A látás: érzékelés és gondolkodás

A látás mint érzékelés

Az észlelés az érző idegrostok révén, az idegpályákon közvetített érzékletek agyi feldolgozása. Észleleteink a különböző érzékszervekből jövő ingerek nyomán, az agykülönböző projekciós területein alakulnak ki, ahol az inger jellegzetességeinek felismerése és a perceptuális szerveződés – az érzékletek elrendeződése, kapcsolataik kialakulása – történik. A különféle érzékszervekhez érzékelésfajták és észleletfajták kötődnek. Érzékszerveink: a látás, hallás, mozgás, tapintás, szaglás, ízlelés, haptikus érzékelés.

 

"Az észlelés és a gondolkodás azonban nem ilyen egyszerű utakon szervezett, mert a) ugyanakkor észleletek az agy megfelelő területének ingerlésével is kiválthatók; b) agyi folyamatait illetően hasonlóság van az észlelet és a képzelet között; c) a tudás és a kontextus erősen hat az észlelésre; d) az észlelet nem az agy egy konkrét helyén születik meg, mivel az ingerület az agy különböző pályáin kerül feldolgozásra, miközben kapcsolatba kerül más észleletekkel és agyi tevékenységekkel."

 
 --(Sekuler–Blake, 2000, 549. old.)

Összes érzékszervünk közül a szem azért a legfontosabb, mert az egészséges ember a külvilágból származó információk mintegy 60-80 százalékát látása révén érzékeli, az emberi agy 40%-a a látással foglalkozik. A szem igen alkalmazkodóképes, nagy hatótávolságú, és a környezetben szerzett tapasztalatok leggyorsabb adatátvitelét biztosító érzékszerv. A környező világot ezért elsősorban látásunkon keresztül értjük meg. Beszélt nyelvünkben is sok a kép, és hétköznapjaink alapvető képességcsoportja, az információszerzéstől a munkán át a társas kapcsolatokig minden tevékenykedésünket meghatározó digitális kompetencia szintén a jelek megértésén és a virtuális térbeli, látás útján történő tájékozódáson alapul.

Az evolúció során érzékszerveink közül a látás alakult ki legkésőbb. Látószervünk a szemből, a látóidegekből és az agy bizonyos részeiből áll. A szemünket érő fény a retina látósejtjeit ingerelve először kémiai jellé, majd elektromos impulzussá alakul, amit a látóideg rostjai agyunk látóközpontjába vezetnek. A két szemünkkel látott kép egymástól kismértékben eltér, de ezt agyunk térbeli képpé alakítja át. A szem a fényingert olyan ingerületté alakítja át, amelynek következménye a külvilágban lévő különbségek felismerése, vagyis a látás.

A fény elektromágneses sugárzás, amelynek hullámhossza a kb. 380 nm és 780 nm közötti tartományban helyezkedik el. A fény által közvetített és látószervünkkel feldolgozott információt fény észleletnek nevezzük. Az emberek többsége csak a 420 nm és 720 nm közötti fényhullámokat érzékeli, ráadásul ennek a spektrumnak az érzékelése sem egyenletes. [4] Az optikai jel feldolgozása a retinán történik. A szem külső lencséje a szaruhártya(cornea) , belül az alakváltoztatásra képes szemlencse található. A szaruhártya nem veri vissza a fényt, hanem közel százszázalékosan átengedi és fókuszál. A szivárványhártya színe határozza meg a szem színét. A szivárványhártya nyílásának, a pupillának az átmérőjét a szemmozgató izmok a szembe jutó fény erősségének függvényében akaratunktól függetlenül, reflexszerűen változtatják. Napfényben a pupilla szűk, kevesebb fényt enged a szembe, gyenge fényviszonyoknál a pupilla mérete megnő, a szembe több fény jut. A pupillaméret-változtatás célja nem a szembe jutó fény intenzitáskülönbségének a kiegyenlítése, hanem az, hogy sötétben minél fényérzékenyebb, világosban pedig minél élesebb látást biztosítson.

