7. fejezet - A leggyakoribb fajok bemutatása

Tartalom

Tengeri fajok
Zöldmoszatok
Barnamoszatok
Vörösmoszatok
Szivacsok
Csalánozók - Scyphozoa
Puhatestűek - Cserepeshéjúak
Gyűrűsférgek
Rákok
Tüskésbőrűek – Tengeri uborkák
Zsákállatok
Porcoshalak
Sugarasúszójú halak (csontoshalak)
Tengerparti növényfajok

Tengeri fajok

Zöldmoszatok

Magyar név: Tengeri saláta

Latin név: Ulva lactuca

Leírás: 1-2 sejtréteg vastag lemezes telepei a sziklás aljzathoz rögzülve fejlődnek és néhány cm-től több dm2-es nagyságúak is lehetnek.

Előfordulás: Az árapályzóna alsó felében lehet tömeges. A telepeket a hullámverés és másféle emberi bolygatások leszakíthatják az aljzatról, ahonnan messze is elsodródhatnak, parti öblözetekben összesodródnak, vagy nagy mennyiségben partra is verődhetnek.

Egyéb információk: A négyostoros zoospórák termelődése holdciklushoz kötött ritmusú.

7.1. ábra Tengeri saláta

Magyar név: Tengeri szőlő fajok

Latin név: Valonia utricularis és Valonia macrophysa

Leírás: Magányosan vagy kiterjedt kolóniákban egyaránt a szemünk elé kerülhetnek. Részben az aljzatba ágyazódott telepükből felülnézetben gyakran csak egy bogyószerű sötétzölden áttetsző hólyag látszódik. Az aljzattól elfedett részek a V. macrophysa esetében 1-3 cm nagyságúak és inkább gömbölyded, vagy fordított körte alakúak, míg a V. utricularis esetében valamivel kisebbek és egészen megnyúltak is lehetnek (mindössze 2-5 mm átmérővel).

Előfordulás: Sekélyebb vizekben, sziklás felszínek alga-bevonatai között fordulnak elő.

Egyéb információk:

Magyar név:

Latin név: Dasycladus vermicularis (Dasycladus clavaeformis)

Leírás: Az aljzatról felemelkedő, gyakran csoportosan előforduló haragoszöld hengeres képletei 5 mm átmérőjűek és 2-6 cm magasak lehetnek. Közelebbről (legalább lupe, de inkább sztereomikroszkóp alatt) feltárul a henger meglepően szép szerkezete, ami egy központi vékonyabb tengelyről sűrűn kiinduló és sűrűn elágazó egyre vékonyabb oldalágakból áll. A fonalszerűen vékony ágak lazán álló, de rendezett térszerkezete enyhén szivacsszerű benyomást kölcsönöz a telepeknek.

Előfordulás: Fényigényes alga, ezért sekélyebb részeken fordul elő. A Földközi-tenger mellett az Atlanti-óceánban is előfordul (Kanári-szigetek, Karib-tenger térsége).

Egyéb információk: A telepek gyakran fehéresek a rájuk/beléjük rakódó homokszemcséktől, amelyek a vékony fonalszerű elágazások között megakadnak.

Magyar név: Esernyőmoszat, ernyő(cske)moszat

Latin név: Acetabularia acetabulum (Acetabularia mediterranea)

Leírás: 5-8 cm magasságú, 1 cm kalapátmérőjű, esernyőre, vagy kis kalaposgombára emlékeztető moszat. Színe zöldesfehér a felhalmozott mész miatt.

Előfordulás: Sekély vízben, sziklás aljzaton tömegesen fordulhat elő, de egyes egyedei akár 30 m mélységig is lehúzódhatnak.

Egyéb információk: Egysejtű (!) moszat. A fiatal vegetatív telep sugaras szimmetriájú, felálló vagy elálló örvös oldalágakkal. Ebből a reproduktív telep kalapból, szárból és alapi hólyagból álló teste 3 év alatt fejlődik ki. Szaporodási időszaka május-június hónapban van. Ekkor egyetlen óriási sejtje akár 15.000 darabra is tagolódik, melyekben érési folyamat során szabadon mozgó csillós spórák fejlődnek ki. Az ellentétes nemű spórák egyesülésével jönnek létre az új egyedek.

7.2. ábra Esernyőmoszat

Magyar név: Földközi-tengeri kaulerpa

Latin név: Caulerpa prolifera

Leírás: Tömlős zöldmoszat (teste egysejtű, de sok sejtmagvú). Mérete ennek ellenére elérheti az egy métert is, ahol az elágazó tömlőtestet cellulózgerendák merevítik. Alakját tekintve az aljzaton kúszó szárszerű részre, abból az aljzatba rögzítő gyökérszerű és a szárról felemelkedő levélszerű testtájakra tagolható.

Előfordulás: A homokos és iszapos aljzatoket kedveli. A Földközi-tengerben őshonosan előforduló faj, 15 m-nél mélyebben nemigen fordul elő. Megtaláljuk még a Fekete-tengerben és az Atlanti-óceánban is.

Egyéb információk: Egyes irodalmak szerint az Adriában és az Égei-tengerben nem fordul elő.

7.3. ábra Földközi-tengeri kaulerpa

Magyar név: Tiszafalevelű kaulerpa

Latin név: Caulerpa taxifolia

Leírás: A földközi-tengeri őshonos fajnál valamivel nagyobb termetű és a levélszerű teleprészek kétoldalra tollasan-fésűszerűen tagolt telepűek, mással össze nem téveszthető.

Előfordulás: Őshonosan trópusi meleg tengerekben él, legközelebb a Vörös-tengerben. Földközi-tengeri megtelepedése pontosan ismert és ínvazív viselkedése miatt jól nyomon követett.

Egyéb információk: Mintegy 1 négyzetméternyi első telepét 1984-ben találták meg a monacói Oceanográfiai Múzeum alatt, ahonnan feltehetően kiszabadulhatott. Öt év múlva 1 hektárnyi területet hódított meg, 1990-ben nyugat felé már megtalálták Franciaország délkeleti partjainál, a következő évben már a spanyol határ közelében, 1992-ben pedig elérte a Baleár-szigeteket (pl. Mallorca). Kelet felé először felbukkant a ligúriai partvidéken, 1994-ben elérte Szicíliát, 1995-ben az Adria horvát partvidékét és 2000-ben az észak-afrikai régiót, amikor is Tunéziából jelentették megjelenését. Azóta az egész Földközi-tengeri partvonal mentén nagy foltokban van jelen, illetve tovább terjeszkedik.

7.4. ábra Tiszafalevelű kaulerpa

Magyar név: Bogyós kaulerpa

Latin név: Caulerpa racemosa var. cylindracea

Leírás: A tagolatlan levélszerű vagy tollasan-fésűsen tagolt teleprészek helyett szőlőfürtszerűen rendeződött nyeles gömbalakú-hólyagszerű bogyókból áll, szintén mással össze nem téveszthető. A bogyók átmérője 1 cm alatti.

Előfordulás: Ausztrália délnyugati partvidékein honos faj. Földközi-tengeri megtelepedése szintén ismert és a tiszafaleveű kaulerpához hasonlóan ínvazív.

Egyéb információk: Feltehetően a Vörös-tengerből vándorolt be a Szuezi-csatornán keresztül. A Földközi-tengerben először a 90-es évek elején Líbiából jelezték, de hamarosan sokfelé megtalálták és manapság is extenzív terjedése figyelhető meg immáron nagyon lokalitásban (Albánia, Baleár-szigetek, Korzika, Kréta, Horvátország, Ciprus, Franciaország, Görögország, Olaszország, Málta, Szardínia, Spanyolország, Törökország, Líbia).

Magyar név: Fillérmoszat, pénzecskemoszat, láncmoszat

Latin név: Halimeda tuna (Halimeda platydisca)

Leírás: Lapos korong alakú teleprészei szabályos sorokban, élüknél fogva egysíkba rendeződve állnak, de időnként találunk elágazásokat is. A lapos zöld korongok átmérője körömnyi vagy aprópénz méretű (innen a magyar név), általában 1 cm körüli. A korongok merevek, falukba gyakran mész is rakódik. Rendszerint a vízfelszín közelében a bolygatott helyeken csak 2-3 elemű, kevésbé zavart helyeken 5-10 korong is képes együtt maradni.

Előfordulás: Elterjedt moszatfaj, 75 m vízmélységig jelezték előfordulását.

Egyéb információk:

7.5. ábra Fillérmoszat

Magyar név: Legyezőmoszat

Latin név: Flabellia petiolata (Udotea petiolata)

Leírás: Kifejletten a legyezőszerűen szétterülő teleprész általában 3-5 cm nagyságú, a sziklás alzathoz rögzítő szárrész pár cm hosszú, együttesen sem érik el a 10 cm-es nagyságot.

Előfordulás: Sziklás aljzathoz kötődik, a felszínhez közel inkább csak más moszatok védelmében vagy kisebb üregekben találjuk. Ökológiai igényei nagyjából megegyeznek a fillérmoszat igényeivel, gyakran együtt fordulnak elő.

Egyéb információk:

7.6. ábra Legyezőmoszat

Magyar név: Tengeri labda

Latin név: Codium bursa

Leírás: Általában 5-20 (max. 30) cm méretűre nőhet meg. A fiatalabb példányok szabályos gömb alakúak, az idősebbeken felül egy horpadásszerű központi bemélyedés alakul ki. Színe sötétzöld.

Előfordulás: Főleg sziklás aljzaton található meg, a felszíntől egészen 40-45 méterig is lehúzódhat, legmélyebbről 90 m-ről jelezték előfordulását. A Földközi-tengeren kívül az Atlanti-óceán partvidékén felhúzódik Írország partjaiig.

Egyéb információk: Szivacsra emlékeztető testének tapintása kemény, gumilabdaszerű. Belül üreges, de szivacsszerű szerkezetű.

