7. fejezet - Számítástechnikával támogatott prezentációs technikák alkalmazása a földrajztanításban

Tartalom

HÁTTÉR
7.1. A prezentációs technikák a pedagógiában
7.2. A prezentálással kapcsolatos tantervi és módszertani elvárások
MÓDSZERKOSÁR
7.3. Prezentációs technikák alkalmazása ellenőrzés során
7.4. A legkorszerűbb prezentációs technikák alkalmazása a földrajztanítási-tanulási folyamatban
ELLENŐRZÉS
Irodalom

Szerzők:

Farkas Bertalan Péter (7.1., 7.3., 7.4., 7.5.)

Makádi Mariann (7.2., 7.4.1., 7.4.2., 7.5.6.)

HÁTTÉR

7.1. A prezentációs technikák a pedagógiában

„Hallom és elfelejtem, látom és megjegyzem.”

7.1.1. Mi a prezentáció?

A fejezetet indító idézet mellett egy másik mondás is idekívánkozik: „Egyetlen kép többet mond, mint ezer szó”. Ha hallgatóságunknak olyan információt akarunk átadni, amely felkelti és fenntartja érdeklődésüket, érdekes és hasznos számukra, akkor ki kell emelni a lényeget, meg kell fogalmazni mondanivalónk magját. A szóbeli előadások lényege éppen ez, a figyelemfelkeltés, a lényegkiemelés, a közlés és a rögzítés. Az információ (az értelmezett adatok összessége) megszerzése, rögzítése és elemzése tehát akkor válik igazán hasznossá, ha az információt közölni is tudjuk.A prezentáció szó latin eredetű (praesentatio), és angol közvetítéssel került a magyar nyelvbe, jelentése: bemutatás, előadás. Tágabb értelmezés szerint prezentációnak nevezzük azokat az összefüggő, szemléltető eszközökkel támogatott szóbeli közlésformákat, amelyek célja egy adott befogadó csoport tájékoztatása, informálása. Szűkebb, újkeletű értelmében a prezentáció számítógéppel segített előadás, amely során az előadó beszédét egy erre a célra kifejlesztett szoftverrel készített, bizonyos mértékben látványelemeket is tartalmazó bemutató támaszt alá. Azt a korábbi definíciót, miszerint a prezentáció szöveget, képet, mozgóképet és egyéb audiovizuális elemeket tartalmazó lapok sorozata, a legújabb technológiák már túlhaladták: egy prezentáció már nemcsak lapok egymást követő sorozata lehet, hanem egy szervesen felépített, a gondolatok összefűzésére és hatásos bemutatására szolgáló komplex előadás is.

A tanítási-tanulási folyamatban előforduló előadás és prezentáció – mint szóbeli közlésformák – számos tekintetben hasonlítanak egymáshoz. Gyakran azonban – hibásan – szinonimaként használják e két kifejezést. Az előadás során általában nem szükségszerű valamilyen prezentációs technikát alkalmazni, bizonyos előadások éppen azért jók, mert nincs mögöttük prezentáció (például bizonyos témák vagy jó előadói képességekkel bíró előadó esetében). Ebből a szempontból az alkalmazott eszközökben is különbözhetnek. Egy előadás során az egyetlen „alkalmazott eszköz” az előadó beszéde, gesztusai. Ne becsüljük alá ezt! – a gesztusok és a metakommunikáció mondanivalónk akár 80%-át is közvetítheti a hallgatóság felé! A prezentációval kísért előadás, különösen ha számítógépes technikával készült, mindenképpen igényel valamiféle szemléltetést, bemutatási eszközt, amely lehet táblai rajz, plakát, számítógépes prezentáció vagy éppen videók és animációk. Az előadás témája és az előadó mindkét formában szerves kapcsolatban van, és a kétféle előadástípus céljai is közösek (természetesen helyzetenként eltérő hangsúllyal): a meggyőzés, a tájékoztatás, vita kiváltása, eredményeink bemutatása vagy éppen a szórakoztatás. Napjainkban a prezentációk a vállalati bemutatók, konferenciák, de szinte bármilyen előadás állandó és megkerülhetetlen eszközei, részei, ami jórészt annak köszönhető, hogy bármelyikünk készíthet prezentációt offline vagy online formában is. A fentiek alapján prezentáció – tágabb értelmében – minden olyan közlés, amely során információáramlás zajlik. Így tulajdonképpen prezentációnak tekinthetjük a tanórai munkát is, legyen szó tanári vagy tanulói közlésformákról.

7.1.2. Szóbeli módszerek a földrajztanításban

A földrajztanítás története során az aktív tanulói ismeretszerzés és feldolgozás arányának növekedésével párhuzamosan a hagyományos szóbeli módszerek fokozatosan háttérbe szorultak. A sokféle szemléltető eszköz használata csökkentette a szemléletes tanári leírás és elbeszélés arányát, a gazdag ábra- és képanyaggal ellátott taneszközök, a különböző információforrások segítségével történő önálló vagy kiscsoportos feldolgozás háttérbe szorította a magyarázatot, az audiovizuális vagy multimédiás eszközök elterjedése a szövegfeldolgozást. Pedig a tanári közlő módszerekre nagy szükség van az alap- és középfokú oktatásban, mert azok közvetlen kapcsolatot teremtenek a tanulók és a tanár között. Követendő példát mutathatnak a gyerekek számára a mondandó helyes felépítésére, a szép élőbeszédre, a szaknyelv és a köznapi nyelv összekapcsolására. Az információközlésnek számtalan formája lehet az iskolai munkában is. A közlési módok különböző szempontok szerint csoportosíthatóak.