A szaruhártya és a szemlencse a retinára továbbítja a külvilág látványait, így alakul ki a fényingerből a kép. A retinán fényérzékelők vannak. A csapok és a pálcikák alakítják az ingert idegingerületté, atovábbi sejtek a retinában előzetesen feldolgozzák, majd az agy felé továbbítják a jelet, ahol kialakul a fényészlelet, azaz a kép. A csapok a nappali és színes látásért felelősek. Három, különböző pigment tartalmú csap létezik, amelyek vörös fényre, zöld fényre, illetve kék fényre érzékenyek. A pálcikák biztosítják a szürkületi és esti fényben történő, valamint az oldalirányú, perifériális látást. A pálcikák nem látnak színeket, de rendkívül érzékenyek, akár 1-2 foton érzékelésére is képesek (a csapok érzékenysége mintegy ezerszer kisebb, mint a pálcikáké). A pálcikák fényingerekre adott válaszideje is sokkal kisebb, mint a csapoké, ezért a látóterünkben észlelhető gyors mozgások követéséről a pálcikák gondoskodnak. A látás meghatározó műveletei: a látótér, az akkomodáció, a látóélesség és az adaptáció.

  • A látótér lehet monokuláris (az egy szemmel látás tere) vagy binokuláris (a két szemmel látás tere). Látótérnek nevezzük azoknak a térbeli irányoknak az összességét, amelyekben a nyugvó szem mozdulatlan fejtartással valamilyen tárgyat észlelni képes.

  • Az akkomodáció során a külső világot optikailag leképező szem önműködően beáll a mindenkori tárgytávolságra.

  • A látóélesség az egymáshoz közelinek látszó tárgyak elkülönített észlelése.

  • Az adaptáció az a folyamat, amelynek során a látószerv tulajdonságai a látótér fénysűrűségéhez és színingereihez illeszkednek, illetve az az állapot, amely a folyamat befejezése után is tart. Az emberi látószerv a sötétben látáshoz külön mechanizmust fejlesztett ki, amelyre jellemző egyrészt a nagy fényérzékenység és a kevés információ, pl. a színeket sötétben nem érzékeljük. [5]

A legnagyobb hullámhosszúságúak a vörös színek, majd a hullámhossz csökkenésével a narancs, a sárga, a zöld, a kékeszöld, a kék színen keresztül az ibolya képviseli a legalacsonyabb hullámhosszúságot a látható tartományban. A szem a zöld színnek megfelelő hullámhosszúságú fényre a legérzékenyebb. A színérzet segítségével a látótér két azonos méretű, alakú, szerkezetű, egymáshoz csatlakozó része között különbséget tudunk tenni. A színérzet jellemzője a színezet, aminek eredménye a színek elkülönítése és tudatosítása, megnevezése.

Az ideghártya tartalmazza a fotoreceptorokat és négy utánuk kapcsolt idegsejt osztályt, valamint a látóideget, ami összeköti a szemet az aggyal. A látóideg mintegy egymillió idegszálat tartalmaz. A retinában információtömörítés jön létre. A receptorok által rögzített kép tömörítése azonban nem egyenletes. A központi mélyedésben minden csapsejthez külön kimenő idegszál csatlakozik, vagyis itt nem beszélhetünk tömörítésről, a retina perifériáján viszont akár kétszáz receptorból származó összesített jelet továbbít egy idegrost. [6] Itt tehát már igen jelentős a tömörítés. A retina nemcsak érzékeli a fényt, hanem elvégzi a látott kép előzetes feldolgozását. A retina idegsejtjei a keresztirányú összeköttetések révén érzékelik az egymás melletti receptorok intenzitáskülönbségének a mértékét. Az egybefüggő, egyszínű területek képének közel azonos intenzitású jeleit csak összegzett, tömörített formában továbbítja a retina az agy felé. A tárgyak széleinek élei, határoló vonalai, valamint a látótérben megjelenő mozgás már nagy intenzitáskülönbséget jelent, és ekkor a retinától is részletes információkat kap az agy. Ha a foveolától kifelé távolodunk a retinán, a színérzékeny csapok számának csökkenésével arányosan csökken a szem színlátó és részletlátó képessége is, ugyanakkor fokozatosan nő a mozgásérzékelés. A perifériális látószög mindkét oldalra 90 fok.

