5. fejezet - A tipográfiáról

Tartalom

A tipográfia története dióhéjban
A betű felépítése, változatai
Betűtípusok –A betűk felosztása
Talpas betűk (serifek, antikvák)
Talp nélküli betűk (sans serifek, groteszkek)
20. századi antikvák (Hibridek)
Egyéb kategóriák
Betűválasztás
Hagyományos és modern stílus
Olvashatóság
Betűméret
Betűköz
Szóköz
Sortávolság és sorhossz
A szövegtömb
Szövegtömb zárása
Szöveghierarchia, címek és alcímek
Bekezdés, behúzás
Kiemelések
Betűkeverés, betűcsaládok
Szöveg és háttér
Tipográfiai és grafikai szempontok
Irodalom

(Váradi Judit)

 

"Ha az ember evés közben a kanál formájával foglalkozik, az a kanál bizonyára nem megfelelő. A kanál és a betű egyaránt eszköz, az egyik arra való, hogy az ételt a tányérból, a másik arra, hogy az információt a szövegből kivegyük… Ha jó a design, az olvasó kellemesen érzi magát, a jó betű egyszerre banális és gyönyörű."

 
 --Adrian Frutiger

Mi a tipográfia?

A tipográfia görög eredetű szó, jelentése τυπος (tüposz): vert vagy vésett ábra, γραφω (graphó): írni. A kifejezést a16. század közepétől használják abban az értelemben, hogy nem tollal, hanem nyomtatás által hoznak létre egy szöveget. Korábban, a nyomtatás feltalálása után a scrivere sine penne (toll nélküli írás) kifejezést használták a nyomtatott szövegre, hogy megkülönböztessék a kézírástól. Tehát a szó elsődleges jelentése a nyomtatott betű .

Ebből a jelentésből fejlődött ki a szó mai értelemben vett használata. A tipográfia a szedett, nyomtatott, képernyőn stb. megjelenő szöveg megformálásával, kép és szöveg elrendezésével foglalkozó szakma, művészeti ág, illetve tevékenység. Mióta a könyvnyomtatás elterjedt Európában, rengeteg nyomtatott tudományos munka jelent meg. Ezek túlnyomó része szöveges közlés, másik része ábra, illusztráció. A tipográfiának nagyon nagy jelentősége van ezen a téren, hiszen a jól rendezett, jól olvasható szöveg könnyebben megérthető. A tipográfia feladata nem egyszerűen a szöveg közlése, hanem a szöveg megértetése, formákba rendezése.

Hagyományosan a tipográfus, a tervezőgrafikus vagy a nyomdász területe a tipográfia, de ma, a digitális korszakban, amikor a mindennapi életünkben gyakran van szükségünk arra, hogy szövegeket formázzunk meg, előadásokat, prezentációkat, szemléltető ábrákat, hirdetéseket, plakátokat stb. állítunk elő, akkor tulajdonképpen mi magunk is tipográfiai alkotást hozunk létre. Aki szöveges tartalmat jelenít meg, annak ismernie kellene a tipográfia szabályait, ha sikeresen szeretné üzenetét kommunikálni. A tipográfia szabályrendszere a betűk használatára és elrendezésére vonatkozik, arra, hogyan formáljuk meg közléseinket, üzenetünket, hogyan hangsúlyozzuk a fontos részeket, hogyan rendezzük el a szöveget és a képeket. A tipográfiai elemek megválasztásától nagyban függ a szöveg olvashatósága.

A tipográfia a felhasznált szöveg megjelenítési formáját is jelenti. Egy elkészült nyomtatvány szedésformájának kialakítását, a tartalom jellegének és a kompozíciós formáknak a figyelembevételével. Ahogy a beszédben hanghordozásunkkal, beszédünk gyorsaságával, hangerőnk változtatásával nyomatékosítjuk, érthetővé tesszük mondanivalónkat, úgy a megjelenített szövegben a tipográfia kifejezőeszközeivel adunk nyomatékot szavainknak, koncentráljuk az olvasó figyelmét a mondanivalóra.

A tipográfia története dióhéjban

A mai ábécé őse a föníciai ábécé volt, Kr.e. 1500 táján. A görögök ezt az írást fejlesztették tovább, tőlük – etruszk közvetítéssel – a rómaiak vették át az ábécé jeleit. A rómaiak írása kezdetben merev és szögletes volt, mai értelemben csupa nagybetűből, szakmai megnevezéssel verzál karakterekből állt. Leggyakrabban kőbe vésték a betűket, ezért azok alkalmazkodtak a véső alakjához; a betűszárak végein a vésőre mért kalapácsütés hatására kis talpak képződtek. Így jött létre a római kapitális írás. A szavakat eleinte nem választotta el szóköz, közéjük pontot illesztettek. A Traianus-oszlop talpazatán a római kapitális írás legszebb formája található.

