MÓDSZERKOSÁR

2.3. Az irányított tanulmányi séták módszerei és példái

A rövid időtartamú kirándulási tanulmányok szervezeti formája a tanulmányi séta, ami leginkább a környezet- és természetismeret tanulásának időszakában fordul elő, pedig felső tagozatban, sőt a középiskolában is lenne létjogosultsága, különösen azért, mert könnyen összeegyeztethető a hagyományosan tanítási órákban szerveződő tanulási folyamattal. Talán a séta elnevezés nem tűnik elég tudományosnak, ezért nem így nevezik a tanítási mindennapokban a közvetlen környezet megismerésére irányuló egy-két órás tereptanulmányozást. Leginkább arra való, hogy a gyerekek rövid idő alatt élményszerűen ismerjék meg, fedezzék fel a közvetlen környezet földrajzi jellegzetességeit. Éppen arra irányíthatja rá a figyelmüket, hogy számtalan dolog van, amit noha nap mint nap észlelnek, mégsem tudnak róla, mert nem válik tudatossá. Ugyanakkor a tanulmányi séta kiváló szervezeti forma a hagyományos iskolarendszeri keretek között is, hiszen könnyen beilleszthető a tanulási folyamatba.

2.3.1. Tanári vezetéssel irányított tanulmányi séta

A tanulmányi séta hagyományos módja során a pedagógus megmutatja és megmagyarázza a gyerekeknek, hogy mit kell látniuk, hallaniuk, érezniük az adott térben. Különösen az eredményes megfigyelési módszerek elsajátításának időszakában fontos, hogy a tanulók segítséget kapjanak a környezeti érzetek, benyomások, információk földrajzi szempontú szelektálásban, a szakmai lényeg valóságból való kiragadásában és a valóságelemek „szakértő” értelmezésében.

Feladat

Célja: példákat mutatni a tanulóknak arra, hogy mit kell megfigyelni és mire kell figyelni a tereptanulmányozás során.

Helye a tanyagban: 6–10. évfolyam, tematikusan nem illeszthető.

Helyszín: Kengyel, Bagi-domb (kunhalom).

Időtartam: 45 perc.

Módszer: kisebb tanári problémafelvetések sorozatával irányított megfigyelés.

Feladatleírás

  • A tanulók a tanulmányi sétán messziről megpillantják a kunhalmot a tájban. A tanár felteszi a kérdést, hogy mi lehet az. Nem elég találgatniuk a tanulóknak (például domb, vulkáni kúpocska), hanem meg is kell indokolniuk, hogy miből gondolják. A kérdés megválaszolását nem zárják le, csak felfüggesztik.

  • Majd az a feladatuk, hogy lerajzolják, milyennek gondolják az előttük álló képződmény alaprajzát. Felmutatják egymásnak a rajzaikat, de nem beszélik meg.

  • A tanár felteszi a kérdést: Miként különül el a környezetétől? A tanulók háromféle távolságból és módon adnak választ a problémára: távolról, a képződmény tövének körbejárásával, végül a tetejéről. Megfigyelésük alapján listát készítenek az elkülönülési módokról (például a növényzet mérete, jellege, a növényfajok, talajszerkezet).

  • Ezt követően meg kell becsülni a képződmény méretét, amihez tisztázniuk kell, hogy mit jelent a méret (például magasság, alapterület, szélesség). Megvitatják, hogy milyen módszerrel lehetne megbecsülni azt, majd a módszerekben való közös megállapodást követően meghatározzák a magasságát (például viszonyításos becsléssel ismert méretű terepi elemekhez), a kerületét (például körbejárással lépésszám alapján) (2.1. kép) és a területét (például méréssel és számítással).

  • A kunhalom-bejárás során szerzett tapasztalatokat úgy beszélik meg, hogy újra visszatérnek a problémafelvető kérdésekhez. Kiválasztják a helyes válaszokat, megoldásokat, és megmagyarázzák, hogy mi lehet a különböző válaszok oka, mire kellett volna jobban figyelni. Ebben a mozzanatban a tanár háttérbe vonulva figyel, fontos, hogy a tanulók önállóan és közösen szembesítsék valóságban szerzett tapasztalataikat az előzetes elképzeléseikkel.

2.1. kép. A kengyeli kunhalom körbejárása tanulmányi sétán (fotó: Farkas B. P. 2012)

2.3.2. Feladatlappal irányított tanulmányi séta

Tanulástechnikai szempontból hatékony, ha a megismerési folyamatot a tanár nem személyesen irányítja, hanem a tananyag tartalmának és képességfejlesztési céljainak megfelelő szempontok alapján összeállított feladatlappal. Amikor a gyerekek feladatlappal a kezükben járják a terepet, úgy érzik, hogy szabadabban dolgozhatnak (nincs közvetlen tanári kontroll), így izgalmasabban élik meg a valóságfelfedezési feladatot. Persze ez az érzés csak részben reális, hiszen a feladatlap nagyon is célzatosan építi fel a tanulási folyamatot. A sétákhoz készített feladatlap lehet kötött, ha zárt kérdésekre kell válaszolni, vagy apróbb utasítások sorozatát végrehajtani (hasonlóan a munkafüzeti feladatmegoldás irányításához). Az élményszerű megismerés természetéhez azonban jobban illenek az átfogó jellegű, nyílt feladatokat tartalmazó feladatlapok.

Feladat

Katona Zsolt földrajz szakos tanárjelölt ötlete alapján.

Célja: a térbeli tájékozódó képesség fejlesztése.

Helye a tanyagban: 7-8. évfolyam, tananyagba közvetlenül nem illeszkedik.

Helyszín: Budai-hegység, Ördög-orom.

Időtartam: 1,5-2 óra.

Módszer: a terepmegismerés feladatlapos irányítása nyílt feladatokkal.

Feladatleírás

  1. Tanulmányi séta: a tanulók 4-5 fős csoportokban tevékenykednek a terepen, a séta során különböző útvonalakat járnak be és eltérő feladatokat oldanak meg (2.2. kép). A 2.4. ábra térképvázlatán számokkal vannak jelölve a földrajzi szempontból érdekes terepelemek.

  2. A tapasztalatok feldolgozása: a sétát követő tanítási órán a terepi csoportok helyett olyan új csoportok jönnek létre, amelyekben minden korábbi csoportból egy-egy tag képviselteti magát. Térképet készítenek a területről a terepi séta során felvett adatok alapján, méretaránnyal, jelkulccsal, az útvonalak irányadatainak, az objektumok, illetve azok koordinátáinak, a növényzetre és a kőzetekre vonatkozó információk feltüntetésével.

2.4. ábra. A tanulmányi séta útvonalainak térképe (forrás: Google-térkép)

2.2. kép. Szintezési pont elhelyezésének megfigyelése

Csoportfeladatok

  1. csoport útvonala: Edvi Illés út – Nőszirom utca – turista út – Edvi Illés út

    Feladat: Járjátok be a megadott útvonalat a térkép segítségével! Jegyezzétek fel a legjellegzetesebb tereptárgyakat (például kőfejtő, növénytársulás)! Határozzátok meg a tereptárgyak irányát mindig az előzőhöz képest iránytű segítségével! Becsüljétek meg a közöttük lévő távolságokat!

  2. csoport útvonala: Edvi Illés út – Nőszirom utca – Kőfejtő

    Feladat: Járjátok be a megadott útvonalat a térkép segítségével! Jegyezzétek fel a legjellegzetesebb tereptárgyakat (például facsoport, emlékmű)! Határozzátok meg azok irányát az előző objektumhoz képest GPS segítségével! Mérjétek meg a közöttük lévő távolságokat!

  3. csoport útvonala: Magasúti lejtő – Nőszirom utca – Kőfejtő

    Feladat: Járjátok be a megadott útvonalat a térkép segítségével! Jegyezzétek fel a legjellegzetesebb tereptárgyakat (például emléktábla, jellegzetes fa)! Határozzátok meg azok tényleges földrajzi fekvését GPS segítségével! Mérjétek meg a közöttük lévő távolságokat!

  4. csoport útvonala: Magasúti lejtő – Adorján utca – Kikerics utca – Magasúti lejtő

    Feladat: Járjátok be a megadott útvonalat a térkép segítségével! Jegyezzétek fel a legjellegzetesebb tereptárgyakat (például sziklafal, védett fa)! Határozzátok meg azok irányát az előző objektumhoz képest iránytű segítségével! Becsüljétek meg a közöttük lévő távolságokat!

  5. csoport útvonala: Edvi Illés utca – Nőszirom utca – Kőfejtő – Magasúti lejtő – Sün utca – Edvi Illés utca

    Feladat: Járjátok be a megadott útvonalat a térkép segítségével! Jegyezzétek fel a legjellegzetesebb képződményeket (például kőzetek, növényzet)! Azonosítsátok az ismertető leírásban szereplő objekumok helyét, és jelöljétek be a térképvázlatba!

2.3.3. Probléma által irányított tanulmányi séta

A felfedezéses tanulás módszertani elvei alapján maradandó tudásra akkor tehetnek szert a gyerekek, ha tanulásuk mintegy önmaguk igazolása, és az újonnan szerzett tapasztalat, ismeret beépül a meglévő tudásrendszerükbe. Ez alapján a tanulmányi séta kapcsán érdemes az alábbi tanulási utat bejárni (2.5. ábra):

  1. Előkészítés:

    1. A tanár tervező és előkészítő munkája, felkészülése.

    2. A tanulói kíváncsiság felkeltése: kérdéseket generáló tevékenységek (például egy tapasztalati probléma felvetése, bizonyítékot vagy cáfolatot adó „nyomozásos” vagy ok-okozati magyarázatot kereső „felderítős” feladat).

    3. Feltételezések vagy előlegezett magyarázatok megfogalmazása a tanulók által.

  2. Tanulmányi séta: tények, bizonyítékok gyűjtése és rögzítése tanulói megfigyelés során (például észlelés, mintagyűjtés, listakészítés, mérési adatok táblázatos rögzítése).

  3. Tapasztalat-feldolgozás:

    1. A tapasztalatok megbeszélése, értelmezése különböző szempontok alapján

    2. A felfedezések és magyarázatok ismertetése másokkal (például elbeszélés, fotóalbum bemutatása, tablókészítés).

2.5. ábra. A probléma által irányított tanulmányi séta tanulási környezete (Makádi M. 2013)

Feladat

Ötlet: www.nhmus.hu/modules/KozmuvelodesMuzped/NatEu/Eletnyomokaterepen.pdf

Célja: a tanulók ráébresztése arra, hogy környezetünkben nem tudunk minden élőlényt megfigyelni, de nyomaikból következtethetünk a jelenlétükre.

Helye a tanyagban: 5. évfolyam. Természetismeret – Élőlények körülöttünk.

Helyszín: az iskola környéki park / kiserdő.

Szükséges eszközök: kézinagyító, csipesz, zsebkés, papír, ceruza, nejlonzacskók, kis gyűjtődobozok, digitális fényképezőgép.

Feladatleírás

  1. Előkészítés: a tanár arra kéri az egyik tanítási óra végén a tanulókat, hogy mondjanak példákat arra, milyen nyomokat hagynak ők maguk után a környezetükben. Majd házi feladatként tegyék fel ugyanezt a kérdést a környezetükben élő felnőtteknek. A következő órán arról beszélgetnek, hogy miféle károkat okoztak nekik állatok (például megcsípték a szúnyogok, az egerek megrágták a pincében a krumplit).

  2. Tapasztalatszerzés: a kiscsoportoknak (3-6 fős) az a feladatuk, hogy a bejárt területen gyűjtsenek közvetett bizonyítékokat különféle állatok jelenlétére. Használhatnak egyszerű eszközöket (például kézi nagyítót, csipeszt, bicskát). Csak az állatok begyűjtött nyomaival (például gubacs, hernyó rágta levél, levedlett kitin, csigaház), vagy azok rajzával, fotójával (például kutyalábnyom, madárfészek, ürülék), hangfelvételével bizonyíthatnak.

  3. Tapasztalat-feldolgozás: a sétát követően a tanteremben a csoportok kiteregetik a bizonyítékaikat, megszólaltatják a hangokat (és beírják egy-egy szövegdobozba), illetve kivetítik a képeket az interaktív táblán. Az osztály jellegük szerint csoportosítja a bizonyítékokat (például táplálkozási, mászási, ivadékgondozási nyomok). Majd újabb rendszerezést végeznek aszerint, hogy vajon hasznosak vagy kárt okozók ezek a tevékenységek. Előbb-utóbb eljutnak ahhoz a problémához, hogy kinek, minek a szempontjából kell, lehet ezt megítélni, és hogy közöttük ellentmondások is lehetnek (például a szú kárt tesz a bútorban, de az erdei életközösségben gyorsítja a szerves anyag lebomlását).

  4. Közkinccsé tétel: záró mozzanataként „élő” plakátot készítenek „Állati nyomozó” címmel, amelyen az állati tevékenységekről begyűjtött nyomokat rendszerezik az ember, a társadalom és az élővilág szempontjából. A plakátot elhelyezik az iskola folyosóján.

2.3.4. A tanösvények mint a tanulmányi séták lehetséges helyszínei

A szabadégi földrajzoktatás – és egyúttal a környezeti nevelés – számára kiváló lehetőséget nyújtanak a tanösvények, amelyekből több mint 400 van Magyarországon, igaz, ezek egy jelentős része nem, vagy nem csak a földtudományi ismeretek elsajátíttatására, megkedveltetésére, megértetésére szolgál. A tanösvény az elfogadott és széles körben elterjedt megfogalmazás szerint olyan tematikus útvonal, terepi bemutatóhely, amelyen egy turistaútvonalra felfűzve általában táblák vagy egy kiadvány, esetleg együttesen mindkettő segítségével mutatják be az érintett terület természeti és kulturális örökségét, valamint azok megőrzésének fontosságát és módját. E célból a tanösvény mentén megállóhelyeket, „állomásokat” létesítenek, ahol lehetőség nyílik a látogatók önálló, aktív ismeretszerzésére. A tanösvények a természet alkotóelemeit, a közöttük érvényesülő kapcsolatokat és folyamatokat a maguk valóságában, természetes körülmények között mutatják be. Pedagógiai szempontból lényeges, hogy irányított megfigyelésre késztetnek. Két alapvető típusuk van: a tájékoztató táblás, ahol az egyes állomásokon szövegekkel-képekkel ellátott táblák tüntetik fel a hozzájuk kapcsolódó ismereteket, és az ún. „karós-füzetes” tanösvény, ahol a bemutatandó objektumok, jelenségek, érdekességek helyszínén számok (például egy számozott karó) találhatók, amelyekhez a tudnivalók egy erre a célra szerkesztett és kiadott tájékoztató füzetből olvashatók el. Az oktatásban a táblás megoldás a kedveltebb, mert a tanulóknak könnyebb figyelni egy ábrákkal, térképekkel tarkított, nagyméretű, színes összefoglalás előtt elhangzó tanári magyarázatra, mint a füzetben keresgélve követni az elhangzókat.

