valami csalit a reggeliből. Rendszeresen (naponta) ellenőrizzük a varsát, nehogy elpusztuljanak a belekerült állatok. Csapdánkkal fenéklakó gébeket, nyálkáshalakat, valamint ajakoshalakat és garnélákat foghatunk. A megvizsgálás után a befogás helyén engedjük el az állatokat. Ha a csapdát már nem használjuk többet, akkor mindenféleképp vegyük ki a vízből, egyrészt, hogy ne szennyezzük a tengert műanyaggal, másrészt, mert az ottfelejtett varsa csak megfogja az állatokat, de el nem engedi azokat, és így elpusztulnak. A vízben felejtett varsa sok élőlény pusztulását okozhatja!

Esti planktonhálózás lámpával

A tengerpartra este is érdemes leballagni. Egy zseblámpa és egy apró szövésű planktonháló segítségével lebegő zooplanktoni rákocskákat, férgeket tudunk gyűjteni. A lámpával megvilágítjuk a víz egy pontját, és várunk néhány percet, hogy a fény odavonzza az éjszakai állatokat. A planktonhálót néhányszor meghúzzuk, és a végén lévő gyűjtőhengerből a vizet egy befőttesüvegbe öntjük. Ha nem rendelkezünk profi planktonhálóval, akkor sűrű szövésű függönyből is tudunk ilyen készíteni. Jól csak sztereomikroszkóppal lehet megvizsgálni őket, bár egy jó erős nagyító (lupé) is sokat ér. A tengerparton gyakran megfigyelhető jelenség a tengervillódzás. Ennek kiváltásához nem kell lámpa sem. Ha megkeverjük a vizet, a hullámok hatására a vízben apró fénypontok villannak fel és tűnnek el. Ezt egy kis, csak mikroszkóppal látható páncélos-ostoros moszatfaj (Noctiluca miliaris) egyedei okozzák, melyek mechanikai ingerekre fényfelvillanással reagálnak. Újhold idején, sötét éjszaka egészen varázslatos, ahogy milliónyi fénypontocska gyúl fel és alszik ki a tengerben.

Szabadtüdős merülés

Szabadtüdőzésnek nevezzük azt a búvártechnikát, amikor az ember külső levegőforrás használata nélkül, csupán egy nagy levegővétellel lemerül. A partközeli régió felszíntől kb. 5-15 méterig terjedő részének megismerésére alkalmas módszer. A szabadtüdős búvár maszkot, légzőcsövet és uszonyt használ. Amennyiben búvárruhát is visel, akkor megfelelő súlyú ólomövet is fel kell venni, mert anélkül nem tud lemerülni. Ruha nélkül ólomövet sem kellhasználni. Fontos, hogy a búvár a hajók számára jól látható legyen, ezért bójával kell jelölni azt a területet, ahol merül.

4.7. ábra Szabadtüdős búvárkodás

Trükkök, technikák:

  • Maszk párásodásának megelőzése: még szárazon, mielőtt vízbe mártjuk a maszkot, bele kell köpni, és szétkenni az üvegen, majd kiöblíteni. Így a merülés alatt a maszk nem párásodik.

  • Fülfájdalmak megelőzése: lemerüléskor a nyomás növekedik, így ki kell egyenlíteni a középfülben lévő nyomást. Erre legegyszerűbb módszer, hogy az ember a maszkon keresztül befogja az orrát, és egy jó nagyot belefúj. A dobhártyára nehezedő nyomás ilyenkor megszűnik, és tovább lehet merülni. A mélység függvényében az egyenlítést többször alkalmazni kell. Felemelkedéskor automatikusan kijön a középfülből a levegő, így nem kell tenni semmit. Lemerüléskor egy kevés levegőt az orron keresztül a maszkba fújva meg lehet előzni a maszk arcra való préselődését.

  • Mélység és merült idő növelése: a lemerülés előtt 3-4 mély levegőt kell venni, így a szervezet jó átszellőzik, a széndioxid szintje csökken, és megfelelő oxigéntartalékra tesz szert.

  • Lábgörcs oldása: ha begörcsöl a vádli, az uszony hegyét magunk felé húzva feszíthetjük az izmot, amíg a görcs kioldódik.