Tanári közlő módszerek

A tanári közlő módszerek napjainkban is elengedhetetlenek a tanórai munkában. Bár az audiovizuális és multimédiás taneszközök megjelenésével jelentőségük csökkent, a tanár és a tanulók közötti kapcsolat létrehozása és fenntartása, valamint például a szaknyelv helyes használatának elsajátítása miatt ma is fontosak. A tanári előadás hosszabb ideig tartó folyamatos ismeretközlés, amely során a hallgatóság passzív, nem szól bele a történésekbe, így ez a forma a közoktatásban a legkevésbé hatékony az információ átadására és rögzítésére. Tanári előadással csak rövid ideig (általában 5-10, érettebb korban 10-15 percig) tartható fenn a tanulók figyelme, így e közlési mód csak kivételes esetben (például új témakör bevezetésekor) alkalmazható. A számítógéppel segített tanórai munka gyakran csábíthatja a tanárt arra, hogy egy-egy témakör, jelenség vagy fogalom megtanításához kizárólag előadást használjon, hiszen manapság mi sem egyszerűbb, mint „összerakni” egy prezentációt, amelynek tanórai bemutatásával látszólag elérte a célját, ráadásul „megfelelt” a kor követelményeinek is, hiszen képeket, videókat, multimédiás tartalmakat is tartalmazó prezentációban tárta a tanulók elé az adott jelenséget vagy témát. Csakhogy e módszer a közlés szempontjából ugyanolyan hatástalan, mintha prezentáció nélkül tette volna.

Az előadásnak nem sok helye van a közoktatásban, hiszen a hosszabb ideig tartó folyamatos ismeretközlés nem eredményes, mert a gyerekek nem képesek tartósan összpontosítani a figyelmüket az élőbeszédre. Sokszor nem is a tartalmára koncetrálnak, hanem hogy lejegyzeteljék a hallottakat. Ha a tanár mégis az előadást választja, akkor annak az érvelő-meggyőző technikán kell alapulnia (7.1. ábra). Ez feltételezi, hogy az előadás legelején kiderül, hogy a tanár milyen igazság mellett fog érvelni, másként, hogy világos legyen a tanulók számára az előadás tételmondata. Ezt kell érvekkel alátámasztania az előadásnak. Az érvelés lényege a tétel igazát alátámasztó bizonyíték(ok) (például tény, álalános érvényű példa), de ezt nem elég felsorakoztani, hanem meg kell mutatni a tanulóknak, hogy hogyan támasztja alá az igazságot. Az érv erejét az alátámasztó bizonyíték és a tételmondat közötti egyértelmű, nyilvánvaló ok-okozati összefüggés adja. Az ellentétes álláspontot az elhangzott ellenérvek cáfolatával döntheti meg az előadó.

7.1. ábra. Az érvelő beszéd felépítése (Farkas B. P. 2013)

A leírás olyan közlési módszer, amelyben a közlő az adott tárgy, jelenség, táj vagy ország jellemzőit mutatja be, „festi le” a hallgatóságnak. Alkalmazásában a számítógép és az internet használata jelentős segítség lehet. A tanulók – mindennapi tevékenységeik során – hozzászoktak ahhoz, hogy impulzív, változatos tartalmakkal bíró, folyamatos eseménysorozat szükséges a figyelem és az érdeklődést fenntartásához. Az interneten található számos útianyag, filmek, videók, zenefelvételek, multimédiás tartalmak és animációk hozzásegíthetik a tanárt ahhoz, hogy változatos prezentációt tarthasson tanulóiknak például távoli tájakról, országokról vagy egy világgazdaságban jelentős szerepet betöltő tipikus tájról (7.1. kép).

7.1. kép. Montázsok tanári leíráshoz – Az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosai (készült Microsoft AutoCollage szoftver segítségével, Neumann V. 2013)

A földrajz tantárgy, jellegéből fakadóan, folyamatosan igényli a folyamatok, jelenségek magyarázatát, az ok-okozati összefüggések feltárását. A magyarázat során a tanár tényeket ismertet, de közöttük kapcsolatokat fedeztet fel, feltárja a tények és folyamatok közötti összefüggéseket és kölcsönkapcsolatokat, felismerteti a szabályokat és törvényszerűségeket. Korunk új digitális eszközei ebben is a tanár segítségére lehetnek, még a statikus prezentációk (például lapok, diaképek egymást követő levetítése) is dinamikussá válhatnak a megjelenített elemek animálásával, például úgy, hogy azok a mondanivaló szerinti sorrendben jelennek meg. A folyamatábrákba tett nyilak, a következtetést és az ok-okozati összefüggéseket segítő kapcsolatokat bemutató alakzatok egymás utáni megjelenése alátámaszthatja a magyarázatot (7.2. ábra). A dinamikus prezentációs eljárások (például a flash alapú prezentációk) pedig szinte tálcán kínálják annak a lehetőségét, hogy a prezentáció során a tanulók és a tanár együtt fedezzék fel az ismeretlent, együtt ismerjék fel az összefüggéseket, törvényszerűségeket.

7.2. ábra. Magyarázó folyamatábra – Az ellátási lánc (Farkas B. P. 2013)

Tanulói közlési módszerek

A tanórai vagy tanórán kívüli munkában gyakran fordul elő, hogy a tanulók különböző információkat közölnek a tanárukkal vagy a társaikkal. A tanulói közlési módszerek előnye, hogy a gyerekek kénytelenek átgondolni, saját gondolatmenetük szerint felépíteni az előadásukat. Ez sokkal hatékonyabb információmegtartást tesz lehetővé, mintha ugyanez a tanuló csak meghallgatta volna az információkat (7.1. táblázat).

7.1. táblázat. A különböző csatornákon áramló információ megtartási aránya a fogadó félben (Szabó-Singer-Varga 2011)

A magyarázat nem csak a tanár sajátja és egyedüli alkalmazója lehet, sőt! Alkalmat kell adni arra, hogy felkészült tanulók saját maguk magyarázzanak el bizonyos fogalmakat, folyamatokat vagy jelenségeket. Ahogy a 7.1. táblázatban látható, a magyarázat elemi, megkerülhetetlen eleme a bevésésnek, az információk rögzítésének, így az a tanuló, aki sohasem gyakorolta a magyarázatot – akár saját magának, akár másnak –, kevesebb információval (ennél fogva kevesebb potenciális tudáselemmel) megy ki az iskolából, mint az a társa, aki megmérettetett e módszerben. Bizonyos (egyszerű, felsőbb évfolyamokban akár bonyolultabb, komplexebb) fogalmak, folyamatok tanításához használható a tanulói magyarázat módszere. A tanár biztosítsa a felkészüléshez szükséges forrásokat és ellenőrizze, hogy felkészülésük megfelelő-e arra, hogy tanulótársaik elé álljanak. Arra is figyelnie kell, hogy az adott tanuló a magyarázat során képes legyen akár többféle szempontból megvilágítani az adott fogalmat vagy jelenséget és azt is, hogy egy esetleges kudarcélmény ne vesse vissza az igyekvő tanuló előmenetelét a tanulási folyamatban. A tanuló prezentációval is kísérheti a magyarázatát, amelyet különböző számítógépes technikákkal is készíthetnek. Ezzel szemben példaként egy olyan kézzel készített plakátot (7.3. ábra) mutatunk, amelynek segítségével elmagyarázható egy komplex gazdaságföldrajzi fogalom is.