7.7. ábra Tengeri labda

Magyar név:

Latin név: Codium fragile

Leírás: A tengeri labdával ellentétben hosszú hengeres és szabályosan villásan elágazó telepei vannak, melyek átmérője 5 mm körüli és hosszúk ritkán haladja meg a 30 cm-t. Sötétzöld színűek és a tengeri labdához hasonló tapintásúak, rugalmasak.

Előfordulás: Fénykedvelő, 50 m-nél mélyebben nem fordul elő. Az aljzathoz kötötten fejlődik, de onnan leszakadva elsodróthat és ilyen darabokat a parti közelében is találhatunk. Nem őshonos a Földközi-tengerben, jelenlétéről a XX. század közepe óta van tudomásunk.

Egyéb információk: A hosszúkás, elágazó, hengeres telepű Codium fajok könnyen összetéveszthetők, a bemutatott fajhoz méretben hasonló az őshonos előfordulású, de ritkább C. vermilaria (C. dichotomum), csak telepei szabálytalanabbul elágazóak. Megjelenésben hasonló őshonos faj a C. decorticatum is, de méretét tekintve termetesebb, ritkásan elágazó telepei elérhetik a 2-5 cm vastagságot és a 40-130 cm hosszúságot is.

7.8. ábra Codium fragile

Barnamoszatok

Magyar név:

Latin név: Cutleria multifida és Cutleria chilosa (Cutleria monoica)

Leírás: A lazán rendeződő, szabálytalanul keskenyebb és szélesebb, de ellaposodó teleprészekből álló világosbarna telep egy ponton rögzül a szilárd aljzathoz. A lapos telepkaréjok mindössze néhány mm szélességűek, a szabálytalan távolságban történő villás tagolódás miatt lazán állóak. A telepkaréjok végei jellegzetesen szabálytalanul keskeny szálasan felhasadozottak, szinte tépett-rojtos végűeknek tűnnek, nem szabályosan és nem csak kétfelé ágaznak el.

Előfordulás: Termetét tekintve nagyobb és szélesebb elterjedésű (Az Atlanti-óceánban is élő) C. multifida általában sekélyebb vizekben, míg a kisebb (legfeljebb 5-10 cm) és szűkebb adriai előfordulású C. chilosa 20-50 m között fordul elő.

Egyéb információk: A nemzetség fajai és még több más faj (pl. Taonia atomaria) nehezen felismerhető, egymáshoz hasonló megjelenésű, pontos azonosításukhoz a sporofiton-gametofiton ismerete és mikroszkópos vizsgálata szükséges.

7.9. ábra Cutleria sp.

Magyar név:

Latin név: Dictyota dichotoma

Leírás: Első ránézésre fodros bokorszerű telepei sárgászöldes árnyalattal világosbarna színűek. Szétterítve megfigyelhető, hogy valójában a sziklás aljzaton egy pontból kiinduló és felfelé tölcsérszerűen szétágazó a növekedés. Maguk a teleprészek vékony laposak, általában 1 cm-nél keskenyebbek. A sűrűn és szabályosan villásan elágazó teleprészek a csúcsuk felé válnak ismét keskenyebbé. Termetét tekintve általában 10-20 cm magasságú, de megnőhet 50 cm-esre is.

Előfordulás: A Földközi-tenger (beleértve a Fekete-tengert is) mellett az Atlanti- és Indiai-óceánban és a Vörös-tengerben is él.

Egyéb információk: Gyakran már partközeli sekély vizekben, 1-2 méterrel a felszín alatt is előfordul. Szilárd aljzatok mellett epifitonként megtelepszik más alga-fajok telepein is.

Magyar név:

Latin név: Fucus virsoides

Leírás: kistermetű sötétbarna vagy vörösesbarna barnamoszat, általában 10-20 cm közötti telepmérettel. A lapos telepkaréjok villásan és viszonylag sűrűn ágaznak el. A telepkaréjok elágazásainal nem találunk úszóhólyagokat (több Fucus-fajnál jellegzetes képlet), csak a telep végágai duzzadtak és bibircsesen pettyegetettek (ezek a párnák az ún. receptákulumok, amelyek az ivaros képleteket viselik).

Előfordulás: Az árapályzónában fordul elő, éppen vízzel borított vagy apálykor abból félig szárazra kerülő helyeken. A Földközi-tenger egyetlen Fucus-faja, ráadásul szűk elterjedési területtel, mivel az Adria bennszülött faja, és itt is csak az északi részeken fordul elő (északon a Trieszti-öböltől legdélebbre a Kotori-öbölig), állományai fogyatkozóban vannak.

Egyéb információk: Megjelenésre hasonlít az atlanti-óceáni Fucus spiralis fajoz, de önálló bennszülött fajnak tartják.

Magyar név:

Latin név: Cystoseira fajok

Leírás: Nagyjából egységes megjelenésű, de sok hasonló fajt magába foglaló nemzetség. Jellemzően egy pontból egyedül vagy többesével kiinduló tengelyszerű részen szabályosan vagy kevésbé rendezetten egyre finomabban elágazó telepeik vannak. A reproduktív részeik (ezek is ún. receptákulumok) vagy a vékonyabb szárszerű részeken vagy azok végein lehetnek. Termetüket tekintve 5-10 cm-től 30-40 cm-ig, vagy a nagyobb termetűek 100-130 cm-ig növekszenek.

Előfordulás: Leggyakrabban az 1-2 m vízmélységben, vagy legfeljebb 15 m mélységig fordulnak elő.

Egyéb információk: A Földközi-tengerben előforduló fajaik pl. C. brachycarpa, C. compressa, C. foeniculacea, C. sauvageauana, C. zosteroides, C. mediterranea, C. amentacea, C. tamariscifolia, etc., de vannak közöttük adriai endemikus fajok is, mint pl. C. barbata, C. crinita, C. adriatica.

Magyar név: Pávafarok moszat, tölcsérmoszat)

Latin név: Padina pavonia (Padina pavonica)

Leírás: 5-15 cm nagyságú, barna alapon fehér mészcsíkokkal díszített lemeze fiatal korában lapos, csak kifejletten válik tölcsér alakúvá.

Előfordulás: Köves, sziklás tengerfenéken tömegesen fordul elő. Fénykedvelő, a sekély részeken gyakori, de 20 méter mélységig is lehúzódhat.

Egyéb információk: A sziklás adriai tengerpart egyik leggyakoribb barnamoszat faja. Egy-egy telepet 4-6 fülkagylószerű egyed alkot.

7.10. ábra Pávafarok moszat

Vörösmoszatok

Magyar név: Gumós vörösmoszat

Latin név: Lithophyllum racemus

Leírás: A 2-3 cm átmérőjű gumócskákat számos dudor borítja. Színe a mészfelhalmozás miatt világos rózsaszín.

Előfordulás: Főleg lágy, homokos aljzaton él. A felszín közelében ritkább, de 30-100 méteres régióban tömegesen is előfordulhat.

Egyéb információk: A moszat nem rögzül az aljzathoz. A szabadon heverő kemény, meszes gumók beboríthatják a teljes tengerfeneket is. Ezeket a részeket vörösmoszat-aljzatnak hívják. Sok egymáshoz hasonló gumós, mészfelhalmozó vörösmoszat faj van, melyeket egymástól nagyon nehéz megkülönböztetni.

7.11. ábra Gumós vörösmoszat

Tengeri füvek (zárvatermő növények)

Magyar név: Moszatfű

Latin név: Cymodocea nodosa

Leírás: (10-)20-30 cm hosszú keskeny szalag levelei rendszerint (2-)4 mm szélesek, 7-9 párhuzamosan lefutó érrel, szélükön finom fogazottsággal. Homokos-iszapos aljzatokon él, vízszintesen kúszó tarackszerű szára a felszín alatt 1-2 cm-rel fut és mindössze pár mm átmérőjű. Ennek pár cm-enként levő csomóiról erednek a felfelé növekvő hajtásrészek, amelyek rendszerint tövükön összefogott 2-3-4 levélből állnak

Előfordulás: Számára megfelelő helyeken kiterjedt mezőket alkot. A neptunfűnél szélesebb körben elterjedt faj, többféle élőhelyen előfordul, gyakoribb. A néhány méteres vízmélységet kedveli, 10-15 m-nél mélyebbre nemigen hatol. A Földközi-tengerrel érintkező Atlanti-óceánban is előfordul, egészen a Kanári-szigetekig.

Egyéb információk: A neptunfűvel szemben állományai nem annyira struktúráltak, bennük sokkal kevesebb féle élőlény találja meg életfeltételeit.

Magyar név: Neptunfű, neptunhínár

Latin név: Posidonia (Neptunia) oceanica

Leírás: (30-)100-120 cm hosszú levelei 7-11 mm szélesek, 13-17 párhuzamosan végigfutó érrel. A sötétzöld leveleken kisebb, nagyobb fehér meszes foltok láthatók, a felületén epifita élőlények telepednek meg. Az elpusztult levelek erős háncsrostjai zokniszerűen beburkolják a növény gyökérhajtásait (rhizómáit). Ezen bélyeg alapján könnyű elkülöníteni a többi tengerifű fajoktól.

Előfordulás: A Földközi-tenger partvidékén elterjedt faj, antropogén hatásoknak köszönhetően sok helyen eltűnőben. Az iszapos, homokos tengerfeneket kedveli. Fényigényes, emiatt a felszín közelében, sekély részeken nagy mezőket alkot, de tiszta vízben ritkán 40-60 méter mélységbe is lehúzódhat.