Biztonsági szabályok:

  • A merülés helyét piros bójával kell jelölni, hogy a hajók elkerüljék azt a helyet!

  • Úszószemüvegben nem szabad lemerülni, mert a víznyomás az arcra szorítja, és szembevérzések keletkezhetnek! Csak olyan maszkban szabad merülni, ami magába foglalja az ember orrát!

  • Felemelkedéskor a búvárnak felfelé és körbe kell néznie, hogy szabad e a vízfelszín, ahova megérkezik!

  • Erős hullámzásban nem szabad a sziklás partot, korallszirtet megközelíteni, mert a hullám odanyomhat, és komoly sérüléseket okozhat!

Szabadtüdőzés előnyei:

  • Nem igényel külön tanfolyamot és drága felszerelést.

  • Mivel egy lélegzettel merülünk, a vízi élőlények közelebb engednek magukhoz. (Légzőkészülékes merüléskor a kifújt buborékok riasztólag hatnak az élőlényekre).

Légzőkészülékes merülés

Légzőkészülékes (palackos) merülésnek nevezzük azt a búvártechnikát, amikor az ember plusz levegőforrást használ, vagyis palackban levegőt (nem oxigént!) visz magával. A partközeli, vagy attól távolabbi (hajóval elérhető) régióban a felszíntől 40 méterig terjedő részek megismerésére alkalmas módszer.

Biztonsági szabályok:

  • Csak nemzetközi búvártanfolyam elvégzése után merüljünk palackkal! A tanfolyamon megtanultak nélkül veszélyes ezen eszközök használata!

  • Ha valaki ki szeretné próbálni a készülékes merülést, csak megfelelő képesítéssel és gyakorlattal rendelkező búvároktató felügyeletével, segítségével tegye ezt! Egy búvárigazolvány még nem jogosít arra, hogy másokat merültetni lehessen!

A légzőkészülékes merülés előnyei:

  • A szabadtüdőzéshez képest mélyebb vízrészeket látogathatunk meg, és 1-2 percről 1 órára is megnőhet a víz alatt töltött idő.

  • Más élőlényekkel találkozhatunk a part mellett és attól távolabb.

  • Alaposabban meg tudjuk vizsgálni az élőlényeket természetes környezetükben.

A palackos merülés legnagyobb hátránya (a költségeken kívül) az, hogy a kilélegzett levegő zajos buborékok formájában távozik el, és ez egyes élőlényeket menekülésre késztet.

Tengerparti gyűjtögetéshez használható eszközök:

  • rövidnyelű kis kézihálók

  • hosszúnyelű háló

  • planktonháló (vagy sűrű szövésű függöny)

  • akvaszkóp

  • sztereomikroszkóp

  • petri csészék (különböző méret)

  • műanyag pipetták

  • fedeles műanyag vödör

  • kis (kb. 5-10 literes) úti akvárium (poliakril)

  • zseblámpa (a vízhatlan jobb)

  • pillepalack

  • akváriumi levegőztető (elemes, és hálózatról működő)

  • műanyag fedeles dobozok (gyűjtéshez)

  • befőttes üvegek

  • néhány méter kötél + svájci bicska

  • vékony és vastag kábelkötegelők (gyors rögzítéshez)

  • műanyag cipő, vagy szandál a sziklákon való gyalogláshoz (papucs nem jó, kicsúszik belőle az ember lába!)