Csupán 1 fokos szögben látunk élesen. Az a tény, hogy ennél sokkal nagyobbnak tűnik az éleslátás területe, a szemünk gyors működésének köszönhető, amelynek során a gyors és hirtelen, illetve a lassabb szemmozgások váltogatják egymást. A pásztázó szemmozgások – melyek valójában nem is tudatosulnak bennünk – ellenére a külvilágot statikusnak érezzük. Erről az agyunk gondoskodik. Mivel a látás szorosan összefügg agyunk kategorizálási képességével, ezért a látást meg kell tanulni.

A kontraszt a látótér időben egymás melletti (szimultán) vagy egymás utáni (szukcesszív) fény- és/vagy színingerei közötti különbség érzékelése. Legfontosabb fajtái a világosságkontraszt és a színkontraszt. (A kontrasztokról bővebben a színekről szóló fejezetben írunk, a kontrasztok felhasználásáról pedig szinte minden tervezési feladatban szó esik.

A formaészlelés méretként és alakként jelenik meg a látórendszerben. Az ember figyelme balról jobbra irányul. Ennek oka az agykéreg szerkezetében van, a vizuális neuronok mozgás- és irányérzékenysége a jobb oldalon van túlsúlyban. 
 A szemünk már születéskor képes lenne a felnőttkori látás szintjén működni, erre fiziológiai szempontból alkalmas. Ennek ellenére egy újszülött kezdetben csak homályos foltokat észlel, majd tanulási folyamat során élesednek képekké és válnak felismerhetővé ezek a foltok. Agyunknak évekre van szüksége, hogy egy, az alakfelismeréshez használható képadatbázist hozzon létre. A tárgyakat hároméves korunkra már kis részletekből is nagy biztonsággal ismerjük fel, hiszen a korábban látott képekkel hasonlítjuk össze őket.

A látás mint gondolkodás

A közvetlen megfigyelést, tehát a szem párhuzamos használatát nem igénylő, belső látás hozza létre a belső vagy mentális képet. Ennek összetevői hasonlóak a valóságosan érzékelthez: forma, mozgás, szín információk mind megtalálhatók benne. Fontos szerepe van az asszociációk kialakulásában, fogalmak és jeleik, például a tárgy és betűképe azonosításában. Pléh Csaba a „Bevezetés a megismeréstudományba” című könyvében mutatja be a reprezentáció-elméletek et. Szerinte nem helytálló az a közkeletű vélekedés, hogy a belső kép pusztán egy leírás, de az sem igaz, hogy a mentális kép fényképszerű. (Pléh, 2003b, 130. old.) Az észlelés

 

"a valóságnak nem fényképszerű mása, hanem megfelelő számú utalás esetén egy tárolt képnek mintegy a ’bekattanása’…"

 
 --(Schuster, 2005, 141. old.)

A fogalmi gondolkodással párhuzamosan működő képi gondolkodás is a látáson alapszik. Kovács Gyula kísérletei szerint (Kovács, 2001) számos agyterület aktivitása szükséges a vizuális tudat kialakulásához. Ha például kétértelmű képeket, a szemet megtévesztő ábrákat nézünk, egyszerre több magasrendű vizuális terület aktiválódik az agyban, amelyek aktivitása már nem a látott képtől függ, hiszen tudati működés aktivizálta őket. Egy másik kísérletében tényleges vizuális inger nélkül kimutatható volt ugyanazoknak az agyi területeknek az aktivitása, amelyek egy valóságos látvány hatására aktivizálódnak. Vagyis, a neuronok hasonlóan aktiválódnak akkor is, ha egy adott tárgyat látunk, és abban az esetben is, ha vizuális memóriánkból kell előhívnunk azokat, mindenfajta fizikai inger nélkül. (Kovács, 2001)

 

"Ricoeur mondja Changeux-nek: „Optikai szempontból a fény jön be a szembe kívülről. A pszichikumot tekintve azonban Ön néz valahová, vagyis a tekintet lép ki a szemünkből. A két nézőpont keresztezi egymást. Ön a projektizmus képességét az agynak tulajdonítja. …” Changeux válasza: „Nem így gondolom. Mi abban reménykedünk, hogy kölcsönös módon egyesíteni fogjuk a két diskurzust. A megfigyelő reprezentációkat hoz létre és észleli ezeket."