Egyéb információk: A leszakadt leveleinek szétfoszló rostjai homokszemekkel keveredve, a hullámok görgető hatására nemezszerű szövedékként néhány centiméter átmérőjű szabályos gömb alakúvá állnak össze (ún. tengeri labdák), és a tengerpartra sodródva halmozódnak fel. Szaporodása főleg vegetatív úton a gyöktörzs vízszintes irányú növekedésével (évi 5-10 cm), és kisebb mértékben ivaros úton történhet. Utóbbi esetben (nyáron) nagyon leegyszerűsödött, zöld színű virágokat hoz létre. A virágok a levelek tövénél rejtetten bújnak meg és nem is minden évben jönnek létre. A tengerifű mezők fontos ökológiai szerepet játszanak a Földközi-tenger térségében. Egyrészt az elpusztult levelek és a rájuk rakódó homok, iszap növekedése másodlagos aljzatot hoz létre, amely 100 év alatt akár 1 métert emelkedhet. Másrészt a tengerifű mezők rendkívül sok élőlénynek adnak otthont. A levelek felületén epifita moszatok, mohaállatok, csalánozók, zsákállatok telepednek meg, a levelek között tüskésbőrűek, csigák, kagylók, fejlábúak, rákok és halak bújnak el. A látszólag egyhangú tengerifű mezőkben eddig 400 moszatfajt és több ezer állatfajt találtak.

7.12. ábra Neptunfű

Szivacsok

Magyar név: Fúrószivacs fajok

Latin név: Cliona sp.

Leírás: A mészkősziklák felületén apró (fajtól függően) sárga, narancsszínű, zöld, piros színű kis foltok láthatók. Ezek a fúrószivacs testének csupán kis töredékei, melyek a ki és a bevezető nyílásokat tartalmazzák. A szivacs teste 20-50 cm is lehet, de ebből csak az 1-3 mm átmérőjű foltok nyúlnak a felszínre, a többi a mészkőfelszín alatt kimélyített szerteágazó üregrendszerben húzódik meg.

Előfordulás: A tengerpart mészkövei mellett a csigák, kagylók héjában, korallokban, mészfelhalmozó moszatokban is megtelepszik. A felszíntől egészen 50 m mélységig fordulnak elő.

Egyéb információk: A szilárd meszes aljzatra letelepedő lárva járatait savval mélyíti ki, emiatt marószivacsnak is nevezik. A fúrószivacsoknak három megjelenési formája lehet. Az elsőnél a szivacs teste teljesen a felszín alatt rejtőzik, és csak a ki és bevezető nyílások láthatóak. A másodiknál a felszínen kéregszerű bevonatot képez, a harmadiknál pedig kiemelkedik az aljzatról. Egyes fajoknál mindhárom forma megjelenik. A kagylóhéj kifúrásával nagy károkat tudnak okozni az osztrigatelepeken. Azonban a tengeri ökoszisztémában fontos szerepet játszanak azzal, hogy hozzájárulnak a mészkősziklák lassú lepusztulásához, mellyel (más mészvázas állatok számára oly fontos) oldott meszet juttatnak vissza a tengerbe.

7.13. ábra Fúrószivacs

Magyar név: Sárga kéményszivacs (aranyszivacs)

Latin név: Aplysina aerophoba (Verongia aerophoba)

Leírás: Könnyű felismerni, mivel (általában) élénk kénsárga színű telepéből kis sárga kémények emelkednek ki. Innen kapta magyar nevét is. A kémények tetején egyetlen nyílás található. A telep akár 50 cm nagyságú is lehet.

Előfordulás: Sziklás aljzaton és a tengerifű mezőkben is él. A felszín közelétől egészen 30 m mélységig húzódhat le, de legnagyobb mennyiségben a 2-10 méteres régióban található.

Egyéb információk: Latin nevét (aerophob = levegőtől iszonyodó) arról az érdekes tulajdonságáról kapta, hogy levegőre kiemelve a szép kénsárga telep feketés-kékre színeződik el. A külső rétege cianobaktériumokat tartalmaz. Telepén néha a sajnos már nagyon megritkult csikóhalak (Hippocampus sp.), illetve a szivacsot fogyasztó sárga bizarrcsiga (Tylodina perversa) nevű érdekes csigafaj egyes példányait lehet megtalálni.

7.14. ábra Sárga kéményszivacs

Magyar név: Mosdószivacs

Latin név: Spongia officinalis

Leírás: Kívül zöldesbarna, belül vöröses színű, szabálytalan alakú telepe 30 cm átmérőt is elérheti.

Előfordulás: Sziklás tengerfenéken, 4-200 méterig él, de 100 m alatt már ritkán fordul elő. A szivacshalászat miatt természetes állományai nagyon megritkultak.

Egyéb információk: Vázát összefüggő sponginfonalak hálózata adja. Ez a rugalmas sponginváz felszívja a vizet, mosakodásra alkalmas (innen nyerte magyar nevét is). Régebben vérzéscsillapításra is használták. Természetes telepeik csaknem kimerültek, emiatt manapság már tenyésztik őket. A betontömbökre helyezett 2-3 cm átmérőjű darabkák 6-7 év alatt érik el a piacképes méretet. A „leszüretelt” állatokat a napon rothasztják, az elpusztult részeket erős vízsugárral mossák ki. Az így kinyert vázat méretre vágják és fehérítik. Gyakran tévesztik össze bőrszivacs fajokkal.

7.15. ábra Mosdószivacs váz

Csalánozók - Scyphozoa

Magyar név: Világító medúza

Latin név: Pelagia noctiluca

Leírás: A halvány rózsaszín úszóharang 10 cm átmérőjű. Kétféle karja van, az egyik típus a szájnyílásról lelógó 4 db zászlós kar, melyek 10-15 cm hosszúságúak, míg a másik az úszóharang széléről lelógó 8 db csalánsejtekkel ellátott fogókar. Utóbbiak nagyon vékonyak és hosszúak, bár csak 1-2 mm vastagok, de akár 100 cm hosszúak is lehetnek. Polipalak hiányzik, a medúzák közvetlenül az úszó lárvákból kelnek ki.

Előfordulás: Nyíltvízi faj, általában csoportosan látható. A raj egyedei a víztér közepén lebegnek, de úszóharangjuk pumpáló mozgásával úszni is tudnak. A rajokat a tengeráramlások sodorják ide-oda, így egy-egy zártabb öbölben, kikötőben tömegesen gyűlhetnek össze. Több km hosszú csoportokat is alkothat.

Egyéb információk: Veszélyes faj! A hosszú fogókarokban található csalánsejtek méreganyaga emberre is veszélyes lehet. A karok érintése a csupasz bőrfelületen bőrpírt, égő érzést, gyulladást és hólyagokat okoz. Érzékenyebb embereknél ennél súlyosabb tünetek is kialakulhatnak, pl. rosszullét, hányás, ájulás. Elsősegélyt lásd a Veszélyes tengeri élőlények részben. A bőrtünetek lassan gyógyulnak. Latin nevét (noctiluca = este világító) arról az érdekes tulajdonságáról kapta, hogy mechanikai ingerekre pl. hullámzás hatására világítani kezd. Halakkal táplálkozik.

7.16. ábra Világító medúza

Magyar név: Szemölcsös medúza

Latin név: Cotylorhiza tuberculata

Leírás: Max. 30-35 cm átmérőjű, sárgásbarna úszóharangja az előző fajénál laposabb, tetején egy dudor látható. A 8 db többszörösen elágazó, fehéres szájkaron és közöttük, számos kék szemölcsben végződő (ld. név), kicsiny tapogatószerű függeléket visel. Szájnyílása nem látható. A fajon belül nemzedékváltakozás figyelhető meg, a medúzaalak mellett, a kisméretű (1 cm) polipalak is megtalálható.

Előfordulás: Nyíltvízi faj, általában magányosan látható, de az áramlások által egy helyre sodort állatok több ezres rajokat is alkothatnak. A víztér közepén lebegnek, vagy úszóharangjuk pumpáló mozgásával lassan úsznak.

Egyéb információk: Csalánmérge jóval gyengébb, mint a világító medúzáé, emberre nem veszélyes. Bár halakkal táplálkozik, az ernyő alatt, a karok között apró halak (pl. fattyúmakréla ivadékok) kereshetnek menedéket a ragadozók elől. A medúza mérge veszélyes ezekre az ivadékokra, ezért ügyes úszással kerülik el a karok érintését.

7.17. ábra Szemölcsös medúza

Magyar név: Bíborrózsa (lóaktínia)

Latin név: Actinia equina

Leírás: 5-7 cm nagyságú virágállat. Karjai (192 db) rövidek 2-3 cm hosszúságúak. Színe általában nagyon szép vörös, de zöld, barna, narancsszínű és fehérrel pettyezett változata is előfordul. Karjai alatt körben 24 élénk kék folt látható. Ezek a csalánütegek, melyekkel a genetikailag idegen fajtársakat tartja távol.

Előfordulás: A sziklás tengerpart árapályzónájának gyakori faja. Kedveli a kisebb sziklaüregeket, aláhajlásokat. A felszíntől 2 m mélységig húzódik csak le. Erős talpkorongjával a sziklához tapad, és jól bírja a komoly hullámzást is.

Egyéb információk: Apálykor szárazra kerül, ilyenkor tapogatóit behúzza, összegömbölyödik, és a kiszáradást az űrbelében raktározott víz segítségével vészeli át. A bíborrózsának két változata létezik, melyek testméretükben, és szaporodási módjukban különböznek egymástól. A nagyobb forma petékkel szaporodik, a kisebb elevenszülő. Egy karján 4 millió csalánsejt van, ezekkel szerzi apró rákokból, férgekből álló táplálékát. Csalánmérge nem erős, de az ember érzékenyebb bőrfelületén (arc, nyak, alkar) gyulladást okozhat. Akváriumban könnyen gondozható, nem igényes faj, egy fogságban tartott példány 66 évig élt!

7.18. ábra Bíborrózsa

Magyar név: Viaszrózsa (tengeri krizantém)

Latin név: Anemonia sulcata

Leírás: Viszonylag nagyméretű, 20-25 cm-t is elérő virágállat. A vissza nem húzható karok hossza 15 cm is lehet. Viaszszínű tapogatóinak vége gyakran lila. Egyes példányai zöld színét a bennük élő moszatok adják.