  • maszk + légzőcső + uszony

  • tengeri határozókönyv

  • jegyzetfüzet, toll, ceruza

  • fényképezőgép

Halpiacok, kikötők

Hiába rendelkezik valaki búvárvizsgával, és merül búvárpalackkal, általában csak a part közelében és nem túl mélyen élő élőlényekkel találkozhat. Ezért érdemes kimenni a halpiacokra, ahol bár nyilvánvalóan csak az ehető állatokkal találkozhatunk, de közöttük sok olyannal, amit palackkal soha nem láthatunk élő környezetben. Itt általában halak, rákok, kagylók, fejlábúak (polip, szépia, kalmár) és ritkán néhány csigafaj egyedeit árulják. A halpiaci kirándulás korán kelőknek van kitalálva. Reggel, amikor a halászok behozzák az éjszaka fogott zsákmányt mindig sokkal nagyobb választékot találunk, mint később. A ritkább, vagy szebb, nagyobb állatok hamar elkelnek, és a későn érkező már csak a tömegesen fogott, vagy éppen tenyésztett fajokat láthatja. Ne elégedjünk meg egyszeri halpiaci látogatással, lehetőleg minél többször menjünk ki, mert egészen más állatfajokat láthatunk a különböző napokon, hiszen a halászat is jórészt a szerencse kérdése. A halakat gyakran részlegesen feldolgozzák ott a helyszínen, hogy a háziasszonyoknak kevesebb munkájuk legyen otthon. Ilyenkor egy-egy cápa, rája megnyúzásánál kellő udvariassággal el lehet kérni egy-egy bőrdarabot, uszonyt, amiket némi tisztogatás és besózás után egyszerűen a napon meg lehet szárítani. Ha az ember kellően élelmes, tengeri gyűjteményét egészen szép és ritka darabokkal tudja kiegészíteni. A halpiacok nyitva tartásáról a helybelieknél, szállásadónknál érdeklődjük.

A kikötők vize a település közelsége miatt általában sokkal szennyezettebb, mint a lakott helyektől távoli tengerparti részeké. A kommunális szennyezés miatt jelentős a nitrogén és foszfor utánpótlás. Azonban számos tengeri élőlény elég tágtűrésű ahhoz, hogy ezt a környezetet elviselje cserébe a lényegesen több táplálékért. A sok N és P kedvező a mikromoszatok számára, így a kikötők vize általában sokkal zöldebb, a víz-alatti látótávolság sokkal kisebb, mint más részeken. Nagyobb városok kikötőitől a fenti körülmények miatt túl nagy fajdiverzitást ne várjuk, azonban a kisebb falusi kikötők számos ritka fajt rejthetnek számunkra. Ennek oka az, hogy ugyan a halászok a hálót felszedik a csónakba, hajóba, de a zsákmányt, gyakran csak a kikötőben szedik ki a hálóból. Ennek egyszerű kényelmi oka van, a hullámos tengeren nehezebb a hálót kezelni, mint a kikötő nyugodt vizén. A számukra értéktelen, de egy biológus számára kincset jelentő fajokat pedig visszadobálják a vízbe. Így a kis csónakok alatt gyakran olyan fajokat is lehet találni, melyek egészen mély, a parttól távoli vizek lakói. Amíg nagy kikötőknél a víz zöld, addig a kis falusi kikötőkben a víz éppolyan tiszta, mint a tengerpart más részein. A tiszta, és sekély vízből egész szép darabokat lehet tengeri gyűjteményünk számára összeszedni. Fontos, hogy a kikötőkben általában nem szabad úszni, fürdeni, mivel a hajóforgalom veszélyes lehet a fürdőzőkre! Mindig kérdezzük meg a helybelieket, hogy hol szabad a vízbe menni, és szabadtüdős gyűjtögetéskor mindig vigyünk magunkkal jelzőbóját!

4.8. ábra Halpiaci életkép

4.9. ábra Zarándokkagylók a halpiacon

A pulai akvárium (Aquarium Pula)

Az Isztriai-félsziget legnagyobb városa Póla, mai nevén Pula, mely rendkívül fontos szerepet játszott az Osztrák-Magyar Monarchia történelmében, hiszen itt volt a Császári és Királyi Haditengerészet fő támaszpontja, ez volt a legjobban kiépített hadikikötő. A Briuni-szigetek természetes védelme, és a várost övező erődrendszer számos hadihajónak adott biztonságos horgonyzó- és kikötőhelyet. Ez a gyűrű alakú erődrendszer ma is látható. Ennek egyik tagja az 1886-ban épült Fort Verudela, mely a városközponttól 3 kilométerre fekvő Verudela-félszigeten áll. Ez a monarchia korabeli gyönyörű erőd ad otthont az Aquarium Pula-nak.