Tanulási szempontból az a jó tanösvény, ahol a látnivalók egy vezérgondolatra felfűzve, logikailag meghatározott rendben kerülnek bemutatásra, hiszen jobban hozzájárulnak a rögzítéshez, mint egy témáról témára rendszertelenül ugráló ismeretközlés esetében. Jóval könnyebb megfigyelési szempontot adnia a tanárnak, a tanulóknak is könnyebb rendszerezetten feljegyezni a megfigyeléseiket. Még nagyobb egy tanösvény hatékonysága, ha ún. vegyes típusú, tehát vannak kihelyezett táblák és van részletes és tartalmas útmutató füzet is. Tanítási-szakmódszertani szempontból a leghatékonyabb, ha a tanösvény foglalkoztató jellegű, azaz ha bejárása során az egyes állomásokon különböző játékos és interaktív feladatokat kell megoldani. A feladatmegoldás történhet helyben, például a táblára helyezett kérdés megválaszolásával vagy feladat megoldásával, de még jobb – főként az általános iskolás korosztály esetében –, ha a tanösvényhez egy munkáltató munkafüzet tartozik. Ilyen füzet híján az előkészületek során a tanár a terepet többször végigjárva maga tervezze meg, milyen munkáltató feladatokat ad az egyes állomásokon, illetve még jobb, ha maga szerkeszt feladatlapot.

A meglátogatandó tanösvény kiválasztásakor nyilván meghatározó a földrajzi közelség, ám még egy szempontot érdemes érvényesíteni: az útvonal hossza álljon arányban a nyújtott ismeretek mennyiségével. A terepi „földrajzórák” esetében nyilván a földrajzi tananyaghoz valamilyen módon kapcsolódó tematikát feldolgozó tanösvények a leghasznosabbak, olyanok, amelyeken a terepi bemutatással egy adott képződménytípus jól megismertethető, létrehozó folyamatai jól szemléltethetők (például a vulkánosság fogalmait, menetét, termékeit, formakincsét bemutató tanösvények a Ság, a Kis-Salgó vagy a Somos-kő térségében). A tanösvények a földtudományi értékek megőrzésének fontosságára is nevelnek, meg kell értetni a tanulókkal, hogy az élettelen természet elemei (például egy sziklaalakzat, egy látványos vízmosás) éppen úgy veszélyeztetettek, mint az élővilág elemei, hogy az ilyen képződmények fennmaradása éppen olyan fontos, mint mondjuk a békáké vagy az énekesmadaraké. Ugyanakkor nem szabad elfeledni, hogy a környezeti nevelés része a természet élő elemeinek, és még tágabban a táji és a természeti értékek komplex bemutatása is, így a helyes ökológiai szemlélet kialakításához a növény- és állatvilággal, az életközösséggel, a tájjal foglalkozó táblákat mint információforrásokat is be kell vonni a feladatokba. Még fontosabb, hogy ember és táj kapcsolata, az ember természetátalakító tevékenysége, ennek tájformáló szerepe is bekerüljön a megfigyelendő és megtárgyalandó kérdések közé. Legyenek tehát analitikus szempontú és integratív, szintetizáló szempontú feladatok, megfigyelési szempontok is abban a feladatsorban, amit a tanulók a tanösvény végigjárása előtt vagy alatt megkapnak. Törekedni kell a komplex, holisztikus szemléletmód kialakítására, a fenntarthatóság gyakorlati szempontjainak érvényesítésére is.

A tervezést elősegítheti, ha a tanár felméri, mely csoportba sorolható a végigjárni szándékozott tanösvény. Vannak ugyanis komplex környezetismereti tanösvények, amelyek célja a táj, s benne a természeti és az ember által létrehozott tájelemek minél sokoldalúbb bemutatása, a komplex ökológiai szemlélet kialakítása, amiben a részelemek bemutatása jellemzően kisebb részletességű. A tematikus tanösvények célja viszont a tájelemek egy-egy típusának magasabb szintű bemutatása, így beszélhetünk földtani tanösvényről, növénytani tanösvényről, erdészeti tanösvényről stb. A tanösvények lehetnek tovább helyismeretiek, azaz az útvonal környékén fellelhető egyedi értékeket bemutatók, melyek egyik fontos célja a hely sajátosságaira való figyelemfelhívás.

A tanösvények aszerint is csoportosíthatók, hogy rövid (maximum 2-3 km-es), könnyű, közel sík terepi útvonalak-e (azaz „séta” jellegűek-e), vagy hosszabbak és helyenként nehezebb terepszakaszokkal tarkítottak-e. Nyilván egy tanulócsoport számára az utóbbiak nem jelentenek különösebb nehézséget, viszont fokozhatják a foglalkozás élményszerűségét. A fizikai megterhelés hiánya a rendetlen magatartásra is több lehetőséget kínál, mint amikor egy diáknak leköti az energiáit, hogy valamilyen fizikai teljesítményt kívánó nehézséget kell leküzdenie. Ugyanakkor figyelni kell arra, hogy a megteendő út ne legyen balesetveszélyes. Nyilván egy tanösvényt nem terveznek különösebben balesetveszélyes helyre és úgy építenek ki, hogy az veszélytelen legyen, ám ha nem tartják karban és a természet „megdolgozza”, akkor bizony mégis balesetveszélyes lehet (például ha meredek terepen kiépített lépcsőket az erózió „elegyengeti” és az esőzés fellazítja, akkor könnyű megcsúszni és elesni).

Egy tanösvényen való foglalkoztatás természetesen akkor igazán eredményes, ha összekapcsolódik a környezeti nevelés egyéb eszközeivel (erdei iskolával, nemzeti parki vagy tájvédelmi körzeti látogatóközpontok, erdészeti oktatóközpontok felkeresésével, természetvédelmi célú és szemléletű kiállítások meglátogatásával stb.). A pedagógusnak törekednie kell arra, hogy a programok kivitelezése során a hagyományos tanulási formáktól eltérő élménypedagógiai, projektpedagógiai és más korszerű, interaktivitásra törekvő, munkáltató tanulásszervezési formákat alkalmazzon.

Hosszuk általában 1,5-3 km, az állomások távolsága átlagban 700-750 m. Az előkészítés során figyelembe kell venni, hogy az útvonal hossza és nehézségi foka jelentős mértékben meghatározza a bejárás időtartamát. Elvileg reálisan 2-3 km/óra átlagos sebességgel számolhatunk, de a bejárás időtartama alapvetően az egyes állomásokon eltöltött időtől függ, aminek a hosszát célszerű előre pontosan megtervezni. Nem szabad elfeledni, hogy a tanulók figyelmét nem lehet órákon át fenntartani, ezért fontos, hogy a jól kiépített túraútvonal mentén elhelyezett, a pihenést, uzsonnázást szolgáló épített elemeket (padok, asztalok, esőházikók, esetleg játszóterek – ma már egyre nagyobb számban találhatók ilyenek) a tanár betervezze a tanösvény bejárásnak forgatókönyvébe.

A tanösvények felkeresésének egyik legfontosabb célja a természeti értékek létezésének és fogalmának tudatosítása. A környezeti nevelés része még annak megértetése, hogy a természethez alázattal kell közeledni. A természetjárásnak betartandó szabályai vannak, amit afféle tízparancsolat formájában meg kell ismertetni, és nem utolsó sorban el kell fogadtatni a tanulókkal. Ez lehet érzelemre ható, mint például a jól ismert „erdő fohásza”, vagy az ilyen alapvető jelszavak, mint hogy „kirándulásod során csak a lábnyomodat hagyd az erdőben, és csak az emlékeidet vidd magaddal!” sokszori emlegetése, bevésése ; de lehet egy a tanár által kidolgozott egyszerű kívánság- és szempontrendszer is (Fajlmelleklet_2.1_Viselkedes ) .

2.4. A tanulmányi kirándulások szervezése és módszertani példái

2.4.1. A tanulmányi kirándulások helye a tanulási folyamatban

A tanulmányi kirándulás a földrajztanítás alkalomszerű és a tanítási óráktól lényegesen eltérő körülmények között lebonyolított szervezeti formája. Csak akkor válik hasznos tudásszerző tevékenységgé, ha tartalma és tanulási környezete szervesen illeszkedik a földrajzi tanulmányok egyes tanéveinek és a tantárgy egészének tananyagába, támaszkodik a tanulók előzetes ismereteire és képességeire, ugyanakkor az új elméleti tananyag tanulását a terepen élményszerű körülmények között szerzett tényekkel, tapasztalatokkal és problémákkal készíti elő. Elméletileg a kirándulások egymásra épülése biztosított az iskolai pedagógiai programok által, hiszen összeállításakor a nevelőtestület közösen alakítja ki és rögzíti az iskolában szervezendő tanulmányi kirándulások elveit és rendszerét. Ez alapján a földrajztanár a helyi tanterv készítésekor kialakítja az egyes évfolyamok kirándulásokon feldolgozandó témáit úgy, hogy azok szolgálják az elméleti tananyag, a gyakorlati tudásszerzés és a képességfejlesztési célok megvalósulását, majd a földrajzi tantárgyi programban (tanmenetben) időben is elhelyezi azokat. Sajnos azonban a mindennapokban gyakran sérül a pedagógiai és szaktárgyi logikai rendben felépített terv, mert az aktuális helyzet „felülírja” a tervezést. Gyakran nem is gondolnak arra, hogy ez milyen szaktárgyi tartalmi és tanulástechnikai problémákat (leginkább hiányosságokat) okozhat a későbbiekben a tanulók számára.

Azokban az iskolákban, ahol hosszabb időn keresztül részesei ugyanazon tanulási környezetnek (például hat vagy nyolc osztályos gimnázium), általában azt az alapelvet választják, hogy minden évben más jellegű tájra irányuljanak a kirándulások, s így az iskolaévek alatt szerezzenek a tanulók átfogó képet a hazai földről (esetleg kitágítva a magyarság életteréről). Ez természetesen helyes célkitűzés, de alig van összefüggésben a földrajzi tananyaggal, és mégkevésbé az életkorokkal (is) összefüggő fejlesztési folyamattal. Ezért a kirándulási rendszer felépítésekor nem a területi elvekből kellene kiindulni (például egyre távolabbra a lakóhelyi tájtól), hanem a tanulók képességeinek szintjéhez igazított megismerő tevékenységekre helyezni a hangsúlyt. Természetesen ennek nehézsége, hogy sok évvel előbbre nehezen tervezhető, csak az általános életkori sajátosságokhoz igazítható.

2.4.2. A földrajztanár tennivalói a kirándulások megvalósításával kapcsolatban

A tanulmányi kirándulás tanulmányi sikere nagyban múlik a tanár tudatos tervező és szervező munkáján, amelynek alapvető lépései a következők (2.6. ábra):

  1. A tervezés – A tanár a helyi tantervben rögzített program alapján megtervezi, összeállítja a földrajzi tanulmányi kirándulás programját. A kirándulást vezetőnek azonban arra is gondolnia kell, hogy a fél-egynapos tevékenység a gyerekek tudásának gyarapítása érdekében történik, akiknek véges a befogadó képességük. Bármennyire is szeretne minden, földrajzi szempontból fontos dolgot megmutatni, nem tudnak még a terepen sem hosszú ideig és egyszerre többfelé figyelni.

  2. A szervezés – A tanár megválasztja a kirándulás pontos időpontját. Kellő időben megvásárolja a közlekedési jegyeket, esetleg megrendeli a különjárati autóbuszt. Ha a program igényli, felveszi a kapcsolatot a meglátogatni kívánt intézménnyel, üzemmel, egyezteti az időpontot, tartalmi és pedagógiai-módszertani elképzeléseit. Előzetes költségvetést készít, amit az iskola vezetőségével és a szülőkkel is egyeztet.

  3. A tanár felkészülése – A szakkönyvek, a világhálós honlapok és a térképek tanulmányozása után végigjárja az útvonalat, mert csak így tudja biztonságosan irányítani a gyerekeket a terepen, így képes értelmesen és hasznosan felhasználni a rendelkezésre álló időt, a foglakozásoknak megfelelő helyszíneket kiválasztani. Megtervezi a foglalkozásokat, és előkészíti a szükséges eszközöket (például térképvázlatokat rajzol, összeállítja és lefénymásolja az egyéni vagy csoportoknak szóló feladatlapokat), és fel kell készülnie a tényleges mondandójára is.

  4. A tanulók felkészítése – A foglalkozás akkor lesz sikeres, ha előtte a tanulók megismerik a célját, az útvonalát és a programját, hiszen lelkileg (és lehet, hogy ténylegesen is) fel kell készülniük arra. A gyerekek érdekeltebbé tehetők a felkészülésben, ha előzetes, önálló feladatot kapnak (például utánanéznek néhány problémának, adatokat gyűjtenek vagy kiselőadást állítanak össze egy-egy látnivalóval kapcsolatban).

  5. A lebonyolítás – A tanár a terveknek megfelelően vezeti a foglalkozást, de alkalmazkodnia kell a váratlan eseményekhez (például programot módosít a kedvezőtlen időjárás vagy technikai probléma miatt) és a tanulókhoz is (például figyelembe veszi fáradásukat, érdeklődésüket).

  6. A tapasztalatok összegzése, értékelése – A kirándulás végén vagy a következő földrajzórán a tanulók megfogalmazzák tapasztalataikat, a munkacsoportok beszámolnak az elvégzett feladataikról, és közösen levonják a következtetéseket. A tanár pedig a tananyagba illeszti, rögzíti az újonnan szerzett tudást, a tanév során többször visszautal a tapasztalatokra. Értékeli a tanulói munkavégzést és magatartást, a legjobb tanulói alkotásokat (rajzokat, beszámolókat, fényképeket stb.) pedig közkinccsé teszi (például kifüggeszti a faliújságra).

2.6. ábra. A tanulmányi kirándulás tanári és tanulói munkamenete (Makádi M. 2013)

2.4.3. Példák városi tájékozódási képességet fejlesztő kirándulásokra

A város sajátos fajtája a terepnek, amelynek tapasztalati alapú megismerése elmaradhatatlan a földrajzi képzésben. Mivel az antropogén valóság alapjaiban más összefüggésekről szól, mint a természeteshez közeli, a megtapasztalásának is más módszerek során kell történnie. A tapasztalati tanulás ebben a földrajzi térben inkább a térbeli orientációra irányul, annak társadalmi összetevőit emeli ki (például a társadalom és a hely kapcsolatát). A városi élet a megfelelő és rugalmas térbeli eligazodáson és információszerzésen, az információk gyors és hatékony felhasználásán alapszik, ezért az ide szervezett kirándulásoknak célszerű ezen képességösszetevők fejlesztésére irányulniuk.