7.3. ábra. Kézzel készített plakát tanulói magyarázathoz (készítette: Dósa Ildikó 2012)

A legegyszerűbb (a tanári közléshez legközelebb álló) tanulói közlési módszer a tanulói kiselőadás. A tanulók felkészülnek egy adott témából, amelyet életkori sajátosságaiknak és a feladat komplexitásának megfelelően leíró, elemző vagy problémaközpontú megközelítéssel adnak elő. Szorosan értelmezve azonban a kiselőadás egy kérdés, tartalmi probléma áttekintését jelenti olyan érdeklődők számára, akik valamelyest járatosak a témában. Az iskolában azonban általában sem az előadó, sem a befogadók nem igazán járatosak, ezért a kiselőadásoknak gyakran alig van hasznuk (legfeljebb a témában elmélyedő tanuló számára). Általános iskolában általában a földrajztanár által kijelölt szöveg vagy forrás alapján készülnek fel a kiselőadásra a tanulók. Kezdetben a tanár egy az egyben kiadja az ismertetendő szöveget a vállalkozó tanulónak, később inkább csak a témát és a forrást jelöli meg, a gyerek önállóan néz utána, és önállóan építi fel az előadását. 8. osztálytól már a megfelelő forrás megkeresése is önálló feladat lehet. Ezek a megoldások fokozatosan épülnek egymásra, ugyanakkor eszközei is a különböző tanulói képességek differenciált fejlesztésének. Minden tanulói munka esetében (legyen az akár szóbeli, akár írásbeli; önálló, csoportos vagy projektfeladat) megkerülhetetlen, hogy a tanuló által összeállított munka forrásait ellenőrizze a tanár. Gyakran találkozunk azzal a problémával, hogy a tanulók az internet korlátlan lehetőségeit kihasználva szedik össze mondanivalójuk gerincét. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen ma már nagyon sok könyvtári információ, szakkönyvek, szakcikkek, publikációk, online folyóiratok érhetőek el az interneten. A probléma sok esetben az információ ellenőrizetlensége, illetve annak nem megfelelő hivatkozása. Az ellenőrizetlen tartalmak felhasználásának problémájába nagyon gyakran esnek a tanulók. Tipikus hiba, hogy a Google-keresés során kapott találatok közül az első két-három tartalom után „kifáradnak”, ráadásul az általuk nem ismert fogalmakkal, szövegrészekkel nem foglalkoznak tovább, hanem azokat sok esetben egy szövegtömbben másolják be a saját munkájukba. Ez különösen akkor történhet meg, ha a tanár nem ad számunkra előzetes szempontokat vagy ajánlott oldalakat, szakanyagokat. Ezért a kiadott feladatok esetében alapkövetelmény, hogy a tanár is járatos legyen a témában, és tudjon ajánlani offline vagy online tartalmakat a tanulók számára. A másik gyakori probléma a hivatkozások nem megfelelő használata, netán teljes elmaradása. Erre a mozzanatra kizárólag alapos és hosszantartó gyakorlással lehet rávezetni a tanulókat: mit hogyan és miért kell hivatkozni. Érdemes e témakörben szót ejteni a szerzői jogok kérdéséről, a nyílt forrású, szabad felhasználású szoftverekről és tartalmakról, vagy éppen a Creative Commons szerzői jogi konstrukcióról (erről a creativecommons.hu/‎ vagy creativecommons.com/ oldalon lehet több információt szerezni).‎

A számítógép és az internet gyakorlatilag korlátlan lehetőségeket nyit a tanulóknak arra, hogy kiselőadásukat mindenféle statikus vagy multimédiás elemmel gazdagítsák, amit kihasználva gyakran esnek túlzásokba vagy épp ellenkezőleg, nem emelik ki a lényeget (7.3. ábra). A tanulói kiselőadás leggyakoribb tartalmi problémáit és azok megoldási lehetőségét a 7.2. táblázat foglalja össze (a formai problémákra és a prezentációkészítés elemi szabályaira még később kitérünk).

7.2. táblázat. A tanulói kiselőadások tipikus tartalmi hibái és megoldási lehetőségeik (Farkas B. P. 2013)

7.2. kép. Helytelen tartalmi és formai elrendezésű diakép egy földtörténettel kapcsolatos prezentációban (forrás: Főző Attila, Pocsék Prezentáció facebook csoport)

7.3. kép. Tanulói beszámoló Szolnok város ipartörténetével kapcsolatban (fotó: Farkas B. P. 2012)