Az akvárium 2002-ben nyitotta meg kapuit, és azóta is, évről-évre fejlődik, számos új bemutató akváriummal bővül. Jelenleg 60 db akváriumot talál az érdeklődő 3 szinten, a sáncárokban, a földszinten és az első emeleten. A bemutató akváriumok túlnyomó többsége az Észak-, és Dél-Adria élővilágát mutatja be, de néhány medencében trópusi tengeri fajok, illetve édesvízi halak is láthatók. A teljes tárlat körülbelül 2.000 m2 alapterületen fekszik. Az erőd legtetejére is fel lehet menni, ahonnan páratlan panoráma nyílik az Adriai-tengerre.

A tengeri élőhelyek, élőlények bemutatásán kívül természetvédelmi feladatokat is ellát az akvárium. Horvátország egyetlen tengeri teknős mentőközpontja itt található. A halászok által véletlenül kifogott, sérült tengeri teknősök itt orvosi ellátásban részesülnek, és mindaddig az Aquarium Pula lakói maradnak, amíg képessé nem válnak az önálló életre. Felépülésük után természetesen visszaeresztik őket a tengerbe. A teknős mentőközpont falán láthatók azoknak az egyedeknek a fotói melyek az itt dolgozók segítségével váltak újra egészségessé. A fotók mellett a legfontosabb adatokat is elolvashatja az érdeklődő, pl. az egyed faja, életkora, a sérülés fajtája, és mértéke, a felépülés és a szabadon engedés ideje.

Az erődben oktatási feladatokat is ellátnak. Minden évben számos kis- és középiskolás, valamint egyetemista csoportot fogadnak, akik szakemberek segítségével ismerkedhetnek meg a tengeri ökoszisztéma csodálatos világával.

Az Aquarium Pula nyitvatartási ideje:

  • április, május, szeptember: 10.00-18.00 óra

  • június, július, augusztus: 09.00-22.00 óra

  • októbertől márciusig: 10.00-16.00 óra

Jegyárak:

  • 3 év alatti gyermekek: ingyenes

  • 3-7 év közötti gyermekek: 30 Kuna

  • 7-18 év között, diákok: 50 Kn

  • 18 év felett: 60 Kn

Kapcsolat: infos@aquarium.hr

Honlap: http://www.aquarium.hr/en/

4.10. ábra A Pulai Akvárium bejárata

4.11. ábra A Pulai Akvárium egyik bemutató terme

4.12. ábra A Pulai Akvárium által mentett cserepeshéjú teknős

A rovinji akvárium (Rovinj Aquarium)

Rovinj az Isztriai félsziget talán egyik legszebb városa, mely Pulától északi irányban kb. 30 kilométerre fekszik. Itt található az 1891-ben alapított tengerkutató központ, mely ma Center for Marine Research (CMR) of the Ruđer Bošković Institute nevet viseli. A gyönyörű épület földszintjén a világ legrégebbi bemutató tengeri akváriumai közé tartozó akvárium foglal helyet. Méretét tekintve nem veheti fel a versenyt az Aquarium Pula-val, de mindenféleképp érdemes megnézni, mert számos érdekes adriai fajt láthat az érdeklődő.

A Rovinj Aquarium nyitvatartási ideje:

  • nyári hónapokban: 09.00-21.00 óra

Honlap:

http://www.irb.hr/eng/Research/Divisions-and-Centers/Center-for-Marine-Research

4.13. ábra Rovinji tengerpart

4.14. ábra Rovinji Akvárium épülete

4.15. ábra Rovinji Akvárium egyik akváriuma

Gyűjteménykészítés

Az emberek többsége leggyakrabban csak a nyári szünetekben jut el a tengerhez. A kellemes élményeket mindenki szeretné megőrizni. Természetesen ennek a legegyszerűbb módja fényképek készítése. A fényképeknél azonban bizonyos szempontból többet jelent, ha valamilyen tengeri élőlény készítménye díszíti asztalunkat. Ilyeneket szinte minden tengerparti településen vásárolhatunk. Nagyon fontos azonban, hogy ne vegyünk olyan készítményt, amelyet valamilyen védett élőlényből készítettek! Sajnos a boltokban vásárolt dísztárgyak között is lehetnek védett állatok. Ha ezeket megtalálják nálunk, a büntetés alól az sem mentesít bennünket, ha vásárlás útján jutottunk a tiltott tárgyhoz. Sokkal jobb, ha saját magunk készítünk valamilyen emléket a tengerparton összegyűjthető kiürült csigaházakból, levedlett rákpáncélból vagy a halpiacon vásárolható halakból. A tömeges, mindenütt fellelhető állatok a legritkább esetekben védettek. Feleslegesen, csak azért, hogy később megunva kihajítsuk, ne gyűjtsünk semmilyen állatot! A készítményeknek két fő fajtája van, az ún. száraz preparátumok és a nedves vagy alkoholos preparátumok. Aki nem valamilyen tudományos célból akar gyűjteményt készíten, azok számára elsősorban a száraz preparátumokat javasoljuk.