Előfordulás: Sziklás és homokos aljzaton egyaránt előfordul. Általában sekély vízben található, mivel fényigényes, szimbionta moszatokkal él együtt, de 20 m mélységig is lehúzódhat. Jól tűri az erősen szennyezett vizeket is, így kikötőkben pázsitot is alkothat.

Egyéb információk: Csalánmérge erős, fájdalmas bőrgyulladást okoz! Elsősegélyt lásd a Veszélyes tengeri élőlények részben. Kétféle ökotípusa van, a kisebb forma karjainak száma 70-190 db, és sűrű mezőket alkot, a nagyobb forma 190-380 karszámú, és magányosan él. A viaszrózsa ragadozó, kis rákokkal, halakkal, férgekkel táplálkozik. Karjai között gyakran halak, rákok keresnek menedéket (pl. társulógéb, tengeri pók, háromszögrák, ékszergarnéla, hasadtlábú rákok). Jól megvilágított akváriumban tartható.

7.19. ábra Viaszrózsa (karjai között hasadtlábú rákokkal)

Magyar név: Köpenyes tengeri rózsa

Latin név: Adamsia palliata

Leírás: Teste fehéres, piszkossárga, élénk bíborszínű foltokkal tarkítva. Talpkorongja nagy, akár 10 cm átmérőjű is lehet, ezzel öleli körül (lásd magyar név) a remeterák által lakott csigaházat. Szájnyílása és rövid (1-2 cm), vékony karjai lefelé állnak.

Előfordulás: Homokos iszapos tengerfenéken él 4-200 m mélységig.

Egyéb információk: Csak egy-két meghatározott remeterák fajjal él együtt. Talpkorongja megszilárduló váladékot termel, emiatt a ráknak nem kell házat váltania növekedése során. Egy házon csak egy rózsa telepszik meg. A rózsa védelmezi a rákot, és részesedik a rák zsákmányából. A kapcsolat nagyon szoros, sem a rák, sem a rózsa nem életképes a másik nélkül. Veszély esetén mérgező bíborszínű fonalakat bocsát ki.

7.20. ábra Köpenyes tengeri rózsa

Puhatestűek - Cserepeshéjúak

Magyar név: Bogárcsiga fajok

Latin név: Chiton sp.

Leírás: Ovális testük max. 3-4 cm lehet, színük nagyon változatos. Nyolc, egymással ízületesen összefüggő héjlemezük gyakran olajzöld, sárgásbarna, de egyszínű fekete, vörös, narancssárga vagy sárga is lehet. A héjlemezeket egy erős kitinszegély fogja körbe.

Előfordulás: Az árapályzónában rejtett életmódot élnek. Nappal fénytől védett helyekre húzódnak. Nappal általában a sziklák repedéseibe, a kövek alsó oldalára tapadnak. Ritkán találhatóak meg 10 méternél mélyebben.

Egyéb információk: A hullámveréshez alkalmazkodnak, erős, tapadókorongszerű lábukkal olyan erővel rögzülnek a sziklákhoz, hogy sérülés nélkül nem lehet onnan leválasztani őket. A szikláról való leválasztás után védekezésképp sün módjára összegömbölyödnek. Éjjel szerzik táplálékukat, melyet főleg kisebb moszatok alkotnak. Ezeket a puhatestűekre jellemző reszelőnyelvükkel legelnek le. A Földközi-tenger térségében 12 fajuk él, melyeket a héjlemezek alakja és mintázata alapján lehet elkülöníteni egymástól..

7.21. ábra Bogárcsiga

Magyar név: Fülcsiga

Latin név: Haliotis tuberculata

Leírás: Első ránézésre, kagylóra emlékeztetően lapos háza 6-8 cm nagyságú. A héj zöldesbarna, külseje moszatokkal benőtt, belső felülete csillogó gyöngyházfényű. Széléhez közel növekvő méretű lyuksor húzódik. A ház utolsó kanyarulata kiszélesedett, így kagylóhoz hasonló alakú, de a tetején jól látható a kezdeti csigavonalban kanyarodó rész. Az élő állat teste terepszínű sötétzöld, függelékekkel borított.

Előfordulás: Sziklás tengerfenéken a felszíntől egészen 15-20 m mélységig fordul elő. Rendszerint a sziklák, kövek aljára tapad.

Egyéb információk: Erős lábával sziklákhoz rögzül, sértetlenül leszedni nagyon nehéz. Moszatokat fogyaszt, melyeket reszelőnyelvével legel le. A héj szélén található lyuksoron keresztül nyújtja ki érzékelő nyúlványait, és ott távolítja el a salakanyagokat is. Üres, csillogó házat gyakran lehet találni, de az élő, rejtőzködő állatot nagyon nehéz észrevenni. Fogyasztják.

7.22. ábra Fülcsiga

Magyar név: Kockás örvénycsiga

Latin név: Monodonta turbinata (Gibbula turbinata)

Leírás: Kisméretű, 2-3 cm nagyságú házának fala vastag, erős. A héj alapszíne sárgásfehér, melyen a kanyarulatokkal párhuzamosan lefutó fekete, vagy sötétlila, szögletes foltokból álló mintázat van. Szájadéka fehér.

Előfordulás: Sziklás tengerpart árapályzónájában él, nagyon gyakori.

Egyéb információk: A sziklákon élő moszatokkal táplálkozik. Házának szájadékát egy kemény, fekete koronggal, az ún. héjfedővel (operculum) képes elzárni.

7.23. ábra Kockás örvénycsiga

Magyar név: Közönséges dárdacsiga (bibircses tornyoscsiga)

Latin név: Cerithium vulgatum (Gourmya vulgata, Thericium vulgatum)

Leírás: 4-5 cm magas, dárdára emlékeztetően karcsú, hegyes háza kis dudorokkal tarkított. Színe általában barnás, szürkés sötétbarna foltokkal. A ház fala vastag.

Előfordulás: A sziklás árapályzóna alatt gyakori, de leginkább a 10 méternél mélyebb homokos területeket kedveli.

Egyéb információk: A dárdacsigák háza kedvelt lakóhely a remeterákok számára. Üres házat találni nagyon nehéz. A látszólag lakatlan házakat egy sziklára letéve szinte biztos, hogy némi várakozás után tulajdonosa (a csiga, vagy egy remeterák) kibújik.

7.24. ábra Közönséges dárdacsiga ház belsejében egy remeterákkal.

Magyar név: Csészecsiga fajok

Latin név: Patella sp.

Leírás: A 2-7 cm átmérőjű, 1-2 cm magasságú lapos kúp alakú házuk sohasem csavarodott. Színük nagyon változatos, de a leggyakoribb fajok szürkés, zöldes rejtőszínűek. A házat moszatok boríthatják.

Előfordulás: Az árapályzóna nagyon gyakori lakója, szinte minden sziklás felületen megtalálható.

Egyéb információk: Növekedésükkor héjuk hozzáidomul a szikla minden egyenetlenségéhez, így szinte légmentesen képesek elzárni magukat a külvilágtól. Ez apálykor fontos, hogy elkerüljék a kiszáradást, ha a szárazra kerülnek. Dagálykor indulnak el moszatokból álló táplálékukat megszerezni, de nem távolodnak el 1 méternél messzebbre. Egyes források szerint mindig balra indulnak el, és táplálkozás után visszatérnek eredeti helyükre. Számos, egymástól nehezen elkülöníthető faj él a Földközi-tenger térségében.

7.25. ábra Csészecsiga

Magyar név: Sávos bíborcsiga

Latin név: Hexaplex trunculus (Trunculariopsis trunculus, Murex trunculus)

Leírás: Vastag falú, szürkés színű, rövid tüskékkel rendelkező házát kívül és belül 3-3 barnáslila sáv díszíti. Ezeket főleg a szájadéknál lehet megfigyelni, mert a házat moszatok, mohaállatok boríthatják. 6-8 cm nagyságúra nőhet meg. Házfedője barna, szarunemű.

Előfordulás: Sziklás és homokos tengerfenéken egyaránt megtalálható. A felszín közelétől 50 m mélységig mindenhol előfordul.

Egyéb információk: Ragadozó táplálékát főleg kagylók képezik, de elfogyasztja az elpusztult állatokat is. A lerakott hálóba akadt zsákmányra is rájár, emiatt gyakran fogják ki a halászok. Húsa ízletes, fogyasztják. Gazdasági jelentőségét a köpenyüregében lévő, sárgás színű bíbormirigye adta, ebből készítették az ókorban (föníciaiak, görögök, rómaiak) a bíborfestéket. A korabeli források szerint a kiszedett bíbormirigyeket lassú tűzön tíz napig főzték, majd a napfény hatására az addig sárga színű váladék előbb zöldre, majd kékre, végül bíborszínűre változott. 1 gramm tiszta bíborfesték előállításához 10.000 db csigát kellett elpusztítani. Ez a faj a lilás bíborfestéket adta.

7.26. ábra Sávos bíborcsiga

Magyar név: Mediterrán kúpcsiga

Latin név: Conus mediterraneus

Leírás: 4-5 cm nagyságú, kúp alakú háza sárgás, barnás, zöldes színű, felületét moszatok növik be. Szájadéka vékony és hosszú, rés alakú.

Előfordulás: A sekély, part menti vizekben, kövek alatt, moszatok között gyakori faj.

Egyéb információk: Ragadozó életmódú faj, más puhatestűekkel (főképp csigákkal) táplálkozik. Reszelőnyelvének fogazata apró, méregmiriggyel ellátott nyilacskákká alakult, ezeknek szúrásával szerzi zsákmányát. A méreg emberre kellemetlen, darázscsípés erősségű. Trópusi rokon fajai halálos mérgezést is okozhatnak!

7.27. ábra Mediterrán kúpcsiga

Magyar név: Pettyes tengeri nyúl

Latin név: Aplysia punctata

Leírás: 15-20 cm nagyságú, barna, zöldesbarna alapon fehér pettyekkel tarkított csiga. Fején 4 tapogatót hord. Bár látszólag ház nélküli csiga, de a testének hátoldalán, a köpenyszegély között a bőr alá rejtve, egy vékony, lapos házmaradványt visel.