 
 --(Changeux–Ricoeur, 2001, 55. old., idézi Sándor, 2011, 56. old.)

Az észlelés egyszerre biológiai folyamat és szimbolikus tevékenység. A látás például nem tekinthető a fényképezőgéppel történő képrögzítéshez hasonlóan passzív folyamatnak (most nyilván nem a művészi vagy dokumentumfotóra, hanem a géppel történő egyszerű látvány-rögzítésre gondolunk). A látás aktív folyamat, amely cselekvést követel meg az észlelőtől. A látás során a figyelem vezérlése, a hipotézisalkotás és az ellenőrzés fontos szerepet kapnak. Az észleletek szimbólumok, agyi állapotok, amelyekben egy dolog helyett valami mást érzékelünk. A hierarchikus befogadáselmélet szerint az észlelés alapvetően információfeldolgozás, hiszen ennek során nem egyszerűen a retinán megjelenő kép tudatosul észleletként, hanem ez a kép sokrétű feldolgozáson esik át. Jó példa erre a kontraszthatás: az egymással érintkező felületek ellentétes minőségeit a látás felerősíti.

A vizuális fogalmak , az agyban tárolt, látványokhoz kötődő ismeretek, melyekre az új formákat és ismeretekre vezetjük vissza. „(…) a sajátos ábrázolási konvenciókat meg kell tanulni, vagy a hipotézis-ellenőrzés folyamatában fel kell fedezni (ilyen pl. a perspektíva). Ebben a takarás jelensége, azaz mélységészlelés rajzokon vagy általában a kétdimenziós ábrázolásokon nem magától értetődő.” (Schuster, 2005, 145. old.)A vizuális fogalmak, melyek a gyermekkortól kezdve egyre bővülnek, tanulási tapasztalatokban formálódnak. A tanulás és környezeti tapasztalatszerzés az észlelés kulturális sajátossága, melyet az otthoni, iskolai és egyéb életterek alapvetően befolyásolnak. (Ezek azok, amelyeket a társadalmi kommunikáció elméletéről szóló műveiben Horányi Özséb színtér , más szóval „kontextus, szituáció, környezet, háttér” vagy „helyzet” néven említ. Vö. Horányi, 2007.) A színtér magában nem létezik, csak az abban működő emberrel (ágenssel) kapcsolatban. Az ágens maga is részt vesz tapasztalati környezetének alakításában azzal, hogy értelmezi: nemcsak lát, de belátásokhoz is jut: képzettársításokat végez, kiegészít, hasonlóságokat és különbségeket vesz észre és mindezt kapcsolja korábbi tapasztalataihoz. Látásunk tehát saját élettörténetünk eredménye ésformálója egyszerre.

Amikor a látványt értelmezzük, a reprezentációs látáselmélet szerint analógiákat használunk. A világról való tudásunk a gondolkodásunkban „képekben” jelenik meg, vagyis a tudás egy belső térkép. A képi megjelenítés másik, propozicionális felfogása szerint minden tudásunk kijelentések formájában van jelen a gondolkodásunkban, az agyban tehát kijelentéssorozatok jönnek létre és tárolódnak. Ez a kétféle felfogás a vizualitásról történő gondolkodást igen befolyásolta. A látást mint gondolkodási folyamatot leíró elméletek egy része a propozíciós struktúrát tartja a megismerési alapjának, míg mások (pl. Kosslyn) a vizuális reprezentációt elkülönítik a nyelvi-logikai kifejezéstől. Szerintük a vizuális kép analóg módon (tehát nyelvi áttétel nélkül) alakul át, így a külső képpel izomorf mentális kép jön létre a látás során. A mentális képnek ebben az elméletben értelmező szerepe van. A kettős kódolási elmélet az analóg és a propozíciós vélemény közelítését, összekapcsolását mutatja. Ennek lényege, hogy mind vizuális, mind verbális valóságmegismerési és leírási forma, (kód) létezik és működik. Verbális és vizuális tudásunk elkülönül, és közöttük információátvitel történik (vö. Searle, 2003, 219–222. old.). A következő ábra az észlelés és a kulturálisan meghatározott információfeldolgozás kapcsolatait mutatja be.