Feladat

Összeállította: Kovács Tamás mesterképzéses földrajztanár szakos hallgató, 2012.

A kirándulás célja:

  • tartalmi célok: a városi terep tudatos megismerése szempontok alapján, a természet és a társadalom együttélésének, az ember természetátalakító tevékenységének megfigyelése példákon, konkrét példák rendelése az általános fogalmakhoz (például városszerkezeti modellek);

  • képzési célok: a tanulók térbeli intelligenciájának fejlesztése, hatékony együttműködő terepi tapasztalatszerzés és csoportos feldolgozás.

Korcsoport: 8–10. évfolyam.

Helyszín: Esztergom belváros (a kirándulás útvonla és állomásai a 2.7. ábrán).

Időtartam: kb. 5 óra.

Szükséges eszközök: fénymásolt feladatlapok és térképek, tanulócsoportonként írószköz, jegyzetfüzet, ragasztó, olló, színes ceruzák vagy rajzkréta, gyűjtőzacskók, műanyag flakon.

Tanári előkészítés: az útvonal bejárása, a tanulói feladatlap elkészítése (Fajlmelleklet_2.2_Varosismereti_feladatlap ) , az elvárt tanulói megoldások megfogalmazása és rögzítése (Fajlmelleklet_2.3_Varosismereti_megoldas ) , az útvonal ismételt bejárása, az eszközök elhelyezése a terepen (3. állomás).

Feladatleírás

  1. Tapasztalatszerzés: a tanulói kiscsoportok (3 fős) a Gesztenye fasorról 10 percenként indulnak a kirándulásra térképpel és feladatlappal. A feladatlap utasításai szerint bejárják a megadott belvárosi útvonalat, és válaszolnak a feladatlap kérdéseire. Közben igyekeznek földrajzos szemmel nézni a területet, jegyzeteket és vázlatrajzokat készítenek, valamint összegyűjtenek olyan apróbb tájelemeket (például kőzetdarabot, gesztenyefa-termést, vízmintát), amelyekről úgy gondolják, hogy jellemzik a területet. (kb. 3 óra)

  2. Tapasztalat-feldolgozás: a csoportok a Széchenyi térre érkeznek, ahol a tanár várja őket. Ebédszünet után a csoportok tablót készítenek, amely bemutatja a bejárt útvonal, valamint az állomások földrajzi jellegzetességeit. Nem a topográfiai hűség az elsődleges szempont, hanem a földrajzi lényeg kiemelése és bejárás során szerzett benyomások, tapasztalatok „szakértő” megjelenítése (például földrajzi összefüggések ábrázolása). (30 perc) A csapatok bemutatják egymásnak a tablóikat, kiemelik annak tartalmi lényegét és megfogalmazzák érdemeit. (30 perc)

  3. Értékelés:

  • a tanulók értékelik saját csoportos tevékenységüket, megfogalmazzák, hogy mi okozott nehézséget a terepi munka során és azt hogyan próbálták leküzdeni;

  • a csapatok megszavazzák, hogy melyik a legszínvonalasabb tabló tartalmi és megjelenítési szempontból;

  • a tanár értékeli a kirándulás során végzett munkát, magatartást, valamint a bemutató tartalmát és összeszedettségét.

2.7. ábra. Az esztergomi városismereti kirándulás útvonaltérképe

Feladat

Összeállította: Kollár Artúr földrajz szakos tanárjelölt, 2012.

A kirándulás célja: a térbeli intelligencia fejlesztése változatos terepi feladatkörnyezetekben, a térképek segítségével történő térbeli tájékozódás elméletének átültetése a gyakorlatba.

Korcsoport: 9. évfolyam.

Helyszín: Győr belvárosa és a Püspökerdő.

Időtartam: körülbelül 7 óra.

Tanári előszítés: A kirándulás megszervezéséhez elegendő az azt vezető tanár, azonban a sikeres lebonyolítás érdekében célszerű még egy kollégát felkérni a különböző feladatok segítésére illetve a koordinációs feladatok elvégzésére, mert a kirándulás komplex jellege sok egyeztetést és energiát igényel. A szükséges mozzanatok a következők:

  • a kísérő tanár felkérése (lehetőség szerint földrajz szakos);

  • egyeztetés Győr közismert, tradicionális üzleteivel, intézményeivel, a szükséges engedélyek beszerzése;

  • a jutalmak, a produktív munkát segítő eszközök beszerzése;

  • szülői igazoló lap, hogy a gyermek részt vehet a programon.

Feladatleírás

  1. Tanári előkészítés: a kirándulást megelőző földrajzórán a tanár bemutatja a tanulmányi kirándulás programját, felhívja a figyelmet a megfelelő ruházatra és a baleseti veszélyforrásokra.

  2. Tanulói előkészítés: a tanulók 5-6 fős munkacsoportokba szerveződnek, és nevet választanak maguknak. Lehetőség szerint heterogén csopotokat alakítsanak ki, amelyekben a különböző tudással, képességgel rendelkező diákok kiegészíthetik egymást, együtt fejlődhet problémamegoldó és együttműködési képességük. A tanár elmondja a konkrét feladatokat. (15 perc)

  3. Városi kirándulás: A tanulócsoportok megoldják a terepi feladatokat. Hat pontot kell megtalálniuk Győr belvárosában, ahol különböző elrejtett „nyomok” jelzik a további célpontokat. Az egyes csoportok előre kinyomtatott térképeket kapnak, amin egy pont van feltűntetve, a pont egy állomást jelöl, ahova a térkép segítségével kell eljutni. Az állomáson az előre beavatott dolgozók egy apró információt adnak az odaérkező csoportnak, aminek segítségével a következő állomásra találnak. Az állomásokon egy-egy szót is kapnak, amelyek helyes összeillesztésével egy mondathoz jutnak. Ez jelzi a kirándulás célpontját és a csoportos találkozóhelyet, ahol a tanárok várják a diákokat. A megtett útvonalakat jelölik a saját térképükön, és mérik a távolságokat. Miután az összes csoport megérkezik, a tanárokkal együtt átvonulnak a Püspökerdőbe.

    A játékba bevont intézmények: Bergmann Cukrászda, Lachmann Divatszabóság, Aranyhajó Patika, Xántus János Múzeum, Győr Megyei Jogú Város Levéltára, Szürkebarát Vendéglő.

    Példák az instrukciókra: a Baross utcáról nyíló utcában lévő „aranyhajó” rejti a következő támpontot;A térképen feltüntetett koordinátákhoz jussatok el!; A térképen meghatározott pontban található állomás szolgáltatja a következő információkat; stb…

    Az állomáspontokban kiadott szavak a gyülekező pont meghatározásához: Találkozópont (1); Széchenyi tér (2); ÉNY-i sarok (3); 09.30 (4); Úti cél (5); Püspökerdő (6). A szavak mögötti számok a sorrendet jelzik, hogy ne keverjék össze a korábban megbeszéltek ellenére a végleges úti célt és a találkozási pontot.

  4. Értékelés a Püspökerdőben (15 perc): az értékelés előre meghatározott pontok és a végrehajtott feladat tapasztalatai alapján történik. Figyelembe kell venni a tananyagismeretek felhasználását, a földrajzi fogalmak ismeretét és megfelelő használatát, a feladat végrehajtásának gyorsaságát, a talpraesettséget, a kreativitást, a kommunikációs készségek alkalmazását és a társas/csoportos együttműködést.

  5. Uzsonnaszünet után a tanösvényre mennek a tanulók a tanárokkal együtt, közben frontális munkaformában (kérdve kifejtés, beszélgetve) felelevenítik az ártéri erdőkről tanultakat. (15 perc)

  6. Játék: a csoportba rendeződést követően a tanár kiosztja a térképeket, aminek a segítségével a terepen eldugott tárgyakat kell megkeresniük a tanulóknak (100 perc).

    A játék részletes leírása: az egyik tanár az uzsonna és az azt követő foglalkozás alatt előre megy a térkép által lefedett terepre, és ott, a jelölt pontokon csomagokat helyez el, amelyekben egy-egy képdarab található. A csoportoknak 4-4 csomagot kell megtalálniuk. A tanösvényen végigérve a csapatok egy tisztásra jutnak, ahol összeillesztik a képdarabokat. (A tisztáson már várja őket a csomagokat elhelyező pedagógus, a másik tanár a csapatokkal együtt mozog.) A fotók az ember természetformáló tevékenységét mutatják be a Győr környéki tájakon. A tanulók nem mutathatják meg egymásnak a képeket. Amíg a gyermekek a puzzle kirakásával vannak elfoglalva, addig a csoportokat kísérő tanár visszaindul a kiindulási pontra. A csoportok a már bejárt útvonalon visszamennek a tanösvény elejére, de közben el kell rejteniük a képet, aminek a helyét megjelölik a saját térképükön. A csapatok 2 perces időközönként indulnak el. Ezt a várakozási időt villámkérdésekkel töltik ki, amit a tanulók tesznek fel egymásnak az ártéri erdő témakörében. Miután mindegyik csapat elérte a kiindulási pontot (ahol az egyik tanár várja őket), kicserélik egymás között a térképeket, és a 6 csoport azonos időben indul a keresésre. A tanösvény végére érve a képeket egyenként bemutatják és közösen elemzik.

  7. Értékelés (körülbelül 40 perc): a tanulócsoportok értékelik saját munkájukat az előző feladatrészben alkalmazott szempontok alapján. Az értékelésnél ki kell térni arra, hogy egy viszonylag ismeretlen területen kellett boldogulniuk, szemben a városi környezettel, ahol valószínűleg könnyebb volt számukra a feladat.

  8. Játék: ebéd után égtájfutballt játszanak a tanulók (90 perc). A diákok tanári segítséggel meghatározzák, hogy a tisztáson az égtájakat különböző módszerekkel (például iránytű, moha, egyéb természeti jelenségek segítségével), és rögzítik azokat (kövekkel vagy a talajba szúrt botokkal jelölik). Két csapatot alkotnak a tanulók, és felállítják a „kapukat”. Ezt követően a csapatok tagjai a játéktér teljes területén szétszórtan helyezkednek el. A játék lényege a csapatok győzelme. Ezt akkor érik el, ha három gólt lőnek. A passzolás és a kapura lövés a következőképpen történik: Két játékos csak úgy adhat át labdát egymásnak, ha az a diák, akinél a labda van, a lefektetett égtájak szerint meghatározza, hogy saját magától milyen irányban helyezkedik el a társa, akihez a labdát szeretné eljuttatni. Az ellenkező csapat játékosai ezt a gyorsaságukkal tudják megelőzni. A lényeg, hogy az égtáj kimondását követő 5 másodpercben meghatározzák a passzolás irányát, és a két játékos közé álljanak. Ebben az esetben a labda a védekező csapathoz kerül. Kapura lövésig minimum 5 passznak kell megtörténnie.

2.5. A földrajzi terepi gyakorlatok módszertani példái

Mint ahogyan azt már a korábbiakban említettük, a terepi gyakorlatok során egy tapasztalatszerző műveletet, művelet együttest gyakorolnak a tanulóka valóságos környezetben abból a célból, hogy kialakuljon az ahhoz kapcsolódó valamely készségük (analízis). Azonban a képességfejlesztési cél megvalósításán túl arra is irányulnak ezek a tevékenységek, hogy megértsék a természettudományos terepi kutatások fő megközelítési logikáját: a tervszerű információgyűjtés során szerzett tapasztalatok, ismeretek összerendezésével áll össze a tudás. Ahhoz tehát az szükséges, hogy az adott cél(ok) ismeretében ismerjék meg a környezetüket, annak kisebb nagyobb részeit, műveleti területeit.

2.5.1. Kipróbálásalapú iránymeghatározási technika terepi gyakorlaton

A terepen való eligazodás, mozgás alapfeltétele az irányok és a távolságok, egyéb méretek ismerete. Ennek jelentőségét alig érzik a tanulók a mai technikai világban, gyakran teszik fel a kérdést, hogy mi szükség van az iránytűre, a távolságot meghatározó mérésekre és számításokra, hiszen ott a Google Map és a GPS. S ilyenkor a földrajztanár próbál olyanféle magyarázattal szolgálni, hogy de mi van akkor, ha nincs térerő, ha nem elérhető a világháló (ami terepen reális feltételezés), vagy ha lemerül az eszköz. Azonban a legritkább esetben érvel azzal, hogy ezek a feladatok elsősorban technikákról, azok alkalmazási lehetőségeinek és határainak a megismeréséről szólnak, továbbá arról, hogy általuk olyan képességek birtokába kerüljenek a tanulók, amelyek kompatibilisek, vagyis a mindennapi életben újabb és újabb helyzetekben előhívhatók és alkalmazhatók.

Feladat

Korcsoport: 5-6. évfolyam.

A terepfoglalkozás célja: egyszerű terepi irány- és távolságmérési technikák tapasztalati megismertetése.

Szervezés: a feladatsor megvalósítására olyan derült tavaszi-nyári napon kerülhet sor, amikor este is a terepen tartózkodhatnak a tanulók (például erdei iskolában); célszerű a feladatlapot és az egyes feladatokhoz szükséges eszközöket összecsomagolva átadni a gyerekek számára.

Feladatleírás

A gyerekek 4-5 fős csoportokban dolgoznak. A tanár kiosztja a feladatlapokat és a hozzájuk tartozó eszközcsomagokat. A csoportok elolvassák a feladatokat, hogy lássák, mi vár rájuk a foglalkozás során. Az a feladatuk, hogy megtervezzék a csoport munkáját. Ehhez a tanár előzetesen adhat szempontokat (például hogy készítsenek időbeosztást), de a tervek elkészülése után mindenképpen ellenőrzi azokat. Mindegyik csoport választ magának egy helyszínt a nyílt terepen, tehát olyan helyen, ahol semmi nem akadályozza a kilátást és nem vett árnyékot. Maradjanak egymás közelében a csoportok! A tanulók saját tervezésük szerint önállóan végzik a feladatokat, de a tanár közben segíti, ellenőrzi azt.

1. feladat

A vizsgálódás célja, háttere: az észak-déli irány meghatározásához a szabadban, felhőtlen idő esetén segítségül hívható a Nap látszólagos napi mozgása. A tereptárgyak által vetett árnyék hossza a Nap mindenkori helyzetéhez viszonyítva változik: a legmagasabb napállás idején a legrövidebb, vagyis akkor, amikor a Nap pontosan az adott földrajzi hely hosszúsági köre felett delel. Csak a forró övezetben fordulhat elő, hogy a tárgyaknak nincs árnyékuk. Ilyenkor a Nap pontosan merőlegesen delel az adott tereptárgy felett, úgy mondjuk: zenitben van.