Előfordulás: Moszatokkal benőtt sekély parti vizekben, sziklás és homokos aljzaton is él. Tavasszal, nyár elején (a párzási időszakban) tömegesen fordul elő a partok közelében.

Egyéb információk: Zöld, barna és vörösmoszatokat fogyaszt. Táplálékából méreganyagot nyer ki, mely miatt védetté válik. Közeli rokon faj a jóval nagyobbra megnövő tengeri nyúl (Aplysia depilans), mely akár 25-30 cm-t is elérheti. Ez a faj gyönyörűen tud úszni. Veszély esetén lila színű váladékot bocsát ki, mely egyes források szerint mérgező. Ezt a folyadékot régebben szőrtelenítésre használták, innen nyerte latin nevét is (depilans = szőrvesztő).

7.28. ábra Pettyes tengeri nyúl

Magyar név: Leopárdcsiga

Latin név: Peltodoris atromaculata

Leírás: Max 12 cm méretű csupaszkopoltyús csiga. Fehér testét kiseb-nagyobb, barna, fekete foltok díszítik. Fején egy pár fehér tapogatót visel. A test hátsó részén, a végbélnyílás körül csillag alakban helyezkednek el a sötét foltokkal tarkított fehér kopoltyúk.

Előfordulás: Szilárd aljzaton néhány m mélységtől egészen 50 m-ig él. Mivel fügeszivaccsal (Petrosia ficiformis) táplálkozik, leggyakrabban kis csoportokban látható, amint a szivacsokat rágcsálja.

Egyéb információk: A leggyakrabban látható csupaszkopoltyús csiga. Táplálékspecialista, és mint a csillagcsigák többsége, szivacsokkal táplálkozik. A lelegelt fügeszivacs fehér színű, mert a csigák a színanyagot tartalmazó felső réteget fogyasztják el. Zavarás esetén a többi csillagcsigához hasonlóan tapogatóit és kopoltyúit behúzza. Petéit spirálisan futó sárga szalagként rakja le, a szalagot a sziklához rögzíti.

7.29. ábra Leopárdcsiga egy fügeszivacson.

Magyar név: Ehető kékkagyló

Latin név: Mytilus edulis

Leírás: Egészen sötétkék, szinte fekete héja vékony. Max 10 cm méretűre nő meg. Teknői egyik oldalukon hegyesek, a másikon lekerekítettek. Belső felületük gyöngyházfényű.

Előfordulás: Az árapályzónától kezdődően 10 méteres mélységig fordul elő nagy tömegekben. A sziklákhoz, kemény aljzathoz tapad erős fehérjefonalaival (bisszuszfonalak).

Egyéb információk: Kedvelt tengerparti táplálék, ezért tenyésztik. A lárvák befogására kenderkötelet, vagy cölöpöket alkalmaznak, a 2 cm-s egyedeket sekély vízzel borított tenyészpadokra helyezik, ha elérték a 3-4 cm-t mélyebb vízbe, esetleg folyótorkolatok közelébe rakják. Mivel a folyók nagy mennyiségű szerves anyagot hoznak magukkal a kagylók növekedése gyorsabb lesz. A tengerpart mentén húzódó gyöngysorszerű bójasorok a kagylótenyésztő telepeket jelzik. A bójákról lógnak le a fejlődő kagylókkal benőtt kötelek. Belsejében gyakran található az ún. kagylóőr rák.

7.30. ábra Ehető kékkagyló

Magyar név: Noé bárkája

Latin név: Arca noae

Leírás: 8-10 cm maximális nagyságú faj. Teknői alakja hajóra emlékezete, innen nyerte magyar és latin nevét is. A tiszta kagylóhéjat vörösesbarna alapon cikcakkos sávok díszítik, de a házat gyakran moszatok, szivacsok növik be.

Előfordulás: Magányos faj, kemény aljzaton él, bisszuszfonalaival a sziklákhoz rögzíti magát. Felszíntől egészen nagyobb mélységekig fordul elő.

Egyéb információk: Élő állapotban a héjat gyakran a vörös kéregkorall (Crambe crambe) növi teljesen körül. Mégis könnyű felismerni, mivel ha olyan szivaccsal találkozunk, ami közeledésünkre összerándul, akkor biztosan egy kagylót rejt a szivacsfelszín. Fogyasztják, halpiacokon találkozhatunk vele.

7.31. ábra Noé bárkája

Magyar név: Kődatolya (sziklafúró kagyló)

Latin név: Lithodomus lithophaga (Lithophaga lithophaga, Lihophaga mytiloides, Lithodomus dactylus)

Leírás: Datolyára emlékeztető, megnyúlt, mindkét végén lekerekített, vékony teknőjű faj. Színe kívül világosbarna, belül fehér, halványkék.

Előfordulás: A part menti vizek mészkőszikláinak lyukaiban rejtőzködik, melyet köpenymirigye által termelt savval old fel. A felszíntől egészen 10 m mélységig él.

Egyéb információk: Növekedésével párhuzamosan lakóüregét bővíti. Húsa finom csemege, de gyűjtése fáradtságos, nehéz munka, emiatt drága a halpiacokon. Gyűjtését, mivel az óriási partpusztítással jár, Horvátországban betiltották, ugyanis lakóüregéből (ahonnan a bejárat szűk volta miatt kihúzni nem lehet) csak a sziklák széttörésével lehet kiszedni.

7.32. ábra Kődatolya

Magyar név: Nagy sonkakagyló

Latin név: Pinna nobilis

Leírás: Az idősebb példányok akár a 100 cm-t is elérhetik. A legnagyobb termetű földközi-tengeri kagylófaj. Vékony, törékeny teknői lekerekített háromszög alakúak. A fiatal példányok teknőit teljesen befedik az erős pikkelyek. Ezek hiányoznak az idős egyedekről. Színe sötétbarna, világosbarna.

Előfordulás: Homokos iszapos aljzaton, tengerifű-mezőben él. Elkeskenyedő végével a lágy aljzatba ágyazódik és bisszuszfonalakkal rögzíti magát. Védett öblökben egészen sekély vízben él, de lehúzódhat 30-40 méterre is.

Egyéb információk: A rögzítő fehérjefonalakból állították elő egykor az ún. kagylóselymet, melyből főleg egyházi ruhák készültek. Belsejében nagyon gyakran apró, ún. kagylóőr rák lakik. Húsa nem különösebben ízletes, csupán a záróizmot fogyasztják. A nagytermetű példányok erősen megritkultak, és a kisebb egyedek is jelentősen megfogyatkoztak az ajándéktárgy-gyűjtés miatt. Egy 80-90 cm-s kagyló kifejlődéséhez 50 év kell. Az Adriai-tengerben védett, tilos a gyűjtése!

7.33. ábra Nagy sonkakagyló

Magyar név: zarándokkagyló (nagy fésűkagyló)

Latin név: Pecten jacobaeus

Leírás: Akár 15 cm-re is megnövő nagytermetű fésűkagyló faj. A két teknőfél közül a felső, barnásan csíkozott és lapos, az alsó fehér és domború. A sarokpántnál lévő fülek majdnem teljesen szimmetrikusak.

Előfordulás: Általában homokos alzaton található, de nem ássa be magát, hanem a felszínen fekszik. 10 méternél mélyebben él.

Egyéb információk: Látása kitűnő, a nyitott teknők résében apró kék szemek láthatók, melyekkel a közelgő ragadozó tengeri csillagokat figyeli. Veszély esetén a két teknőt összecsapva, gyorsan menekülnek. Nevét onnan kapta, hogy teknőjét egykor, a mai Spanyolország nyugati részén lévő Santiago de Compostela-ba zarándoklók tűzték (egyébként ivóedényül is szolgáló) jelképként a kalapjuk mellé. Compostela volt Róma és Jeruzsálem után a harmadik legfontosabb középkori zarándokhely. A legenda szerint Szent Jakab apostol (akinek jelképe volt ez a kagyló) sírja ott található (Santiago = Szent Jakab). Latin neve (Pecten jacobaeus) is innen eredeztethető. Az Adrián, Cres-szigetén a hegytetőn van Lubenice település, mely egykor a Compostelába zarándoklók pihenőhelye volt. Ebben a falucskában a házak szemöldökfája fölé mindenhol egy-egy zarándokkagyló van beépítve. Húsa ízletes, fogyasztják, halpiacokon gyakori.

7.34. ábra Zarándokkagyló

Magyar név: Éti osztriga

Latin név: Ostrea edulis

Leírás: 10-15 cm nagyságúra megnövő amorf teknőjű faj. A lemezes szerkezetű, szürkés színű, szabálytalan alakú teknői közül az egyik domború (ezzel rögzül a sziklákhoz), a másik lapos. A héjak belső felülete gyöngyházfényű.

Előfordulás: sziklás alzaton sekély víztől egészen 80 m mélységig él.

Egyéb információk: Rögzítésre nem bisszuszfonalat használ, mint az ehető kékkagyló, hanem meszet választ ki és odacementálódik. A legkedveltebb ehető kagyló, de természetes lelőhelyei már kimerültek, emiatt nagy mennyiségben tenyésztik (hasonlóan az ehető kékkagylóhoz). Mind a hőmérsékletre (nyáron min. 15°C), mind a sókoncentrációra érzékeny, így a Fekete-tenger és az Északi-tenger nem megfelelő élőhely számára. Az ivarérett osztriga időnként nemet vált, először hím, majd nősténnyé alakul, később újra hím lesz. Élve fogyasztják, mivel az elpusztult kagylóban rövid idő alatt mérgező anyagok halmozódnak fel. Kedvező körülmények között 30 évig is élhet. Más osztrigafajokkal könnyen összetéveszthető.