A tanulói beszámoló abban különbözik a kiselőadástól, hogy a beszámoló során a tanuló(k) a saját munkájukról vagy – kooperatív feladat esetén – a csoportjuk munkájáról adnak számot. Az ideális beszámolóban (például projektbeszámoló) a tanulók hírt adnak a projektfeladatok megoldásáról, a felmerülő problémákról, a munkafolyamat kulcsmozzanatairól és természetesen bemutatják a közös munka során készült termékeket (ilyen termék lehet például egy számítógépes prezentáció, de akármilyen más produktum is, 7.3. kép). A saját munka bemutatása mindig ösztönzőleg hat a tanulókra, megmutathatják kreativitásukat, alkotókészségüket, a problémákra adott helyes vagy helytelen válaszaikat, az útkeresés folyamatát. Fontos, hogy a tanár mindig adjon lehetőséget a tanulóknak, hogy megmutathassák az elvégzett munkájukat. Tévhit, hogy ez lassítja a tanítási-tanulási folyamatot vagy éppen szükségtelen volna. A tanulóknak a természettudományos tantárgyak óráin is gyakorolniuk kell a szóbeli közlést, a szaknyelv használatát, az ékes magyar (vagy éppen idegen nyelvű) beszédet a természettudományos logika és gondolkodásmód, valamint az érvelési technikák fejlesztése érdekében. A tanulói beszámolók leggyakrabban az egész osztály előtt zajlanak, amelyekre általában tanítási órán vagy szakköri foglalkozáson kerül sor (7.4. kép). E szervezési mód előnye, hogy lebonyolítása viszonylag kevés szervezést igényel, és a bemutatott prezentációt az egész tanulócsoport nyomon tudja követni. Hátránya viszont, hogy a szűkös időkeretek miatt legtöbbször a diákoknak csak kis hányada prezentálhat vagy a feladatért felelős csoport tagjai egyenként kevesebbet szerepelnek. Ritkábban alkalmazott a munkamegosztásra épülő csoportmunkára épített prezentálási forma, amely során rendszerint minden egyes csoport más-más témát dolgoz fel, majd elkészítik az arról szóló prezentációt. Ezt követően a csapattagok – egy tanuló kivételével – átvonulnak egy másik csoport asztalához, prezentációjukat viszont a sajátjukon vagy annak közelében hagyják. A vándorló csoportoknak mindig az asztaloknál helyet foglaló „házigazdák” mutatják be az adott témát a prezentációk segítségével, tehát egyszerre több bemutató zajlik az osztályterem különböző pontjain (7.5. kép). Ez a forma is jól kiegészíthető számítógéppel készített prezentációval, hiszen a tanulóknak lehetőségük van az egyes asztaloknál táblagépen vagy akár okostelefonon bemutatni a prezentációkat, miközben azt szóbeli előadás is kísérheti.

7.4. kép. Prezentálás a tanulócsoport egésze előtt (fotó: Makádi M. 2013)

7.5. kép. Prezentálás kiscsoportok számára (fotók: Makádi M. 2013)

7.1.3. Felkészülés a prezentációra

A prezentációk készítése – mint minden olyan alkotási folyamat, amelynek termékét a nagyközönségnek szánjuk és nem az asztalfióknak – nagy odafigyelést kíván. Nemcsak az a fontos, hogy a tanár biztos és szakmailag hiteles legyen a témában, amelyről az előadást tartja, hanem ezen túl meg is győzze a hallgatóságát a téma érdekességéről és hasznosságáról. Nemzetközi kutatások bebizonyították, hogy amennyiben az előadó a saját történeteivel, élményeivel és céljaival „szórakoztatja” a hallgatóságát, az a legkevésbé sem érdekes számukra. Őket saját maguk érdeklik, az ő életük, az ő jövőjük, az ő mindennapjaik, az ő elérhető eredményeik. Minden esetben figyelni kell arra (még a tanórai előadások és kisebb tanári vagy tanulói prezentációk kapcsán is), hogy a mondanivaló érdekes, hasznos, gyakorlatban is alkalmazható ismeret, információ legyen. A mondanivalót persze illusztrálhatják köznapi példák, akár történetek, élmények, mert ezek általában közelebb hozzák a hallgatóságot az előadóhoz. Ugyancsak igazolták, hogy egy-egy szakmai rendezvényen – a tanórai munkát is tekinthetjük ilyennek – elhangzott információk nagy részére (akár 80-90%-ára) a hallgatóság 2-3 nap után egyáltalán nem emlékszik. Kevés rosszabb történhet egy tanórán vagy azt megelőzően, mint amikor a tanulók egymástól érdeklődnek, hogy mi volt előző órán, ez ugyanis azt jelenti, hogy egyáltalán nem sikerült nyomot hagyni bennük.

A prezentációk készítésének is van módszertana,vagyis „know-how”-ja (ma már „how-to-do” szókapcsolattal is illetik), amelyet érdemes végiggondolni minden előadásra készülőnek. Legfontosabb elemei az alábbiakban foglalhatók össze:

  • A téma lehatárolása és konkretizálása azért fontos és megkerülhetetlen epizód, mert kihagyása a prezentáció „szétfolyását” idézheti elő, ami úgy terjengőssé válhat.

  • Ki kell választani a megvalósítás módját. Első lépésként célszerű azt eldönteni, hogy mely szoftverrel vagy internetes alkalmazással készül el a prezentáció, amely összefüggésben áll a céljával. Nem minden esetben érdemes – általunk pompásnak tűnő – szórakoztató, ide-oda mozgó prezentációt készíteni, mert az például elterelheti a figyelmet a tartalmi mondandóról vagy a gyerekek számára nem is feltétlenül érthető.

  • Minden esetben figyelembe kell venni az előadás környezetét, az esetleges követelményeket és a hallgatóság tagjait.

  • Meg kell határozni (vagy ha van előírás, akkor annak megfelelően be kell tartani) az előadásra fordítandó, fordítható időt.

  • A prezentáció alkotóelemeinek (képernyőképek, slide-ok) tartalmának és formájának meghatározása. El kell eldönteni, hogy hány diára (slide-ra) van szükség, és mi lesz az egyes diák tartalma. Az előadó meghatározza továbbá, hogy mennyi és milyen stílusú képre, videóra vagy animációra lesz szükség.

  • Az előadó elkészíti a diákat (szövegek, képek, ábrák beszúrása), és beilleszti az objektumokat, amelyeket szükség szerint a maga céljaira alakít (például képek és videók megvágása).

  • A prezentáló beállítja az animáció, a szövegek, a képek és más prezentációs elemek megjelenését, a vetítés útvonalát, esetleg az áttűnéseket. Általános szabályként megfogalmazható, hogy a prezentáció elemeinek animálása vagy eleve animált figurákkal való megtöltése a legtöbb esetben nem emeli prezentáció értékét, ugyanakkor jól használható például arra, hogy egyszerre viszonylag kevés, befogadható mennyiségű információt tárjunk a hallgatóság elé (vagyis beállítjuk, hogy mely szövegrészek, szövegtestek milyen sorrendben jelenjenek meg). Érdemes e témának jobban utánanézni (például az irodalomjegyzékben szereplő blogokban), mielőtt meggondolatlanul nekiállunk hosszas munkaidőt fektetni az animálásba.