Száraz készítmények

Csigákból, kagylókból, rákokból, tüskésbőrűekből és korallokból készíthetünk elsősorban száraz preparátumokat. A legjobb korán reggel lemenni a tengerpartra, és a kisodródott üres házakat, vázakat összeszedni. Csigák és kagylók házával nem sok tennivaló van, általában csak meg kell tisztítanunk a szennyeződésektől. Erre a legjobb a mosószeres víz. Ha az állat háza már túlságosan elszennyeződött, tehetünk a vízbe pár csepp Domestost vagy más savas jellegű fertőtlenítőszert, esetleg vízkőoldót is. Az ilyen vizekbe azonban csak gumikesztyűvel nyúljunk bele! Nagyon fontos, hogy a fentinek megfelelő oldatban csak a minimálisan szükséges ideig áztassuk leendő preparátumunkat; ha túl sokáig hagyjuk a házakat a vízben, a mészből túl sok oldódik ki, így a ház könnyen eltörik. Gyakran ellenőrizzük, hogy preparátumunk milyen állapotban van. A tisztítás után a legjobb, ha a napra tesszük ki a házakat megszáradni, kiszellőzni. A már megszáradt készítményeket a szállításhoz biztosan el kell csomagolnunk. Erre a legjobb valamilyen jól zárható műanyagdoboz. A házakat egyenként, papírtörölközőbe vagy papírzsebkendőbe csomagoljuk be!

A tüskésbőrűek közül elsősorban az elpusztult tengeri sünök házát szokták gyűjteni. Az ezekre tapadt szennyeződéseket legkönnyebben csipesszel tudjuk eltávolítani. Néha a ház belsejében a lágy részekből marad még egy kis rész. Ez összeszáradás után a ház nyílásán keresztül könnyen eltávolítható. A tengerisünök esetében talán a legfontosabb a biztonságos csomagolás. A legjobb megoldás vattába csomagolni a házakat. Ritkábban, elpusztult tengeri csillagokat és kígyókarú csillagokat is találhatunk a tengerparton. Ezekből is lehet szép praparátumokat készíteni. A legfontosabb az állat teljes kiszárítása, szagtalanítása. A mosószeres vízzel, majd tisztavízzel valóöblítés után jól szellőző helyen hosszú ideig szárítsuk az állatokat. Ha lehetőségünk van rá, szárítószekrényben is végezhetjük a szárítást. Gyakran találunk levedlett rákpáncélt vagy csak a rákok ollóit a tengerparton. Ezekkel ugyanaz a teendő, mint a tengerisün vázakkal. Könnyen törnek, ha még van bennük valamilyen szerves anyag, azt el kell távolítani! Halakból is lehet száraz preparátumot készíteni, de csak azoknak javasoljuk, akik megfelelő anatómiai alapismeretekkel rendelkeznek. Bár több könyvben is részletesen ismertetik az ilyen készítmények előállítását, a legjobb, ha a preparálásban már tapasztalt személy segítségét kérjük először. Jó eredményt azonban csak sok-sok gyakorlással érhetünk el.