7.35. ábra Éti osztriga

Magyar név: Közönséges kalmár

Latin név: Loligo vulgaris

Leírás: 50 cm-s hosszúságot is elér (a fogókarok nélkül). Teste hosszúkás, henger alakú. Úszószegélye a farok végén lándzsa alakban helyezkedik el. A szépiához hasonlóan 2 hosszabb fogókarral és 8 rövidebb karral rendelkezik, melyek a szájnyílást veszik körbe. Színe általában világos alapon kisebb sötét pettyek. Színét jól tudja változtatni.

Előfordulás: Nyíltvízi faj, nagy csapatokat alkot, remekül úszik. A partközeli régió lakója. A felszíntől egészen 100 m-ig lehúzódhat.

Egyéb információk: Meneküléskor szétoszló tintafelhőt bocsát ki. Ragadozó, csapatokban élő halakat zsákmányol. Állkapcsa fordított papagájcsőrre hasonlít. Külső házának maradványa a test belsejében a hátoldalon található, meszet nem tartalmazó, átlátszó, toll alakú képződmény. Tavasszal párosodási időszak után a petéket fehér, kocsonyás, tömlő alakú burokba helyezi. A lerakott petéket (ellentétben a hasonló petefüzéreket létrehozó polippal) nem őrzi. 1-2 évig élhet. Húsa ízletes, halpiacokon gyakori. Mivel csapatokban él, gyakran tömegesen fogják.

7.36. ábra Közönséges kalmár

Magyar név: Közönséges polip

Latin név: Octopus vulgaris

Leírás: Hossza a kiterített karokkal együtt elérheti a 150-200 cm-t is. A szépiával és a kalmárral ellentétben a polipnak csupán 8 egyforma hosszúságú, végig tapadókoronggal ellátott karja van, melyek a szájnyílást veszik körbe. A tapadókorongok két sorban helyezkednek el. Színváltoztatási képessége rendkívüli, érzelmi állapotától függően tudja módosítani színét és mintázatát.

Előfordulás: Sziklás és homokos aljzaton egyaránt él, a felszín közelétől 100 m mélységig fordul elő. Tavasszal 1-25 m között a leggyakoribb, télen mélyebb vizekbe húzódik. Éjszakai ragadozó, nappal inkább csiga és kagylóhéjakkal körbevett lakóüregében húzódik meg. Magányos faj.

Egyéb információk: Táplálékát csigák, kagylók és halak alkotják. Állkapcsa fordított papagájcsőrre emlékeztet, ennek segítségével töri fel a kemény héjú állatokat. Zsákmányára emésztőnedvet bocsát ki, és csak a folyékonnyá vált táplálékot szívja fel. A szépiára és a kalmárra még jellemző, a test belsejébe húzódott váz a polipnál már teljesen eltűnt. Azt mondják, ahol a szeme átfér, ott átfér a polip is. Rendkívül intelligens, lakóhelyét gyakran maga építi kövekből, bejáratát a zsákmányállatok héjai díszítik. Meneküléskor nem szétterülő, hanem gömb alakú tintafelhőt bocsát ki, mely alakjában a polipra emlékeztet, így megtévesztheti üldözőjét. Szaporodás után az üregek mennyezetére ragasztott fehér petefüzéreket a nőstény a kikelésig őrzi. Ez idő alatt nem táplálkozik, a kikelés után pedig elpusztul. Viszonylag rövid ideig él, max. 1-1,5 évet. Még az egészen nagy példányok sem idősebbek! Húsa ízletes, halpiacokon gyakori.

7.37. ábra Közönséges polip

Gyűrűsférgek

Magyar név: Piros csőféreg

Latin név: Protula sp.

Leírás: Felálló, fehér, mészből készült, kemény lakócsöve a sziklákra tapad. Ebből csak a két élénkpiros (ritkán fehér), legyező alakú fogókészüléke nyúlik ki, melyeket veszély esetén villámgyorsan a csőbe ránt vissza. A cső hossza 10-12 cm, átmérője 1 cm. Fogókészüléke 8-10 cm átmérőjű.

Előfordulás: Sziklás, köves aljzaton, 1-100 m között fordul elő.

Egyéb információk: Az apró piros szemeket viselő fogókészülék kopoltyúként nem funkcionál, a légzést a csőbe rejtett kopoltyúk, és a bőrfelület látja el. Apró planktoni lényeket szűröget. Veszély esetén villámgyorsan lakócsövébe húzódik vissza. Több, egymáshoz nagyon hasonló Protula faj van, elkülönítésük nehéz.

7.38. ábra Piros csőféreg (fehér színváltozat)

Rákok

Magyar név: Tengeri makk faj

Latin név: Balanus sp.

Leírás: 7-8 darab kemény mészlemezből álló páncéljuk miniatűr vulkánra emlékeztet. 1-3 cm nagyságúra nőnek meg.

Előfordulás: Kemény aljzaton tömegesen fordulnak elő. Az árapályzóna szikláin, kívül uszadékfára, tengeri teknősök, nagyobb méretű rákok páncéljára is ránőnek.

Egyéb információk: Furcsa alakjuk ellenére helytülő rákok közé tartoznak. Apálykor szárazra kerülésük esetén házukat légmentesen le tudják zárni. Dagálykor kinyújtják kis csapkodó kacslábaikat és szűrögető életmódot folytatnak. Planktoni lárvákkal szaporodnak.

7.39. ábra Tengeri makk

Magyar név: Fűrészes garnélák

Latin név: Palaemon sp.

Leírás: 4-6 cm-s áttetsző testüket sötét sávok és foltok díszítik. Lábaik ízületei és kis ollóik gyakran színesek. Szem fölé nyúló csőrnyúlványuk fogazott. 2 pár antennájuk közül az egyik pár elágazó.

Előfordulás: 1-5 m között a sziklás és homokos tengerfenéken egyaránt élnek, de egészen sekély vízben is előfordulnak. Gyakran az apály idején a tengertől elzárt tócsákban maradnak.

Egyéb információk: Jól bírják a felmelegedő, besűrüsödő vizet. Moszatokkal, apró szerves törmelékkel táplálkoznak. Nem félénkek, a vízbe nyújtott kezet is hamar elkezdik csipegetni. Szemeik éjszaka a lámpafényben világítanak. Akváriumban jól tarthatók. Az egymáshoz nagyon hasonló fajokat a fogazott csőrnyúlványuk (rostrumuk) alapján lehet elkülöníteni egymástól.

7.40. ábra Fűrészes garnéla

Magyar név: Remeterák fajok

Latin név: Pagurus sp.

Leírás: 2-10 cm közötti méretű, érdekes viselkedésű fajok. Puha, védtelen, csavarodó potrohukat csigaházba rejtik, melybe karomszerűen módosult lábaikkal kapaszkodnak.

Előfordulás: Sziklás, homokos, iszapos tengerfenéken egyaránt élnek. Rendkívül sekély vizektől kezdődően egészen 100 m-ig előfordulhatnak.

Egyéb információk: Szerves törmelékkel, apró állatokkal, dögökkel táplálkoznak. Veszély esetén visszahúzódnak rejteket adó csigaházukba, melyet egyes fajaik ollóikkal zárnak le. Növekedésük során házukat is kinövik, így újat kell keresniük. Érdekes, hosszan tartó művelet, amíg új csigaházukat kiválasztják, de az átköltözés egy pillanat műve. Néhány fajuk tengeri rózsákkal él együtt. Akváriumban (egyes fajok kivételével) jól tarthatók.

7.41. ábra Remeterák

Magyar név: Európai languszta

Latin név: Palinurus vulgaris (Palinurus elephas)

Leírás: 50 cm méretűre nőhet meg. Vöröses, barnás, foltos, fejtorát erős tüskék borítják. Testénél hosszabb csápja vörös-fehér csíkos. Ollói kicsinyek. Éjszakai életmódot folytat, nappal csak hosszú csápjai állnak ki a lakóüregéből.

Előfordulás: Főleg a mélyebb vízben, 15 m alatt él, és egészen 150 méterig is lehúzódik. Társasan élő faj, a sziklafalak üregeiben csoportosan tanyázik.

Egyéb információk: Kisebb méretű állatokkal (csigák, kagylók, férgek) táplálkozik, melyeket kicsiny ollóival el tud ejteni. Elfogyasztja a dögöket is. Húsa ízletes, emiatt állományát túlhalászták, néha csak egészen mély vizekben található meg. Megfogásakor erőteljesen rángatózik, és testét borító hegyes tüskékkel komoly sérüléseket tud okozni. Veszély estén antennáit összedörzsölve figyelmezteti fajtársait. Halpiacokon, éttermek akváriumaiban gyakran találkozhatunk vele. Potrohát fogyasztják.

7.42. ábra Európai languszta

Magyar név: Európai homár

Latin név: Homarus gammarus

Leírás: 50-60 cm nagyságúra megnövő nagytermetű rák. Erős páncélja kékes árnyalatú, márványozott. Hosszú tapogatói vörösek. (A megfőzött állat páncélja vörössé válik.) Két hatalmas ollóval rendelkezik, melyek közül a vaskosabb a roppantó, feladata a zsákmány héjának feltörése, a másik a csípő, amellyel a feltört héjból a húst csipegeti ki.

Előfordulás: Mély vizekben, sziklafalak alatti üregekben, hajóroncsok alatt, magányosan élő rák. Kedveli a hidegebb vizeket. Lakóhelyéhez hű, mindig visszatér oda.

Egyéb információk: Éjszakai ragadozó, zsákmányát csigák, kagylók, rákok, halak alkotják, de elfogyasztja az elpusztult állatokat is. Ollói olyan erősek, hogy amputálni képesek egy emberi ujjat, emiatt a halpiacokon élve árult egyedek ollóit összekötözik. Csak élő állapotban szabad megvásárolni, mivel az elpusztult állat húsa hamarosan mérgezővé válik. Nagytermetű példányai a túlzott halászat miatt ritkák. Ízletes húsa miatt potrohát és ollóit fogyasztják. Halpiacokon és éttermek akváriumaiban egy-egy példánnyal mindig lehet találkozni.