  • A prezentáló beállítja az időzítést, vagyis a diák megjelenési idejét, vagy éppen a kézi vezérlésre ad utasítást, illetve a flash-alapú szoftvereknél beállítja az útvonalat. Általános szabályként elmondható, hogy minél kevesebb automatizmus (magától megjelenő kép, szöveg vagy magától elinduló animáció, videó) van a prezentációban, annál inkább kézben tartható az előadás, és így kevésbé fenyeget a veszély, hogy a szóbeli előadás és a prezentáció „szétcsúszik”. Ez természetesen azzal járhat, hogy többször kell odalépnie az előadónak a számítógéphez, hogy a következő elemre váltson, persze ez prezenter (távirányító) eszköz használatával kiküszöbölhető.

  • Az előadó előzetesen megtekinti, kipróbálja az előnézeteket. Tapasztalatok szerint az előadók 90%-a a felszólalást megelőző nap estéjén gondol először másnapi prezentációjára, így nem tart főpróbát, a másnap közölni kívánt gondolatait nem mondja ki hangosan. Legtöbben közülük csak jegyzetelnek a slide-jaikra, és ezeket inkább saját emlékeztetésükre, mintsem a hallgatóság kedvéért vetítik ki. Az ilyen előadásoknak általában sem szerkezete, sem mély mondanivalója nem lesz, így nem lesz meggyőző, érdekes és hasznos. A tapasztalt előadók közül sokan állítják, hogy nekik nem szükséges előkészülni, „már régen a szakmában vannak”, képesek összefüggően beszélni a témáról, és bíznak saját személyes varázsukban. Ez azonban az esetek igen nagy százalékában már nem elég. Miután elkészítette a tanár a prezentációját, az előadás előtt tehát mindenképpen célszerű kipróbálnia azt, és ha szükséges, módosítania. Ha nem bízik kellően magában (ez kezdetekben előfordulhat), adja elő valakinek (vagy valaminek), akit referenciaszemélynek tekint. A hallgatóság akár egy tükör is lehet (ilyenkor ő maga lesz saját maga referenciája), de akár egy használati tárgy is.

7.1.4. A nyilvános beszéd formai kritériumai

A prezentálásnak és bármilyen nyilvános beszédnek vannak betartandó szabályai, követelményei, amelyeket az előadóknak – legyenek akár a katedra bármelyik oldalán – érdemes betartaniuk. Cicero, az ókor egyik legnagyobb rétora a következő jellemzőket sorolta fel, amelyekkel egy jó szónoknak rendelkeznie kell: tisztesség, alapos jártasság a témában, rögtönző képesség, nagy szókincs, állhatatosság, önuralom, fegyelmezettség, szerkesztőkészség, stílusérzék, emlékezőtehetség és előadókészség.

A kommunikációnk egy része – személységünktől függően akár 60-80%-ban is – nonverbális (metakommunikatív) elemekben nyilvánul meg: mondanivalónk igen nagy része tehát olyan csatornákon jut el a hallgatóságunkhoz, amelyet nem tudunk felírni prezentációnk diáira és nem tudunk elmondani sem. Mint az ujjlenyomat, úgy beszédhangunk, beszédstílusunk, hangmagasságunk, beszédtempónk, mozgásunk is meghatároz minket. Aki azonban prezentálásra, nyilvános beszédre adja a fejét – akár egy tanulói kiselőadás során, akár a tanári pályán – szükséges, hogy képezze magát, folyamatosan figyelje és ellenőrizze beszédstílusának jellemzőit, és ha szükséges, változtasson azokon.

Figyelembe veendő szempontok:

  • A hangerő megválasztása a beszéd, illetve a beszédrészek céljától függ. Az érzelmekre való hatás és a lényeg kiemelésének egyik eszköze lehet a hangerő fokozása. Azonban semmiképpen sem szabad visszaélni a hangerővel, hiszen egy közepes hangerővel és lassú tempóval elmondott gondolat meggyőzőbbnek tűnik, mintha végigkiabált. A beszéd indításakor sem célszerű nagyobb hangerőt alkalmazni. A hangerő váltása pedig kiemelést jelez, és fölkelti a hallgatóság figyelmét. Használja ki az előadó a hangjában lévő dinamika lehetőségeket! Fontos, hogy számítógépes prezentáció közben pusztán a diák vagy a képernyőképek közötti váltás ne okozzon hangerő-módosulást vagy azt, hogy az előadó megáll a gondolatmenetében egészen addig, amíg meg nem látja a következő dia feliratait.

  • Hiába minden, ha a beszéd nem érthető, az artikuláció nem elég erőteljes. Az előadó igyekezzen jól formálni a szavait, de természetesen a modoros, túlartikulált beszéd sem ajánlott.

  • Az előadás személyiséghez illő, megfelelő ritmusának megtalálása is komoly feladat. A kezdő prezentőr gyakran hadar, vagy túl lassú lesz a beszéde. Gyakorolja sokat, és találja meg szavaiban, mondataiban a belső ritmust! Észre fogja venni, hogy a magyar nyelvnek milyen csodálatos a ritmusa, feltéve, ha a rövid és a hosszú magán- és mássalhangzókat pontosan ejtjük. A prezentációnk slide-jai közötti váltás során ne veszítse az előadó a beszédritmusát! Kerülje váltás közben a hosszas megállást, mert a hallgatóság a slide-ok közötti váltásokat szinte biztos, hogy nem hatásszünetként értékeli majd.

  • A hanglejtés alaphangjának, hangmagasságának a beszéd közbeni változását, a beszéd dallamát hanglejtésnek, idegen szóval intonációnak nevezzük. A hanglejtés több tényezőt tartalmaz: ezek a hangfekvés, a hangköz és a hangmenet. A hanglejtéssel a beszédben értelmi és érzelmi különbségeket jelzünk. Az ezzel való „játék” azonban veszélyeket is rejt, a túl dallamos mondavezetés magyartalan.

  • A hangszín nem más, mint a beszédhangoknak, különösen a magánhangzók jellemző színezetének egymáshoz való viszonya. Mindenkinek van természetes hangszíne, a hangképzésnek sajátosan rá jellemző módja, arról ismerjük fel, ha nem látjuk őket. Természetes hangszínünk érzelmek hatására vagy az életkor miatt változhat, de magunk is képesek vagyunk mesterségesen változtatni, mélyíteni vagy magasítani, ha a beszéd témája, a mondanivaló úgy kívánja.