11. ábra. A társadalmi keretekben zajló vizuális kommunikáció kapcsolatrendszere. (Sándor, 2011, 33. old.)

Rövidítések: A és B – EGY TÁRSADALMI SZERVEZŐDÉS KÉTFÉLE SZEREPE:

mint vizuális alkotó és mint befogadó

A – VIZUÁLIS ALKOTÓ SZEREP (vizuális alkotó tevékenység)

B – VIZUÁLIS BEFOGADÓ SZEREP (vizuális befogadó/értelmező tevékenység)

KM – KÉP - „MAG”

K1 – KÉP 1: az alkotói szándék szerinti kép

K2 – KÉP 2: a befogadói szerepben látott kép

K3 – KÉP 3: a befogadói szerepben meglátott/megértett kép (jelentés szint)

A vizuális absztrakciók használata nagy egyéni különbségeket mutat. Vannak azonban olyan vizuális minőségek, amelyek ugyanúgy hatnak minden emberre, nem függenek életkortól, nemtől vagy társadalmi-kulturális környezettől. Néhány példa:

  • a kerek formák szelídséget sugallnak, a szögletes és hegyes formák nyugtalanítóak;

  • a szín- és formakontrasztok ritmust, mozgást sugallnak és feszültséget keltenek;

  • a színárnyalatok alkalmazása megnyugtató, míg a vörös szín és általában a telt színek izgatóak, vidámak;

  • a szimmetria és általában az egyensúly nyugalmat sugall, az aszimmetria feszültségkeltő hatású.

Műalkotások elemzése mint vizuális gondolkodás

A műelemzés lépései: a felismerés (a mű mint tárgy azonosítása), értelmezés (a téma és megformálás kapcsolatainak megfigyelése, „ez egy ló”), az elemzés (a képi jegyek kapcsolódása a témához, az üzenet megértése) és az ítélet, amelyben ízlésünk és tudásunk alapján mondunk véleményt a mű hatásáról és (személyes) értékéről. Először a jelenséget értelmezzük, majd a jelentést fejtjük meg. Ez utóbbi szakaszban jelentős szerepet kap az előzetes tudás, illetve az elemzést kísérő tájékozódás (például ikonográfiai és ikonológiai információk bekapcsolása). (Panofsky, 1984) A műalkotás, a „szép tárgy” sokféle jelentéssel bírhat a szerint, például, hogy szemlélni, használni, eladni, megsemmisíteni vagy helyreállítani akarjuk.


12. ábra. A tárgy kettős funkciójának sémája. (Az ábra Miklós 1980, 50. ábra, 77. old. alapján készült.)

2. táblázat. Az információ és a jelentés feldolgozásának tíz szintje (Schuster, 2005, 387. old. alapján)

Az észlelés szintjeAz esztétikai ítélet meghatározói
1. A nem azonos helyek csökkentésevilágos kontúrok
2. „Alakzatokká” csoportosításgeometrikus elemek
3. Az alsóbbrendű alkotóelemek meg-szervezéseismétlések, szimmetriák
4. A teljes mező megszervezésearányosság, aranymetszés
5. Az egyensúly ellenőrzéseegyensúly
6. A kulcsinger keresése, nyugalom/csendéletérték a túlélés szempontjából
7. Jelentésanalízisprototípusos jelleg
8. Összjelentésa jelentés kompatibilitása
9. Affektív értékelésellentétes megszállás
10. A kortársak kognitív értékelésea tároló- és elemző-kapacitás csökkentése

A látás és a gondolkodás kölcsönhatása jól érzékelhető a verbális és vizuális módszerekkel végzett műelemzésben . Panofsky a műbefogadást egymásra épülő szintekben képzeli el. Megkülönböztet egy formális, első szintet és erre épülő jelentésvizsgálati szintet, amelyet két rétegre bontottan értelmez, egyrészt elemibb szintű jelenségértelemről, másrészt jelentésértelemről beszél.