7.43. ábra Európai homár

Tüskésbőrűek – Tengeri uborkák

Magyar név: Csöves tengeri uborka

Latin név: Holothuria tubulosa

Leírás: 40 cm-re megnövő, hengeres teste sötétbarna színű. Felületén kisebb-nagyobb nyúlványokat visel. Mozgásra szolgáló apró ambulakrális lábai a hasoldalon 3 sorban helyezkednek el.

Előfordulás: Homokos iszapos aljzaton a felszín közelétől egészen 100 m mélységig él. Gyakran tengerifű-mezőkben látható.

Egyéb információk: Táplálékát a homokban, iszapban lévő szerves anyagok alkotják. A lágy aljzatot válogatás nélkül tömi a szájába, és a benne lévő szerves anyagok kiválogatása után a tiszta homokot apró hurkák formájában kiüríti. Lassú mozgású állat, óránként 5-6 métert tud megtenni. Regenerációs képessége nagy. Szaporodási időszakban (nyáron) az addig fekvő állatok felágaskodnak, és ivarsejtjeiket kibocsátják. Több egymáshoz nagyon hasonló faj és a Földközi-tenger térségében, elkülönítésükhöz mikroszkóp szükséges. Hasonló kinézetű rokon faj a földközi-tengeri uborka (Holothuria forskali), mely zavarás esetén a kloákából fehér ragacsos fonalakat (Cuvier-féle tömlőket) lövell ki. A csöves tengeri uborka erre nem képes.

7.44. ábra Csöves tengeri uborka

Magyar név: Fekete tengeri sün

Latin név: Arbacia lixula

Leírás: 6-8 cm átmérőjű szabályosan kerek, lapított házának alapszíne piros, melyet sugárirányú sötét sávok tarkítanak. Hegyes, 2-3 cm hosszú tüskéi feketék. Hasoldalon elhelyezkedő szájnyílása nagy. Tüskék között lévő ambulakrális lábain nincsenek tapadókorongok, ezért nem vesz magára moszatokat, kagylóhéjakat.

Előfordulás: A parti sekély sziklás zónában él. A kövek, sziklák felületéről legeli le moszatokból álló táplálékát.

Egyéb információk: Színes petefészkét nyersen fogyasztják, emiatt gyűjtik, de halpiacokon nem árusítják. A hozzá nagyon hasonló kővájó süntől (Paracentrotus lividus) a szájnyílás nagyobb mérete és az ambulakrális lábak tapadókorongjainak hiánya alapján lehet megkülönböztetni. Nem fúrja ki a követ, mint a kővájó sün. A törékeny, hegyes tüskék könnyen sérülést okoznak, a sebben maradó tüskedarabokat nehéz eltávolítani.

7.45. ábra Fekete tengeri sün

Magyar név: Kővájó sün (kősün)

Latin név: Paracentrotus lividus

Leírás: 7-8 cm átmérőjű szabályosan kerek, lapított házának alapszíne egyszínű zöld. Hegyes, 2-3 cm hosszú tüskéi zöldek, barnásak, vagy sötétlilák. Hasoldalon elhelyezkedő szájnyílása kicsi. Tüskék között lévő ambulakrális lábain tapadókorongokat visel, ezért álcázásképp moszatokat, kagylóhéjakat vesz magára.

Előfordulás: Sziklás aljzaton az árapályzóna és az alatti régióban található meg. Ritkán tengerifű mezőkben is előfordul. Egészen 40-50 m mélységig lehúzódik.

Egyéb információk: Fogaival (ún. Arisztotelész lámpása) mélyedést váj a mészkősziklába, melyet tengely körüli mozgásával, tüskéivel növel. Moszatokkal táplálkozik. Éjszaka hagyja el lakóüregét, de nappalra mindig visszatér oda. Apró kövekkel, csigaházakkal, kagylóhéjakkal és moszatokkal álcázza magát. Narancssárga petefészkét nyersen fogyasztják, emiatt gyűjtik, de halpiacokon nem árusítják. A hozzá nagyon hasonló fekete tengeri süntől (Arbacia lixula) a szájnyílás kisebb mérete és az ambulakrális lábak tapadókorongjainak megléte alapján lehet megkülönböztetni. A törékeny, hegyes tüskék könnyen sérülést okoznak, a sebben maradó tüskedarabokat nehéz eltávolítani.

7.46. ábra Kővájó sün

Magyar név: Sötétlila tengeri sün

Latin név: Sphaerechinus granularis

Leírás: 12-14 cm átmérőjű szabályosan kerek, lapított házának alapszíne egyszínű lila. Tompa végű, rövid, max. 2 cm hosszú tüskéi lilák, végükön gyakran fehérek. Szájnyílása a hasoldalon helyezkedik el. Tüskék között lévő ambulakrális lábain kis fogócskákat (pedicelláriák) visel, ezért álcázásképp moszatokat, kagylóhéjakat vesz magára.

Előfordulás: Sziklás és homokos aljzaton egyaránt megtalálható. Nagyobb szemcséjű talajba néha félig beássa magát. A felszín közelétől egészen 100 m vízmélységig él.

Egyéb információk: Fogaival (ún. Arisztotelész lámpása) moszatokat legelész, de egyéb szerves törmeléket is elfogyaszt. Pedicelláriáinak egy része méregmiriggyel áll összeköttetésben, ezekkel védekezik. Emberre teljesen veszélytelen, mert a fogócskák az emberi bőrt nem tudják átszúrni, és a tüskéi is tompák.

7.47. ábra Sötétlila tengeri sün

Magyar név: Bíborcsillag

Latin név: Echinaster sepositus

Leírás: 20 cm-re megnövő, élénkvörös színű faj. Hátoldala és hasoldala egyforma színű. Általában 5 (hengeres) karral rendelkezik, de néha 4, 6 vagy 7 karú példányokat is lehet találni.

Előfordulás: Sziklás, köves aljzaton él. Sekély vízben fordul elő leggyakrabban, de egészen 200 m mélységig is lehúzódhat.

Egyéb információk: Nem ragadozó, hanem a sziklák felszínén lévő szerves törmeléket fogyasztja. Két nagyon hasonló színű és méretű faj él még a Földközi-tenger térségében, melyektől a karok felületén lévő szemölcsök elhelyezkedése különíti el. A bíborcsillag papillái rendezetlenül helyezkednek el, a vörös tengeri csillag (Ophidiaster ophidianus) szemölcsei aprók, nem láthatók, a narancssárga tengeri csillag (Hacelia attenuata) papillái pedig sorokba rendezettek.

7.48. ábra Bíborcsillag

Zsákállatok

Magyar név: Vörös zsákállat

Latin név: Halocynthia papillosa

Leírás: 7-10 cm-re megnövő vörös színű, magányosan élő faj. Ki sé beömlőnyílásainak szélén csillókoszorút visel.

Előfordulás: Leggyakrabban a köves, sziklás tengerfenék fénytől védett részein, üregekben található, de tengerifű mezőben is előfordul. Sekély íztől kezdődően egészen a mélyebb részekig előfordul. Testének gyökérszerű nyúlványaival erőteljesen tapad a sziklákhoz.

Egyéb információk: Táplálékát planktoni élőlények adják. Zavaráskor nyílásait gyorsan becsukja és összehúzódik.

7.49. ábra Vörös zsákállat

Porcoshalak

Magyar név: Nagyfoltos macskacápa (nagy macskacápa)

Latin név: Schyliorhinus stellaris (Scyllium stellare, Catulus stellaris)

Leírás: 100-150 cm-re megnövő faj. Őzbarna hátát nagy (fekete, barna) foltok tarkítják, hasoldala fehér. Bőre fogas pikkelyi miatt érdes. Két hátúszója van.

Előfordulás: Sziklás tengerfenéken él, általában a mélyebb részeket kedveli. Egészen 50-60 m mélységig lehúzódik.

Egyéb információk: Fenéklakó életmódot folytat. Táplálékát csigák, kagylók, rákok, fenéklakó halak alkotják. Félénk, emberre teljesen veszélytelen. Nevét függőleges vágású, macskáéhoz hasonló pupillájáról kapta. Szaporodáskor a nőstény kb. 20 db, kis párnácskára emlékeztető, tokba zárt petét rak le szarukorallokra. A tokot, négy sarkán lévő szőlőkacsra hasonlító nyúlvány rögzíti, melyek a vízben megszilárdulnak. A tokban lévő kis állat 8-9 hónapi fejlődés után bújik ki, ekkor mintegy 8-10 cm hosszú. A nőstény a következő évben párosodás nélkül új petéket rak le. Hasonló faj a kispettyes macskacápa (Schyliorhinus canicula), azonban ennek kisebb mérete és kis pettyei jó elkülönítő bélyegek. Húsa ehető, de nem különösebben ízletes. Halpiacokon gyakran találkozhatunk vele, de értékesítés előtt megnyúzzák, mert nagyon nehéz eltávolítani a szívós bőrt.

7.50. ábra Nagyfoltos macskacápa

Sugarasúszójú halak (csontoshalak)

Fűrészes sügerek

Magyar név: Betűs sügér (írásos sügér)

Latin név: Serranus scriba

Leírás: 20-30 cm-re megnövő, hosszúkás alakú faj. Testén függőleges sötét sávokat visel. Az oldalán látható égszínkék foltról könnyen felismerhető. Hátúszója első fele fűrészes. Farokúszója sárgás. Nevét a fej két oldalán lévő kékes, irizáló mintázatról kapta.

Előfordulás: Sziklás és homokos tengerfenéken egyaránt megtalálható, a felszín közelétől egészen 30 méter mélységig húzódik le.

Egyéb információk: Táplálékát apró rákok, puhatestűek és halak alkotják. Lakóterületét fajtársaival szemben megvédi, de más fajok egyedeivel jól megfér. Gyakran megfigyelhető, amint egy-két betűs sügér mereven figyel egy pontot a sziklás aljzaton. Ilyenkor szinte biztosan az éjszakai ragadozó polipot mustrálják. Szimultán hermafrodita, azaz olyan hímnős faj, mely egyszerre tud hím és női ivarsejteket is termelni. Ívása tavasszal, kora nyáron. Akváriumban jól tartható.