Szükséges anyagok, eszközök: bot, kavicsok, 5 m madzag, olló.

A vizsgálódás menete:

a.

b.

2.9. ábra. Az észak–dél vonal pontos kijelölése árnyékkal

2. feladat

A vizsgálódás célja, háttere: az észak–dél irány meghatározásához a szabadban, felhőtlen idő esetén segítségül hívhatjuk a Nap látszólagos napi mozgását. Mialatt a Nap napkeltétől napnyugtáig végigjárja napi útját az égbolton, a karóránkon lévő kismutató két teljes fordulatot tesz tengelye körül. A legmagasabb napállás idején, vagyis amikor a Nap pontosan az adott földrajzi hely hosszúsági köre felett delel, a kis- és a nagymutató fedésbe kerül, és kereken 12 órát (nyári időszámítás esetén 13 órát) mutat. Ekkor a Nap az északi félgömbön déli irányban látszik.

Szükséges anyagok, eszközök: karóra, fűszál

A vizsgálódás menete:

2.10. ábra. Az északi irány megállapítása óra segítségével

2.11. ábra. Az északi irány megállapítása csillagokkal

3. feladat

A vizsgálódás célja, háttere: az észak–dél irány meghatározásához a szabadban, felhőtlen idő esetén segítségül hívhatjuk az éjjeli csillagos égboltot.

A vizsgálódás menete:

4. feladat

A vizsgálódás célja, háttere: a sikeres terepi munkavégzéshez gyakran elengedhetetlen, hogy megállapítsuk az egyes tereptárgyak közötti távolságot. A hosszúságméréshez különböző eszközöket vehetünk igénybe.

Szükséges anyagok, eszközök: egyenes vonalzó, kihajtható méterrúd, madzag, 8 m csomós madzag (25 cm-enként csomókkal), kemény kartonpapír, olló, falécek, csavar, filctoll.

A vizsgálódás menete:

2.12. ábra. Távolságmérés az átlagos lépéshossz ismeretében

2.13. ábra. Távolságmérés kerekes távolságmérővel

2.5.2. Kipróbálásalapú magasságot meghatáró technika terepi gyakorlaton

Feladat

Korcsoport: (a) 5. évfolyamtól, (b) 8. évfolyamtól.

A terepfoglalkozás célja: a tereptárgyak magasságát gyakran csak nehezen lehet megbecsülni. Egy-egy méretarányos látkép vagy tájrajz készítésekor viszont rendkívül fontos, hogy legalább körülbelüli adatokkal rendelkezzünk a tereptárgyak méretéről.

Szükséges anyagok, eszközök: kihajtható méterrúd vagy mérőszalag, egyenes vonalzó, derékszögű vonalzó, szögmérő, nehezék, zsinór.

Feladatleírás

A tanulóknak az a feladatuk, hogy megbecsüljék a terepen látható tereptárgy (például magányos fa, távvezetékoszlop, templomtorony, adótorony) magasságát. Először ötletbörzeszerűen mondanak számadatokat, majd kétféle módon, vonalzós technikával megállapítják a helyességüket. Tanáruktól megkapják a szükséges eszközöket, és elvégzik a feladatokat pármunkában, a feladatlap irányítása alapján. Végül összevetik a becslés és a két mérés eredményét.

a.

2.14. ábra. Fa magasságának becslése egyenes vonalzóval

2.15. ábra. Tereptárgy magasságának becslése háromszögvonalzóval

b.

2.5.3. GPS-használatra épülő tájékozódási technikák terepi gyakorlatokon

A 21. század világában a rohamosan terjedő digitalizációnak köszönhetően a hagyományos tájékozódási eszközök használata folyamatosan háttérbe szorul. A földrajztanítás-tanulás során ezért a klasszikus módszerek megismertetésén felül mindenképpen ki kell térni az új technológiák alkalmazására is. Így szükséges készség szintre fejleszteni a gyerekekben a mindennapi életben már-már nélkülözhetetlennek számító GPS-készülékek használatát. A készülékek működése a kifejezetten helymeghatározási célokat szolgáló műholdakkal való folyamatos kapcsolattartáson alapul. Ezek a szatellitek méteres, de akár ennél is nagyobb pontossággal képesek megállapítani minden egyes GPS-vevő földrajzi helyzetét. Segítségükkel terepi távolságmérések, területszámítások is végezhetők, hiszen a kezünkben tartott vevőkészülék a folyamatos műholdas kommunikációnak köszönhetően a legkisebb mértékű helyváltoztatást is jelezni tudja. Ehhez csak arra van szükség, hogy a bejárni kívánt útvonal, terület minden egyes „sarokpontjának” elérésekor feljegyezzük a GPS-készülék által rögzített földrajzi koordinátákat, az elmozdulás irányát és a megtett út hosszát.

Feladat

Cél: a tanulók GPS- és webkettes eszközhasználata.

Helye a tananyagban: 9. évfolyam – A földfelszín térképezése (GPS-használat).

Módszer: tanulói terepi felfedezést követő tantermi adatfeldolgozás.

Szükséges eszközök: tanulócsoportonként 1 db GPS-vevő (globális helymeghatározó eszköz), fényképezőgép, 1 laptop internet-hozzáféréssel; 1 db tanári GPS-készülék.

Előzetes (tanári) feladatok:

  • feladatlapok összeállítása, amely tartalmazza az egyes helypontokhoz kapcsolódó célt / feladatokat, kérdéseket (ez a megvalósítás helyszínétől függ);

  • helypontok felvitele a GPS-készülékbe;

  • a GPS-be telepített pontok közötti útvonal biztonságos körülményeinek ellenőrzése;

  • a tanulók G-azonosítóinak (csoportonként elegendő egy főé) összegyűjtése.

Feladatleírás

  1. Terepi információszerző munka: a tanulók a terepen kiscsoportokban (3-4 fős) előre meghatározott feladatokat hajtanak végre, a GPS-vevőkbe előre telepített helypontokat keresik fel. Feljegyzik a helyszíneken található földrajzi tartalmú tényeket, és fényképeket készítenek az egyes helypontokról. A fényképek az egyes jellegzetes objektumok térben való elhelyezkedését, az azonosításukhoz szükséges formajegyeket ábrázolják, ügyelve arra, hogy a méretek is jól érzékelhetők legyenek.

  2. Tantermi információfeldolgozó munka: a tanulócsoportok feltöltik az adatokat a GPS-vevőkészülékről a bejárt útvonal megtekintéséhez és importálják az adatokat a Google Maps alkalmazásba. Beszínezik és megjegyzésekkel látják el a bejárt útvonalukat (2.3. kép). A helypontokon készült fotókat egy közös tárhelyre töltik fel, és hozzárendelik a Google Maps-ben már rögzített helypontokhoz. Ezt követően földrajzi leírásokat adnak a helypontokról, ügyelve azok szakmai helyességére és a források pontos megjelölésére.

  3. Közkinccsé tétel: az elkészült Google-térképet a tanulók megoszthatják blogjukon vagy készíthetnek kiadványt a bejárt útvonalon tapasztaltakból.

  4. Értékelés: a feladat szummatív értékelése nehéz, hiszen a csoportok eltérő útvonalakat jártak be, különböző képeket készítettek. Az értékelésnek ki kell térnie a feladatlap feladatainak megoldására, a feltöltött képek mennyiségére és minőségére (látszik-e lényeges információ, ha igen, milyen minőségben), az útvonal jelölésére a G-térképen, fényképek helypontokhoz való hozzárendelésére, továbbá a képek leírására. A feladat tehát tipikusan formatív értékelést igényel, amelyben a csapatmunkát, az erőforrás-megosztását is értékelni kell a konkrét feladatmegoldás mellett.

2.3. kép. A bejárt útvonal kirajzolása Google Maps alkalmazással (Farkas B. P. 2013)

2.5.4. Terepanalízisre épülő megismerés terepi gyakorlaton

A terep egy-egy jellegzetességének megismertetésével kapcsolatban nehézséget okoz, hogy ha az érdekesnek és tanulságosnak tűnik is a tanár számára, a tanulóknak nem feltétlenül. Gyakran nem is értik, hogy mi érdekes van azon, még kevésbé képesek földrajzi szemmel látni azt. Ehhez hozzá kell őket segíteni azzal, hogy ráirányítjuk a figyelmüket a szakmailag fontos és érdekes részletekre, szempontokra, és megmutatjuk, hogyan lesz a részletekből egész.

Feladat

A foglalkozás célja: A tanulók szemének rányitása a terep földrajzi szempontú megfigyelésére, azt tapasztalják, ami tartalmi szempontból hasznosítható (lényegkiemelés).

Korcsoport: 5–7. évfolyam.

Szükséges eszközök: grafitceruza, színes ceruzák, rajzlapok, kis rajztábla, radír, csomagoló papír, celofánlap, filctoll, csoportonként hangfelvevő-lejátszó eszköz (diktafon vagy mobiltelefon).

Előkészítés: A feladat sikerét meghatározza a terep körültekintő megválasztása. A tájrészletek kiválasztása során arra kell törekedni, hogy először a legegyszerűbbet rajzolják a gyerekek, majd haladjanak a részletgazdagabbak felé. A tanárnak előzetesen el kell készítenie az egyes tereprészletek fényképét, és azt nagy méretben (mini mumA3-as) kinyomtatni.

Feladatleírás

A tanulók 4-5 órát töltenek egy kijelölt tereprészleten, miközben megfigyelik annak földrajzi szempontú jellegzetességeit különböző érzékszervek foglalkoztatásával.

  • Amikor kiérnek a terepre, szétnéznek és megfogalmazzák a benyomásaikat a tájról, és néhány szóval lejegyzik maguknak (például szép, egyhangú, „itt nincs is semmi”).

  • Ezt követően a tanár egy olyan tájrészletre irányítja a figyelmüket, amelyet valamely földrajzi szempontból érdekesnek tart (például hegy és síkvidék találkozása, kanyargó patakszakasz, építmény érdekes vagy jellegzetes elhelyezkedése a tájban), de annak tartalmát nem fogalmazza meg, hanem azt kéri a gyerekektől, hogy rajzolják le, amit látnak. Célszerű kijelölni pontosan a tájrészlet keretét. (Ezt ki is lehet próbáltatni egy képkeret segítségével: azt a területet rajzold le, amit a képkeretet magad előtt tartva azon keresztül látsz!) Egyénileg és önállóan rajzot készítenek a tanulók. A rajzolás után néhányan bemutatják az alkotásukat úgy, hogy megmondják: mit, miért és hová rajzoltak. A bemutatottak alapján közösen összegyűjtik a jellegzetes térelemeket, listát készítenek róluk (például domb, távvezeték, jegenyefasor, legelő). (A listát célszerű egy lefektetett vagy kifeszített csomagolópapíron készíteni, esetleg egy gyorsan író tanuló által.) Közben szelektálniuk kell, közösen eldöntik, hogy melyik fontos s melyik nem. A listán szereplő valamennyi térelemhez hozzáírnak egy-egy jelzőt (például lapos hegy, meredek sziklafal, hosszú fasor).

  • A rajzolás után szabadon mászkálnak a tanulók a kijelölt területen 10-15 percig. Össze kell gyűjteniük olyan apró dolgokat, amelyekről úgy gondolják, fontosak ebben a tájban (például makk a tölgyerdei tisztáson, kavics a patakpartról, kőzetdarab). Amikor visszatérnek, összerakják a tájgyűjteményt, közben megbeszélik, valóban jellemző-e az adott dolog.

  • Ezután egy másik tájrészletet kell lerajzolniuk a tanulóknak, és megint bemutatják egymásnak a rajzukat. A tanár pedig megmutatja nekik a tájrészletről készült fényképet. Azt kéri, hogy nevezzék meg, feliratozzák a képen a legjellegzetesebb térelemeket. Ez alapján feliratozzák a saját rajzukat is.

  • A rajzos feladat után az a feladatuk, hogy 3-4 fős csoportokban írják össze, milyen hangokat hallanak (a saját és társaik hangja kivételével). Majd ki kell választaniuk azokat, amelyek jellemzőek az adott tájon. A listájuk alapján hangvadászatra indulnak egy-egy hangrögzítő berendezéssel. Felveszik a kiválogatott hangokat (kb. 30 perc). Majd következik a hangbörze, vagyis lejátszák a fontosnak tartott hangokat. Az osztály közösen kiválogatja közülük a valóban jellemzőeket.

  • A tanár bemutat egy harmadik tájrészletről készült fotót. Lefekteti a földre, celofánpapírt terít rá, és egy vastag filctollal átrajzolják a legfontosabb részleteit. Majd a celofánrajzot ráfektetik egy csomagolópapírra, és közös megállapodás alapján ellátják a térelemek, objektumok nevével. A tanulók most egymás előtt látják a valós tájat, annak fényképét és feliratos látrajzát (2.4. kép).

2.4. kép. Tájrészlet fényképe és vázlatrajza a morfológiára vonatkozó feliratozással (fotó és rajz: Makádi M. 2008)

Feladat

Forrás: Ujházy Noémi földrajz szakos tanárjelölt munkája alapján.

A foglalkozás célja: a lakóhely közeli élőhely- és növényzettípusok megismerése terepi tapasztalatszerzéssel, az élőhely-határozó alkalmazása önálló vizsgálódás során.

Helyszín: Solti-síkság, Szabadszállás nyugati határa.

Tantervi kapcsolatok: 8. évfolyam. Magyarország természetföldrajza – Alföldi tájak; 9. évfolyam. Biológia – Növénytan, ökológia.

Szükséges eszközök: növényhatározó könyv, élőhelyhatározó (2.16. ábra), íróeszköz, papír, feladatlap, kézi nagyító.

Feladatleírás

  1. Feladatelőkészítés: a terepfoglalkotást megelőzően a tanár képeket mutat a tanulóknak a területen jellemző, élőhelyhatározáshoz szükséges növényfajokról (keskenylevelű ezüstfa, sziki mézpázsit, nád, zsióka), és megbeszélik faji, megkülönböztető bélyegeiket.

  2. Élőhelyhatározás: a tanulópárok bejárják a kijelölt területet, és megismerkednek a szék növényzetével, közben megoldják a kiadott feladatokat.

Megoldás:

  • A szék élőhelytípusainak térképvázlata (fiktív példák a terepi tapasztalatok alapján 2.17. ábra).