  • A beszéd nemcsak hangsorokból, folyamatos beszédből, hanem – olykor nagyon jelentőségteljes – szünetekből is áll. A szünet fontos része a beszédfolyamatnak. Többféle szünetet alkalmazunk, ezeknek más és más a szerepük. Célja lehet belégzés, figyelemfelkeltés vagy akár hatáskeltés is. A szünet tagolja a beszédet, elválasztja azt, ami nem tartozik egybe, összetartja az egybetartozó részeket, erősíti a hangot, valamint időt hagy a hallgatóknak a gondolkodásra. A szünet hosszúságát a szöveg értelmének és a beszéd céljának megfelelően beszéd előtt érdemes eldönteni, de persze közben is változtatható az igényeknek megfelelően.

  • A kontaktus fenntartása a hallgatósággal. Nincs annál zavaróbb – akár egy konferencián, akár a tanórán –, ha az előadó (legyen az a pedagógus vagy egy tanuló) a „táblának beszél”, nem tart fenn kapcsolatot a hallgatósággal. Figyelnie kell arra, hogy ne szakítsa meg prezentációját azzal, hogy a következő diára vagy képernyőképre való váltás közben „elmélázik” azon, hogy mit is írt az adott diára (esetleg – mivel nem készült fel – éppen elsőre olvassa fel a megelőző éjjel készített, át nem nézett mondatait). Eközben sok előadó hajlamos folyamatosan a prezentációját nézni, ami súlyos hiba és illetlenség a hallgatók felé. Helyette az előadás során bátran keressen olyan „referenciaszemélyeket”, akik szemükkel, testtartásukkal vagy bólogatásukkal „támogatják” őt.

A beszéd közbeni mozgás ugyanúgy egyéni ismertetőjel lehet, mint a beszéd stíluselemei. A mondanivalónak valódi súlyt adó, higgadt mozgást megtanulni talán még nehezebb is, mint a verbális kommunikáció elemeit. Kicsi, szűk helyiségben, ahol kicsi a távolság a vetítővászon és a tanulók között, a mozgás is szükségképpen visszafogott legyen. Nagy teremben viszont a tanár igyekezzen „belakni” a területet, de vigyázzon arra, hogy járkálása ne váljék kényszeressé. Önellenőrzés gyanánt érdemes magáról mozgóképet készíttetni, és azt visszanézve megkeresni testbeszédének jellegzetességeit, esetleges hibáit. Számítógépes prezentációnk vetítése során gyakran okoz problémát, hogy a slide-okat „kézzel” kell váltogatni a billentyűzet segítségével, ami jelentősen befolyásolhatja az előadás közbeni mozgást, és bizonyos esetekben zavaró is lehet. Ez kiküszöbölhető például távirányító használatával.

7.1.5. A tanórai prezentálás hagyományos és korszerű eszközei

A tanórai prezentációk egészen sokfélék lehetnek. Napjainkban már szinte minden iskolában találunk interaktív táblát vagy multimédiás dobozokat, de akár csak egy évtizedre visszapillantva sem volt így. A mozgóképvetítés (pergő- és videofilmek használata) mellett akadtak olyan prezentációs módszerek is, amelyek a PC-vel támogatott prezentációk elődjeinek tekinthetők. Ilyen volt az applikációs kártyák használata (7.6. kép), amelyeket mára a számítógép szinte teljesen kiszorított a tanításból. Pedig a saját készítésű vagy előre gyártott kártyák a falitáblára vagy kontúrtérképekre rakva (például mágnesekkel, táblagyurmával) ma is kiválóan alkalmasak az ismeretek rendszerezésére, az ábrázolt fogalmak, tények közötti összefüggések bemutatására. Ugyancsak statikus „lapokból”, diákból álló prezentációt jelentett a diavetítés. Ma már a diavetítőket is leginkább a szertárak mélyén találjuk, hiszen a diaképek elkészítése a digitális fényképezési technika korában nehézkes, a képek gyakorlatilag nem módosíthatóak, és vetítésükhöz általában a terem elsötétítésére van szükség (a vetítőkészülékek kis fényereje miatt). A hagyományos prezentációs módok közül leginkább az írásvetítővel való kivetítés (7.7. kép) dinamizálható. Bár az írásvetítő fóliák önmagukban nem változtathatóak (tartalmuk nem törölhető nyomtalanul), de a vetítés közben a fólián készülő vázlat vagy magyarázó rajz már a korszerű eszközhasználat felé mutató jel volt.

7.6. kép. Bemutatás applikációs kártyák kontúrtérképen való elhelyezésével (fotó: Makádi M. 2013)

7.7. kép. Írásvetítő használatával támogatott magyarázat (fotó: Makádi M. 2013)

A prezentációk forradalma az iskolában a számítógépek és a projektorok megjelenésével kezdődött. A számítógépek és az azokon futó szoftverek gyakorlatilag korlátlan lehetőséget kínáltak prezentációk készítésére, a projektorok pedig azok kivetítésére, de még mindig nem volt mód arra, hogy az előre elkészített anyagon bármilyen változtatást hajthasson végre a tanár a bemutatás közben. Ezt a hiányosságot küszöbölik ki az interaktív táblák (vagy általánosan az interaktív felületek) használata, ami a prezentáció használat közbeni átalakításán túl alkalmas lehet akár adott a prezentáció nyersanyagokból, forrásokból helyben történő felépítésére is.