7.51. ábra Betűs sügér

Tengeri durbincsok

Magyar név: Kétsávos gyűrűskeszeg (kecskedurbincs)

Latin név: Diplodus vulgaris (Sargus vulgaris)

Leírás: 30-40 cm méretűre is meg tud nőni. Kerekded, ezüstszínű testén a fej mögött és a faroktőnél 1-1 fekete sáv húzódik.

Előfordulás: Sziklás aljzat felett kis rajokat alkot, tengerifű mezők felett is előfordul. Már sekély vízben is megtalálható, de 20-50 m mélységig is lehúzódhat.

Egyéb információk: Táplálékát planktoni élőlények, kis fenéklakó rákok és férgek alkotják. Szaporodási időszaka októberre esik, de a fajra jellemző foltok csak 4 cm testhossz elérése után jelennek meg. Nagyon gyakori faj. Jellegzetes sávjai miatt más fajjal össze nem téveszthető. Húsa ízletes.

7.52. ábra Kétsávos gyűrűskeszeg

Korallsügérek

Magyar név: Barna korallsügér (baráthal)

Latin név: Chromis chromis

Leírás: 15 cm nagyságúra nő meg. Teste ovális, mellúszója nagy, hasúszói egyik úszósugara megnyúlt. Nagy pikkelyeket visel, melyeknek széle sötétebb. A kifejlett egyed sötétbarna, majdnem fekete. A fiatal példányok alapszíne szintén barna, de a fejen és a testen égszínkék sávokat viselnek kb. 1-2 cm-s méretig.

Előfordulás: Fiatalkorában, csoportosan sziklák üregeinek védelmébe húzódik, a kifejlett állatok nagy rajokat alkotnak a nyíltvízi részeken. Ritkán látható 25 m alatt.

Egyéb információk: Táplálékát planktoni élőlények adják. Párzási időszaka június, július hónapokra esik, az ívóhely általában 2-15 m közötti sziklás, néha mélyebben fekvő homokos rész. A hímek egy kis területet tisztítanak meg, és védenek. Jellegzetes ugráló mozgással próbálják meg felhívni magukra a figyelmet. Az nőstények csak rövid ideig tartózkodnak az ívóhelyen, de a tejesek védik az ikrákat. Úszóikkal friss vizet legyeznek rájuk, az ikrarabló halakat elzavarják. A kikelt kis, neonkék ivadékok sziklák, üregek védelmében húzódnak meg, és csak nagyobb korukban úsznak ki a nyíltvízi részekre.

7.53. ábra Barna korallsügér

Ajakoshalak

Magyar név: Közönséges szivárványhal

Latin név: Coris julis (Julis giofredi)

Leírás: Megnyúlt, hosszúkás testű, 20-25 cm-re megnövő faj. Szája előrenyújtható, benne apró fogak ülnek. Pikkelyei aprók. A tejesek, ikrások színezete jelentősen eltér egymástól. Nevét a domináns hímek szép színeiről kapta. Az öreg tejesek háta élénkzöld, vagy kékes, hasuk fehér, oldalukon egy narancssárga, cakkos szélű sáv látható, a hátúszó első része narancssárga, kék, fehér foltot visel. Az ikrások és fiatal hímek háta barnás, hasuk fehér, oldalukon egy sárgás sávot viselnek. Mivel fejlődésük során nemet váltanak, a közbülső állapotokban a fenti színek sok variációja fordul elő.

Előfordulás: Sziklás tengerfenék felett, főleg sekély vízben lehet találkozni vele, de 120 m mélységig is lehatol. Tengerifű mezőkben is él.

Egyéb információk: Nagyon aktív, mozgékony, nem félénk hal. Szinte kézzel is meg lehet fogni, annyira kíváncsi. Táplálékát apró férgek, rákok, puhatestűek alkotják. Csak nappal látható kis csoportokba verődve, éjszakára, farka erőteljes csapásaival a homokba ássa magát. A szivárványhal (mint az ajakoshalak általában) fejlődése során megváltoztatják nemét. A bevezető fázisban ikrás, később pedig tejessé alakul át. Akváriumban könnyen tartható, 8 évet is élhetnek. Más fajjal összetéveszteni nem lehet.

7.54. ábra Közönséges szivárványhal

Nyálkáshalak

Magyar név: Csíkos nyálkáshal

Latin név: Parablennius gattorugine (Blennius gattorugine)

Leírás: 20-30 cm méretet is elérhet. Barnás színű testét az úszókra is kiterjedő függőleges sötét csíkok díszítik. Szemei felett 1-1 bokorszerűen elágazó tapogatót visel. 1 hosszú hátúszója van.

Előfordulás: Sziklás tengerfenék moszatokkal borított részein 3-30 m közötti régióban él. Résekben, kisebb lyukakban húzódik meg, de állandó lakóürege nincs.

Egyéb információk: A legnagyobb termetű nyálkáshal faj a Földközi-tenger térségében. Pikkelyei nincsenek, testét nyálka fedi (innen ered neve is). Úszóhólyagja nincs, az aljzaton előretolódott hasúszóin és mellúszóin támaszkodik. Táplálékát fenéklakó apró élőlények, csigák, rákok, kagylók, mohaállatok, tüskésbőrűek, zsákállatok alkotják. Íváskor a tejes őrzi az üregbe rejtett ikrákat, melyeket több nőstény is lerakhat ugyanazon területre. 9 évig is élhet.

7.55. ábra Csíkos nyálkáshal

Sárkányfejű halak

Magyar név: Kis sziklahal

Latin név: Scorpaena porcus

Leírás: Maximális mérete 37 cm legnagyobb súlya 0,9 kg. Zömök, erős teste oldalról kissé lapított, háta enyhén ívelt. Nagy fején és kopoltyúfedőjén erős tüskéket visel, innen ered a család elnevezése is (sárkányfejű halak). A fejtetőhöz közel lévő, enyhén ovális szemei nagyok, felettük 1-1 (a szem átmérőjével megegyező méretű) tollszerű tapogatót visel, melyek a fejre is simulhatnak, ilyenkor nehéz észrevenni azokat. Kissé felső állású szája nagy és széles. Testén kis bőrfüggelékeket visel, melyek azonban soha nem találhatók az állon (ez faji elkülönítő bélyeg a nagy sziklahaltól). Erősen ülő pikkelyei kicsik. Úszóhólyagja nincs. Színezete változatos, szürkésbarnától a vörösig terjed. Testét szabálytalan sávok és foltok borítják, melyekkel az aljzat mintázatához illeszkedik.

Előfordulás: Sziklás és homokos, moszatokkal benőtt fenéken, valamint tengerifű mezőkön egyaránt él. 0-800 m között található meg. Nappal sziklaüregekben rejtőzik, éjjel indul el zsákmányt szerezni.

Egyéb információk: Táplálékát főleg fenéklakó rákok és halak alkotják. Nagy sávozott mellúszóit az aljzaton való közlekedésre is használja zsákmánya becserkészésénél. Bőrét rendszeresen levedli. Hátúszójának első része hegyes, kemény és méregmiriggyel összeköttetésben álló töviseket visel. Szúrása fájdalmas (lásd Veszélyes tengeri élőlények rész). Ikráit zselészerű állományba ágyazza, mely lebeg. Akváriumban jól tartható. Húsa ízletes, halpiacokon nagyon gyakori. Mesterséges szaporítását Magyarországon oldották meg először.

7.56. ábra Kis sziklahal

Tűhalfélék

Magyar név: Hosszúorrú csikóhal (pettyes csikóhal)

Latin név: Hippocampus ramulosus (Hippocampus guttulatus)

Leírás: 12-15 cm hosszú, pikkely nélküli testét különálló gyűrűkből felépülő bőrpáncél merevíti, emiatt úszása nehézkes, előrehaladása a mell és a hátúszó segítségével történik. Szája csőszerű szívószáj. Has és farokúszója nincs, farka fogófarokká alakult. Fejét és hátát sörényszerű bőrfüggelékek díszítik. Színe változatos, sárga, zöldessárga, zöld, vagy akár fekete is. Néha világosabb pettyekkel tarkított.

Előfordulás: Tengerifű mezőn, vagy moszatokkal benőtt aljzaton, a növényeken vagy nagyobb szivacsokon kapaszkodik. Sekély vízben él, 1-10 m közötti régióban található meg. Sokkal ritkábban sziklás részeken, kisebb üregekbe rejtőzve is előfordul.

Egyéb információk: Táplálékát apró planktoni lények alkotják, melyet csőszerű szájával szippant be. Szaporodása érdekes, az ívást bonyolult násztánc előzi meg. Az ikrás és a tejes farkukkal összekapaszkodnak, és felúsznak a felszínre, majd visszasüllyednek. Ez többször megismétlik. A csikóhalak (és a tűhalak) különlegessége, hogy a megtermékenyített petéket a hím a hasoldalon található költőtasakjában 4-5 hétig őrzi, egészen a kikelésig. Emiatt úgy tűnik, mintha a hím szülné meg a kicsinyeket. A kis (10-15 mm-s) halaknak először fel kell úszniuk a felszínre, hogy úszóhólyagjukat levegővel tudják megtölteni. Közeli rokon faj a rövidorrú csikóhal (Hippocampus hippocampus = Hipocampus brevirostris, Hipocampus antiquorum), melyet könnyű elkülöníteni, mert nem visel sörényszerű függelékeket. Tengerparti emlékként való túlzott gyűjtése miatt állománya nagyon megritkult. Bár tengerparti üdülőhelyeken árusítják a kiszárított csikóhalakat, nem szabad elfelejteni, hogy minden csikóhal faj védett!

7.57. ábra Hosszúorrú csikóhal