2.16. ábra. Élőhelyhatározó szikes pusztához (Ujházy Noémi, 2012)

2.17. ábra. Egy szék élőhely-határozással megállapított növényzeti zónái (Ujházy Noémi 2012)

  • A növényzet különbözőségének lehetséges okai:

    • a székek mérete: általában a nagyobb, mélyebb székek közepén találni növényzettől mentes vízfelszínt;

    • tájhasználati okok: a rendszeresen legeltetett, kaszált területeket kevésbé növi be a zsióka és a nád;

    • vízföldtani okok: a mélyről érkező, nagy sótartalmú felszín alatti vizek felszínre jutásának területi különbségei.

2.5.5. Mintavételi technikára irányuló terepi gyakorlat

A terepanalízis abból a szempontból lényeges a földrajztanítás számára, hogy arra mutasson példákat a tanulóknak, hogyan történik az információk begyűjtése a terepen a vizsgálati anyagok begyűjtésével vagy méréssel.

Feladat

A gyakorlat célja: a talajvizsgálathoz szükséges minták begyűjtési szabályainak és a talajszelvény-készítés módjának megismerése.

Helyszín: Tura, homokbánya.

Tantervi kapcsolatok: 9. évfolyam. A talaj.

Szükséges eszközök: ásó, lapát, fényképezőgép, mintagyűjtő zacskók, íróeszköz, talajfelvételi jegyzőkönyv, cédulák.

Feladatleírás

  1. Előkészítés: a tanár a helyszínen ismerteti a talajszelvény-készítés célját és módját a tanulóknak / hallgatóknak (2.5. kép). A tanulók kiscsoportokban átgondolják, hogyan kellene megszervezni a munkát, hogy az a leghatékonyabb és leggyorsabb, ugyanakkor a szabályoknak megfelelő legyen, és minden jellemző rétegből tudjanak további vizsgálódásra alkalmas mintát venni. Cselekvési tervet készítenek, minden munkafázist külön cédulára írnak. A csoportok összevetik a terveiket, s közösen kialakítják a talajszelvény-készítés menetrendjét (a cédulákat átrendezik). (Hogy a szél ne vigye szét a cédulákat, kis botokkal rögzítik azokat a felszínhez.)

  2. Talajszelvény-készítés: a tanulók a tervnek megfelelően megássák a talajszelvényt kb. 2 méter mélyen. A feltáruló szelvényt dokumentálás céljából lefényképezik nemcsak a környezetben való elhelyezkedésének a bemutatására és egészében (2.6. kép), hanem jellemző rétegenként is. Csoportonként lerajzolják a talajszelvényt, és adatfelvételt készítenek arról (például a rajzba írják az egyes rétegek mélységét, vastagságát, jellemző színét és szemmel megállapítható fizikai tulajdonságait).

  3. Mintavétel: a tanulók talajfúró segítségével mintát vesznek az egyes rétegekből. Felveszik az adatokat a talajfelvételi jegyzőkönyvben (2.3. táblázat), megmérik a rétegvastagságot (2.9. kép) és bezacskózzák (2.10. kép), feliratozzák a begyűjtött talajmintákat.

  4. Visszatekintés a tervezésre: megvizsgálják, hogy mennyire volt reális és praktikus a munkatervük, mit kellett volna esetleg másként csinálni.

2.3. táblázat. A talajfelvételi jegyzőkönyv (forrás: ELTE FFI Talajtani labor)

Hasonló céllal készült talajszelvény-készítés példája a fájlmellékletben

az agostyáni erdőben készült földrajztanár szakos hallgatókkal.

Feladat

Probléma: a nagyvárosi tömegközlekedés, illetve a termelőüzemekben zajló munka okozta zajterhelés valódi, 21. századi környezeti probléma. Az állandóan magas zajszint mellett dolgozó, ilyen helyen lakó emberek tartós egészségkárosodást szenvedhetnek: többek között nagyothallás, koncentrációs problémák, alvászavar és magas vérnyomás betegség is felléphet náluk. Ezek megelőzésében sokat segíthet, ha tisztában vagyunk környezetünk zajterhelési értékeivel. Ennek megállapításához csupán egy kézi zajszintmérő készülékre van szükség, amely digitális kijelzőjén keresztül közvetlenül tájékoztatja használóját a decibelben (dB) mért zajterhelésről.

Cél: zajszintmérés a lakóhelyül szolgáló település különböző pontjain.

Korcsoport: 5. évfolyamtól.

Szükséges eszközök: tanulócsoportonként 1 db kézi zajszintmérő készülék (2.11. kép), kézi GPS-vevő, a mérési területeket lefedő térképvázlat (mérési időpontonként) íróeszköz, jegyzőkönyv minta.

2.11. kép. Zajszintmérő készülék (fotó: Neumann V. 2013)

Feladatleírás

  1. Előkészítés: a terepi munkálatokat megelőzően a tanulókkal meg kell állapodnunk abban, hogy a település mely pontjain, milyen gyakorisággal és mely időpontokban végeznek zajszintmérést. Érdemes már az elején leszögezni, hogy természetesen más-más adatokhoz fognak jutni, attól függően, hogy nappal vagy este, hétköznap vagy hétvégén, a közlekedés szempontjából csúcsidőszakban vagy azon kívüli időpontban zajlik a terepi munka.

  2. Terepi mérés: a tanulók 3-4 fős csoportokat alkotnak, majd a település előre kiválasztott, különböző funkciójú helyszíneire (például forgalmas főút, ipartelep, mezőgazdasági hasznosítású terület, lakópark stb.) utaznak. A csoportok meghatározzák az adott helyszín pontos földrajzi helyzetét a GPS-vevők segítségével, majd felírják a kapott koordinátákat a mérési adatok rögzítésére szolgáló jegyzőkönyvbe (2.4. táblázat). Ezt követően a tanulók a kézi zajszintmérő készülékekkel minden egyes, előzetesen megbeszélt időpontban egymás után ötször, kb. 15 másodperces időközönként regisztrálják a zajterhelés mértékét. Ezekből az adatokból számtani átlagot számítanak, majd a kapott középértéket is beírják a táblázatba.

  3. Kiértékelés: a tanár kioszt mérési időpontonként egy-egy, a mérési területeket lefedő térképvázlatot a csoportoknak, akik ezt követően bejelölik azokon terepi munkavégzésük helyszínét, illetve az adott időpontban regisztrált adatokból számított középértékeket. A térképvázlatok mindaddig vándorolnak a csoportok között, amíg valamennyi csapat rögzíti azokon a rájuk vonatkozó adatokat. Ezután a tanár felkér egy-egy tanulót, hogy kösse össze egymással az adott mérési időponthoz tartozó azonos zajszintértékeket a térképvázlaton. A felrajzolt görbék különböző zajterhelésű területeket fognak elválasztani egymástól. A tanulók ezt követően különböző színekkel színezik a görbék által határolt területeket.

  4. Az eredmények megbeszélése: Az osztály közös, a tanár által irányított megbeszélést folytat arról, hogy a település mely pontjain és miért éppen ott a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb a zajterhelés. A tanulók a foglalkozást záró ötletroham keretében javaslatokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy véleményük szerint hol és milyen zajszintcsökkentő intézkedések bevezetésére lenne szükség a településen.

2.4. táblázat. Jegyzőkönyvminta zajszintméréshez

2.5.6. A tájállapot felvétele terepi gyakorlaton

A táj állapotával összefüggő terepi vizsgálatok fontosak a közoktatás szempontjából, mert a földrajztanítás kiemelt feladata, hogy észrevétesse a tanulókkal a társadalom hatásait a természeteshez közeli és az épített környezetben. Ebben kiemelt szerepük van azoknak a terepi gyakorlatoknak, amelyek analizáló módszereket alkalmaznak, megismertetnek a tanulókkal vagy tanárjelölt hallgatókkal egy-egy egyszerűbb-bonyolultabb terepi módszert, amelyek együttesének felhasználása elvezethet a táj földrajzi szemléletű komplex megismeréshez.

Feladat

A gyakorlat célja: a tanulók tapasztalati úton belássák a levegőben lévő porszennyeződés kimutatásának területi különbségeit.

Helyszín: Budapest III. kerület, Kiscelli kastélykert.

Korcsoport: 6–10. évfolyam.

Szükséges eszközök: tanulócsoportonként kézi nagyító, cellux-szalag, fehér papírlap, kozmetikai vattakorong, kis üveg víz, térképvázlat, íróeszköz; fénymikroszkóp.

Feladatleírás

  1. A vizsgálat előkészítése: A tanulók kicsoportokban (4-5 fős) bejárják a parkot (kastélykert területét) azzal a céllal, hogy kimutassák, a terület különböző részein eltérő mértékű a levegő porszennyezettsége. A feladat előtt megkapják a terület térképvázlatát (2.18. ábra), és az a feladatuk, hogy megtervezzék, honnan fognak mintákat venni. (Előzetes ismeret-felelevenítés közösen, tanári irányítással nem történik, mert a vizsgálatnak éppen az a lényege, hogy a tanulók a tapasztalatok alapján vonják le következtetéseket.)

    2.18. ábra. A Kiscelli kastélykert térképvázlata a vizsgálódási pontok bejelölésével

  2. Adatgyűjtés: pormintagyűjtésre háromféle módszert alkalmaznak:

    1. Szállópormennyiség felületes vizsgálata: megfigyelik a fák vagy cserjék levéllemezének a színét, majd letörlik a levelet benedvesített vattacsomóval, és megfigyelik a színváltozását (2.12. kép).

    2. Szállópormennyiség kvantitatív vizsgálata: a fák vagy cserjék levéllemezeire cellux-szalagot nyomnak, majd egy kis idő múlva lehúzzák a szalagot, amelybe beletapadtak a porszemek. A ragasztószalagokat fehér papírlapra nyomják, és nagyítóval megvizsgálják (2.13. kép), mikroszkóp alatt megszámolják, hogy mennyi porszem tapadt egységnyi területükre.

    3. Ülepedő pormennyiség vizsgálata: Petri-csészébe (annyiba, ahány mintára van szükség) annyi szén-tetrakloridban feloldott vazelint öntenek, hogy ellepje az edény alját. A talajra kihelyezett edényeket 15 perc múlva lefedik és begyűjtik. Nagyító vagy fénymikroszkóp alatt megszámolják a vazelinbe ragadt porszemeket (például minden mintában 1 cm2-es felületen).

    2.12. kép. Porszennyezés nagyságrendjének megállapítása levéllemez törlés utáni színváltozása alapján (fotók: Makádi M. 2013)

    2.13. kép. Cellux-szalagos minták a porszennyezés számszerű megállapításához (fotó: Makádi M. 2012)

  3. Adatfeldolgozás: a tanulócsoportok értelmezik és grafikusan ábrázolják az adagyűjtési eredményeket, eközben listát készítenek azokról a tényezőkről, amelyeket figyelembe vettek a mintavételi helyek kiválasztásakor.

  4. Következtetés levonása: a csoportok beszámolnak a tapasztalataikról, és összevetik egymással a kapott eredményeket. Tisztázzák, hogy mely tényezők befolyásolhatták azokat (például különböző növényfajok leveleit használták, nem azonos mértékben nyomták a szalagot a levélfelületre, nem azonos időt hagytak az ülepedésre).

Feladat

Kidolgozta: Ujházy Noémi földrajz szakos tanárjelölt, 2012.

A gyakorlat célja: a lakóhely közeli élőhely- és növényzettípusok megismerése terepi tapasztalatszerzéssel, a természetesség-mérő használata önálló vizsgálódás során.

Helyszín: Solti-síkság, Szabadszállás nyugati határa.

Tantervi kapcsolatok: földrajz 8. évfolyam. Tájállapot-változások.

Szükséges eszközök: természetességmérő-lap (2.19. ábra), növényhatározó könyv, íróeszköz, papír, feladatlap, fényképezőgép.

Feladatleírás

  1. Feladatelőkészítés. A tanár feleleveníti a területen előforduló, a határozáshoz szükséges fajokkal kapcsolatos ismereteket ppt-vetítéssel vagy digitális tananyag segítségével (MÉTA – http://termeszetesseg.blogspot.hu/).

  2. Természetesség-mérés. A tanulópárok bejárják a település területét, célirányosan keresik a feladatlapon szereplő növénytársulásokat, és a feladatlap irányítása szerint meghatározzák a természetességük mértékét a természetesség-mérő segítségével (http://www.novenyzetiterkep.hu/termeszetessegmero).

2.19. ábra. A gyepek természetesség-mérő adatfelvételezési lapja (www.novenyzetiterkep.hu/sites/default/files/termeszetesseg_mero_feladatlap_szines.pdf)

Megoldás: a természetesség csökkenésének várható legfontosabb okai:

  • szabályos sorokba ültetett, homogén erdők, idegenhonos fafajokkal;

  • nem őshonos növényfajok (selyemkóró, akác) térnyerése, elsősorban homoki területeken (homoki vagy sziki gyep összehasonlítása alapján);

  • falu közeli bolygatások, feltúrások (falu közeli vagy nemzeti park belső területén található gyep különbségei alapján);

  • erős legeltetés (erősen vagy gyengén legelt gyep különbségei alapján);

  • hulladéklerakás.

2.6. A földrajzi terepfoglalkozások módszertani példái

A földrajzi terepfoglalkozások – szemben az analizáló jellegű terepi gyakorlatokkal – alapvetően szintézisre irányulnak, ebből következően az információ többirányú megszerzését és feldolgozását igénylik. A tanulási folyamatban az a legfontosabb szerepük, hogy beláttassák a tanulókkal, hogy a környezet megismerése több szemponton alapszik, és a megtapasztalt tényeket össze kell rendezni és beilleszteni egy logikai rendszerbe még akkor is, ha csak egyféle témakört vizsgálunk (például térképészeti megfigyelések, felszínformálódás). A rendszerbe illesztés pedig feltételezi az oksági kapcsolatok felderítését, a terület vagy azzal kapcsolatos probléma többirányú körbejárását.

2.6.1. Térképismereti terepfoglalkozások

Igazán mély térképismerethez akkor juthatnak a tanulók, ha térképismerettel kapcsolatos terepi gyakorlaton is részt vesznek. Egy ilyen foglalkozás fél-, vagy inkább egy egész napot igényel, lehetőleg olyan területen, amelyről részletes, nagy méretarányú térkép áll rendelkezésre.

a. Tájékozódási gyakorlatok a terepen

Terepi gyakorlat keretében tanítható meg a terepen való tájékozódás, egyrészt térkép nélkül, másrészt térképpel. A térkép nélküli tereptájékozódás alapvetően az égtájak felismerését jelenti (lásd a 2.5.1. fejezetrészt). Fel kell hívni azonban a tanulók figyelmét, hogy az egyetlen valóban megbízható eszköz az észak–déli irány meghatározására az iránytű, illetve annak minőségi változata, a tájoló. Így a tanár legfontosabb feladata, hogy a tájoló használatát megtanítsa. Ha jó minőségű szelencés katonai tájoló nem áll rendelkezésre, akkor a turisták számára készített laptájoló is megfelel, azonban kerülendők az olyan filléres árú iránytűk, amelyek tűjének mozgása nem csillapítható.