2011-ben egy 350 fős, különböző oktatási intézményekben felvett tanulói minta elemzése azonban kiderítette, hogy a prezentációs eszközök iskolai jelenléte és használata között nem feltétlenül van összefüggés (7.4. ábra). Összesen öt eszköz esetében jelezte a tanulók legalább 90%-a az eszköz meglétét (az ábra felső részén ezek: falitérkép, kísérletezéshez szükséges eszközök, audio- és audiovizuális eszközök, interaktív tábla), ami több szempontból is pozitív. Egyrészt a „hagyományos” eszközök, mint például a vizsgálódáshoz szükséges eszközök megléte (akár kémia, biológia, fizika vagy földrajz szertárban) mutatja, hogy az intézmények rendelkeznek azokkal a nem digitális eszközökkel, amelyekkel meg lehet valósítani a gyakorlatias, vizsgálódásalapú természettudományos oktatást, szemléltetést. Másrészt az intézmények 92,46%-a rendelkezik legalább egy interaktív táblával (és ezt 76,18%-ban ki is használják), amely a hagyományos eszközöket kiegészítve szintén megadja a lehetőségét a mozgásfolyamatok, jelenségek bemutatásán és megértésén alapuló földrajztanításnak, és annak is, hogy ezek a mozgásfolyamatok és jelenségek megelevenedjenek, színessé, aktívvá és érdekessé váljanak. A rangsor végén álló írásvetítő és diavetítő még sok iskolában rendelkezésre áll, de nem gyakran kerül elő az órákon. Ha az eszközöket a kihasználtságuk szerinti sorrendben vizsgáljuk – hiszen tulajdonképpen ez mutatja meg valódi hasznukat –, akkor jócskán árnyalódik ez előbb festett, kedvezőnek tűnő kép. Ha megkeressük a rangsor első öt helyezettjét, sajnos nem 90% felett kell keresgélnünk, hiszen az ötödik helyezést elért interaktív tábla kihasználtsága is a tanulók elmondása alapján „csak” 76,1%. A modern prezentációs eszközök szempontjából azonban jó hír, hogy az interaktív tábla és projektor a legtöbb iskolában megtalálható, és igen magas a kihasználtsági fokuk is. A projektorok magasabb kihasználtsága azért is fontos, mert azt mutatja, hogy a tanárok – akár interaktív tábla jelenléte vagy használata nélkül is – igyekeznek mondandójukat képi információkkal is szemléltetni.

7.4. ábra. Az intézmények eszközellátottsága és az eszközök természettudományos órákon való használatának gyakorisága a tanulók bevallása szerint (Farkas B. P. 2012)

7.2. A prezentálással kapcsolatos tantervi és módszertani elvárások

7.2.1. Előadás és prezentálás tantervi nézőpontból

Egy-egy tanulói prezentáció elkészítése és bemutatása, illetve az arra irányuló reflektálás mind a prezentáló személyek, mind pedig a befogadó csoport tagjai részéről kellő jártasságot kíván, és hozzájárulhat a hatékony, önálló tanulás képességének, illeve a kommunikációs kompetenciáknak a fejlődéséhez. Természetesen ez csak akkor valósul meg, ha nem esetleges, hanem újabb és újabb, egymásra épülő nehézségek elé állítja a tanulókat. Sajnos a tantervek meglehetősen hiányosak ebből a szempontból, így nehezen várható el a tanároktól rendszerszerű fejlesztés. Tovább nehezíti a helyezetet a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek koncepcionális problémája, hogy a prezentálással összefüggő tevékenységeket nem is említi a tanulási képességek között, hanem mint kommunikációs képességről gondolkodik róluk, azokat legfeljebb a digitális kompetenciákkal hozza összefüggésbe. A földrajz tantárgy kerettantervében (EMMI, 2012) az alábbi fejlesztési elemek és célkitűzések szerepelnek:

  • 7. évfolyamon: kommunikációs kompetencia fejlesztése tabló-összeállítással és beszámoló-készítéssel (országcsoportok, országok bemutatása); egy választott térség vagy ország megadott szempontok szerinti bemutatása (például prezentáció készítésével különböző forrásokból gyűjtött információk alapján).

  • 8. évfolyam: a digitális kompetencia fejlesztése digitális prezentációs kiselőadás készítésével; a gyakorlati életre nevelés az internetalapú szolgáltatások (például adattárak, menetrendek, idegenforgalmi ajánlatok) használatával, a szerzett ismeretek másokkal való digitális megosztásával.

E célokkal és fejlesztési követeleményekkel némi összhangban a prezentálással kapcsolatosan kirajzolódik egy tevékenységrendszer a tananyagelemek közé rejtve, amit a 7.3. táblázat foglal össze. Megjegyzés: a táblázat kerettantervi dokumentum elemeit használja fel, de rendszerbe helyezi és kiegészíti azokat.

7.3. táblázat. A kerettantervekből következő prezentálással összefüggő követelmények (Makádi M. 2013)

7.2.2. A pedagógus feladatai a tanulói prezentáción alapuló foglalkozások során

Mint minden tanulási-tanítási folyamatban alkalmazott módszernek, a prezentáció készítésének és előadásának is van jól kialakult menete, amelyet érdemes követni.

  1. A prezentáció elkészítése előtt

    Számba kell venni, hogy a tanítási-tanulási folyamat adott szakaszában mely tananyagtartalmakat, résztémákat és milyen munkaformában lehet, érdemes tanulói prezentációk segítségével feldolgozni. Ehhez minél pontosabban kell megfogalmazni és közölni a tanulókkal a feladataikat az alábbi szempontok szerint:

    • Mely tananyagtartalmakhoz, résztémákhoz kapcsolódik a feladat?

    • Hogyan járjanak el, milyen lépéseket kövessenek a gyerekek a kijelölt téma feldolgozása során?

    • Melyek a prezentációval szemben támasztott legfontosabb tartalmi, szerkezeti, formai és lebonyolításbeli (a bemutató időtartama, módja stb.) elvárások?

  2. A bemutatás kezdete előtt

    A tanárnak meg kell bizonyosodnia a prezentáció technikai feltételeiről:

    • csak szóbeli előadás esetén: az előadó jelenlétéről, felkészültségéről, az előadáshoz szükséges esetleges eszközök meglétéről;

    • számítógéppel segített prezentáció esetén: a fentieken túl az előadáshoz szükséges eszközök (PC, laptop, projektor, interaktív tábla) bekapcsolása, működőképessé tétele, internetkapcsolat ellenőrzése, a multimédia-tartalmak lejátszásához szükséges szoftvereszközök megléte (ezek hiánya esetén számítógépre történő telepítése).

  3. A bemutatás alatt

    A tanárnak ügyelnie kell arra, hogy a bemutatók alatt a diákok már ne a saját prezentációjukkal foglalkozzanak, hanem az éppen előadó társaikra figyeljenek. Praktikus, ha jegyzeteket készít a tanulói prezentációkról a velük előzetesen megbeszélt szempontok alapján, és egyaránt figyel az erősségekre és a gyengeségekre. Lehetőség szerint ne szakítsa félbe a bemutatókat.