4.16. ábra Száraz és alkoholos preparátum

Nedves, alkoholos készítmények

Gerinces és gerinctelen állatokból sokkal könnyebb nedves preparátumot készíteni, mint szárazat. Állatokat metil- és etil-alkoholban, formalinban vagy izopropil-alkoholban is lehet tartósítani. A leggyakrabban alkoholos készítményeket szokás készíteni. Alapelveiben minden állatcsoportnál ugyanazt az eljárást kell követni. Első lépés, hogy keressünk olyan jól záródó üvegedényt, amelybe az állat belefér. Ha szép gyűjteményt szeretnénk készíteni, a legjobb beszerezni ún. praparátum üvegeket. Ezek henger alakúak, vastag falúak, szájadékukat pontosan le lehet zárni. Gerinctelenek esetében az elpusztult állatokat 75 %-os etil-alkoholba helyezzük. Az állatokat vékony nylon-zsinórral vagy cérnával lelógathatjuk az edény tetejéről vagy rögzíthetjük egy üveglaphoz is. A gerincesek, elsősorban halak esetében annyival bonyolultabb a helyzet, hogy nem elég az alkohollal telt edénybe helyezni az állatokat, hanem a belsejükbe is alkoholt kell fecskendezni. Fontos, hogy csak frissen vásárolt állatokból készítsünk preparátumot. Az alkohol könnyen párolog, ezért nagyon fontos, hogy az edény jól záródjon.

A makroszkópikus algák preparálása, préselése, szárított preparátum készítése:

Ebben a rövid fejezetben csak a szabad szemmel látható méretű, ezért valamekkora teleppel rendelkező makroszkópikus algák preparálásáról lesz szó. Az ennél kisebb szervezeteket nem érdemes kiszárítva bemutatási célból preparálni. Ugyancsak nem foglalkozunk az algák folyadékban történő fixálásával, és ezúton történő megtartásukkal. Célunk a nagyobb telepű algák telepszerkezetének, habitusának, eredeti méretének minél egyszerűbben történő rögzítése, és a későbbi sérülésektől minél védettebb formában történő megőrzése.

A több centiméteres méretű, egyszerűbb vagy bonyolultabb telepű algák az Adriai-tengerben elsősorban zöldalgák, barnamoszatok és vörösmoszatok lehetnek. Utóbbiak telepei nem mindig alkalmasak préselésre, mivel olyan mennyiségben rakódhat beléjük mész, hogy kiszáradva amúgy is törékeny telepeik inkább roncsolódnak, semmint szép állapotban megőrződnek. Préselve szárított preparátumaink céljára tehát a vékonyabb-vastagabb, de rugalmas telepű algák alkalmasak.

Ezen algák saját begyűjtésére kézenfekvő a tengerparti sekély vizekben történő gyűjtögetés és a szabadtüdős- vagy légzőkészülékes merülés is, de utóbbi lehetőség saját megvalósításának hiányában akár megkérhetünk búvárokat, vagy máshogyan is szert tehetünk élő példányokra.

Amennyiben magunk gyűjtünk, akkor igyekezzünk előbb alaposan körülnézni, hogy a gyűjtendő taxonból hol találunk céljainknak megfelelő példányokat, és csak alaposabb megfontolás után lássunk hozzá az aljzatról történő leválasztásukhoz. Lehetőség szerint kerülni kell, hogy megfontolatlanul begyűjtött példányoknál szebbet vagy alkalmasabbat találva kénytelenek legyünk gyűjtésünk egy részét eldobni, és ezzel feleslegesen pusztulásukat okozni. A begyűjtött példányok kisebb edényben és tengervízben pár órát még az adriai melegben is kibírnak, de tapasztalataink szerint árnyékos helyen tartva vagy vizüket esetleg cserélve tovább megmarad szépségük. Másnapra általában elpusztulnak, és gyorsan romlásnak indulnak. Ha lehetőségünk van rá, akkor hűtőben tartva még tovább elállnak, de ha már élettelennek tűnnek (pl. régóta sodródhatnak) akkor mielőbb lássunk hozzá a preparáláshoz.

Első lépésként érdemes a sós vízből a példányokat áthelyezni édesvízbe, mintegy leöblíteni külső felszínükről az oldott sót, ami száradáskor zavaró fehér rétegként fog kiválni.

A preparáláshoz a szokásos növényprés lapjain és nedvszívó papírjain kívül még másra is szükségünk lesz, mert gyorsan kiderül, hogy a telepeket a vízből kiemelve szinte lehetetlen a papírlapon szépen szétteríteni, és az összecsapzódott teleprészeket egymástól elválasztani. Viszont a vízbe visszahelyezve általában újra szétterülnek, és megint látványossá válnak.