A tájolóval történő tájolás elsajátíttatását követheti a térképpel, illetve a térképen való tájékozódás gyakoroltatása. Feltétele természetesen az, hogy a diákok készségszinten legyenek tisztában a térkép síkrajzi és domborzatrajzi elemeivel, általában véve is magas szintű térképolvasási készséggel rendelkezenek. A terepi tájékozódásnak alapvetően két területe van: egyrészt a térképen szereplő objektum megtalálása a terepen, másrészt a terepi álláspont megtalálása a térképen. A gyakorláshoz javasolható egy ismert, jelzett út követése, amelynek elején a tájékozódási alapfogalmak (és ha az még nem történt meg, eszközök) ismertetése után következhet a térkép tájolása, azaz a térképi észak és a földrajzi észak azonosítása. Ha a tanulók ebben már jártasak, akkor a következő feladat egy meghatározott – általában eléggé jellegzetes – tájékozódási pont megtalálása (majd azt követően újabb pontoké). Ehhez nyilván meg kell találni mind az álláspontot, mind a tájékozódási pontot a térképen, az álláspont ismeretében ki kell jelölni a tájékozódási ponthoz vezető utat, majd ezt az utat be kell azonosítani a terepen is, és a terepen a tájoló és a térképi információk (jelkulcs stb.) segítségével kell követni azt az utat. Amikor a csoport a pedagógus vezetésével eljutott a kijelölt ponthoz, akkor javasolható, hogy új feladatként onnan újabb és újabb pontokhoz már egy-egy tanuló vezesse el a csoportot (a tanár csak akkor avatkozzon be, ha végzetes eltévedés fenyegetne).

A másik, tájékozódáshoz kapcsolódó elsajátítandó ismeret: terepi álláspont megtalálása a térképen. Ez gyakoroltatható egyrészt úgy, hogy ha a csoport valami olyan jellegzetes terepponthoz ér, ami a térképen egyértelműen beazonosítható, akkor azt – esetleg némi tanári segítséggel – meg is kell találniuk a tanulóknak a térképen is. Persze ehhez a térkép jó tájolásán kívül fel kell ismerni a megtett út kezdőpontjának térképi ábrázolását, jól kell ismerni a jelekkel való ábrázolást, képesnek kell lenni távolságok becslésére. Ez a képesség úgy mélyíthető, hogy a tanulók a térkép fénymásolatával a kezükben kövessék az utat, és bizonyos – a tanár által előzetesen valamilyen módon megjelölt – terepi helyeket karikázzanak be a kezükben lévő másolaton, amikor odaérnek. Álláspont megállapításának további két ismert módszere az oldal- és hátrametszés. Elsajátíttatásához célszerű az előre kijelölt utat úgy megtervezni, hogy annak egy szakaszán jól látható legyen három, egymással közel 120°-os szöget bezáró jellegzetes tájékozódási pont, ami kitűnő lehetőséget ad a hátrametszés megtanítására, útközben pedig egy alkalmas helyen, valami jól kirajzolódó és térképen is egyértelműen megjelenő vonalas elem mentén bemutatható az oldalmetszés módszere is. Nyilván egy ilyen terepi foglalkozás keretében útközben még számtalan térképpel kapcsolatos feladat, gyakorlás elképzelhető, például annak megállapítása, milyen magasan vagyunk, vagy a környező tájegységek nevének beazonosítása (mi a neve a látható hegyeknek?) stb.

b. Térképhelyesbítés terepi tapasztalatok alapján

Egy térképészeti terepi gyakorlat kitűnő alkalmat nyújt térképkészítésre is. Persze a tanulóktól nem várható el (és a rendelkezésre álló idő, valamint a technikai felszereltség sincs meg hozzá), hogy egy teljes és részletes térképet készítsenek a terepmunka során bejárt területről, nem is tudnának mást, mint legfeljebb terep- vagy térvázlatot. Ezért sokkal szerencsésebb, ha a feladat leegyszerűsödik térképhelyesbítésre. Ennek előzményeként célszerű a tanulókkal megértetni, hogy minden térkép jellemzője a gyors avulás (ahogy mondani szokták, „egy térkép már akkor elavult, amikor kijön a nyomdából”), ezért a térképeket időnként fel kell újítani, szaknyelven mondva helyesbíteni.

Feladat

A gyakorlat célja: a térképi ábrázolás és a terepi tapasztalat összevetése.

Korcsoport: 8–10. évfolyam.

Szervezés: a terepbejárásra legalább egy egész délelőttöt kell biztosítani. A csapatok egyszerre bocsáthatók útjukra, hiszen a terepen könnyen szét tudnak szóródni. Fontos, hogy a tanár egy előzetesen egyeztetett időre visszarendelje őket, majd egy kis pihenő után kezdődhet a térképrajzolás. Minden csapat egy közös térképet adjon be. Az előkészületek részeként a tanárnak célszerű meghatározni a feladat kivitelezéséhez szükséges felszerelést is, ami lehetőleg az alábbiakból álljon:

  • A4 méretű keményfedelű mappa;

  • különböző méretű papírok;

  • írószerszámok, tollak, fekete ceruzák, színesceruza-készletek, radírok;

  • kisebb-nagyobb (maximum 30 cm-es) vonalzók;

  • műanyagtasakok, mappák a papírok védelmére.

Feladatleírás

A tanár egy nagy méretarányú térképlapnak, pontosabban az adott területre vonatkozó kivágatának a színes fénymásolatát adja a tanulócsoportok (4-6 fős) kezébe, elmondva, hogy feladatuk annak a helyesbítése. Azaz be kell járniuk a térképen ábrázolt területet – ezt a hatékonyság érdekében célszerű a tanárnak egyértelműen és pontosan körülhatárolni, ne kelljen tehát a tanulóknak az egész térképlapot helyesbíteni –, meg kell figyelniük a valóság és a térképi ábrázolás közötti különbségeket (például új ház épült, az erdőt kivágták, a legelőt bekerítették, az istállót lebontották, a füves területből veteményeskert lett, új út épült vagy egyszerűen csak új utat tapostak ki stb.). Ezeket a változásokat a tanulók a terepbejárás során rávezetik egy „piszkozat” térképlapra, valamint feljegyzéseket, fényképeket készítenek a megfigyeléseikről. Majd mindezek összegzéseként rárajzolják a változásokat az eredeti kivágat ugyancsak fekete-fehér másolatára mint tisztázati lapra, majd kiszínezik, jelkulcsot készítenek hozzá, végül is elkészítik a jelenlegi állapotot tükröző „új” térképet. Az elkészült térképeket a tanár a csapat tagjai előtt értékeli, rámutatva mind a felmérés, mind az ábrázolás esetleges hiányosságaira.

c. Szintkülönbség műszeres mérése

A részletes, nagy méretarányú térkép elkészítésének egyik feltétele a terep pontos felmérése. A sokféle geodéziai felmérés egyike a szintezés, amely a tereppontok magasságkülönbségének megállapítására szolgál. Elvének és a hozzá szükséges műszerek használatának megértése, elsajátítása viszonylag könnyű, és a terepi szintezés fegyelmezett és jó képességű tanulókkal kivitelezhető. A szintezésnek ekkor valójában nem is az eredménye igazán fontos, hanem az, hogy lássák és felfogják a terepi felmérés értelmét és nehézségét.

Feladat

A gyakorlat célja: tereppontok magasságkülönbségének megállapítása.

Korcsoport: 9–10. évfolyam.

Szervezés: a mérési gyakorlat feltétele, hogy megfelelő felszerelés álljon rendelkezésre: legalább egy szintezőműszer állványlábbal és két 4 méter hosszú szintezőléc. (Nyilvánvaló, hogy erre kevés iskolában nyílik lehetőség, bár megjegyzendő, hogy mióta a műholdak mérésein alapuló űrgeodézia általánossá vált, valószínűleg sok földhivatalnál, geodéziai és térképész vállalatnál, vállalkozónál heverhetnek parlagon még jó állapotban lévő műszerek, lécek.) Még jobb, ha két műszer áll rendelkezésre a tartozékokkal, mivel egy műszerrel legfeljebb 5-6 tanuló tud úgy dolgozni, hogy mindenki sorra kerüljön a mérések során. Vonalszintezést végezzenek, azaz egy kijelölt kezdőponttól egy meghatározott végpontig tartson, megadva a lehetőséget a tanulóknak arra, hogy a mérési pontokat a kezdő- és a végpont között tetszés szerint megválasszák. A mérés gyakorlati kivitelezéséhez olyan terepet érdemes keresni, ahol egyaránt van sík és meredekebb részlet, a kezdő- és a végpont pedig lehetőség szerint egy-egy szintezési alappont legyen, amelyeknek az abszolút magassági adatait a tanár a térképről le tudja olvasni. A szintezési feladat egy idő után kissé egyhangúvá válhat, ezért úgy érdemes a távot kijelölni, hogy az legfeljebb 10 műszerállásponttal megtehető legyen, természetesen figyelembe véve, hogy a mérőpontoknak sík területen nagyobb, lejtősebb terepen kisebb távolságokra kell lenniük. A „célhoz” érve úgy kell a mérést befejezni, hogy az utolsó lécpont a végpontot jelentő szintezési pont legyen.

Szükséges felszerelés: csoportonként egy A4 méretű keményfedelű mappa a jegyzőkönyv vezetése és tárolása számára, íróeszközök.

Feladatleírás

  1. A csoportok bejárják azt a terepszakaszt, amelyen majd lezajlik a mérés. Megbecsülik, hogy hány méter lehet a távolság és a szintkülönbség a kezdő- és a végpont között. (Ezeket a becsléseket esetleg érdemes név szerint feljegyezni, hogy majd a végeredménnyel összevetve kiderüljön, kinek a becslése volt a legpontosabb.

  2. A kezdőpontra visszatérve a tanár információkat ad a tanulóknak: megérteti a mérés elvét (ezt persze elvileg már előzőleg, egy tantermi foglalkozáson is meg lehet tenni, de a tapasztalat az, hogy ott igen kevéssé hatékony), másrészt a mérés gyakorlati végrehajtásának módszerét. Ilyenkor a tanár megmutatja, hogyan kell a műszert felállítani, mit kell és lehet az állványlábakkal csinálni, hogyan kell a libellák segítségével a műszer optikai tengelyét vízszintessé tenni, majd mindezeket gyakoroltatja minden egyes (!) tanulóval. Ha ez már érthető, akkor ismerteti a lécet tartók feladatait, majd megtanítja a lécek leolvasását a műszer távcsövével (ez különösen képfordító távcső esetén okozhat nehézséget). Végül megmutatja, hogyan kell a leolvasott értékeket jegyzőkönyvben vezetni.

  3. Egy tanuló a lécet ráhelyezi a szintezési pontra, a többiek pedig felállítva a műszert egyenként sorra leolvassák a lécet. (Az elején még ne mondják ki hangosan a leolvasott értéket, hogy ne befolyásolják a társukat, csak ha már mindenki leolvasott, akkor hasonlítsák össze az adatokat, és ha megszületik a tanár által is jóváhagyott „jó” eredmény, akkor még egyszer mindenki nézzen be a távcsőbe, hogy felismerje, hol hibázott a leolvasáskor!) Utána elforgatva a műszert a következő léccel végzik el ugyanezt a műveletet; ha minden leolvasás sikeres, a műszerrel új állásponton lehet felállni (2.14. kép). A tanár praktikus tanácsokkal segíti a gyerekeket, például hová álljanak fel a műszerrel, illetve a lécekkel, felhívja a figyelmet arra, hogy minél távolabbról mér a műszer, annál nagyobb a pontatlanság a leolvasásban. 2-3 mérés után már hagyja a tanulókat önállóan mérni, ugyanakkor minden mérőpont esetében ellenőrzi a beállítások és a leolvasások helyességét a jegyzőkönyvbe diktálás előtt. Főleg arra figyeljen, hogy ne mindig csak a legügyesebb, vagy a csoport belső hierarchiájának élén álló gyerek mérjen, és ne mindig a legügyetlenebb, vagy a hierarchiában leghátrább álló tanulót küldjék el „lécesnek”, hanem a terhelés arányosan oszoljon meg a tanulók között.

  4. Feldolgozás és értékelés: az utolsó lécleolvasást követően a tanulók összecsukják az állványlábat, a léceket, visszateszik a műszert a dobozába, és kezdődhet a zárófeladat megoldása, a mért adatok összesítése a mérési jegyzőkönyv alapján. Célszerű, ha a tanár itt újra átveszi a tanulókkal a mérés matematikai-geometriai elvét, és felhívja a figyelmet arra, hogy az előre- és hátraleolvasások különbsége lehet pozitív és negatív szám is, amire nagyon kell ügyelni az összegzésnél. Végül a leolvasott értékek különbségeinek összegzéséből kijövő számértéket a tanulók még átszámítják méterbe, így kiderül, mekkora a két pont mért magasságkülönbsége. Mikor minden csapat befejezte az összegzést, akkor a kapott eredményeket összevetik a valódi értékkel, illetve a már említett, a mérés kezdete előtti becslésekkel. Az eredményből a tanulók érzékelhetik, milyen nehéz a terepen a távolságok és a magasságok becslése, és ezért milyen fontos a pontos mérési eljárások ismerete, továbbá hogy műszeres mérések esetében milyen nagy jelentősége van a mérési pontosságnak.

2.14. kép. A térképhelyesbítés egyetemi változata szintezéssel (fotó: Horváth G. 2012)

2.6.2. Tájékozódási stratégiafejlesztés terepfoglalkozáson

A terepi tájékozódási képesség fejlesztésének eredményes eszközei azok a komplex terepi tanulási környezetek, amelyek során a tanulók többször, de eltérő feltételek között alkalmazzák az apránként, külön-külön megismert tájékozódási technikákat. Ennek egyik kedvelt megvalósítási módja a tereptájékozódási verseny. Az előkészítő foglalkozásokat követően a csapatokba szerveződött tanulók ismeretlen terepen, önállóan járnak be egy útvonalat a kevésbé átalakított természeti környezetben. A tanár kijelöl egy kezdő- és egy végpontot a területet ábrázoló térképen, valamint a kettő között néhány egyéb „állomást”, ezeket kell a csapatoknak kizárólag a térkép és a tájoló segítségével megtalálniuk. Egy ilyen jól előkészített és megszervezett verseny amellett, hogy a térképhasználati készséget fejleszti, nagy élményt is nyújthat és éppen úgy kedvet csinálhat a további terepi munkákhoz, mint a rendszeres turizmushoz.