3. táblázat. Panofsky interpretációs modellje.(Panofsky, 1984, 293. old. alapján)

Az értelmezés 
tárgya Az értelmezés 
aktusa Az értelmezéshez szükséges felkészültség Az értelmezés helyesbítésének eszköze
(Hagyománytörténet)

1. Elsődleges vagy természetes képtárgy

A) tárgyi

B) kifejezésbeli

együttesen alkotják a művészi motívumok világát

2. Másodlagos vagy konvencionális képtárgy, mely az ábrázolások, történetek és allegóriák világát alkotja

3. Belső jelentés vagy tartalom, mely a „szimbolikus” értékek világát alkotja

Preikonografikus leírás (és pszeudoformális elemzés)

Ikonográfiai elemzés

Ikonológiai értelmezés

Mindennapi tapasztalat (tárgyak és események ismerete)

Irodalmi források ismerete (tájékozottság meghatározott témák és fogalmak körében)

Szintetikus intuíció 
(az emberi elme alaptörekvéseinek ismerete), melyet eleve meghatároz a személyiség pszichológiája és „Weltanschauung”-ja

A stílusok története (annak a módnak az ismerete, ahogyan különböző történeti feltételek között a meghatározott tárgyakat és történéseket formákkal kifejezik)

A típusok története (annak a módnak az ismerete, ahogyan különböző történeti feltételek mellett a meghatározott témákat vagy fogalmakat tárgyakkal és eseményekkel kifejezik)

A kultúra jelenségeinek vagy „szimbólumainak” története általában (annak a módnak az ismerete, ahogyan különböző történeti feltételek mellett az emberi elme törekvéseit meghatározott témákkal és fogalmakkal kifejezik)

4. táblázat. Panofsky első interpretációs összefoglalója. (Forrás: Panofsky, 1984, 259. old. alapján)

Az értelmezés 
tárgya Az értelmezés 
szubjektív forrása Az értelmezést korrigáló 
objektív diszciplína

1. jelenségértelem (felosztható tárgyi és kifejezésértelemre)

2. jelentésértelem

3. dokumentumértelem (lényegi értelem)

érzéki tapasztalat

irodalmi ismeretek

világnézeti alapmagatartás

a formaalakítás története (az ábrázolási lehetőségek együttese)

típustörténet (a megalkotható képzetek együttese)

általános szellemtörténet (a lehetséges világnézetek együttese)

A következő képen Sándor Zsuzsa (2011) elemzése látható, majd szöveges értelmezése is olvasható. A szerkezeti vázlat ugyanolyan hatásosan értelmezi a művet, mint a szöveg.

13. ábra. Műelemzés szerkezeti vázlattal. (Az elemzett festmény: Caravaggio, Michelangelo Merisi (1573–1610): Szent Máté és az angyal. 1600–1601, San Luigi dei Francesi-templom (Sándor, 2011, 70. old., 3.24b. ábra) Figuratív, embereket ábrázoló képeknél pszichológiai kutatások szerint először az arcra tekintünk. Ezt követik a kéz és általában a mozgásirányok; a néző tekintete és gondolkodása követi a képbe épített mozgásokat. Ugyancsak általános érvényű, hogy a kontraszt feszültséget kelt, figyelmet irányít. Caravaggio mesteri kompozíciója így mintegy kihasználja az ember pszichikumában rejlő sajátosságokat, hiszen az ábrázolási téma, a kép szüzséje éppen az előzőeket mondja: Szent Máténak a cellájában megjelenik az angyal és diktálja az evangélium igéit – azaz Máté isteni sugallatra írja az evangéliumot. (Sándor, 2011, 70. old.)

A vizuális elemzés gyakran használt módszere még a színvázlat és a mozgásvázlat . Az előbbi a kompozíció jellegzetes árnyalatait és ezek együttes hatását (például a kontrasztokat vagy a monokrómiát) érzékelteti, az utóbbi a vizuális jegyekkel közvetített mozgást (például a szereplők egymás felé nyúló gesztusait, a drapériák kavargását) teszi könnyen beláthatóvá. A vizuális elemzés módszerei a képalkotás folyamatába is beépülhetnek.