Ebből már valamelyest következik is, hogy sikeresebbek lehetünk, ha a papírlapunkat bemerítjük a vízbe, és ott rendezzük el a telepeket, majd megpróbáljuk onnan óvatosan kiemelni! Kis gyakorlással, és lassú vízlecsorgatással egészen jó eredményt érhetünk el.

Ezután következik a papírlap növényprésbe helyezése, pár napon át tartó óvatos megszárítása, és csak ezután szembesülünk a következő problémával. Szárítás során az algák teljesen hozzáragadnak a papírhoz, aminek oka, hogy a sejtfalaikon kívül testüket védő géles-nyálkásodó burkuk száradás során tökéletes ragasztóként működik. Két papírlap közé bezáródott algánk tehát használhatatlanná vált.

A felmerült problémát megpróbálhatjuk módszerünk finomításával kiküszöbölni (előre leszögezzük, hogy nem minden esetben fog sikerülni, de a szép példányok majd kárpótolhatnak bennünket). Egyrészt papírlap helyett átlátszó fóliát használjunk (pl. a másológépekben vagy lézernyomtatókban használható fóliák vastagsága és sima felszíne már elegendő, vékonyabb és narancsos felszínű fóliák alkalmatlanabbak). Ezen ugyanúgy elrendezhetjük a vízben levő példányunkat és ráadásul a fólia nem fog vizet magába szívni, könnyebb szárítani és nem is fog ráncosodni, mint egynémely papírlap. Máskor meg a fólián nagyon csúszkáló példányok esetén továbbra is papírlapon emeljük ki a vízből, de a másik oldalukra akkor is fólia kerüljön. Sajnos két fólia között nem tudjuk megszárítani a preparátumot, vagyis egyik oldalra mindenképpen papírlapnak kell kerülnie. Vagyis a legtöbb esetben ehhez a papírhoz az alga odaragad.

További odafigyeléssel megakadályozhatjuk, hogy a fóliához is odaragadhasson, aminek feltétele, hogy viszonylag sűrűn kell ellenőrizni a száradás folyamatát. Algatípusonként változó, de általában van a száradásnak egy olyan szikkadtsági mértéke, amikor a fóliát úgy tudjuk elemelni az algáról és a papírlapról, hogy az alga már tovább nem csapzódik vagy zsugorodik össze. A fóliát visszahelyezve (vagy frissel kicserélve) a szárítást folytatjuk és viszonylag sűrűn ellenőrizve megakadályozzuk a fóliához rögzülést. Vannak olyan esetek is, hogy ha már majdnem száraz telepekkel kísérletezünk (de nem várjuk meg a teljes száradást), akkor a papírlaptól is hajlandók elválni és akkor a későbbiekben még több lehetőségünk van a példányok látványos megőrzésére.

Amennyiben a papírlaphoz rögzült a példányunk (és a fóliát szerencsésen el tudtuk távolítani), akkor a továbbiakban már csak azzal együtt tudjuk eltenni. További lehetőségként még az így kapott „herbáriumi lapok” laminálásával is megpróbálkozhatunk, aminek során még kontrasztosabb preparátumok készíthetők (a laminálófólia meleg hatására hozzáolvad az algához is). Ennek a módszernek további előnye, hogy példányunk sokkal védettebb lesz, nem kell félnünk eltöredezésétől, és leválástól, bátrabban adhatjuk közre bemutatási célból is. Továbbá több példányt együtt elrendezve készíthetünk bemutatólapokat.

A laminálás során mindössze arra kell tekintettel lennünk, hogy a száraz preparátum vastagsága átfér-e a laminálógépen? Mert ha annál vastagabb, akkor vagy összegyűrődik a laminálófólia vagy nem képes teljesen összezáródni, és levegős marad. Éppen ezért a papírvékonyságúra száradó telepek esetén jól használható a tartósítás eme véglegesnek nevezhető lépése. Amennyiben ennél vastagabb preparátumaink vannak, akkor keressünk olyan laminálógépet, amely vastagabb tárgyak laminálására is alkalmas (általában 3-5 mm vastagságig léteznek ilyen géptípusok is).

4.17. ábra Alga-preparálás