Feladat

Korosztály: 8. évfolyamtól.

Szervezés: a terepfoglalkozás előtt a tanár végigjárja a térképen kijelölt útvonalat, és bizonyos tereppontokon elrejt valamit, vagy gondosan megfigyeli az adott pontra jellemző sajátosságokat. A kiválasztott tereppontokat megszámozva pontosan bejelöli egy nagy méretarányú térképen, majd feladatlapot készít, amelyben minden egyes ilyen terepponthoz (állomásokhoz) valamilyen feladatot rendel (Fajlmelleklet_2.4_Tereptajekozodas_Feladatlap ) . A feladat lehet az adott pont jellegzetességeinek leírása vagy egyszerűen az elrejtett „valami” megtalálása. A legcélszerűbb, ha ez az elrejtett és megtalálandó dolog egy újabb feladatlap, további kérdésekkel, felismerendőkkel, földrajzi tudást kívánó vagy éppen fejlesztő rejtvényekkel. A megtalálandó tárgyak, objektumok célszerűen, viszonylag könnyen beazonosítható helyen (kúpponton, vonalas elem mentén, egyértelmű jellel ábrázolt kőfejtőben, vízmosásban, patak partján, hídnál stb.) legyenek elrejtve, hiszen figyelembe kell venni, hogy mi várható el reálisan az adott életkorú tanulóktól.

A terep kiválasztásának szempontjai: lehetőleg olyan terepet kell választania, amelyben vannak magaslatok, amelyekről követni lehet a csoportok mozgását, és ahol eltévedés esetén is könnyen megtalálhatók a csoportok. Ez kisiskolások esetében különösen fontos! Mint ahogy az is, hogy a terep környéke legalább nagy vonalakban legyen ismerős a tanulók számára, hogy esetleges eltévedés esetén is rövid idő alatt jól ismert területre érjenek (például úthoz, vagy településhez). Ugyanezen okból a tanár előzetesen gyűjtse össze a tanulók mobiltelefonjainak számait, hogy szükség esetén kapcsolatot tudjon velük tartani, és ő is adjon meg egy elérhetőséget baj esetére. A tanárnak az előzetes terepbejárás során meg kell vizsgálnia azt is, nincs-e valamilyen veszélyes hely (például szakadék) vagy egyéb veszélyforrás a verseny útvonala közelében. A megteendő út hosszát, nehézségét a korosztályi sajátosságoknak megfelelően kell kialakítani. A kiválasztott terep lehetőleg ne legyen túl egyhangú, hogy a tájékozódási pontok könnyen azonosíthatók legyenek (például nem szerencsés, ha egymással párhuzamosan több vízmosás is fut).

Feladatleírás

  1. Előkészítés. A tanár ismerteti a feladatot a tanulókkal, és felhívja a figyelmüket néhány fontos dologra:

    • válasszanak csapatkapitányt maguk közül, akinek vitás esetben a szava döntsön (például ha sehogy nem találnak meg valamit, akkor tovább keresgéljék vagy továbbmenjenek;

    • a tisztességes verseny megkívánja, hogy a csapatok hagyják érintetlenül a megtalált tárgyakat;

    • az állomások sorszámozását célszerű, de nem kötelező követni;

    • a megtett idő nem számít, tehát rohanni nem kell;

    • ha két vagy több csapat összetorlódik egy állomásnál, akkor az egyik csapat illő távolságból várja meg, amíg a másik elvonul.

  2. A verseny. A csapatokat, hogy valóban egymástól függetlenül dolgozzanak, célszerű meghatározott időközönként (például 20 percenként) indítani. Az indulóállomáson minden csapat megkapja a térképet a bejelölt pontokkal, a feladatlapot (aminek leírásai is segítenek az egyes tereppontok beazonosításában), valamint egy tájolót. Ezt követően a tanulók sorra megpróbálják megtalálni, beazonosítani az egyes állomásokat, majd miután végigjárták a kitűzött pontokat, a célba érve leadják a kitöltött feladatlapokat a szerintük helyes válaszokkal, megoldásokkal. A versenyjelleg azzal biztosítható, hogy minden állomás megtalálása, illetve minden feladat megoldása bizonyos számú pontot ér, amelyek összegzése alakítja ki a tereptájékozódási verseny végeredményét.

    Versenyfeladatok: az egyes állomásokhoz kapcsolódó feladatok az egyszerűtől a nagyon bonyolultig igen változatosak lehetnek, néhány jellegzetes példa:

    • Egy kis méretű tereptárgy (vagy tereptárgyak együttesének) megtalálása és annak leírása, például egy háromszögelési pont fölé emelt kis betonoszlop megtalálása és feliratának a feladatlapra való feljegyzése, egy út vagy vasút melletti jelzőtábla vagy egy turisták tájékoztatása céljából kihelyezett információs tábla megtalálása és a rajtuk látható elemek leírása, egy adott ponton levő tereptárgyak (piknikelő asztal, padok, szemetesedény stb.) felsorolása;

    • Egy nagyobb méretű tereptárgy (például rom, kilátó) megtalálása és jellemzése a feladatlapon szereplő irányított kérdések alapján vagy feladat megoldásával (például alaprajzának lerajzolásával);

    • A megjelölt ponton egy fára felszögezett jel, geometriai alakzat, kivágott betű stb. megtalálása és feljegyzése a feladatlapra (például: Rajzoljátok le, milyen számok, színek, jelek láthatók és olvashatók a sínek melletti táblákon, köveken! Nevezzétek meg, hogy vajon mit jelentenek!).

    • Fára szögezett vagy más módon elrejtett feladatlap megtalálása, és a rajta levő feladatok megoldása, például térképészettel kapcsolatos betű- vagy keresztrejtvény, felnagyított térképrészleten bekarikázott jelek felismerése, körvonalakkal ábrázolt földrajzi objektumok (például az adott terepen jellemző tereptárgyak) felismerése, kivágott térképrészlet (például a bejárt terep egy részlete) tartalmának felismerése stb.

  3. Feldolgozás és értékelés. A célállomáson a tanár megbeszéli a tanulócsapatokkal részletesen a feladatok megoldását, mit csináltak jól, mit hibáztak el. Próbáljon a tanár valamilyen jutalmat is biztosítani a verseny győzteseinek, és azt a célban a feladatok kiértékelése után az összes résztvevő előtt ünnepélyesen adja is át.

Feladat

A foglalkozás célja: a társadalom által átformált terület megismerése és mai morfológiája kialakulási okainak tisztázása analízissel többirányú információk alapján.

Helyszín: Budapest-Lágymányos Infopark és Egyetemváros.

Tantervi kapcsolatok: 8. évfolyam. Magyarország természetföldrajza – A Duna.

Szükséges eszközök: GPS, növényhatározó-lapok (Barangolás a tantárgyak között, Magyarországi Tereptanulmányi Központ Alapítvány, 2000), növényhatározó könyv, író- és rajzeszköz, papír, feladatlap, kézi nagyító, derékszögű vonalzó, 20%-os esetsav cseppentős üvegben, milliméterpapír.

Feladatleírás

  1. Előkészítés. A tanár megkérdezi a tanulóktól, hogy szerintük hogyan éltek az emberek a lágymányosi Infopark és az Egyetemváros területén a korábbi évszázadokban. A gyerekek ötleteket fogalmaznak meg különböző időpontokra vonatkozóan. A kérdést nem zárja le a tanár, hanem célul tűzi ki, hogy erre a kérdésre keressék a választ a terep bejárása során. A tanulók kiscsoportokba (4-5 fős) szerveződnek, és előzetes információ nélkül bejárják azt a számukra ismeretlen terepet, amelyet a feladatlap feladatai kijelölnek számukra (Fajlmelleklet_2.5_Infopark_Feladatlap ) . A felfedezés megkezdése előtt átnézik a feladatlapot, s annak megfelelően próbálják ésszerűen megtervezni a terület bejárását, és megosztják egymás között a feladatokat tevékenységek szerint (például GPS-kezelés, objektumfigyelés, növényhatározás).

  2. Csoportos munka a terepen (kb. 1,5–2 óra) (2.15–2.16. kép).

  3. A terepi tapasztalatok feldolgozása:

    • A csoportok beszámolnak a terepbejárás és a feladatvégzés élményéről, nehézségeiről és kudarcairól. Előzetesen értékelik a saját munkájukat.

    • Ezután a tanár arra kéri őket, hogy készítsenek rajzot a kiindulási problémáról: hogyan éltek itt az emberek évszázadokkal ezelőtt? (körülbelül 20 perc). Minden csoport tanulói közösen készítik a rajzot, közösségi elképzelést örökítenek meg. Fontos, hogy időpontot is rendeljenek a rajzaikhoz. Miután elkészültek az alkotások, kiteszik azokat egymás mellé, és összehasonlítják a tartalmukat (kb. 15 perc).

    • Miközben rajzolnak a csoportok, a tanár átnézi és értékeli a feladatlapok megoldását, és a rajzmegbeszélés után ismerteti a helyes feladatmegoldásokat.

    • Szintézis. A tanár felveti a záró problémát: Hogyan alakult ki az Infopark és Egyetemváros mai területe? A tanulók terepi tapasztalataik alapján megpróbálják megfogalmazni. Végül a tanár elmondja a tényleges folyamatot. Közösen berajzolják a terület légi fotójára a Duna partvonalát a 19. század közepi szabályozások előtti állapotnak megfelelően (2.17. kép).

  4. Értékelés. A részfeladatok értékelése tulajdonképpen megtörténik az előző munkafázisokban, a végső értékelésnek a probléma megválaszolására és a közös munkavégzésre, az együttdolgozás minőségére kell irányulnia.

2.17. kép. A Lágymányosi-tó 1910-ben fényképfelvételen (forrás: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2011/05/regi-lagymanyosi-duna-part-nyomaban.html)

Megoldások:

Feladatlap

  1. Első magyar részecskegyorsító; jelentősége: atomenergetikai kutatások, ezen hajtottak végre hazánkban először elemátalakulással járó atommagreakciót.

  2. Irány: É, távolság: 15 m, torziós inga, Eötvös Loránd.

  3. Térképvázlatban jelölve.

  4. Szabad válasz (például a Duna jobb partja és a Rákóczi hídról levezető út által bezárt területen, az ELTE és a BME épületeitől délre).

  5. Keresőhálózat a térképen.

  6. A Tüskecsarnok mögötti terület. Meghatározás szabad válasz (például a légi fotón/térképen lemértük a kerületüket, és kiszámítottuk a területüket).

  7. Infopark I. épület és Tüskecsarnok között, szabad válasz (például lejárással vagy térképi távolságméréssel)

  8. Szabad válasz. Módszer például: háromszögvonalzó segítségével (2.20. ábra).

  9. A – tűzcsap, B – öntözővízcsap, C – gázmérő, D – gáznyomásmérő-állomás.

  10. Fűz, rezgőnyár, kocsánytalan tölgy, platán.

  11. Megnevezés a képen.

  12. Szabad válasz.

  13. Természetesen és mesterségesen feltöltött terület (igazolja: kavicsok, csigahéjak, sitt, szikesedés).

  14. Édesvízi mészkő, ecetsav hatására pezseg.

  15. A – 47028’14,41”; 19003’35” B – 47028’15,9”; 19003’41” C – 47028’16,65”; 19003’33,48”

  16. Lisztes berkenye, cseresznye, kislevelű hárs.

2.20. ábra. A magasságmérés háromszög-vonalzó segítségével (tanulói munka)

A terület kialakulása: A Gellért-hegytől délre szétterülő, ellaposodó Duna-meder volt részben az oka az 1838-as jeges árvíz pusztításának. A helyzet javítására megépítették a Gellért-fürdőtől délre 3 km hosszú párhuzamművet (Kopaszi-gát), de 1867-ben az újabb jeges ár miatt a gát magasságát emelni kényszerültek. A gát mögött húzódó, a Dunától elrekesztett Lágymányosi-tó azonban akadálya volt a vasút és a Déli összekötő vasúti híd építésének, ezért feltöltötték (2.17-18, 2.20. kép). A II. világháborús pusztítás budai törmelékeit is a terület feltöltésére használták.

2.18. kép. Kopaszi-zátony egykori helyzetét bemutató fotószimuláció (forrás: www.old-ikarus.hu/legifotok.htm)

2.20. kép. A Duna-meder szegélyének fotóra rajzolása az ismert helyek megnevezésével (légi fotó forrása: maps.google.com)

2.6.3. Táji értékek megismerése terepfoglalkozáson

A tájnak számos megközelítési lehetősége van, ezért egy adott táj megismerésére irányuló terepfoglalkozás megszervezésekor először alapvetően a terepmunka célját és szempontrendszerét kell meghatározni, és a helyszín kiválasztásától a részletes program megtervezésén át a technikai feltételek biztosításáig mindent ennek kell alárendelni. Egy ilyen megközelítési szempont lehet a táji értékek megismertetése. A tizenéveseknek önmaguktól eszük ágában sincs megfigyelni a környezetüket. Ez régebben is így volt, de ma, a hordozható elektronikus eszközök korában még inkább jellemző. Ha megfigyeljük a tanulók viselkedését például egy autóbuszon, akkor azt láthatjuk, hogy egyikük sem néz ki az ablakon, hanem valamilyen elektronikus eszközt nyomogat. Talán fogalmuk sincs arról, hogy körülöttük van egy értékekkel és szépségekkel teli világ is. Ezért rendkívül fontos az olyan többnapos terepfoglalkozás, amely ráirányítja figyelmüket erre az általuk mesterségesen kizárt világra.

Feladat

A gyakorlat célja: terepfoglalkozás során általánosságban a tájelemek, azon belül különösen a természeti értékek és a kultúrtáj értékeinek vizsgálata. A terepmunka alkalmat ad arra, hogy a tanulók megismerjék a tájban, a tájhasználatban az emberi tevékenység hatására bekövetkező változásokat, elemezzék ennek előnyös és hátrányos oldalait, felismerjék annak fontosságát, hogy az értékek sérülékenyek és ezért óvandók.

Korcsoport: 8–10. évfolyam.

Szervezés: tekintettel arra, hogy egy több napos terepmunkáról van szó, a szervezés különösen fontos. Gondoskodni kell az utaztatásról és a szállásról. Ahhoz, hogy minél több értékes tájelemmel megismerkedhessenek a tanulók, célszerű a terepmunka helyszínén egy kisbusz bérlése és azzal, illetőleg a megállási helyszínektől kiinduló kisebb-nagyobb gyalogtúrákkal egy nagyobb terület bejárása. A tanulók figyelmét fel kell hívni a megfelelő felszerelés fontosságára.