  4. A bemutatás után

    A bemutatás végzett tanulók feltétlenül értékeljék a saját munkájukat. Az önértékelésben bátran térjenek ki a nehézségekre, problémákra, de adjanak számot a készítés és az előadás örömeiről és személyes érzelmeikről is. Ezt követően a tanár kérje meg a tanulócsoportot az elhangzott bemutatók értékelésére. Ügyeljen arra, hogy a diákok objektív, lehetőség szerint építő jellegű megjegyzései kerüljenek túlsúlyba az értékelés alatt, majd ossza meg a bemutatásokkal kapcsolatos személyes észrevételeit a tanulókkal!

7.2.3. A bemutatást végzők feladatai a tanulói prezentációkon alapuló foglalkozásokon

  1. A bemutatás kezdete előtt

    Várják meg a tanulók, amíg társaik elhelyezkednek és rájuk figyelnek! Köszöntsék őket (és ha szükséges, mutatkozzanak be nekik)! Vázolják fel lényegre törően, hogy miről fog szólni, mely témát járja körül a bemutatójuk! Adjatnak egy rövid áttekintést a prezentáció felépítéséről (7.8. kép)!

  2. A bemutatás alatt

    Beszéljenek tisztán, kellő hangerővel, érthetően és megfelelő tempóban! Tartsanak folyamatos szemkontaktust a hallgatóságukkal! Törekedjenek rá, hogy a prezentáció a bemutató teljes időtartama alatt, a terem minden pontjából jól látható, olvasható legyen!

  3. A bemutatás után

    Lehetőség szerint frappánsan, valamilyen érdekességgel, csattanóval fejezzétek be a bemutatót! Gondolják át és mondják el, hogy melyek voltak a prezentáció erősségei, és hogy mit tennének másképp, ha legközelebb hasonló feladatot kapnának! Kérjék fel társaikat arra, hogy fejtsék ki az elhangzottakkal, látottakkal kapcsolatos véleményüket! Válaszoljanak a feltett kérdésekre, reagáljanak a megfogalmazott észrevételekre!

    7.8. kép. Prezentáció eleji bevezető vázlat (Farkas B. P. 2012)

7.2.4. A tanulói prezentációk követelményei és elemzési szempontjai

A tanulói prezentációkkal összefüggő alapkövetelményeket a 7.4. táblázat foglalja össze.

7.4. táblázat. Az előadás tárgyával és az előadó személyiségével kapcsolatos követelmények

7.5. táblázat. A prezentáció tárgyával és az előadó személyével kapcsolatos értékelési szempontok (Hieber-Lenz, 2006)

Minden előadás, de főképp a számítógépes bemutatások előtt szükséges, hogy a bemutatást végző (legyen az tanár vagy tanuló) ellenőrizze önmagát, előadását, elkészített prezentációját, a szükséges feltételeket és körülményeket. Érdemes kitöltenie (legalább gondolatban) a 7.6. táblázatban látható ellenőrzőlistát (checklist), ami természetesen bővíthető, átalakítható saját igényeinek és a körülményeknek megfelelően.

7.6. táblázat. Ellenőrzőlista egy számítógépes prezentáció bemutatás előtt

7.2.5. Tippek és trükkök a nagyoktól

Egy-egy tanulói bemutató előtt nem feltétlenül szükséges óriási energiát ölni a prezentáció profi dramaturgiával való felépítésére vagy minden pillanatának megtervezésére. Azonban amennyiben egy nagyobb rendezvényen ad elő a tanár vagy a tanuló, elengedhetetlen a pontos és szakszerű felkészülés és a rétori készségek tökéletesítése. Ehhez a legjobb módszer – a saját képességek felismerése és kiaknázása mellett –, ha olyan emberek prezentációit figyeli meg és elemzi, akiktől úgy gondolja, hogy sokat tanulhat. A következőkben bemutatunk néhány jó példát a profi prezentálásra és arra is, hogy hogyan lehet elkerülni a tipikus hibákat.

A tengerentúlon a tudásmegosztás, a tudomány kommunikációja egészen más stílusú, mint Európában, prezentációs technikájukból, előadástechnikájukból, valamint a számítógépes prezentációk kezeléséből sokat tanulhatunk hazánkban is. 1984-ben indult és azóta is töretlen sikerrel zajlanak a TED előadásai. A TED (Technology, Entertainment, Design) (http://www.ted.com/pages/about) (prezentációk akkora sikerre tettek szert, hogy azóta maga a TED vált igazi márkanévvé: úgynevezett „TEDx” rendezvények szerte a világban, így hazánkban is szerveződnek (ilyen például a TEDxYOUTH Budapest vagy a TEDxDanubia). Érdemes a TED videói között az oktatás („Education”) címke (azaz „tag”) alatt megkeresni például Ken Robinson (http://www.ted.com/talks/ken_robinson_says_schools_kill_creativity.html) lenyűgöző és magával ragadó előadását arról, hogyan hat az iskola a kreativitásra és hogyan viszonyuljunk az új generációk oktatásához.

Ha az előadó nem szeretne elkövetni tipikus prezentációs hibákat, akkor használhatók az internet által kínált gyűjtemények, jó megoldások. Az egyik egy már magyar nyelven is elérhető prezentáció (http://www.slideshare.net/gnadori/powerpoint-ltali-hall), amely a bemutatókészítésben leginkább elterjedt PowerPoint programmal „elkövetett” hibákat gyűjti össze, és jótanácsokkal látja le az előadókat. Ugyanilyen célból készülnek sorozatban DonMcMillan előadásai (http://www.youtube.com/watch?v=KbSPPFYxx3o), aki kendőzetlen humorral figurázza ki a rosszabbnál rosszabb, de érdekes módon rendre visszatérő prezentációs hibákat. Amennyiben van kedvünk további magyar nyelvű ötletekhez, felkereshető a „Pocsék prezentáció” nevű facebook-csoport, amelyről e blogbejegyzésben (http://komposzt.wordpress.com/2010/08/16/pocsek-prezik/) olvashatunk részletesebben.

_______________________________