14. ábra.Szinyei Merse Pál színvázlata a Majális című képhez és a kész mű

(Forrás: Száz szép kép – a mű születése, Magyar Elektronikus Könyvtár,

jobb oldali kép: Száz szép kép – műelemzések, Magyar Elektronikus Könyvtár.)

A vizuális alkotás és befogadás összefüggő folyamatok. Különféle helyzetekben, más és más módon alkalmazzuk őket aszerint, mi a célunk a látvány befogadásával és rögzítésével. A szemléleti kép kialakításának fázisai: szembesülés a látvánnyal, vagyis a szemlélődés, a kép részleteinek érzékelése, majd a leképezés következik, amelyben igyekszünk visszaadni mindazokat a formai részleteket és szerkezeti jellemzőket, amelyeket az imént alaposan megfigyeltünk. Az imitációs kép a látott ábrázolás pontos mását igyekszik adni. A képi megjelenítés saját mentális (benső, elménkben létező) képének visszaadása. A műalkotások mind ilyenek, semmiképpen sem imitatív leképezések. A műértelmező kép bármilyen ábra (tehát nem csak műalkotás, hanem műszaki rajz, folyamatábra, jel) lerajzolással történő értelmezése, vizuális elemzés. Idetartoznak a műelemzés fent bemutatott vizuális módszerei is.

15. ábra. Képalkotási módok (Antik, 2010, 22. old., 10. ábra)

Alak (Gestalt) elmélet

A Gestalt-elmélet egyes képviselői kísérletekkel is bizonyították, hogy az ember rendelkezik egy olyan sajátos képességgel, amely az érzékelt ingereket automatikusan zárt alakzatokba rendezi, s nem az egyes ingereket, hanem az ilyen alakzatokat, „Gestalt”-okat értelmezi. A Gestalt-elmélet szerint az egész több,mint a részek összeadódása, a látvány tehát több is, más is, mint egyes részletei. Az elmélet szerint a befogadás során agyunk átrendezi a látványt, és a szem az elé kerülő képen törekszik az ismert vagy kellemes formák „belelátására”.

Az alakpszichológia képviselői szerint az alakképzés törvényei velünk születtek, és élményeink alapján formálódnak tovább. (Arnheim, 1974) Ebben a megközelítésben a ritmus azonosítása és a kellemes, dinamikus élmény, amelyet kivált, velünk született.

 

"Az érzéklet sajátos egész-jellege talán mégsem valami végső tény, és ugyanúgy nem az az alapul szolgáló neurofiziológiai történés egész-jellege sem: funkciója, szerepe van az életjelenségek rendszerében. (…) A látómező organizálódása sajátos egészekre a valóságos környezet tárgyi egészekre való tagolódását tükrözi, vagyis olyasmiről informál, ami több és lényegesebb, mint egy elszigetelt valóságmozzanat, szín, hang, szag stb."

 
 --(Kardos, 1974, 5. old.)

A könyvének megírásakor megjelent információelmélet (vagy ahogyan ő nevezi „a kibernetikai szemlélet”) alapján az alakelméletet az információk feldolgozása egy különleges formájának nevezi.



[4] Ez a fényérzékelési tartomány az elektromágneses sugárzási spektrumnak az infravörös és az ultraibolya sugárzás közöttcsak töredékét jelenti. Jó áttekintés a hullámhosszokról:

http://oktel.hu/szolgaltatas/kamerarendszer/a-kepalkotas-alapjai/az-emberi-szem-es-a-latas/

[5] A sötéthez alkalmazkodó képesség jelentős csökkenése vagy teljes hiánya a farkasvakság. A látóélesség alkonyatkor és éjszaka egyre rosszabb, a mozgásokat egyre nehezebben ismerjük fel. A világosban látásnak jó a látóélessége, tizedmásodperces nagyságrendű, gyors mozgásokat is figyelemmel tud kísérni.

[6] A szemlencse rostos szerkezete miatt látjuk az égitesteket csillag formájúaknak. Fényképeken az éjszakai égitestek világító pontok