1. ábra. A Traianus-oszlop betűi Rómában

http://forum.high-logic.com/viewtopic.php?t=2183

2. ábra. A mai változat (Trajan Pro)

A római írásból alakultak ki az európai írásformák, sőt a nyomtatás során alkalmazott betűtípusok is. A Kr. u. I. században alakult ki a rusztika, mely sokkal elnyújtottabb, karcsúbb és gyorsabban írható betűkből állt, de még mindig csak nagybetűt használt. Ez a betűforma sem volt még alkalmas a gyorsan lejegyezhető írásra.

A mindennapos használatra született meg az unciális írás, amelyben a kisbetűk és a nagybetűk keveredtek.

Még kifinomultabb volt az ókeresztény idők írásmódja, a félunciális írás, amelyben a betűk hangsúlyos fel- és lenyúló szárakat kaptak, ezáltal a szöveg karakteresebb, könnyebben felismerhető lett, a sorok szellősebbé váltak.

A mai kisbetűs írásunk őse a karoling minuszkula, amelyet Nagy Károly az egységes írásmód elterjedése érdekében vezetett be 800 körül, és ez terjedt el Nyugat-Európában.

A 11. században német nyelvterületeken a gótikus írás alakult ki, amelynek egyik változata a textúra volt, utalva a szöveg sűrű szövetére.A gót betűs írás a 12–15. században Európa nagy részén, a kódexekben és még a kőbe vésett feliratokon is egyeduralkodó volt.

A nyomtatott írás első formája is gót betűk alakjában jelent meg. Gutenberg 1450 körül feltalálta a nyomtatást, forradalmasítva ezzel a könyvek előállítását. A teljes technológiai sort kidolgozta, a betűk tervezésétől az öntőformáig, a betűk általa kikísérletezett ólomötvözetétől az egyedi gyártásig és szedésig. Ez lehetővé tette a könyvek sorozatgyártását, bár első nyomtatványait gót textúrából szedte, mert az volt a célja, hogy formailag lehetőleg megtévesztésig utánozza a kódexeket. Az első nyomtatott könyv, a 42 soros Biblia az akkori kézzel másolt kódex formátumot követte, Gutenberg két hasábba tördelte a szöveget, sorkizárt szedést alkalmazott. A nyomtatás után kézzel festettek iniciálékat a szöveghez.

Mivel a könyvnyomtatás a reneszánsz művészet kibontakozásával egy időben indult, a humanisták nem a német gót betűkkel akarták nyomtatni a könyveket, hanem az antik hagyományokhoz kötődő betűket kerestek. A humanista antikva a 15. században született meg Velencében, a karoling minuszkula és az antik római kapitális összeegyeztetéséből.

A velencei Aldus Manutius és Nicolas Jenson nyomdászok tervezték meg és nyomtatták ki az első mai értelemben vett tipográfiájú könyveket. A kurzív (dőlt) betűk megalkotása is Aldus Manutiusnak és betűmetszőjének, Francesco Griffónak köszönhető.

10. ábra. A Griffo által metszett dőlt betű

http://typophile.com/node/19013

A gót betű német és cseh nyelvterületen maradt legtovább használatban. Hess András budai nyomdájában, az első, magyarországi nyomdában, a humanista utat követték. A Chronica Hungarorumot (Budai Krónika) is humanista antikvával nyomtatták (1473).

11. ábra. Mátyás uralkodásáról szóló rész a Budai Krónikában (OSZK)

http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/kiallitas/frankfurt99/chron2.html

A nyomdászat elterjedésének első ötven évében még felváltva, hol gótikus, hol antikva betűt használtak, de 1550 után szakítottak a gót betűkkel. Heltai Gáspár kolozsvári nyomdájában az egységes magyar helyesírással együtt végleg bevezette a humanista antikva használatát.

12. ábra. Heltai Gáspár: Krónika az magyaroknak dolgairól. Kolozsvár, 1575

http://muzeumantikvarium.hu/item/kronika-az-magyaroknak-dolgairol

A nyomtatás első száz évében létrejöttek a mai latin betűs nyomtatványok alapjai: az oldalrendezés, a betűtípusok, a betűformák keverésének alapelvei, kialakult a központozás, az írásjelek, a bekezdéshasználat, az ékezetek, a kis- és nagybetűk, az italic változat, a számok használata és formája.