Előkészítés: a tanár összeállít résztvevők számára egy alapos, jól felépített, lehetőleg képekkel és ábrákkal ellátott ismertetőt a bejárandó területekről, és ebben megadja olyan internetes források címeit, amelyek felkeresésével a tanulók további ismereteket szerezhetnek a terepfoglalkozás helyszíneiről; valamint kiad feladatokat a tanulóknak, amelyek főleg arra irányulnak, hogy bizonyos szempontok alapján gyűjtsenek össze minél több adatot, információt egy-egy meglátogatandó táji elemről, objektumról (amit majd a helyszínen például kiselőadás formájában ismertetnek is). A tanár kidolgozza a megfigyeléshez szükséges szempontokat, az ezek alapján összeállított feladatlapokat, továbbá az ellenőrzéshez, értékeléshez szükséges feladatsorokat. Tájékoztatja a tanulókat a követelményekről, a feltételekről és a szükséges felszerelésről. Az információk terjesztése érdekében célszerű létrehozni egy – a tanár által irányított, „moderált” – internetes csoportot, amelybe résztvevőként kapcsolódjon be.

Feladatleírás

Mintaként szerepeljen itt egy lehetséges terepgyakorlat leírása. Az öt napos terepfoglalkozás helyszíne a Medves-vidék, Salgótarján város környéke, a szállás helyszíne Nemti falu a kistáj déli peremén, a Zagyva kelet–nyugati futású völgyében. A környező tájak bejárása, a táji értékek felkeresése során a tanulók feldolgozzák a tapasztaltakat szempontok alapján részben önállóan, részben 4-5 fős kiscsoportokban.

Program

  1. nap. Érkezés Nemtibe. Terepbejárás gyalog a Nemti – Morgó-gödri – Leány-kő – Agyagbányai-vízmosás – Kőbánya-tető – Sárkány-szikla – Nemti útvonalon.

    • A tanár összefoglalja a bejárandó kistájról szükséges tudnivalókat: fekvése, helyzete, kiterjedése, földtani felépítése, felszínformái, rövid történelme és az ember szerepe a táj formálásában, e kistáj esetében kiemelve a bányászat és az ipar kiemelkedő jelentőségét. Kitér a térség szempontjából sorsdöntő jelentőségű eseményre, a Novohrad–Nógrád Geopark 2010. évi megalapítására, ennek kapcsán a geopark fogalmának és – különösen az értékvédelem és a területfejlesztés terén megmutatkozó – jelentőségének ismertetésére.

    • Az első állomás, a Morgó-gödri nevű rövid, ám annál látványosabb eróziós homokkő szurdokvölgy. A völgy bejárása jó alkalmat ad a víz eróziós munkájának megismertetésére. A tanulók megfogalmazzák, hogy miért tekinthető táji értéknek ez a völgy. Összegyűjtik az antropogén hatásokat (például a völgytalpon megtalálható használt gumiabroncsok és egyéb, a víz által szállított hulladékok).

    • A következő állomás a Leány-kő, hazánk egyetlen homokkő kőgombája, az Agyagbányai-vízmosás pedig arra példa, hogy a felszínformálás milyen elképesztően gyors folyamat, hiszen a vízmosás állandóan, évről évre látható mértékben mélyül, de példa arra is, hogy az ember bányászati tevékenységének másodlagos hatása néhány év alatt ilyen fantasztikus vízmosásrendszer kialakulását képes eredményezni.

    • Az agyagbányán keresztül haladva a tanulók láthatják is, hogyan alakítja át a kitermelő tevékenység a tájat.

    • Végül a faluba egy hosszabb kerülő úton visszatérve ismét különleges homokkősziklák nyújtanak alkalmat kőzettani és felszínalaktani ismeretek elsajátíttatására, különös tekintettel a válogató lepusztítás fogalmára.

    • A túra során a menet közbeni kilátópontokról a tanulók láthatják a tarvágás okozta tájformálást, az erdők fajösszetételét vizsgálva pedig a mesterséges erdőtelepítések más jellegű tájformálásával, az erdei állatok vagy éppen a legeltetés okozta apróbb tájelem-változásokkal is megismerkedhetnek.

  2. nap. Terepbejárás mikrobusszal és gyalog a Nemti – Mátraszele – Pintértelep – Zagyvaróna, Bugyizló-völgy – Rónabánya – Szilvás-kő – Gortva-forrás – Medves-fennsík – Somos-kő – Nemti útvonalon.

    A program célja: az antropogén hatásokra bekövetkező tájváltozások megtapasztalása.

    • Az első állomás egy hatalmas vulkánhoz hasonló alakú salakkúp Pintértelepen, ami az egykori széntüzelésű erőműből származó, az égés végtermékeként keletkezett salakból épül fel, futurisztikus formája egészen különleges antropogén tájelem, és persze felkeresése egyúttal a térség korábbi jelentős ipari tevékenységének ismertetésére is lehetőséget nyújt, akárcsak arra, hogy a tanulók a saját szemükkel lássák, micsoda özönnövény-áradat fejlődik ki ezeken a mesterséges tájakon.

    • A zagyvarónai Bugyizló-völgy egy másik, de az előző napinál sokkal hatalmasabb és hosszabb, sok ágból álló rendszert képező szurdokvölgyhálózat, amely alkalmas az eróziós felszabdalódás folyamatának bemutatására, a szemünk láttára lezajló változások (például falak leomlása) tanulmányozására, továbbá olyan földtani érdekességek, mint a keresztrétegzettség – és ezen keresztül az egykori tengeri üledékből származó homokkő képződése –, valamint a „homokkőcipók” (konkréciók), illetve a kipotyogott „gömbkövek” bemutatására.

    • A következő állomás egy ipar- és kultúrtörténeti érték, az egykori bányásztelep (kolónia) Rónabányán, ami egyrészt alkalmas az egykori bányászattal, bányásztelepítésekkel kapcsolatos érdekes kérdések megtárgyalására, valamint a mai leromlott állapotában jó feladat a tanulóknak arra, hogy tervezzék meg, hogyan lehetne ezt az értéket új funkciókkal ellátva megmenteni.

    • Innen lehet egy kb. 5-6 km-es gyalogtúrával végigjárni a szilvás-kői tanösvényt, amely sok érdekességet kínál az alábányászottság okozta hasadék- és álbarlangrendszertől a kőfejtőkben feltárt különlegesen érdekes és szép bazaltoszlopokon át a környező sípályák és panziók látványáig, tehát mind természet- és táj-, mind társadalom-földrajzi kérdések és érdekességek sokaságának megtárgyalására alkalmas.

    • Visszatérve Rónabányára egy második, hosszabb gyalogtúrával átszelhető Közép-Európa legnagyobb bazaltfennsíkja, a Medves, melynek során az út mentén megtekinthető a Gortva forrása; egy nagyon rövid, de nehéz és meredek ösvényen le lehet ereszkedni a forrásig, ahol a víz kilép a hegy gyomrából, és ahol jól látható az a különleges színű kiválás, amely a néhai bányajáratokból eredő víz sajátos kémiai összetételének következménye.

    • A fennsíkon újabb antropogén tájelemek megtalálása, megfigyelése a feladat.

    • Majd egy egykori aszfaltút maradványain leereszkedve a Somos-kő bazaltneckjénél és a rá épült várnál ér véget a napi program, ahol a ma Szlovákiához tartozó területen a világhírű „bazaltorgonák” és a periglaciális kőtenger megtekintése ad lehetőséget újabb földtani és felszínalaktani, a vár meglátogatása pedig történelmi és kultúrtörténeti ismeretek átadására.

  3. nap. Terepbejárás mikrobusszal és gyalog a Nemti – Eresztvény, Kis-, Új- és Közép-bánya – Salgóbánya – Salgó vára – Kis-Salgó – Salgótarján – Nemti útvonalon.

    A program célja: a bányászattal kapcsolatos felszín- és tájváltozások bemutatása, a bányászattal kapcsolatos érdekességek megismertetése.

    • Az első állomások a bazaltbányászathoz kötődnek, a Medves peremébe mélyített bazaltbányák egy részét felfűző tanösvény végigjárása során a tanulók tájékozódnak az egyes állomásokon fellelhető információs táblákból, és láthatják, micsoda hatalmas tömegű kőzetet emeltek ki ezekből a bányákból, amely kövek nagy része még mai is megtalálható a városaink mellékutcáinak „macskaköveiben”, illetve vasútvonalak alépítményeiben. Itt célszerű megtárgyalni a diákokkal a bányászat hasznos és káros voltának kettőségét, rámutatva arra is, hogy a felhagyott bányák egyszerű „sebhelyként” való beállítása egyes környezet- és természetvédő szervezetek részéről milyen súlyos tévedés.

    • A tanösvény végigjárását követően Salgóbányán a Medves Hotel udvarán megtekinthető a ma a Vízművek által használt István-akna bejárata, ami alkalmat ad a szén- és bazaltbányászat összekapcsolódása gazdasági jelentőségének bemutatására. A volt Bányakaszinó ma romos épületének megtekintése pedig érzékeltetheti a tanulókkal, milyen viszonylagos gazdagságot is eredményezett annak idején a bányászat.

    • A bazalthoz kapcsolódik a Salgó, illetve a Kis-Salgó felkeresése is; előbbin a vár mint irodalmi, történelmi és kultúrtörténeti emlék is alkalmat ad arra, hogy az érték fogalma tovább bővüljön, a csodálatos körkilátás pedig a természeti és táji értékek mellett az antropogén folyamatokra is sok példa bemutatását teszi lehetővé, utóbbin pedig egy tanösvény keretében ismerhetik meg a tanulók egy vulkán sajátos működésének különböző szakaszait és termékeit.

    • Salgótarjánban a Bányamúzeum a bányászat tárgyi emlékeit gazdagon bemutató és a korabeli bányászéletet fotókon illusztráló felszíni kiállítóépülete mellett van egy „igazi”, egy egykori föld alatti szénbányában kialakított bemutató része is.

    • A másik salgótarjáni célpont a Karancs–Medves Tájvédelmi Körzet Bemutatóközpontja, ahol a kiállítási anyag összefoglalja a térség földtani, felszínalaktani, történelmi, kulturális és bányászati értékeit, másrészt kiváló filmek tekinthetők meg a medvesi tájról, látványosságairól, ember alkotta érdekességeiről, valamint lehetőség nyílik a bemutatóközpont melletti, egykor várral is koronázott kis bazaltkibukkanás, a Baglyas-kő megtekintésére, ahol különleges érdekesség a bazaltban található kis barlang.

  4. nap. Terepbejárás mikrobusszal és gyalog a Nemti – Mátraszele – Kazár – Rákóczibánya – Vizslás – Nemti útvonalon.

    • Az első megálló ismét az antropogén hatások, különösen a bányászat okozta tájátalakítás bemutatására szolgál. Jellegzetes példa erre a Mátraszele határában található Szék-völgy felhagyott külfejtése. Egy hosszabb gyalogtúra során a tanulók megfigyelhetik, milyen hatalmas területet taroltak le, hogy a szenes rétegeket kitermeljék, aminek eredményeként mára egy részben kopár, részben özönnövényekkel elárasztott csúf antropogén táj maradt vissza.

    • Ezt követően a tanulók a riolittufán kialakult különleges és látványos képződményekkel ismerkednek: egy viszonylag hosszú, de könnyű gyalogtúra keretében a Kazár határában található országos hírű, rendkívül látványos, kopár, erodált riolittufa-felszínnel, ahol újabb természetföldrajzi ismeretek elsajátítása mellett érzékelhetik a természet alkotta látványos formák veszélyeztetettségét, törékenységét.

    • További feltárások felkeresése során Rákóczibánya, majd Vizslás határában újabb látványos riolittufa-falakkal ismerkednek, ahol a mikroformák hihetetlen gazdagsága nemcsak újabb ismereteket nyújt a tanulóknak, hanem rá is ébresztheti őket arra, hogy a terepen a nagyon kis méretű formák is rendkívüli változatosságban találhatók, azok is nagyon fontos tájalkotó elemek, és hogy érdemes nyitott szemmel járni az ilyen rejtett szépségek felfedezése érdekében.

  5. nap. Az eredmények összegzése, bemutatása.

    • A tanulók megválaszolják a feladatlapok kérdéseit, megtervezik és kidolgozzák a bemutatandó előadásokat. A tanár személyes jelenlétével figyelemmel kíséri a munkát, és tanácsokkal segíti a tanulókat a feldolgozásban, illetve az adatok, források elérésében, a jegyzetek, elkészült fényképek számítógépes összegyűjtésében, rendszerezésében.

    • Majd a csoportok bemutatják a természeti táj és a kultúrtáj változásait, a változások okait, a megfigyelt természeti, táji és kulturális értékeket, azokat például egy pontrendszer segítségével minősítve.

    • Az egyes bemutatókat a közösség folyamatosan megvitatja, kiegészíti és értékeli. A tanár is értékel szóban is és fiktív érdemjeggyel is. Hazautazás után a több napos terepmunka szakmai eredményei és eseményei, kalandjai egyaránt felkerülnek az iskola közösségi fórumaira.

ELLENŐRZÉS

Irodalom

ANGYAL ZS.. . Szerk.. . 2012. Környezettudományi terepgyakorlat. ELTE. Typotex, Budapest. 5–146..

CSÉFALVAY, Z.. 1990. Térképek a fejünkben. Akadémiai Kiadó, Budapest. 156 pp..

KÁRÁSZ, I.. 1992. Ember és környezete. Ökológiai és környezetvédelmi terepgyakorlatok. Nemzeti Szakképzési Intézet, Budapest. 115 pp..

LIBEN, L. S. és DOWNS, L. M.. 1991. Understanding map sas symbols the development of map concepts in children. In: Reese, H. (szerk.): Advances in Child Development. Academic Press, New York.

MAKÁDI,, M.. 2006. Földönjáró 2. Módszertani kézikönyv gyakorló földrajztanárok és hallgatók részére. Stiefel Eurocart Kft., Budapest. 131-138..

MAKÁDI,, M.. 2012. A térbeli intelligencia fejlesztése a földrajztanítás-tanulás folyamatában, PhD-értekezés. ELTE TTK, Budapest. 15–20.. 44–47..

MAKÁDI M.. . Szerk.. . 2013. Tanulási-tanítási technikák a földrajztanításban, Elektronikus egyetemi tankönyv. TÁMOP 4.1.2.. ELTE TTK, Budapest. 7.1. fejezet.

PIAGET, J. és INHELDER, B.. 1966. La psychologie de l'enfant. Presses Universitaires de France, Párizs. 102–105..

SCHMIDT,, H.. 2003. So erkläre ich Geografie – Modelle und Versuche einfach anschaulich. Verlag an der Ruhr. 9–21..

2012. Nemzeti alaptanterv. EEMI, Budapest.